BH 1997.12.593 Az ingatlanátruházási szerződés érvénytelenségét önmagában azon az alapon, hogy az az ellenszolgáltatást nem a felek valóságos akaratának megfelelően tünteti fel, nem lehet megállapítani. Ha valamelyik fél az ilyen szerződés semmisségére, annak színlelt volta miatt hivatkozik, a szerződést a leplezett szerződés alapján lehet megítélni [Ptk. 207. § (4) bek., 208. § (1) bek., XXV. PED V. pont].

A felperes keresetében az alperest a közöttük létrejött szerződés teljesítésére vagy 600 000 forint kár megtérítésére kérte kötelezni. Előadta, hogy az alperestől az 1993. június 22-én, illetve augusztus 24-én megkötött szerződéssel megvásárolta az Sz.-en, a 3/A jelű épületben kialakított egyik üzlethelyiséget 800 000 forint + áfa vételárért. Ehhez kisvállalkozói kölcsönt vett fel a pénzintézettől. Az ingatlan vásárlására és hasznosítására hozta létre a felperesi betéti társaságot. Az ingatlant ő egy harmadik személynek bérbe adta. Az alperes azonban az ingatlant nem adta birtokába, hanem azt más gazdálkodó szervezetnek eladta. A felperes kárként érvényesítette a társaság alapításával, a pénzintézeti kölcsön felvételével kapcsolatban felmerült tényleges kiadásait, továbbá a bérleti díj elmaradásával összefüggő elmaradt hasznát. Kereseti kérelmét utóbb 848 002 forintra felemelte, a tényleges kárt 168 002 forintban, az elmaradt hasznot 480 000 forintban jelölte meg, további kárigényét ún. erkölcsi kárként kívánta érvényesíteni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperessel 2 400 000 forint vételár mellett kötötte meg az adásvételi szerződést. Az 1993. június 22-i adásvételi szerződést azonban a felperes oly módon írta alá, hogy a vételár összegét egyoldalúan 800 000 forint + áfára módosította. Az 1993. augusztus 24-i keltű adásvételi szerződés, melyet mindkét peres fél aláírt, színlelt volt, mert a 800 000 forint + áfa vételárat, vagyis nem a tényleges vételárat tartalmazta. Nem vitatta, hogy a perbeli ingatlant harmadik személynek értékesítette, erre azonban az alperesi álláspont szerint azért került sor, mert a peres felek az ingatlan vételárára vonatkozóan érvényes megállapodást nem kötöttek.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, kötelezte a felperest, hogy a magyar államnak fizessen meg 50 880 forint kereseti illetéket. A lefolytatott bizonyítás alapján azt állapította meg, hogy a felek 1993. június 22-én tartalmát tekintve előszerződést kötöttek. Az 1993. augusztus 24-én megkötött adásvételi szerződés pedig színlelt szerződés, mert abban nem a tényleges vételárat jelölték meg.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, az ítélet megváltoztatását és kereseti kérelmének megfelelő határozat hozatalát kérte. Másodlagosan indítványozta, hogy megalapozatlanság okából a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helyezze hatályon kívül, és kötelezze az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy az alperesnek 20 000 forint perköltséget, továbbá a Magyar Állam javára 50 880 forint fellebbezési eljárási illetéket fizessen meg. A másodfokú ítélet indokai szerint az 1993. július 22-én megkötött adásvételi szerződést nem lehetett érvényesnek tekinteni, mivel a felek a vételárban nem állapodtak meg. A felperes ugyanis a neki megküldött szerződéstervezetben a vételár összegét egyoldalúan megváltoztatta. A Ptk. 205. §-a alapján tehát ekkor a felek között nem jött létre szerződés. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal ellentétben a szerződést előszerződésnek sem minősítette. Az 1993. augusztus 24-i keltű adásvételi szerződés pedig a másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint színlelt szerződés volt, mivel a felek szándéka 2 000 000 forint körüli vételár kikötésére irányult, a szerződésben azonban ennél jóval alacsonyabb összeg, 800 000 forint vételár szerepelt. A vételár-különbözetre vonatkozóan egyidejűleg kölcsönszerződés-tervezet készült az alperesi társaság ügyvezetője és a felperesi társaság kültagja mint természetes személyek között. A másodfokú bíróság megítélése szerint az adásvételi szerződés a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése alapján színlelt, azaz semmis szerződés, a szerződés alapján tehát teljesítés nem volt követelhető, de az arra alapozott kárigény sem megalapozott.

A jogerős ítélettel szemben a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Változatlanul állította, hogy a peres felek között - 50%-os készültség figyelembevételével - 800 000 Ft + áfa vételár kikötéssel érvényes adásvételi szerződés jött létre. A felperes részéről a vételár "kijavítására" azért került sor, mert egy rosszul kitöltött formanyomtatványt kapott kézhez, amelyben a vételár a korábbi megállapodásoktól eltérően magasabb összegben került feltüntetésre. Az első- és a másodfokú ítéletben foglalt további ténymegállapítások, így a kölcsönszerződésre vonatkozó bírósági megállapítás is pusztán feltételezéseken alapulnak. A Legfelsőbb Bíróság hiánypótlásra történő felhívása nyomán a felperes megjelölte a megsértett anyagi és eljárásjogi jogszabályokat is, eszerint az alapperben eljárt bíróság a Pp. 163. §-át és a 164. §-ának (1) bekezdését sértette meg azzal, hogy nem folytatta le a felperes által kért bizonyítási eljárást a felperes vagyoni és nem vagyoni kárára vonatkozóan. Az elsőfokú bíróság döntését iratellenesnek is állította annak megállapítása miatt, hogy az alperesi magatartás nem okozott a felperesnek kárt. A megsértett anyagi jogszabályokat felsorolásszerűen a Ptk. 205, 207, 208, 234, 339, 355, 365 és 377. §-aiban jelölte meg.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta. Előadta, hogy a perbeli jogügylettel kapcsolatban - a felperessel ellentétben - jogellenes magatartást nem tanúsított, ezért a felperes kártérítési követelésének a jogalapja hiányzik.