EH 2005.1319 Az elidegenítési és terhelési tilalom az ingóság lefoglalásával áll be. E tilalom meggátolja a lefoglalás feltételéhez kötött adásvételi szerződés hatályának beállását, és ezzel a vevő tulajdonszerzését [1994. évi LIII. tv. 104. §].
A felperes 2003. november 26. napján személygépkocsi vásárlásához kölcsönt nyújtott a perben nem álló I. Z. számára. A szerződő felek ügyletüket - vételi jog kikötése mellett - "feltételes adásvétellel" biztosították. Megállapodásuk értelmében a gépjármű kölcsönszerződés általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) 70-72. pontjaiban meghatározott hatálybalépési feltételek bekövetkezése esetén az adós mint eladó eladja, a hitelező mint vevő megveszi a gépkocsit. Az ÁSZF 72. pontjának c) alpontja szerint az adásvételi szerződés az azt megelőző naptári napon lép hatályba, amikor "jogszabály által erre feljogosított hatóságok az Adós ellen közvetlen végrehajtást indítanak". Az alperes I. Z. adós ellen közvetlen végrehajtást indított olyan módon, hogy 2004. május 3. napján lefoglalta a szerződés tárgyát képező, perbeli gépkocsit.
A felperes végrehajtási igénykeresetében a gépkocsi foglalás alól történő feloldását kérte. Arra hivatkozott, hogy a foglalással a feltétel bekövetkezett, az adásvételi szerződés a foglalást megelőző napon hatályba lépett, ezáltal 2004. május 2. napján megszerezte a gépjármű tulajdonjogát.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint az adásvételi szerződés több okból semmis, emellett a tulajdonszerzés a dolog tényleges birtokba adásának hiánya miatt be sem következhetett.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Döntését egyrészt azzal indokolta, hogy a feltételes adásvételi szerződés kikötése a Ptk. 228. § (3) bekezdése alapján jogellenes, figyelemmel arra is: ellentétes a Ptk. 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott alapelvekkel, mert bizonytalan jogi helyzet teremtésével az alperes és a további végrehajtást kérők kielégítési jogának csorbítására vezet; másrészt az adásvételi szerződés aláírásának időpontjában I. Z. nem volt a gépkocsi tulajdonosa, ezért nem vállalhatott kötelezettséget annak átruházására. Rámutatott az elsőfokú bíróság arra is, hogy az ÁSZF a Ptk. 209/B. §-a szerinti indokolatlan előnyt biztosít a felperes részére, holott a bankhitelt biztosító zálogjog is megfelelő garanciát nyújtana.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és feloldotta a foglalás alól a személygépkocsit. Ítéletének indokolása szerint a jövőbeli felfüggesztő feltétel bekövetkezett, ezzel az adásvételi szerződés hatálya beállt. A szerződő felek megállapodásának megfelelően a gépjármű birtokbavétele is megtörtént azzal, hogy megszűnt a törzskönyv letéti őrzése és a felperes jogosulttá vált annak átvételére. A felperes az előzőek szerint okirattal igazolta tulajdonjogát, ezért alappal kérhette a gépjármű feloldását a foglalás alól.
A másodfokú ítélet ellen - hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása, valamint költségei megtérítése végett - az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Változatlan álláspontja szerint a feltételes adásvételi szerződésre vonatkozó kikötés jogszabálysértő: a Ptk. 228. § (1) bekezdésével ellentétes, hogy a szerződés a feltétel bekövetkezését megelőzően hatályosul. A szerződési szabadság nem terjedhet ki a megjelölt rendelkezéstől való eltérésre, ez ellentétes lenne a Ptk. céljával és szellemével; a visszamenőleges hatály nem feltételes, hanem bizonytalan jogi helyzetet eredményez, amely mások jogát vagy törvényes érdekeit sértheti. További érvei szerint a Ptk. 229. § (1) és (2) bekezdése értelmében a feltételnek a felek magatartásától független, bizonytalan jövőbeni eseménynek kellene lennie; ezzel szemben a jelen ügyben a feltétel nem független az adós magatartásától. Megismételte, hogy a feltételes adásvételi szerződés megkötése joggal való visszaélés, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) VIII. fejezetében szabályozott kielégítési sorrend megkerülésére irányul, s mindezek miatt - a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint - semmis. A feltételes adásvételi szerződés létre sem jöhetett, mert a szerződő felek nem állapodtak meg a vételár összegében. A felperes részéről a kölcsönszerződés vételárat is tartalmazó felmondása nem történt meg. Nem következhetett be tulajdonszerzés amiatt sem, mert nem történt meg a dolog átadása. A foglalás időpontjában tehát a gépkocsi nem a felperes, hanem az adós tulajdonában állt, lefoglalása a jogszabályoknak megfelelően történt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be, amely a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperesnek a Pp. 371. § (1) bekezdésére alapított végrehajtási igénykeresete arra irányult, hogy - a foglalást megelőző napon hatályosult adásvételi szerződéssel megszerzett - tulajdonjoga alapján oldja fel a bíróság a perbeli gépkocsit a foglalás alól. Határozottan állította, hogy a szerződés hatálybalépésének feltétele a gépkocsi lefoglalásával valósult meg. Mindezekből okszerűen következik, hogy a kereset jogalapja tekintetében elsődlegesen azt kellett elbírálni: a lefoglalt vagyontárgy tulajdonjogának átruházását célzó szerződés hatályosulhatott-e a felperes és az adós egymás közötti viszonyában.
A Vht. 3. §-a szerint ha törvény másképpen nem rendelkezik, a bírósági végrehajtás szabályai irányadók a közigazgatási végrehajtás során foganatosított ingó- és ingatlan-végrehajtás esetén is. Ezzel a rendelkezéssel összhangban áll az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 144. §-a, amelynek értelmében az adóhatóság alkalmazottja a végrehajtási eljárásban az egyes végrehajtási cselekmények foganatosításakor a Vht. rendelkezéseit alkalmazza, ha e törvény másképpen nem rendelkezik.
Az idézett rendelkezések együttes értelmezése eredményeként - utalással arra is, hogy eltérő rendelkezést az adózás rendjéről szóló, előzőekben hivatkozott számú törvény e tekintetben sem tartalmaz - az adóigazgatási végrehajtási eljárásban is alkalmazni kell a Vht. 104. § (3) bekezdésében foglaltakat, amely szerint a lefoglalt ingóságon elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. E tilalomba ütköző szerződés semmissége [Ptk. 114. § (1) bekezdés] kizárja annak hatályosulását is. Az elidegenítési tilalom az ingó dolog lefoglalásakor - a foglalás foganatosításával - áll be; ennek megvalósulása az adott esetben is meggátolta a perbeli adásvételi szerződés hatályának beálltát, ami önmagában is lehetetlenné tette a felperes tulajdonszerzésének bekövetkezését. A kifejtett jogi álláspontból következően a jogvita elbírálása szempontjából érdektelen, és ennek folytán szükségtelen annak vizsgálata, hogy egyébként érvényesen megkötöttnek tekinthető-e a felperes tulajdonszerzése alapjaként megjelölt vételi ügylet.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy az alperes alappal hivatkozott a Pp. 270. § (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra. Az előbbiekben részletezett indokok ugyanis megalapozzák az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését, minthogy a felperes nem szerezhette meg a lefoglalt gépkocsi tulajdonjogát, így a végrehajtási igénykeresete alaptalan. A Legfelsőbb Bíróság ezért - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján - a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdés].
(Legf. Bír. Pfv. I. 21.372/2005. sz.)