BH 1995.12.685 I. A támadásnak, illetőleg a támadás közvetlen veszélyének objektív fennállása hiányában a jogos védelmi helyzet nem áll fenn [Btk. 29. §].

II. A magánlakás zavartalan használatához fűződő érdek védelmében a bűnelkövetés megelőzését, illetőleg annak megnehezítését szolgáló megoldások és műszaki berendezések alkalmazása - az arányosság követelményére tekintettel - csak abban az esetben biztosítja a jogos védelem körébe eső büntetlenséget, ha azok mások életét, testi épségét vagy egészségét nem veszélyeztetik [Btk. 29. §].

A megyei bíróság az 1994. június 8. napján kihirdetett ítéletével F. I.-né vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 1 év 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A megállapított tényállás lényege a következő.

A vádlott 1993 júniusában büntető feljelentést tett élettársa ellen, aki ennek folytán előzetes letartóztatásba került. Élettársának fia - a jelen ügy sértettje -, aki egyébként családjával együtt a közelben lakott, emiatt megneheztelt a vádlottra. Többször megjelent a vádlott által lakott háznál, és előfordult, hogy - zárva találva a kertkaput - a kerítésen átugorva jutott be a kertbe. Ilyenkor kettőjük között szóváltás alakult ki.

1993. július 9-én este a vádlott becsukta a kertkaput, és a házba bezárkózott oly módon, hogy a lakás külső faajtaját beakasztotta, a belső üveges ajtót pedig kulcsra zárta. A zaklatástól való félelmében ezután keresett egy kéteres, PVC szigetelésű vezetéket, amelynek egyik lecsupaszított szálát az üveges ajtó zártakaró lemezéhez erősítette, a másikat pedig hagyta lógni. Ugyanakkor a vezeték másik végét a konyhában levő dugaszoló aljzatba dugta be. Ekként a vezeték 220 V-os feszültség alá került.

A sértett aznap este 8 óra körül kapta meg édesapjának az üzenetét, amelyben a nevezett kérte, hogy pénzt és egyéb apróságokat vigyenek be neki a fogdába. A sértett - a kérést teljesítendő - elindult az apja házához. Mivel a kertkaput zárva találta, és nem működött a csengő sem, átugrott a kerítésen, majd az ablakon kopogva kiabált, hogy a vádlott engedje be. A vádlott viszont ennek nem tett eleget, hanem az üveges ajtóhoz ment. A sértett ekkor a külső - meglehetősen korhadt - faajtót kinyitotta, és bal kezével a kilincshez nyúlt, ám a kilincs szikrázni kezdett. Minthogy az áram megcsípte a kezét, a sértett önkéntelenül elrántotta a karját, s ennek következtében beütötte az ajtó egyik üvegszemét.

A sértettet sérülés nem érte, de a halálos áramütés lehetősége fennállott.

A sértett - miután kérdésére a vádlott elismerte, hogy áramot vezetett a kilincsbe - hazatért, és a feleségét kérte, hogy hívja ki a rendőrséget. Ezt követően mindketten visszamentek a helyszínre, ahol közben a vádlott már kinyitotta az üveges ajtót. Ekkor a vádlott és a sértett között szóváltás, majd dulakodás alakult ki, melynek során a vádlott nyolc napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett. Az ítélet ellen a vádlott és a védője jelentett be fellebbezést a jogos védelmi - illetőleg a vélt jogos védelmi - helyzet megállapítása és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazása érdekében, majd a másodfokú tárgyaláson a bizonyítás eredményéhez képest - a védő a Btk. 24. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a vádlott felmentését kérte.

A legfőbb ügyész átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására, a fellebbezési tárgyaláson pedig a vádlott - kóros elmeállapot okából történő - felmentésére tett indítványt.

A perorvoslatok részben, az alább kifejtettekhez képest alaposak.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a vádlott elkövetéskori állapotát illetően - kiváltképpen a vádlott időközben benyújtott beadványainak tartalmára figyelemmel - nem találta kellően felderítettnek, ezért a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) pontjában jelzett eme hiányosság kiküszöbölése érdekében a Be. 240. §-a szerinti bizonyítás keretében a vádlott elmeállapotának ismételt szakértői vizsgálatát rendelte el.