21. számú Irányelv

a kötelmi jogi tárgyú irányelvek felülvizsgálatáról

A jogállamiság megteremtésére irányuló törvényhozási munka, mindenekelőtt az Alkotmány módosítása, már eddig is lényegi változásokat hozott létre jogrendszerünkben. A jogrendszerben végbemenő változások megkövetelik, hogy a Legfelsőbb Bíróság folyamatosan felülvizsgálja korábban meghozott elvi állásfoglalásait. Ennek során hatályon kívül helyezi azokat, amelyek tartalmuknál, szemléletüknél fogva meghaladottá váltak és a megváltozott társadalmi, gazdasági és jogi feltételek között már nem tölthetik be rendeltetésüket.

I.

Az 1959-ben alkotott Polgári Törvénykönyv bevezette az állam javára marasztalás lehetőségét, elsősorban az állampolgároknak a tilos szerződések megkötésétől való visszatartása végett. Az állam javára marasztalás büntető jellegű szabályai nehezen illeszkedtek az egyenjogú felek viszonyait szabályozó polgári jog rendszerébe, a hagyományos polgári jogi szemléletbe. Ezért az állam javára marasztalás törvényi rendelkezéseinek alkalmazása a bírói gyakorlatban bizonytalanságokkal, szemléleti torzulásokkal járt együtt. A Legfelsőbb Bíróság 1966-ban elsősorban az állam javára marasztalás túlzott kiterjesztésének megakadályozására alkotta meg a 7. számú Irányelvet. Ebben az állam javára marasztalás anyagi és eljárásjogi vonatkozásain túlmenően, a szerződés érvénytelenségének általános jogkövetkezményeihez kapcsolódó értelmezési elveket is kifejtett.

Az állam javára marasztalás szabályainak alkalmazása hosszú idő óta kivételes jelenség a bírói gyakorlatban, az ilyen szankció alkalmazására az ügyész csak elvétve tesz indítványt. Az állam szerepének módosulása, a piacgazdaság kibontakoztatása olyan jogszabályok megalkotásához vezettek, amelyek egészen szűk területre korlátozták az állam javára marasztalás alkalmazásának lehetőségét. Mindezek következtében az Irányelv szemléletében és megfogalmazásában is korszerűtlenné vált. Hatályban tartása mellett még az sem jelent kellő érvet, hogy egyes - a szerződés érvénytelenségéhez tapadó - tételei az e tekintetben kialakult bírói gyakorlat részeként még a jövőben is alkalmazásra kerülhetnek.

II.

A nem vagyoni kártérítés újbóli bevezetése a Polgári Törvénykönyv 1977-ben történt módosítása során jelentős jogalkotási lépés volt. Ugyanakkkor a polgári jog elméleti és gyakorlati művelői - nemzetközi tapasztalatok alapján is - aggályokat és fenntartásokat hangoztattak a nem vagyoni kártérítés esetleges parttalan alkalmazásának veszélyei miatt. Ez is közrejátszott abban, hogy a Legfelsőbb Bíróság a gyakorlat tapasztalatait figyelembe véve 1981-ben megalkotta a 16. számú Irányelvet. Az Irányelv elsősorban a testi sérülést és egészségromlást eredményező károkozások esetén támasztott nem vagyoni kártérítési igények helyes és egységes elbírálásának kialakítását tartotta szem előtt. E keretek között az Irányelv elérte célját, noha a törvény rendelkezését nyelvtani értelemben megszorította és kevésbé jutott jelentőséghez a személyiségi jogok - napjainkban egyre hangsúlyozottabban jelentkező - védelme.

Az Irányelv hatályon kívül helyezésével lehetőséget kell adni - a jogszabály esetleges módosítása előtt is - a személyiség minden oldalú védelmét, az erkölcsi értékeket szem előtt tartó, jogfejlesztő bírói gyakorlat kialakítására. Ez a törekvés az utóbbi időben a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében már kifejezésre jutott.

III,.

Az előzőekben kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság Teljes Ülése hatályon kívül helyezi a 13. számú Irányelvvel módosított 7. számú Irányelvet és a 16. számú Irányelvet.

1990. II. 1.