BH 1988.11.399 A feltűnő értékaránytalanság elbírálásánál a vásárolt dolog sajátos tulajdonságainak figyelembevétele [Ptk. 201. § (2) bek., PK 267. sz.].

A peres felek között 1984. október 10-én adásvételi szerződés jött létre, amely szerint a felperes megvásárolt az alperestől egy ROBUR LO 3000 típusú vegyes rendeltetésű gépkocsit 170 000 forintért. A gépkocsi az adásvételkor lángossütésre átalakított büfékocsiként üzemelt. Az alperes a gépkocsiban rendszeresen lángossütő tevékenységet folytatott a csepeli piacon, hétvégeken pedig a Normafánál illetve az autópiacon. A szerződéskötéskor úgy nyilatkozott, hogy a csepeli piacon és a Normafánál levő telephelyről elvonul, ottani tevékenységét megszünteti, így a felperesnek módjában áll ezekre a helyekre telephely engedélyt kérni. Az autópiacnál levő elárusító helyet azonban saját részére fenntartotta.

A felperes számviteli főiskolát végzett pénzügyi szakember, és az adásvételi szerződés megkötése körüli időben munkaviszonyát megszüntette, mert lángossütőként akart tevékenykedni. Ennek érdekében kiskereskedői engedélyt kért és kapott. Az adásvételi szerződés megkötésekor a felperest elsősorban nem a gépkocsi műszaki állapota érdekelte, hanem főleg az a körülmény, hogy az abban folytatott lángossütő tevékenységgel milyen forgalmat, milyen hasznot lehet elérni. Ezért többször megjelent a csepeli piacon, figyelemmel kísérte a forgalmat. Ugyanezt tette az autópiacon is.

Amikor úgy látta, hogy a csepeli piacon jelentős a büfé forgalma, sor került a szerződés megkötésére. A szerződéskötéskor a felperes a vételárat kifizette, és a gépkocsit birtokba vette. A lángossütői tevékenységet azonban a felperes ténylegesen nem gyakorolta. Nem ment a csepeli piaci telephelyre, oda nem kért telephely-engedélyt. Ezzel szemben a Fővárosi Garázsipari Vállalattól a Deák téri parkolóra vonatkozó telephely-engedélyt kért, amelyet meg is kapott. Ott a gépkocsit leállította, de lángossütői tevékenységet itt sem folytatott. Kérte az alperest, hogy az autópiacon levő telephelyről javára mondjon le, mert csak így kap ott árusítási engedélyt. Az alperes erre nem volt hajlandó. A felperes a Normafánál levő telephelyre sem kért engedélyt, és a büfét ott sem üzemeltette.

A felperes keresetében a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte. Egyrészt megtévesztésre, másrészt feltűnően nagy értékkülönbségre hivatkozott. Kérte az eredeti állapot helyreállítása keretében 170 000 forint visszafizetését, továbbá az ügylettel kapcsolatban keletkezett 52 195 forint kárának megtérítését. Mindkét megtámadási jogcím vonatkozásában a gépkocsi kifogásolható műszaki állapotára hivatkozott.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta, hogy a felperest bármivel megtévesztette, és vitatta a feltűnően nagy értékkülönbséget is. Arra hivatkozott, hogy a vételár nem kizárólag a gépkocsi értékét tartalmazta, hanem az ezáltal biztosított üzlet értékét is. Ehhez mérten a szerződésben kikötött vételár helyes.

Az elsőfokú bíróság által beszerzett szakértői vélemény szerint a gépkocsi értéke 80 573 forint.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felek közötti szerződést érvényessé nyilvánította azzal, hogy a vételárat 127 500 forintban állapította meg. Kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg 42 500 forintot és ennek 1984. október 10-től járó törvényes mértékű kamatát. Rendelkezett a perköltségfizetés és a le nem rótt illeték megfizetése tárgyában is.

Ítéletének indokolása szerint a felperes a Ptk. 210. §-ának (4) bekezdésében foglalt megtámadási okot nem bizonyított, nem állapítható meg, hogy az alperes a felperest megtévesztette.

A bíróság álláspontja szerint azonban a szerződéskötéskor a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy értékkülönbség volt, ezért a szerződés a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése szerint érvénytelen. A bíróság a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazta, mert a szerződéskötés előtt fennállott helyzet helyreállítására már nincs lehetőség.

A bíróság az aránytalanságot a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának PK 267. számú állásfoglalásában kifejtetteknek megfelelően úgy küszöbölte ki, hogy kötelezte az alperest a felvett vételárból 42 500 forint és annak törvényes mértékű kamata visszafizetésére. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. így elutasította a kártérítés fizetésére vonatkozó keresetet is, mert erre nem látott alapot.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezést, az alperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő. A felperes kérte, hogy a másodfokú bíróság keresetének helyt adva az eredeti állapotot állítsa vissza. Az alperes a kereset teljes egészében történő elutasítását kérte.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének kizárólag az illetékköltségre vonatkozó rendelkezését változtatta meg, az egyéb rendelkezéseket helybenhagyta, és döntött a fellebbezési eljárás költségének és illetékének viseléséről.

A másodfokú bíróság is úgy látta, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy értékkülönbség mutatkozik. Helyesnek minősítette az elsőfokú bíróságnak azt az eljárását, amellyel nem a forgalmi értékben határozta meg a vételárat, hanem csak az aránytalan előny feltűnő részét küszöbölte ki. Ugyancsak helyes volt - álláspontja szerint - az elsőfokú bíróságnak az a döntése is, hogy a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem állította vissza. A felperes könnyelmű szerződéskötése ugyanis nem ad módot arra, hogy a szerződéstől meneküljön, mutat rá a másodfokú bíróság.

Tekintettel arra, hogy a felperes nem bizonyított olyan többlettényállást, amely kártérítés megfizetésére alapul szolgálhatna, az ezzel kapcsolatos keresetet a másodfokú bíróság is alaptalannak találta, és az azt elutasító rendelkezést helybenhagyta. Az illetékfizetésre vonatkozó rendelkezést változtatta meg csupán, mert az elsőfokú bíróság a pertárgy értékét tévesen határozta meg, és tévesen értékelte a pervesztesség, pernyertesség arányát.