3183/2022. (IV. 22.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.604/2020/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. A jogi képviselő nélkül eljáró indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amelyben az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdései, a II. cikk, valamint a VI. cikk (1) bekezdése sérelmét állította a felülvizsgálati jogkörben eljáró Kúria Pfv.IV.20.604/2020/6. számú ítéletével összefüggésben, kérve az ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.973/2019/4/II. számú ítéletére, valamint a Fővárosi Törvényszék 20.P.20.506/2019/8. számú ítéletére is kiterjedő hatállyal.
[2] 1.1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege a rendelkezésre bocsátott bírósági iratok szerint a következő.
[3] Az indítványozó és volt felesége (az alapügy alperese) 2003-ban kötöttek házasságot, házasságukból három gyermek született. A felek életközössége 2011-ben megszűnt, ekkor közjegyző előtt kötöttek megállapodást a kapcsolattartásról, a megállapodásban foglaltak azonban csak eshetőlegesen teljesültek, ennek kapcsán sok konfliktus alakult ki a felek között. A gyámhatóság komplex családgondozást rendelt el, melynek eredménytelensége okán a gyermekeket védelembe vette. A Budai Központi Kerületi Bíróság a felek házasságát 2014. június 3. napján bontotta fel, és a gyermekeket az alperes édesanyánál helyezte el. Szabályozta a kapcsolattartást, és rendelkezett az indítványozó tartásdíj fizetési kötelezettségéről is.
[4] A házasság felbontását követően is gyakoriak voltak a konfliktusok, az indítványozó több esetben fordult a gyámhatósághoz a kapcsolattartások végrehajtását kérve, az erre irányuló eljárások során hozott másodfokú határozatokat a közigazgatási bíróságon támadta meg, továbbá személyhez fűződő jogainak megsértése miatt pereket kezdeményezett a közigazgatási hatóság, illetve az édesanya ellen. A Budapest Főváros Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatala Gyámügyi Osztálya a 2016. december 14. napján három elmaradt kapcsolattartás kapcsán állapította meg az édesanya önhibáját, ezért 10 000 forint összegű eljárási bírságot szabott ki vele szemben.
[5] 2017. augusztus 14-én az indítványozó nyári folyamatos időszakos kapcsolattartásra vette át a gyerekeket, akikkel külföldi nyaralásra szeretett volna utazni, az édesanya azonban a gyermekek személyi igazolványát nem adta át, meghiúsítva ezzel az utazást. A kapcsolattartást ebben az időpontban szabályozó korábbi bírósági határozat az anya okmányátadási kötelezettségét a kapcsolattartások idejére ekkor még nem tartalmazta, a felek közötti konfliktusokra is tekintettel azonban később erre is kiterjedt. A módosított szabályozás hatályba lépése óta az alperes édesanya az okmányátadási kötelezettségének eleget tesz.
[6] Ezt követően nyújtotta be az indítványozó a keresetét a Fővárosi Törvényszékhez, amelyben kérte annak megállapítását, hogy amikor az alperes édesanya megtagadta gyermekei útiokmányának a kapcsolattartás idejére történő átadását és ezzel megakadályozta, hogy az indítványozó velük külföldre utazzon, megsértette az indítványozó családi élethez, emberi méltósághoz és kapcsolattartáshoz fűződő jogát. Kérte annak megállapítását is, hogy az édesanya azzal, hogy 2013. decemberétől kezdődően tartósan és folyamatosan megsérti a kapcsolattartást rendező mindenkori döntésekben foglaltakat, elmulasztja a gyermekek kapcsolattartásra történő felkészítését, megsérti az indítványozó családi élethez, emberi méltósághoz és kapcsolattartáshoz fűződő jogát. Jogkövetkezményként kérte, hogy a bíróság tiltsa el az édesanyát a további jogsértéstől, az alperes magánlevélben kérjen az indítványozótól a jogsértésért bocsánatot, továbbá fizessen meg részére 300 000 forintot.
[7] A Fővárosi Törvényszék 2019. június 7. napján kelt 20.P.20.506/2019/8. számú ítéletével az indítványozó keresetét elutasította. Rögzítette, hogy önmagában az, hogy a közigazgatási hatóság több időpontra vonatkozóan is megállapította az édesanya önhibáját és több alkalommal előfordult, hogy a kapcsolattartás részben akadályozott volt, nem eredményezi az indítványozó hivatkozott jogainak megsértését, ráadásul erre nézve az indítványozó sem adta elő, hogy ezek a kapcsolattartás körében jelentkező problémák hogyan okoztak az ő vonatkozásában jogsérelmet. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a perben nem merült fel olyan többlettényállási elem, amely az indítványozó alapjogi vagy személyiségi jogi sérelmét megalapozta volna. A kapcsolattartásra kötelezett szülő tartósan, visszaélésszerűen, önkényesen nem korlátozta, vagy éppen zárta ki az indítványozó kapcsolattartási jogát, ilyen törekvés az édesanya részéről egyáltalán nem volt megállapítható. Az indítványozó által csatolt határozatok alapján vagy a gyermekek esetleges betegsége, vagy más közbejött gyermekprogram miatt maradt el a kapcsolattartás, amit esetileg az alperes édesanya nem mindig volt hajlandó pótolni, de számos alkalommal az indítványozó egyéb körülményeket - például a gyermekek ruházatát vagy a kezdés késedelmét - sérelmezte, mint a kapcsolattartást akadályozó körülményt. Ezek a sérelmek, körülmények még bekövetkezésük esetén sem valósíthatnak meg személyiségi jogsérelmet (Fővárosi Törvényszék ítélete, 9. oldal).
[8] Az ítélettel szemben az indítványozó fellebbezéssel élt. A Fővárosi Ítélőtábla 2020. január 14. napján kelt, 1.Pf.20.973/2019/4/II. számú ítéletével az elsőfokú döntést csak annyiban változtatta meg, hogy az indítványozó által fizetendő illetéket leszállította, egyebekben az ítéletet az indokolás kiegészítésével helybenhagyta. Rögzítette, hogy a személyhez fűződő jogok védelmének a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) foglalt szabályai nem azt a célt szolgálják, hogy - mintegy megkettőzve a jogi szabályozást - még egy jogcímet biztosítsanak a kapcsolattartás szabályozására és végrehajtására igényt biztosító jogcím mellett. Speciális rendelkezés esetén legfeljebb az lenne vizsgálható, hogy a speciális rendelkezés -a perbeli esetben a Ptk. szabályai - összhangban állnak-e az Alaptörvénnyel, de a jelen perben ez nem merült fel. A szülői felügyeleti jogra, ezen belül a kapcsolattartásra vonatkozó, Ptk. Negyedik Könyvbeli szabályok megsértése esetén sem zárható ki olyan jogsértés, ami a Ptk. általános személyiségvédelmi szankcióinak (2:51-52. §) alkalmazását indokolja, az alperes édesanya azonban a perbeli tényállás szerint ilyen magatartást nem tanúsított, önhatalmúlag megfelelő indok nélkül nem teremtett szándékosan olyan körülményeket, amivel a kapcsolattartást hosszabb időn keresztül meghiúsította vagy szándékosan ellehetetlenítette volna (Fővárosi Ítélőtábla ítélete, Indokolás [54]-[55]).
[9] A jogerős ítélet ellen az indítványozó terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó ítélet meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. A Kúria 2021. március 24. napján meghozott Pfv.IV.20.604/2020/6. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria kiemelte: a személyhez fűződő jogok védelmének Ptk.-beli szabályai nem azt a célt szolgálják, hogy a jogi szabályozást megkettőzve további jogcímet biztosítsanak a kapcsolattartás szabályozására és végrehajtására igényt tartó jogcím mellett. Abban az esetben azonban, ha a bíróság által elbírálandó jogvita tartalmaz többlet-tényállási elemet, a családjogi jogintézmények alkalmazásán túl az általános személyiségi jogi szabályok is alkalmazhatóvá válhatnak. Jelen esetben azonban az eljáró bíróságok ilyen többlet-tényállási elemet nem azonosítottak (Kúria ítélete, Indokolás [25]).
[10] 1.2. Ezt követően terjesztette elő az indítványozó az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszát, amelyben az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdései, II. cikke és VI. cikk (1) bekezdése sérelmét állította, az alábbiak szerint.
[11] Állítása szerint volt házastársa szándékosan és tudatosan akadályozta a gyermekeivel való kapcsolattartást. Az éveken keresztül húzódó eljárások és néhány tízezer forintos bírságok eredményeképpen teljesen megszűnt a kapcsolata a gyermekeivel. Megítélése szerint Magyarország családjogi rendszere nem alkalmas a szülő-gyermek kapcsolat megfelelő oltalmazására. Álláspontja szerint társadalmi szintű problémát jelent az, hogy válás után gyermekek százezrei vesztik el különélő szülőjüket - tipikusan az édesapjukat -, mely veszteség személyiségük egész életükre kiható károsodását okozza. Az indítvány szerint indokolt lenne, hogy a kapcsolattartás korlátozása útján a mások személyiségét súlyosan károsító, kapcsolatkorlátozó szülők felelősséggel tartozzanak a tettükért.
[12] Az indítvány szerint az indítványozó a Kúria döntésének eredményeképpen sérült kapcsolattartáshoz és a zavartalan magánélethez való joga, úgy látja, semmifajta jogvédelmet nem tudott kérni. Az indítványozó sérelemként fogalmazza meg, hogy a bíróságok nem foglaltak állást abban a kérdésben, hogy neki törvényes joga lett volna külföldi nyaralást megélni a gyermekeivel.
[13] Az indítványozó meglátása szerint sérült a családi- és magánélethez fűződő joga azáltal, hogy a kiskorú gyermekeivel való zavartalan kapcsolattartása ellehetetlenült, emberi méltósága pedig azért, mert nem választhatta meg, hogy mikor és hol kíván nyaralni a gyermekeivel.
[14] 2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint elsőként az alkotmányjogi panasz befogadhatósága törvényi feltételeinek fennállását vizsgálta meg.
[15] 2.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése alapján az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kúria ítélete 2021. március 24. napján kelt, az indítványozó jogi képviselője azt 2021. június 23. napján vette át elektronikus úton, az indítványozó pedig beadványát 2021. augusztus 22. napján, határidőben nyújtotta be az Alkotmánybírósághoz az elsőfokú bíróság útján.
[16] 2.2. Az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, így az indítvány e tekintetben is megfelel a törvényi feltételeknek. Az indítványozó jogosultnak és érintettnek is tekinthető, mivel saját egyedi ügyével összefüggésben terjesztette elő az Abtv. 27. §-ra alapított alkotmányjogi panaszát. Az Alaptörvény II. cikke, valamint VI. cikk (1) bekezdése az alkotmányjogi panasz szempontjából Alaptörvényben biztosított jogoknak tekinthetőek, ekként azokra (az egyéb feltételek teljesülése esetén) alapozható alkotmányjogi panasz.
[17] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ugyanakkor az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdései nem tartalmaznak az alkotmányjogi panaszok elbírálása szempontjából Alaptörvényben biztosított jogot (lásd például: 3349/2021. (VII. 23.) AB végzés, Indokolás [34]), ekként az alkotmányjogi panasz ezen elemeiben nem teljesíti az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontja szerinti követelményt.
[18] 2.3. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. § szerinti követelményeknek megfelelő alkotmányjogi panaszt - egyéb feltételek megléte mellett - abban az esetben fogadja be, amennyiben az határozott kérelmet tartalmaz. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontja értelmében a kérelem akkor határozott, ha megjelöli az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét, az e) pont értelmében pedig a kérelemnek egyértelmű indokolást kell tartalmaznia arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel.
[19] Az indítványozó Alaptörvény II. cikke sérelmét állító elemei tekintetében az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványozó alkotmányjogilag értékelhető érveléssel nem fejtette ki, hogy meglátása szerint mi és mennyiben okozza a fenti alapjog vélt sérelmét. A megsérteni vélt alaptörvényi rendelkezések sérelmének állítása azonban önmagában nem alapozza meg az alkotmányossági vizsgálatot, ehhez az is szükséges, hogy az indítványozó bemutassa a támadott bírói döntés és a megjelölt alaptörvényi rendelkezések tartalma közötti ellentétet, azaz a támadott ítélet által okozott alapjogi sérelmet.
[20] Alkotmányossági összefüggéseket bemutató, érdemi vizsgálatot megalapozó indokolást a hivatkozott alapjog tekintetében az indítvány ugyanakkor nem tartalmaz, az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint pedig alkotmányjogilag értékelhető indokolás hiányában ezen indítványi elem nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja szerinti követelménynek, és ekként nem alkalmas érdemi elbírálásra (lásd például: 3272/2018. (VII. 20.) AB végzés, Indokolás [34]).
[21] Az indítvány a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerinti követelményének ugyanakkor a VI. cikk (1) bekezdése állított sérelmével összefüggésben eleget tesz.
[22] 2.4. Az Abtv. 29. §-a értelmében az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés felvetése esetén fogadható be. E befogadhatósági feltételek vagylagos jellegűek, így azok fennállását az Alkotmánybíróság külön-külön vizsgálja (3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]).
[23] Az indítványozó a VI. cikk (1) bekezdésének sérelmét látta megvalósulni a számára hátrányos bírósági döntések miatt. Állítása szerint a kiskorú gyermekeivel való zavartalan kapcsolattartása ellehetetlenült, és a bíróságoktól semmifajta jogvédelmet nem kapott.
[24] Az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vet fel, tekintettel az Alkotmánybíróságnak a kapcsolattartáshoz való jogával kapcsolatos, kimunkált gyakorlatára (lásd például: 3067/2021. (II. 24.) AB határozat, Indokolás [20], [23], [25]-[28]).
[25] Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével összefüggésben az Alkotmánybíróság már megállapította, hogy a kapcsolattartás a különélő szülő folyamatos jelenlétét jelenti a gyermek életében. A kapcsolattartás közvetlensége, a rendszeres találkozás és a zavartalan személyes kommunikáció kiemelten fontos része a szülő-gyermek kapcsolatnak. Jellemzően ez a legintenzívebb, és hagyományosan ennek van a legnagyobb szerepe a gyermek személyiségfejlődésében, a személyes kapcsolattartás lehetősége különös jelentőséget kisebb gyermek esetén kap a kötődés kialakításában, illetve fenntartásában, az elidegenedés megakadályozásában (3067/2021. (II. 24.) AB határozat, Indokolás [28]).
[26] Az alkotmányjogi panaszeljárás alapjául szolgáló ügyben megállapítható, hogy az eljáró bíróságok nem a kapcsolattartás rendezése, illetve annak végrehajtása kérdésében döntöttek, az indítványozó személyiségi jogi per keretében kérte megállapítani az édesanya felelősségét az elmaradt kapcsolattartások miatt. Már az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy az édesanya nem teremtett szándékosan olyan körülményeket, amivel a kapcsolattartást hosszabb időn keresztül meghiúsította vagy szándékosan ellehetetlenítette volna. A Kúria hangsúlyozta, hogy az ítélőtábla az összes körülmény gondos mérlegelésével, a kialakult bírói gyakorlat értékelésével és azzal összhangban a kérdés alapjogi vonatkozásait is vizsgálva megalapozottan állapította meg, hogy a kereset jogalapja hiányzik, a személyiségi jogi per a jogrendszerben elfoglalt helyénél, szerepénél fogva nem alkalmas bármely más területre tartozó jogvita eldöntésére vagy véleményezésére.
[27] Az alkotmányjogi panaszeljárás alapjául szolgáló perben nem volt megállapítható olyan többlet-tényállás, amely indokolta volna a családjogi jogintézmények alkalmazásán túl az általános személyiségi jogi szabályok alkalmazását (Kúria ítélete, Indokolás [25]). Ennek megfelelően, az indítványozó állításával szemben a Kúria nem akként foglalt állást ítéletében, hogy "semmifajta személyiségvédelmi jogintézmény nem áll rendelkezésre", hanem akként, hogy "[a] jelen perben nem volt megállapítható olyan többlet-tényállás, amely indokolta volna" ezen, egyébként ténylegesen létező és az adott egyedi ügy körülményeinek függvényében felhívható általános személyiségi jogi szabályok alkalmazását. Amíg annak megítélése, hogy az általános személyiségi jog szabályai általánosságban felhívhatóak-e a szülő és gyermek kapcsolattartásával összefüggő, alapvetően a családjog körébe tartozó tényállások esetén, alapvető alkotmányjogi jelentőséggel bírhat, addig annak vizsgálata, hogy az eljáró bíróságok szerint az általánosságban alkalmazható jogi szabályok a konkrét ügy egyedi tényállási elemeire tekintettel miért nem alkalmasak az indítványozó kereseti kérelmének megalapozására, olyan tényállás-megállapítási, bizonyíték-értékelési kérdésnek tekinthető, melynek felülmérlegelésére az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel.
[28] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ugyanis nem vizsgálja, hogy a bírói döntés indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e ezeket a bizonyítékokat és érveket, illetve a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás, valamint az abból levont következtetés megalapozott-e (lásd például: 3054/2022. (II. 11.) AB végzés, Indokolás [13]). E körben az Alkotmánybíróság megfelelő indítvány esetén is csupán azt kérheti számon a bíróságoktól, hogy az előttük folyamatban volt ügy alapjogi relevanciáját felismerték-e, az ügyben alkalmazandó jogszabályokat az Alaptörvény 28. cikkére figyelemmel, az Alaptörvény biztosította értelmezési tartomány keretein belül értelmezték-e, és döntésüket a tisztességes bírósági eljárás Alaptörvényben biztosított jogából fakadó indokolási kötelezettségnek megfelelően megindokolták-e.
[29] Az indítvány alapján ezért jelen esetben megállapítható, hogy az indítványozó valójában a számára hátrányos bírósági döntést magát sérelmezi. Azonban az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint "[a]z alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírósági határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogorvoslat nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna." (3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22])
[30] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítvány a VI. cikk (1) bekezdése sérelmét állító eleme sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, sem pedig alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vet fel, ezért az indítvány ebben a vonatkozásban nem felel meg az Abtv. 29. §-a szerinti vagylagos követelmények egyikének sem.
[31] 3. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapulvételével az alkotmányjogi panaszt - az Ügyrend 5. §-a alapján eljárva - az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésében foglaltakra is, visszautasította.
Budapest, 2022. március 29.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó Marcel s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3465/2021.