2/1999. Polgári jogegységi határozat

az adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelensége megállapításának feltételeiről az 1991. évi IL. tv. 27. § (2) b) alapján

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a Polgári Kollégium Gazdasági Szakágának vezetője által kezdeményezett jogegységi eljárásában meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, többször módosított 1991. évi IL. törvény 27. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint a jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló, lejárt, pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelés alapján csak akkor van helye az adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelensége megállapításának, ha a hitelező az ilyen határozat, illetve okirat birtokában eredménytelenül kísérelte meg a végrehajtást.

INDOKOLÁS

I.

A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma Gazdasági Szakágának vezetője - a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja és 31. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, többször módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 27. §-a (2) bekezdésének a)-b) pontjában foglalt rendelkezések értelmezésével kapcsolatban jogegységi határozat hozatalára tett indítványt, s indítványát, amelyet a jogegységi tanács nem nyilvános ülésén módosított, a következőkkel indokolta:

A Cstv. 27. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha

a) nem vitatott vagy elismert tartozását az esedékességét követő 60 napon belül nem egyenlítette ki, vagy

b) a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy

c) a fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette.

A bíróságok gyakorlatában vitatott az, hogy a hitelező jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozat birtokában mikor kérheti az adós fizetésképtelenségének megállapítását.

Az egyik álláspont szerint a Cstv. 27. §-a (2) bekezdésének a) pontja lehetőséget ad az adós fizetésképtelenségének megállapítására, ha a hitelező követelését az adós nem vitatta, tehát a hitelező követelésének bejelentésére nem adott választ. Ebben az esetben a hitelező választhat, hogy követelését bírósági (közigazgatási) eljárás útján érvényesíti, vagy az adós fizetésképtelenségének megállapítását kéri. Indokolatlan, hogy a hitelező ne kérhesse az adós fizetésképtelenségének megállapítását akkor is, ha bírósági (közigazgatási) eljárás lefolytatását kérte, és ennek alapján jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozat birtokában van. Ennek az álláspontnak megfelelően a hitelező a jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozat birtokában ismét választhat, hogy az adós fizetésképtelenségének megállapítását vagy a határozat végrehajtását kéri.

A másik álláspont szerint a hitelező ugyan választhat, hogy az adós által nem vitatott követelése alapján az adós fizetésképtelenségének megállapítását vagy bírósági (közigazgatási) eljárás lefolytatását kéri, de ha az eljárás eredményeképpen jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozat birtokában van, a választás joga újból már nem illeti meg. Ebben az esetben a fizetésképtelenség megállapítását a hitelező csak akkor kérheti, ha az adóssal szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt.

Mivel a Cstv. alkalmazásának legalapvetőbb kérdéséről, a felszámolás elrendelésére alapot adó fizetésképtelenség megállapításának feltételeiről van szó, a joggyakorlat bizonytalansága nem tartható fenn.

II.

A legfőbb ügyész képviselőjének álláspontja szerint az adós fizetésképtelenségének megállapítására a Cstv. vagylagos lehetőséget biztosít. A hitelező választhat, hogy - az adós által nem vitatott és az esedékességet követő 60 napon belül ki nem egyenlített tartozás esetén - felszámolási eljárás indítását kezdeményezni, vagy peres eljárás útján érvényesíti követelését. Ez utóbbi út választása esetén - figyelemmel arra, hogy a Cstv. a végrehajtás eredménytelenségét mint a fizetésképtelenség megállapítására okot adó körülményt külön nevesíti - a jogerős határozat végrehajtását a végrehajtás valamennyi módján meg kell kísérelni, és csak ennek eredménytelensége után van lehetőség fizetésképtelenség megállapítására.

III.

A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, jelenleg hatályos, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, valamint az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a korábbiak szerint: Cstv.) 1. §-ának (3) bekezdése értelmében a felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek.

Az adós fogalmát a Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja határozza meg. E szerint adós az a gazdálkodó szervezet, amely tartozását (tartozásait) az esedékességkor nem tudta vagy előreláthatóan nem tudja kiegyenlíteni. A c) pont szerint pedig hitelező a felszámolási eljárásban - a felszámolás kezdő időpontjáig - az, akinek az adóssal szemben jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló, vagy az adós által nem vitatott, vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. A felszámolási eljárás - egyebek mellett - az adós vagy a hitelező kérelmére folytatható le [Cstv. 22. § (1) bekezdés].

Az adós vagy a hitelező kezdeményezésére indult felszámolási eljárásban a Cstv. 27. §-ának (2) bekezdése alapján a bíróság az adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha az a nem vitatott vagy elismert tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlítette ki [ a) pont], vagy a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt [ b) pont], vagy fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette [ c) pont].

Az egyedi végrehajtás mellett a felszámolási eljárás keretében a vagyoni végrehajtás másik fő típusa, a teljes (totális) végrehajtás történik. A felszámolási eljárás lefolytatására azonban nemcsak az egyedi végrehajtás eredménytelensége esetén kerülhet sor. A fizetésképtelenség vagylagosan felsorolt feltételei pénzforgalmi szemléletű szabályozást tükröznek. Nincs lehetőség a fizetésképtelenség tényének vizsgálatánál például annak figyelembevételére sem, hogy az adós vagyona esetleg meghaladja a vele szemben támasztott követelést vagy követeléseket.

A jogalkalmazási bizonytalanságot, eltérő jogértelmezést az okozza, hogy - felszámolási eljárás kezdeményezésére jogosult - hitelező az is, akinek az adóssal szembeni, jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló követelése van. Az adósnak - a hitelező fogalmánál tágabb körű - törvényi meghatározása is magában foglalja az ilyen határozat, illetve okirat szerinti tartozást. A fizetésképtelenségi feltételek sorában azonban önállóan nevesítve nem szerepel az az eset, ha az adós az említett határozatban vagy okiratban szereplő fizetési kötelezettségének nem tesz eleget.

A felvetett jogértelmezési probléma megoldásánál abból kell kiindulni: a Cstv. 27. §-a (2) bekezdésének a) pontja azt határozza meg, hogy a nem vitatott vagy elismert tartozás esetén milyen további feltétel - a tartozásnak az esedékességet követő 60 napon belüli ki nem egyenlítése - folytán tekintendő az adós fizetésképtelennek. A törvényhely (2) bekezdésének b) pontja pedig a jogerős bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló tartozás vonatkozásában a fizetésképtelenség tényének megállapításához a végrehajtás eredménytelenségét kívánja meg.

Kétségtelen: e két fizetésképtelenségi ok nem azonos súlyú, hiszen az a) pont szerinti fizetésképtelenség kimondásághoz elegendő az, hogy az adós például a hitelező által számára megküldött számla vagy fizetési felszólítás szerinti tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlítette ki, s azt - legkésőbb a hitelezői kérelemről való bírósági értesítéséig - nem vitatta. A b) pont esetében pedig szükséges a végrehajtható okirat alapján az egyedi végrehajtás eredménytelenségének igazolása is. Mindez azonban nem hozza a b) pont szerinti hitelezőt méltánytalanul hátrányos helyzetbe, mert az egységes bírói gyakorlat a végrehajtás eredménytelenségének vizsgálata körében megelégszik az azonnali beszedési megbízás sikertelenségének igazolásával.

A végrehajtás megkísérlésének szükségessége következik a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 1. §-ában foglaltakból, miszerint a bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatait, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket bírósági végrehajtás útján, e törvény szerint kell végrehajtani. A jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló hitelezői követelések esetén tehát a felszámolási eljárás nem vehető igénybe az egyedi bírósági végrehajtás helyett, hanem csak ez utóbbi eredménytelenségének igazolása után.

Az egyedi végrehajtás kötelező megkísérlését írja elő egyébként a hitelezőként nagyszámú ügyben fellépő adóhatóság számára az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) is. A törvény 87. §-ának (1) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy az adótartozás behajtása érdekében a tartozást megállapító vagy nyilvántartó adóhatóság a végrehajtható okirat alapján a végrehajtás iránt haladéktalanul intézkedik. Az Art. 87-94. §-ai pedig részletesen szabályozzák az egyedi vagyoni végrehajtás egyik útját jelentő közigazgatási végrehajtást, adóvégrehajtást.

A kifejtettek következtében a jogegységi tanács az indítványozó által felvetett kérdésben - a Bsz. 27. §-ában, 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és 32. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján - a rendelkező rész szerint határozott.

Budapest, 1999. május 5.