BH+ 2007.5.212 Az alperes kórház felel a kárért, ha a beteg túlélési esélye azért csökkent, mert az orvos a betegség előzményeire vonatkozó orvosi iratok beszerzését és megismerését elmulasztotta, és ez a kezelést hátrányosan befolyásolta [Ptk. 339. §].

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesek 1997. június 10-én született gyermekénél az alperes gyermekkardiológiai osztálya 2000. június (helyesen: január) 4. napján az általa diagnosztizált betegség miatt három hónapra kontrollt javasolt. A felperesek a gyermeket 2000. május 2-án Budapesten vizsgáltatták ki a P. Kft. Kardiológiai Szakambulanciáján. A kardiológus szakorvos enyhe fokú coarctatiot véleményezett és éves ellenőrzést javasolt. A gyermek ezt követően különböző légúti betegségekben szenvedett. 2001. április 28-tól május 4-ig az alperes kórházban dr. K. E. gyógykezelése alatt állt. 2001. május 13-án a gyermek köhögése fokozódott, állapota romlott, ezért az alperes kórházban ügyeletes dr. G. E. megvizsgálta, a fulladást kezelte, majd a gyermeket a kórházba felvette. A gyermeket állapotának romlása folytán az intenzív osztályon látták el. A gyermek 2001. május 14. napján halt meg. Halálának oka légzési és keringési elégtelenség volt, amelynek megelőző oka a szív bal kamrájának túltengése és érbelhártya-gyulladás, az alapbetegsége pedig aortaszűkület volt.

A felperesek keresetükben személyenként 3 000 000 forint nem vagyoni káruk megtérítésére kérték az alperes kötelezését. Keresetüket arra alapították, hogy dr. K. E. elmulasztotta az indokolt gyermekkardiológiai vizsgálatok elvégzését, ennek azonnali szükségességéről a felpereseket nem tájékoztatta. A diagnózis felállítása érdekében önmagát döntési helyzetbe nem hozta, holott a megfelelő kezelés eredményeként a gyermeknek az életben maradásra az esélye megnövekedett volna. A gyermek hazabocsátása során sem járt el megfelelően és e körben a tájékoztatási kötelezettségét is megszegte.

Az alperes és a pernyertessége érdekében beavatkozó biztosító a kereset elutasítását kérték. Vitatták a kártérítő felelősséget megalapozó mulasztás tényét. Az alperes szerint a gyermek betegségének következménye mindenképp a halál volt, életének meghosszabbítására nem volt esély.

Az elsőfokú ítéletben a bíróság a keresetet elutasította. Az orvostanúk vallomása, a Sz.-i Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének véleménye és a csatolt orvosi dokumentációk alapján azt állapította meg, hogy a gyermek 2001. április 28-án nem volt életveszélyes állapotban. Sem a felvételkor, sem a kezelés alatt nem volt tünete a súlyosabb szívelváltozásnak; nem volt olyan ok, amely az azonnali kardiológiai vizsgálat szükségességét felvetette volna. Nem mulasztott az orvos azzal, hogy csak a budapesti vizsgálat eredményét ismerte, és az alperes kórházban végzett kardiológiai vizsgálat dokumentációját nem szerezte be. Az akut tüneteket dr. K. E. helyesen kezelte és a felperesek tájékoztatása is megfelelő volt. Az alperes mulasztása a hazabocsátás tekintetében sem állapítható meg. Az elsőfokú ítélet utalt arra a szakértői megállapításra is, hogy a gyermek betegsége nem volt gyógyítható, bármely "banális" infekció esetén a halálos eredmény bekövetkezhetett volna. A gyermek élete szívátültetéssel lett volna megmenthető, illetőleg bizonyos orvosi eljárásokkal élete meghosszabbítására volt lehetőség, azonban az alperes alkalmazottai az észlelhető tünetek értelmezése és kezelése kapcsán károkozó magatartást nem tanúsítottak.

A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú ítéletet részbizonyítás lefolytatása után helybenhagyta. A másodfokú ítélet indokolása szerint - amely dr. R. K. igazságügyi szakértő kiegészített véleményén alapul - a részletes, 2001. április 28. előtti kardiológiai vizsgálatok hiányában a gyógyíthatóságról nem lehet véleményt adni. A súlyos elváltozás csak a boncolás után vált nyilvánvalóvá. Egyéb tekintetben az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság az ítéletében helytállónak tartotta.

A jogerős ítélet ellen a felperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel a keresetüknek helyt adó döntés meghozatala érdekében. Kérték az alperes kártérítő felelősségének közbenső ítélettel való megállapítását. A felülvizsgálati kérelemben a felperesek kérték továbbá az elsőfokú eljárási illeték megfizetésére kötelező rendelkezés törlését, illetőleg annak figyelembevételét, hogy a peres felek egymástól perköltséget nem igényeltek.

A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében, 177. §-ának (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat. A jogerős döntés több iratellenes, okszerűtlen megállapítást, illetve logikai ellentmondást tartalmaz.

A jogerős ítélet dr. R. K. alapszakvéleményét a kiegészítő véleménytől eltérően elemzi. A felperesek szerint a kardiológiai vizsgálatoknak meg kellett volna történni, de ezek elmaradását kizárólag az alperes terhére lehet értékelni. Nem is szűkíthető le, hogy a vizsgálatok elvégzésére miért csak 2001. április 28. napja előtt kerülhetett volna sor. Nem volt ugyanis akadálya annak, hogy azokat az alperesnél ezt követően is elvégezzék. A felpereseknek nem a vizsgálat, hanem csak a kardiológus személye ellen volt kifogásuk.

Az ítélet nem utal a kiegészítő vélemény alapján arra, hogy a négy végtagon történő vérnyomásmérés és az EKG vizsgálat elvégezhető lett volna a kórházi felvevő osztályon is. Az ítélet nem elemzi, hogy miért maradtak el a részvizsgálatok és az ezzel kapcsolatos tájékoztatás. Vizsgálatok hiányában az alperes még a diagnosztikai tévedéshez szükséges helyzetbe sem került, így az nem is elemezhető.

A felperesek szerint az a döntő, hogy az orvos, aki tudott olyan lelet létéről, amelyet nem ismert, azt nem szerezte be. E körben a jogerős ítélet a szakvéleménnyel ellentétes. A vizsgálatot végző budapesti kft. lelete egyébként is csak azt állapította meg, hogy nem feltétlenül kell súlyos szívbetegségre gondolni.

A felperesek szerint iratellenes, hogy a felperesek megfelelő tájékoztatást kaptak volna a kardiológiai vizsgálat elvégzésének lehetőségéről és szükségességéről.

A szakvéleményből a felperesek szerint az következik, hogy az alperesnél lefolytatott kezelés csak akkor lett volna megfelelő, ha a hiányolt vizsgálatok elvégzésre kerülnek, és eredményük megegyezik a kft. leletével. A szakvélemény szerint a hazabocsátásnak nagyobb volt a kockázata, mint a további kezelésnek és e körben is elmaradt a megfelelő tájékoztatás. A felperesek kifogásolták, hogy a jogerős ítélet a hazabocsátással kapcsolatban az általuk felvetetteket nem is elemezte és a túlélés esélyét sem megfelelően értékelte. Ez ugyanis a felróhatóság körébe esik. Az alperesnek azt kell bizonyítania, hogy a legnagyobb gondosság ellenére sem volt esély a túlélésre. A szakértő azonban nem tett olyan kijelentést, hogy a gyermeknek nem volt reális esélye a túlélésre.