A Debreceni Ítélőtábla Bf.382/2018/13. számú határozata kábítószer-kereskedelem bűntette tárgyában. [2012. évi C. törvény (Btk.) 176. §, 177. §, 2017. évi XC. törvény (Be.) 590. §, 591. §, 604. §, 613. §, 868. §, 870. §] Bírók: Elek Balázs, Gömöri Olivér, Toma Attila

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Bf.II.382/2018/13.sz.

A Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Debrecenben, a 2018. október 15. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő

í t é l e t e t :

A kereskedéssel oktatási feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve annak közvetlen környezetében bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt és társai ellen a Debreceni Törvényszék 2018. április 9. napján kihirdetett 26.B.685/2016/64. számú ítéletét megváltoztatja a következők szerint.

I. r. vádlott szabadságvesztés büntetését 6 (hat) évre, II. r. és III. r. vádlott szabadságvesztés büntetését egyaránt 5-5 (öt-öt) évre enyhíti.

I. r. vádlottal szemben a vagyonelkobzás összegét 245.500 (kettőszáznegyvenötezer-ötszáz), II. r. vádlottal szemben 2.334.000 (kettőmillió-háromszázharmincnégyezer), míg III. r. vádlottal szemben 3.939.885 (hárommillió-kilencszázharminckilencezer-nyolcszáznyolcvanöt) forintban határozza meg.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A másodfokú eljárás során felmerült 31.750 (harmincegyezer-hétszázötven) forint bűnügyi költséget II. r. vádlott viseli.

A másodfokú ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

A Debreceni Törvényszék a fenti számú ítéletével I. r. vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, mint társtettest [Btk. 177. § (1) bekezdés c) pont, cb) alpont, (2) bekezdés b) pont] 7 év szabadságvesztésre, és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. II. r. és III. r. vádlottakat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette [Btk. 176. § (1), (2) bekezdés a) pont] miatt külön-külön 6-6 év szabadságvesztésre, és 6-6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. Valamennyi vádlott szabadságvesztés büntetését fegyházban rendelte végrehajtani. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről, az előzetes fogvatartásban, illetve házi őrizetben töltött idő beszámításáról, döntött mindhárom vádlott esetében a vagyonelkobzások alkalmazásáról, az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, valamint a felmerült bűnügyi költségek megtérítéséről. Az ítélet ellen annak kihirdetését követően II. r. vádlott és védője enyhítésért, III. r. vádlott enyhítésért, míg védője elsődlegesen téves minősítés miatt, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Az ügyész a nyilatkozattételre fenntartott határidőn belül mindhárom vádlott terhére, büntetésük súlyosítása érdekében fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.194/2017/5., 6-I. számú átiratában a vádlottak terhére szóló fellebbezést fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le. A bizonyítékokat egyenként és összességükben is okszerűen értékelte, ezáltal megalapozott tényállást állapított meg. Bizonyíték értékelő tevékenysége az indokolás alapján nyomon követhető. A megalapozott tényállásból helytálló, a vádlottak bűnösségére vont következtetést, cselekményeik minősítése, az anyagi jogszabályoknak és a Kúria 1/2007. Büntető Jogegységi Határozatában foglalt iránymutatásoknak megfelel. III. r. vádlott védőjének a bűnszövetség megállapíthatóságát vitató kifogása és a cselekmény enyhébb, a Btk. 176. § (1) bekezdés szerinti minősítését célzó fellebbezése nem alapos. Az elsőfokú ítéleti tényállás tartalmazza mindazokat a körülményeket, amelyek alapján megalapozott következtetés vonható a bűnszövetség valamennyi ismérve tekintetében. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket túlnyomó részben feltárta, de nem a súlyuknak megfelelően értékelte, így eltúlzottan enyhe büntetést szabott ki mindhárom vádlottal szemben. Az elsőfokú bíróság által meghatározott büntetési tartamok nem érik el a törvényi középmértéket sem, így azok nem alkalmasak a büntetés céljának elérésére. Erre figyelemmel indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, a vádlottak büntetését súlyosítsa, egyebekben az ítélet egyéb törvényes rendelkezéseit hagyja helyben. Indítványát a fellebbviteli főügyészség képviselője a másodfokú eljárás során megtartott nyilvános ülésen fenntartotta.

I. r. vádlott védője a másodfokú eljárás során az ítélőtáblához címzett beadványában az ügyészség által előterjesztett súlyosításra irányuló fellebbezés elutasítását kérte. E körben kifejtette, hogy I. r. vádlott már a nyomozás során is együttműködő volt, az eljárás kezdetétől fogva őszinte, feltáró vallomást tett. Már az első kihallgatása során olyan részleteket árult el a bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyről a rendőrségnek addig semmilyen információja nem volt. Írásbeli beadványában vitatta a bűnszövetség megállapíthatóságát, illetve tájékoztatta a másodfokú bíróságot arról, hogy I. r. vádlott időközben folytatta főiskolai tanulmányait, záróvizsgát tett, állandó munkahellyel rendelkezik. Ezen körülmények miatt álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott 7 év szabadságvesztés inkább súlyosnak, mintsem enyhének tekinthető, ezért kérte az ítélőtáblát, hogy a speciális prevencióra tekintettel azt a törvényi minimumhoz közelítve enyhítse. A védő a nyilvános ülésen fentieket azzal egészítette ki, hogy I. r. vádlott időközben a nyelvvizsgáját is letette, így befejezte tanulmányait.

II. r. vádlott védője írásbeli beadványában az enyhítésre irányuló fellebbezéseket azzal indokolta, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal II. r. vádlott javára azokat a személyi körülményeket, amelyek elvezettek a bűncselekmény elkövetéséhez. Hangsúlyozta, hogy bár II. r. vádlott nappali tagozatos tanulmányait folytatta a bűncselekmények elkövetésekor, azonban ehhez szükséges anyagi javakkal nem rendelkezett, a szülei súlyos betegséggel küzdöttek, így őt támogatni nem tudták. Szülei fogvatartásának idején hunytak el. Ilyen körülmények között a büntetés kiszabásánál az ő esetében fokozottan előtérbe kell kerülnie az enyhítő körülményeknek, így a teljes körű beismerő vallomásnak, fiatal felnőtt voltának. Időközben II. r. vádlott körülményei rendeződni látszanak a tekintetben, hogy szabadulását követően tanulmányait befejezte, állandó munkát vállalt, s egyetlen célja az, hogy óvodás korú testvérét magához vegye, mint gyám, és a szülői kérést tiszteletben tartva gondoskodhasson felneveléséről. A védő a nyilvános ülésen az írásbeli indokokkal egyezően kérte a kiszabott büntetés enyhítését.

III. r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában a bűnszövetség mellőzése tárgyában már nem tartotta fenn fellebbezését, de változatlanul kérte a kiszabott büntetés enyhítését. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, amikor III. r. vádlott vonatkozásában a tényállást II. r. vádlott vallomása alapján állapította meg. Az értékesített kábítószer mennyisége tekintetében a két vádlott eltérő vallomást tett, és nem volt olyan objektív bizonyíték, amely II. r. vádlott nyilatkozatát igazolta volna. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság büntetése eltúlzott, a súlyosbításra irányuló ügyészi fellebbezés megalapozatlan. III. r. vádlott büntetlen előéletűként követte el az elbírált cselekményét, azt beismerte, rendezett életvitellel bír, ezért kérte a kiszabott szankció enyhítését. Indítványát a nyilvános ülésen fenntartotta.