BH 1998.10.507 Amennyiben a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése esetén a jogorvoslatra vonatkozó tájékoztatást elmulasztja, és a felek egyeztetése emiatt marad el, a keresetlevél előterjesztésének határidejére vonatkozó korlátozás nem érvényesül. Ilyen esetben a kereset a hároméves általános elévülési időn belül bármikor, az érvényesíthető jogok korlátozása nélkül benyújtható [1992. évi XXII. törvény 6. § (3) és (4) bek., 11. § (1) bek., 100. § (4) és (S) bek., 202. § (1) és (2) bek.].

A felperes 1992. január 13-tól állt adminisztrátorként az alperessel határozatlan idejű munkaviszonyban. 1995. február 8-tól 1996. február 20-ig táppénzes betegállományban volt.

Az alperes az 1995. október 13-i keltű levelével megküldte a felperesnek a munkaviszonyával kapcsolatos iratait: az Sztk.-igazolványt, az adatlapot, a munkaviszony igazolását, és a munkanélküli-járadék folyósításához szükséges igazolást. Arra hivatkozott, hogy azokat a felperes személyesen nem vette át. Az ezekben feltüntetett adatok szerint a felperes felmondása miatt a munkaviszonya 1995. február 21-én megszűnt. A megszűnés időpontját az alperes az 1995. október 31-i, újabb igazolásában 1995. február 16-ra módosította.

A felperes a munkaügyi bírósághoz 1996. március 12-én benyújtott keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát. Igényelte az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását. Az eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását nem kérte. A keresetében arra hivatkozott, hogy a munkaviszonyát nem mondta fel, azt az alperes a táppénzes betegállománya alatt szüntette meg jogellenesen. A későbbiekben módosított keresetében elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, kétszeres végkielégítés, szabadságmegváltás, betegszabadságra járó átlagkereset-különbözet és az általa igénybe vett kölcsön kamatainak megfizetése iránt terjesztett elő kérelmet. Az alperes arra hivatkozással kérte a kereset elutasítását, hogy a felperes 1995. február 16-án szóban felmondta a munkaviszonyát, és csak azt igazolta vissza írásban. Arra is hivatkozott, hogy a felperes elmulasztotta az egyeztetés kezdeményezését.

A munkaügyi bíróság az ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest 35 317 Ft végkielégítés, 8416 Ft szabadságmegváltás, 832 Ft betegszabadságra járó díjazás különbözete és ezek kamatainak megfizetésére. Ezt meghaladóan elutasította a keresetet. Indokolásában megállapította: a szóbeli felmondás érvénytelen, de nem is bizonyosodott be, hogy a felperes fel akart volna mondani. A felperes erre nézve nem tett írásbeli nyilatkozatot, ezért az alperes intézkedése alakilag hibás, érvénytelen munkáltatói felmondásnak minősül. Az elsőfokú bíróság ezért az Mt. 10. §-ának (1) és (2) bekezdését alapul véve, a rendes felmondás jogkövetkezményeit alkalmazta. Megállapította, hogy az érvénytelenség egyben jogellenességet is megvalósít, ezért az Mt. 100. §-a alkalmazásának is helye van. Ugyanakkor - mivel a felperes munkaviszonyát 1995. február 16-án szüntették meg, és 1996. március 12-én élt csak keresettel - figyelembe vette az Mt. 202. §-ának (2) bekezdésében írt korlátozó rendelkezést. Megállapította, hogy a felperes a felmondási időre járó díjazásra és az elmaradt munkabérre nem tarthat igényt. A felperes táppénzjoga 1996. február 20-án járt le, de továbbra is keresőképtelen volt. A keresőképtelen munkavállalónak pedig nem jár munkabér. A felperest megilleti a rendes felmondással járó végkielégítés, az 1994-ben igénybe nem vett 5 nap szabadság megváltása, 1995-re 2 nap szabadságmegváltás és 10 nap betegszabadságra járó különbözet. Alaptalannak találta az 1996. évi szabadság megváltására, az 1995 februári munkabér-különbözetre és a kölcsönök kamatának megfizetésére vonatkozó igényt.

Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.

Az alperes annak megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte.

A felperes az ítélet megváltoztatásával a keresetének megfelelő döntés hozatalát kérte. Hivatkozott a jogorvoslati tájékoztatás hiányára és arra, hogy ezért az Mt. 202. §-ának (2) bekezdése nem alkalmazható. Kifogásolta, hogy a táppénz lejárta utáni keresőképességét a bíróság - a bizonyítási indítványa ellenére - nem vizsgálta.

A megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helytálló indokainál fogva - helybenhagyta. Az Mt. 202. §-ának (2) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés alkalmazását helytállónak találta, mivel álláspontja szerint mindegy, hogy milyen indok húzódik meg a kereset késedelmes benyújtása mögött.

A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a munkaügyi bíróság új eljárásra utasítása iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A jogszabálysértést az Mt. 202. §-a (2) bekezdésének téves értelmezésében jelölte meg.

Ezt azzal indokolta, hogy a hivatkozott rendelkezés a jogorvoslati tájékoztatás elmaradása esetén nem alkalmazható.

A felülvizsgálati kérelem alapos.