A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21619/2008/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 4. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 228. §, 339. §, 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 26. §] Bírók: Bella Mária, Erményi Lajos, Uttó György

Pfv.V.21.619/2008/4.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága felperesnek a személyesen eljárt alperes ellen kártérítés iránt a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon 6.P.20.536/2007. számon megindított és a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.220/2008/6. számú ítéletével befejezett perében - amelybe az alperes pernyertessége érdekében a dr. Kléh László ügyvéd által képviselt beavatkozott - a jogerős ítélet ellen a felperes által 46. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a 2008. november 6. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

A felperest képviselő pártfogó ügyvéd díját teljes egészében az állam viseli.

A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s :

A felperes a keresetében az alperest a Ptk. 339. §-ának /1/ bekezdése alapján, bűncselekménnyel okozott kár megtérítése címén 8.500.000 forint és járuléka megfizetésére kérte kötelezni.

A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy az alperes, mint ügyvéd 2002. július 16-án adásvételi szerződést készített, amely szerint az eladók 10 millió forint vételár ellenében ruházzák át az ingatlan tulajdonjogát a vevőre. Rögzítették, hogy a vevő 5 millió forintot megfizetett, míg a fennmaradó összegre hat hónapos határidővel vállalt kötelezettséget. Az adásvételi szerződést megelőzően a felek szóban kölcsönszerződést is kötöttek, amelynek értelmében az eladók 3 millió forintot vettek fel hat havi törlesztésre, 5 millió forintos visszafizetési kötelezettséggel. Az adásvételi szerződés az alperes javaslatára biztosítéki célból jött létre azzal, hogy a kölcsön határidőre történő visszafizetése esetén a szerződést megsemmisítik, ellenkező esetben a földhivatalhoz a tulajdonjog bejegyzése érdekében benyújtják. Az alperes az adásvételi szerződést 2003. január 17-éig nem nyújtotta be, ezen a napon kapott tájékoztatást a vevőtől arról, hogy az eladók nem tulajdonosok, hamisított okmányok felhasználásával jártak el. A felperes ugyanezen személyekkel mint eladókkal 2002. decemberében kötött ugyancsak ügyvédi közreműködéssel szerződést, amelyben 8.550.000 forint kölcsönt adott havi 10 %-os kamatra 2003. május 20-áig. A felek között egyúttal vételi jogot biztosító megállapodás is létrejött. E szerződések megkötésének időpontjában az alperes által készített szerződés annak benyújtása hiányában az ingatlan-nyilvántartásban széljegyként sem szerepelt. Az alperes ellen megindított büntetőeljárásban a bíróság az alperes bűnösségét közokirat-hamisítás bűntettében megállapította. A büntető ítélet indokolása szerint az alperes által benyújtott szerződés - figyelemmel a szóbeli kölcsönszerződés tartalmára - valótlan adatokat tartalmazott. Az alperes az eljárásával megszegte az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 26. §-ának /1/ és /2/ bekezdését, továbbá az ügyvédségről szóló 1998. évi XI. törvény (Ütv.) 10. §-ának /1/ bekezdését. Ennek értelmében feltétlen, a felek akaratától függetlenül 30 napon belül köteles volt az általa szerkesztett adásvételi szerződést a földhivatalhoz benyújtani. Ennek elmulasztása jogellenes magatartás volt és azt idézte elő, hogy a felperes a saját szerződése megkötésének időpontjában a valóságos és közhiteles helyzetet nem ismerhette meg. Ha az alperes nem mulaszt, nem került volna sor az újabb szerződés megkötésére, újabb bűncselekmény elkövetésére. Az alperes tehát közrehatott a kár bekövetkezésében, ezért a kárért a többi károkozóval együtt egyetemlegesen felelős.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. A határozat indokolása szerint a szerződés benyújtásának elmulasztásával az alperes jogellenes magatartást valósított meg. Egyetértve a felperes álláspontjával, kifejtette, hogy az Inytv. által előírt határidő az alperest kötötte, az Ütv. 1. §-a, 3. §-ának /2/ és /3/ bekezdése, továbbá a Magyar Ügyvédi Kamara 8/1999. (III.1.) MÜK. szabályzata 6/4. a/ pontja értelmében a mulasztása nem menthető. Ilyen mulasztást megvalósító megbízást nem vállalhatott volna, illetve azt fel kellett volna mondania. A törvényi határidő tartama alatt azonban az alperes az általa készített okirat hamis voltáról nem tudhatott, ezért annak benyújtásával bűncselekményt sem követhetett volna el. A felróhatóság szempontjából tehát az okirat hamis voltának nincs jelentősége.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azonban az alperes magatartása és a követelt kár között okozati összefüggés nem áll fenn. Az alperes eljárása csak távoli, laza összefüggésben áll a kárral, aminek bekövetkezése nem is volt előrelátható. Az alperes magatartása nem volt alkalmas károkozásra, és nem állapítható meg az sem, hogy a mulasztás teljes bizonyossággal hozzájárult annak bekövetkezéséhez.

Az elsőfokú ítélet ellen a kereset szerint marasztaló ítélet meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő fellebbezést; az alperes ellenkérelme pedig annak helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolásában kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntést hozott. Indokolása azonban a jogellenesség kérdésében nem helytálló. Az Inytv. 26. §-ának /4/ bekezdésében írtak helyes értelmezése szerint a törvény csak az érvényes és hatályos szerződés benyújtására ír elő határidőt, tehát hamis szerződés benyújtása a törvény megsértését jelenti. Ebből következően annak elmaradása kártérítési felelősséget nem alapozhat meg. Az alperes azonban abban az esetben sem lett volna köteles a szerződés 30 napon belüli benyújtására, ha az nem lett volna hamis. Az Inytv. 25. §-ának /2/ bekezdése és 27. §-ának /7/ bekezdése értelmében a jogok bejegyzése iránti eljárásban az alperes nem ügyfél, hanem jogi képviselő volt. A határidő elmulasztásához fűződő jogkövetkezmények pedig az illetékfizetésre kötelezettet terhelte. Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 82. §-ában foglaltak szerint a mulasztási bírság is csak az ügyféllel szemben szabható ki. Ügyféli minőség hiányában az alperes és a földhivatal között közigazgatási jogviszony sem jött létre, így reá a határidő nem vonatkozott. A fél és a jogi képviselő jogviszonyát a Ptk. 474-483. §-ainak a megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezései szabják meg. Az alperes felelőssége esetleges mulasztásáért csak a megbízójával szemben állt fenn, az adott esetben azonban a megbízó utasításának megfelelően járt el. A szerződő felek elfogadták az alperesnek az ügyfelek megfelelő jogi védelmét biztosító javaslatát a szerződéses konstrukciót illetően, így az okiratban foglaltak ügyleti akarattá váltak volna, ha a megállapodás a tényleges tulajdonosok és a vevő között jött volna létre.