A Szolnoki Törvényszék Mf.21365/2011/4. számú határozata felmondás jogellenességének megállapítása (RENDKÍVÜLI felmondás jogellenességének megállapítása) tárgyában. [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 89. §, 103. §] Bírók: Hainfahrt Mártonné, Kövér Lászlóné, Sándorné dr. Nagy Erika

Szolnoki Törvényszék

4.Mf.21.365/2011/4. szám

A Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság, dr. Berethalmi András ügyvéd által képviselt felperesnek - dr. Oblat Péter ügyvéd által képviselt alperes ellen - rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránt indított perében a Szolnoki Munkaügyi Bíróság 3.M.60/2011/16. számú ítélete ellen az alperes 17. sorszámú fellebbezése folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét h e l y b e n h a g y j a.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 40.000.- (negyvenezer) Ft másodfokú perköltséget.

A le nem rótt 253.000.- (kettőszázötvenháromezer) Ft másodfokú eljárási illetéket az Állam viseli.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s :

A felperes 2010. március 9-én kelt munkaszerződés alapján állt 2010. március 15.-től határozatlan időtartamú munkaviszonyban alperesnél, segédmunkás munkakörben. A munkaszerződés szerint a munkavégzés helye a munkáltató által meghatározott változó munkahely. A 2010. március 9-én kelt kiegészítő megállapodásban rögzítették a felek, hogy a munkavállaló 2010. március 15.-től 2011. március 14.-ig terjedő időszakban a Németországi Szövetségi Köztársaságba kerül kiküldetésre, ahonnan a munkáltató bármikor indokolás nélkül visszahívhatja. Ezt követően a munkavállaló a munkaszerződésben foglaltaknak megfelelően folytatja munkáját Magyarországon, az alperesi húsüzemben.

Felperes 2010. március 15.-től a németországi munkahelyen végzett munkát, onnan a munkáltató intézkedése alapján 2010. december 5-én érkezett vissza Magyarországra.

Az alperes a felperes munkaviszonyát 2011. január 6-i rendkívüli felmondással megszüntette arra hivatkozással, hogy a munkáltató 2010. december 21-én átvett felszólító levele ellenére sem jelent meg munkahelyén a felperes, és távollétének okát a mai napig nem igazolta.

A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és jogkövetkezményei alkalmazását kérte. Arra hivatkozott, hogy a rendkívüli felmondás azért jogellenes, mert a hazarendelésének írásban kellett volna történnie, ennek ellenére az alperes egyoldalú intézkedéssel a kiegészítő megállapodás közös megegyezéssel történő módosítása nélkül, jogellenesen rendelte haza. Állította azt is, hogy igazolatlanul nem hiányzott.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 125.000.- Ft perköltséget, míg a le nem rótt 253.000.- Ft illeték Állam általi viseléséről rendelkezett.

Az elsőfokú bíróság tényállásként megállapította, hogy a felek a munkaszerződést kiegészítő megállapodásban rögzítették azt, hogy a munkavállaló meghatározott időszakban Németországba kerül kiküldetésre, és ezt konkretizálták is 2010. március 15.-től 2011. március 14.-ig terjedő időszakra.

Megállapodtak továbbá abban is, hogy a munkáltató a felperest bármikor indokolás nélkül visszahívhatja magyarországi munkahelyére, amelyet követően a munkavállalónak az alperesi húsüzemben kell folytatnia a munkáját.

Tényként állapította meg az elsőfokú bíróság továbbá azt, hogy a német munkavégzési helyen a felperest a munkavezető 2010. október 27-én írásbeli figyelmeztetésben részesítette, amelyben rögzítette azt is, amennyiben még egyszer hasonló probléma adódna, kérni fogja a Kft. vezetőségét, hogy a felperes munkaviszonyát szüntessék meg.

2010. november elején felmerült, hogy a felperes munkaviszonyát felmondással meg kívánja szüntetni, azonban írásbeli felmondást nem adott be.

A felperes 2010. december 2-án munkaidő alatt, munkavégzés során munkahelyi felettese utasítására, illetve kérdésére káromkodással, kifogásolható hangnemben válaszolt, amiért őt a munkavezető-helyettes a munkából kiállította. Ezt követően a munkavezető akként döntött, hogy a felperest hazaküldi Magyarországra, a külföldi munkahelyen tovább munkát végezni nem engedi. Erről a felperest tájékoztatta azzal, hogy hazaérkezés után vegye fel a kapcsolatot a magyarországi vezetéssel, a további teendők meghatározása érdekében.

A felperes 2010. december 5-én érkezett Magyarországra, amiről az adminisztrátort tájékoztatta telefonon. Az adminisztrátor azon közlésére, hogy vagy jelenjen meg az alperesi munkahelyen munkavégzésre, vagy ha nem akar dolgozni, mondja fel a munkaviszonyát, a felperes közölte, hogy nem mond fel és nem is kíván munkavégzés céljából megjelenni.

Az alperes ügyvezetője a felperesnek 2010. december 16-i keltű levelet írt, amelyben rögzítette, hogy a felperes 2010. december 6. óta nem jelent meg a munkahelyén, az alperesi telephelyen, és nem jelezte semmilyen módon távolléte okát. Felhívta a felperest, hogy 3 napon belül igazolja a távollétének okát, ha ez nem történik meg, a munkaviszonyát igazolatlan távollét miatt azonnali hatállyal megszünteti.

Az elsőfokú bíróság ilyen tényállás megállapítása mellett arra a jogi következtetésre jutott, hogy az alperes, mint munkáltató a felperessel kötött megállapodás alapján egyoldalúan jogosult volt hazarendelni a németországi munkahelyről a felperest. Ehhez nem volt szükség a kiegészítő megállapodás közös megegyezéssel történő módosítására, a munkáltatói intézkedést nem teszi jogellenessé, illetőleg hatálytalanná az sem, hogy a hazarendelés nem írásban, hanem szóban történt.

Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a munkaviszony megszüntetésének az indoka nem is ez volt, hanem az, hogy a felperes 2010. december 6. óta nem jelent meg az alperesi telephelyen munkavégzés céljából, és a távolléte okát írásbeli felhívás ellenére sem igazolta.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás adatai alapján azt állapította meg, hogy a felperesnek hazaérkezését követően meg kellett volna jelennie munkavégzés céljából a munkahelyén, figyelemmel arra, hogy a munkaviszonyát az alperes nem szüntette meg, csupán hazarendelte a németországi munkavégzési helyéről.

Utalt az elsőfokú bíróság az Mt. 103. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre, mely szerint a munkavállalónak alapvető, és lényeges munkaviszonyból származó kötelezettsége, hogy az előírt helyen és munkára képes állapotban megjelenjen. Ennek elmulasztását a felperes részéről az elsőfokú bíróság, olyan szándékos, jelentős mértékben történő kötelezettségszegésként értékelte, amely megalapozza az Mt. 96. § (1) bekezdése a) pontja szerinti munkáltatói azonnali hatályú munkaviszony megszüntetést.

Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a felperes a munkahelyről való távolmaradását kimenteni nem tudta, munkahelyéről igazolatlanul mulasztott, ezért a felmondási indokot valósnak, és okszerűnek tekintette.

A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a kereseti kérelmének való helyt adást, továbbá az alperes perköltségben való marasztalását kérte.