A Tatabányai Törvényszék Mf.21233/2013/3. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 24. §, 78. §, 163. §, 253. §] Bírók: Bartus Erika, Musitz Gábor

Tatabányai Törvényszék

2.Mf.21.233/2013/3. szám

atabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Tóth Gábor László ügyvéd (...) által képviselt felperesnek dr. Viszló Ügyvédi Iroda (...) által képviselt alperessel szemben munkaviszony megszüntetése tárgyában indított perében a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. szeptember 17. napján meghozott 5.M.554/2012/18. számú ítéletével szemben a felperes által 19. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, kötelezi az alperest, 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 324.000,- Ft (háromszázhuszonnégyezer forint) összeget felmondási időre járó távolléti díjként és 648.000,- Ft összeget 6 havi végkielégítésként, továbbá 160.000,- Ft (százhatvanezer forint) elsőfokú és 10.000,- Ft (tízezer forint) másodfokú perköltséget mint ügyvédi munkadíjat.

A törvényszék kötelezi az alperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az állam javára 77.800,- Ft (hetvenhétezer-nyolcszáz forint) elsőfokú és 103.700,- Ft (százháromezer-hétszáz forint) összegű fellebbezési eljárási illetéket.

Az ítélettel szemben fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, 15 napon belül fizessen meg az alperesnek perköltség címén 209.550,- Ft-ot. Megállapította továbbá, hogy 77.760,- Ft elsőfokú eljárási illeték és 4.410,- Ft állam által előlegezett költség az állam terhén marad.

Az ítélettel szemben a törvényben nyitva álló határidőn belül a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával kérte kötelezni az alperest 90 nap felmondási időre járó távolléti díj és 6 havi végkielégítés, összesen 972.000,- Ft, valamint perköltségei megfizetésére.

Fellebbezésének indokolásában arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság iratellenesen és tévesen értelmezte a jogi képviselője útján megküldött leveleket, azok tartalmából téves jogi következtetést vont le. Hangsúlyozta, az általános nyelvi értelmezés alapján a levelében megfogalmazottakat nem lehet másként értelmezni, csak úgy, hogy kérte, a munkáltató írásban erősítse meg, illetve foglalja írásba azt a folyosón elejtett, a munkavállalót megdöbbentő, sokkoló kijelentést, amely a munkába járás körülményeit érintette. Hangsúlyozta, általános jogelv a polgári jog területén, hogy a nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A munkáltató részéről a válasz elmaradása egy mulasztásos jogellenes magatartás, az együttműködési hajlandóság teljes negligálása. Az együttműködés hiánya jelen esetben konkrét hátrányt is okozott, ugyanis a munkavállaló nem tudott szerződésszerűen teljesíteni, nem volt meg a reális esélye annak, hogy a munkahelyére a szerződésben rögzített időpontban meg tudjon jelenni. Hivatkozott fellebbezésében a tömegközlekedés nehézségeire, ennek alátámasztására csatolta a D-L. közötti buszmenetrendet annak alátámasztására, hogy reggel 1 óra 40 perc, délután több mint 2 óra a munkahely és a lakás között az utazási idő, szemben a korábbi egy órával. A bizonyítási eljárás során feltárt objektív tények azt támasztják alá, hogy a munkavállaló nem tud a számára előírt időben a munkában megjelenni tömegközlekedéssel, annak igénybevételével az utazási ideje gyakorlatilag megháromszorozódik, s ez olyan lényeges változás, amely minimum a munkaviszony újraszabályozását igényelte volna, erre azonban a munkáltató hibájából nem került sor. A fellebbezési tárgyaláson hivatkozott még arra, hogy az elsőfokú eljárásban a vizsgálódás a munkába járás jogszerűségének kérdésére fókuszált, valójában a perben nem a munkába járás ténye volt a döntő, hanem annak módját vitatta a felperes. A peradatok teljes egészében alátámasztották, hogy a munkáltató még a jogi képviselőjével sem kommunikált, az együttműködés teljes hiányát mutatta.

Az alperes a fellebbezési tárgyaláson szóban előterjesztett fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a másodfokú eljárásban felmerült perköltségei megtérítését kérte a csatolt ügyvédi megállapodás alapján. Hangsúlyozta, az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást feltárta, az abból levont jogi következtetésekkel maradéktalanul egyetértett. Kiemelte, az elsőfokú eljárásban is előadta, hogy a munkáltató a munkába járáshoz igazította volna a munkaidő beosztását felperesnek, erre vonatkozó írásos dokumentumot csatolni nem tudott.

A fellebbezés megalapozott.

A törvényszék megállapította, az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges mértékben a bizonyítást lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetéseit a törvényszék nem osztotta.

A felperes fellebbezése alapján abban kellett állást foglalni, hogy a felperes által közölt azonnali hatályú felmondás a 2012. évi I. törvény (Mt.) 78. § (1) bekezdésében írt törvényi feltételeknek megfelelt-e, az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat az 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. § (1) bekezdése alapján megfelelően értékelte-e. Nem volt vitatott a perben, hogy a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség a körben, hogy a munkáltató az Mt. 78. § (1) bekezdés szerinti kötelezettségszegéseket elkövette, tehát az azonnali hatályú felmondás indokolásában közöltek a valóságnak megfelelnek és adott körülmények között a munkaviszony megszüntetésének okszerű indokai is egyben.