EH 2013.02.P3 A lízingbe vevőnek a tulajdonjog megszerzésére irányuló várományi joga olyan jogi érdekeltségnek minősül, amely kellő alapul szolgál ahhoz, hogy a lízingtárgyra vagyonbiztosítási szerződést köthessen akként, hogy abban magát szerződő félnek, a lízingbe adót pedig biztosítottnak tüntesse fel.

Annak sincs jogi akadálya, hogy a lízingbe vevő keresettel kérhesse a bíróságtól az így megkötött vagyonbiztosítási szerződésnek a teljesítését, kérelme azonban az ügyleti feltételeknek megfelelően csak a biztosított javára történő teljesítésre irányulhat [Ptk. 548. §, 550. §, 567. § (1) bek.].

A felperes lízingszerződést kötött a D. Kft.-vel a perbeli Mercedes típusú személygépkocsira azzal, hogy a jármű a lejáratig a lízingbe adó tulajdonában marad. Ezt követően casco biztosítási szerződést kötött az alperessel, amelyben önmagát szerződő félként, a lízingbe adót pedig biztosítottként tüntették fel. A gépjárművet három hónap múlva a felperes családi házának udvaráról ismeretlen személy eltulajdonította.

A felperes keresetében 3 956 732 forint és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Követelését a létrejött casco biztosítási szerződésre alapította.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Védekezésében elsődlegesen vitatta a felperes kereshetőségi jogának fennállását, mivel a casco biztosítási szerződésben a lízingbe adót tüntették fel biztosítottként. Másodlagosan a követelés elévülésére, harmadlagosan pedig a felperesnek - az alperes mentesülését eredményező - súlyos gondatlanságára hivatkozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és megállapította, hogy az alperes elsődleges védekezése alapos, mert a felperes a perbeli biztosítási összeg követelésére jogosító kereshetőségi joggal nem rendelkezik. Úgy foglalt állást, miszerint a felperes a Ptk. 547. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel harmadik személynek minősül, aki a biztosítási szerződést nem a saját maga, hanem a gépjármű tulajdonosa javára kötötte meg, ezért a biztosítási szerződésből származó követelés érvényesítésére sem jogosult. A kereshetőségi jog hiánya miatt az alperes másodlagos és harmadlagos védekezésének a vizsgálatát szükségtelennek találta.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, és egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint a biztosítási szolgáltatás nem a felperest illette meg, a szolgáltatás teljesítését saját részére alappal nem igényelhette.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Hivatkozott arra, hogy téves a kereshetőségi jog hiányát megállapító ítéleti döntés, mert a lízingbe adó társaság által megjelölt biztosítóval kellett megkötnie a biztosítási szerződést, és ha a felperes köteles lízingdíjat fizetni, akkor a biztosítási összeg a felperest illeti. A bíróságok tévesen nem tekintették jogalanynak a felperest; a felperes volt a biztosítási szerződésben a szerződő fél, a gépkocsi üzembentartója és ő volt a díjfizető is. A jogerős ítélet téves ténymegállapítása folytán, jogsértően utasította el a keresetet.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A perbeli jogvita elbírálása során abból kellett kiindulni, hogy a perbeli személygépkocsi tekintetében egymással párhuzamosan, két jogviszony jött létre. Az egyik a Polgári törvénykönyvben nem nevesített, de a Ptk. 423. § szerinti bérlethez, valamint a Ptk. 365. § (1) bekezdésében írt adásvételhez közel álló lízingszerződés. A másik a lízingtárgyra kötött és a Ptk. 536. § (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 548. § által meghatározott vagyonbiztosítási szerződés. A két jogviszonyt két különböző szerződés hozta létre, ezáltal jogi értelemben egymástól teljesen függetlenek. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a szerződések alanyai egymással nagyrészt megegyeznek, továbbá a két jogügylet gazdasági funkciója egymással szorosan összefügg.

A két jogügylet alanyi összefüggésének lényege, hogy a lízingbe vevő személye megegyezik a biztosítási szerződést kötő féllel, míg a lízingbe adó tulajdonos egyben a biztosítási szerződés biztosítottja (kedvezményezettje) is. A két megállapodás gazdasági összefüggése pedig abban jelölhető meg, hogy a lízingbe adó a lízingdíj biztosítása céljából fenntartott tulajdonjoga miatt, a lízingbe vevő pedig a lízingszerződéssel szerzett és a tulajdonjog átruházására irányuló várományi joga miatt érdekelt a lízing tárgyának megóvásában. E két egybeeső gazdasági érdek pedig kellő alapul szolgál mindkettőjük számára a Ptk. 548. § által, a vagyonbiztosítási szerződés megkötéséhez megkívánt, a vagyontárgy megóvásához fűződő jogi érdekeltség megállapításához. Ezért nem volt jogi akadálya annak, hogy a felperes a jelen per tárgyát képező casco biztosítási szerződést a saját nevében megköthesse.

Az ebből származó jogok és kötelezettségek elbírálása során nem volt figyelmen kívül hagyható azonban az a körülmény sem, miszerint e casco biztosítási szerződéssel a felek a Ptk. 233. § (1) bekezdésében meghatározott, harmadik személy részére teljesítendő szolgáltatásra kötöttek szerződést azáltal, hogy biztosítottként a lízingbe adó tulajdonost jelölték meg. Ebben a jogi helyzetben a vagyonbiztosítási szerződésekre irányadó speciális szabályok között elhelyezkedő Ptk. 550. § lehetővé tesz, hogy a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor a szerződő fél helyébe léphessen. A törvény e rendelkezésének egyszerű nyelvtani jelentése és a Ptk. 567. § (1) bekezdésében írt egyoldalú kogencia alapján ebből olyan következtetés vonható le, miszerint a biztosított számára a Ptk. 550. § által biztosított jog a szerződő fél helyébe lépésre csupán egy lehetőség, de nem kötelezettség, ezért annak gyakorlásáról szabadon dönthet.

Amennyiben a biztosított úgy dönt, hogy a szerződő fél helyébe lépés jogát nem kívánja gyakorolni, a további igényérvényesítési lehetőség vizsgálata során abból kell kiindulni, hogy a Ptk. 198. § (1) bekezdése értelmében a szerződésből kötelezettség keletkezik a kikötött szolgáltatásnak az ügyleti feltételeknek megfelelő teljesítésére és jogosultság annak ilyen tartalommal való követelésére. A felperesnek a fent írt gazdasági érdekeltségéből, valamint a törvény idézett rendelkezéséből, továbbá a casco biztosítási szerződés megkötésében elfoglalt pozíciójából okszerűen az következik, miszerint a szerződés félként történő aláírásával a felperesnek is alanyi joga keletkezett arra, hogy a Ptk. 198. § (1) bekezdése alapján ő is követelhesse a szerződésnek az abban foglalt feltételek mellett történő teljesítését, feltéve, hogy a biztosított lízingbe adó a Ptk. 550. § által biztosított jogát nem gyakorolja és egyoldalú nyilatkozattal nem lép a szerződő fél pozíciójába. Ez az adott esetben, azt jelenti, hogy a felperes a biztosítási szerződést a lízingbe adó, mint biztosított javára kötötte, ezért a szerződés teljesítését is csak ilyen tartalommal kérheti, kereseti kérelme is csak erre irányulhat. Ebből az következik, hogy az alperesnek a kereshetőségi jog hiányára alapított védekezése nem vezetett eredményre.

Az első- és másodfokú bíróság azonban - eltérő jogi álláspontja miatt - nem vizsgálta az alperes másodlagos és harmadlagos védekezését. Ezek hiányában viszont a kereset teljesítési lehetőségével kapcsolatban megalapozott döntés nem hozható. Emiatt a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával a jogerős ítéletet - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot utasította új eljárás lefolytatására, valamint új határozat hozatalára.

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak le kell folytatni a szükséges bizonyítást és fel kell tárni a tényállást az alperes másodlagos és harmadlagos védekezésével kapcsolatban, majd jogilag állást kell foglalnia e kérdésekben és ennek eredményétől függően a kereset teljesíthetőségében is.

(Kúria Pfv. III. 21.939/2011.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 2. Gf. 76.289/2010/4. számú jogerős ítéletével befejezett perében, a felperes részéről 23. és 28. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, a 2012. október 17. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő

v é g z é s t :

A Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.

A felülvizsgálati eljárás költségét mind a felperes, mind az alperes részére külön-külön 100.000-100.000 (Egyszázezer-egyszázezer) forintban, a feljegyzett felülvizsgálati eljárási illeték összegét 237.400 (Kettőszázharminchétezer-négyszáz) forintban állapítja meg.

I n d o k o l á s

A felperes 2002. október 29. napján lízingszerződést kötött a Daimler Chrysler Services Leasing Kft-vel az IKD-087 frsz. Mercedes A170 típusú személygépkocsira azzal, hogy a jármű a lejáratig a lízingbe adó tulajdonában marad. Ezt követően 2002. november 5. napján casco biztosítási szerződést kötött az alperessel, amelyben önmagát szerződő félként, a lízingbe adót pedig biztosítottként tüntették fel. A gépjárművet 2003. február 10. napján a felperes családi házának udvaráról ismeretlen személy eltulajdonította.

A felperes keresetében 3.956.732 forint és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Követelését a 2002. november 5. napján létrejött casco biztosítási szerződésre alapította.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Védekezésében elsődlegesen vitatta a felperes kereshetőségi jogának fennállását, mivel a casco biztosítási szerződésben a lízingbe adót tüntették fel biztosítottként. Másodlagosan a követelés elévülésére, harmadlagosan pedig a felperesnek - az alperes mentesülését eredményező - súlyos gondatlanságára hivatkozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és megállapította, hogy az alperes elsődleges védekezése alapos, mert a felperes a perbeli biztosítási összeg követelésére jogosító kereshetőségi joggal nem rendelkezik. Úgy foglalt állást, miszerint a felperes a Ptk. 547. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel harmadik személynek minősül, aki a biztosítási szerződést nem a saját maga, hanem a gépjármű tulajdonosa javára kötötte meg, ezért a biztosítási szerződésből származó követelés érvényesítésére sem jogosult. A kereshetőségi jog hiánya miatt az alperes másodlagos és harmadlagos védekezésének a vizsgálatát szükségtelennek találta.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, és egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint a biztosítási szolgáltatás nem a felperest illette meg, a szolgáltatás teljesítését saját részére alappal nem igényelhette.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Hivatkozott arra, hogy téves a kereshetőségi jog hiányát megállapító ítéleti döntés, mert a lízingbe adó társaság által megjelölt biztosítóval kellett megkötnie a biztosítási szerződést, és ha a felperes köteles lízingdíjat fizetni, akkor a biztosítási összeg a felperest illeti. A bíróságok tévesen nem tekintették jogalanynak a felperest; a felperes volt a biztosítási szerződésben a szerződő fél, a gépkocsi üzembentartója és ő volt a díjfizető is. A jogerős ítélet téves ténymegállapítása folytán, jogsértően utasította el a keresetet. A felperes sérelmezte a bíróságnak a kereset kiterjesztés és a perbehívással kapcsolatos eljárását, mert nem kapott felhívást a kereseti kérelem kiterjesztésével kapcsolatos pontosításra, illetve a perbehívás el nem fogadásáról sem kapott tájékoztatást. Az volt az álláspontja, hogy a bíróság nem tisztázta a tényállást, nem vizsgálta a felek és a lízingbe adó társaság szerződése kapcsolatát, a feleket terhelő jogokat és kötelezettségeket sem. Hivatkozott arra, hogy az alperes a kárbejelentés során nem kifogásolta a felperes igényérvényesítését, és lefolytatott egy kárrendezési eljárást, amikor jogalanynak tekintette a felperest.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a kereshetőségi jogának téves megítélésében jelölte meg [Pp. 270. § (2) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. § (2) bekezdése].

A perbeli jogvita elbírálása során abból kellett kiindulni, hogy az IKD-087 forgalmi rendszámú, Mercedes A170 típusú személygépkocsi tekintetében 2002. október 29-én, illetőleg 2002. november 5-én, egymással párhuzamosan, két jogviszony jött létre. Az egyik a Polgári törvénykönyvben nem nevesített, de a Ptk. 423. § szerinti bérlethez, valamint a Ptk. 365. § (1) bekezdésében írt adásvételhez közel álló lízingszerződés. A másik a lízingtárgyra kötött és a Ptk. 536. § (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 548. § által meghatározott vagyonbiztosítási szerződés. A két jogviszonyt két különböző szerződés hozta létre, ezáltal jogi értelemben egymástól teljesen függetlenek. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a szerződések alanyai egymással nagyrészt megegyeznek, továbbá a két jogügylet gazdasági funkciója egymással szorosan összefügg.

A két jogügylet alanyi összefüggésének lényege, hogy a lízingbe vevő személye megegyezik a biztosítási szerződést kötő féllel, míg a lízingbe adó tulajdonos egyben a biztosítási szerződés biztosítottja (kedvezményezettje) is. A két megállapodás gazdasági összefüggése pedig abban jelölhető meg, hogy a lízingbe adó a lízingdíj biztosítása céljából fenntartott tulajdonjoga miatt, a lízingbe vevő pedig a lízingszerződéssel szerzett és a tulajdonjog átruházására irányuló várományi joga miatt érdekelt a lízing tárgyának megóvásában. E két egybeeső gazdasági érdek pedig kellő alapul szolgál mindkettőjük számára a Ptk. 548. § által, a vagyonbiztosítási szerződés megkötéséhez megkívánt, a vagyontárgy megóvásához fűződő jogi érdekeltség megállapításához. Ezért nem volt jogi akadálya annak, hogy a felperes a jelen per tárgyát képező casco biztosítási szerződést a saját nevében megköthesse.

Az ebből származó jogok és kötelezettségek elbírálása során nem volt figyelmen kívül hagyható azonban az a körülmény sem, miszerint e casco biztosítási szerződéssel a felek a Ptk. 233. § (1) bekezdésében meghatározott, harmadik személy részére teljesítendő szolgáltatásra kötöttek szerződést azáltal, hogy biztosítottként a lízingbe adó tulajdonost jelölték meg. Ebben a jogi helyzetben a vagyonbiztosítási szerződésekre irányadó speciális szabályok között elhelyezkedő Ptk. 550. § lehetővé tesz, hogy a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor a szerződő fél helyébe léphessen. A törvény e rendelkezésének egyszerű nyelvtani jelentése és a Ptk. 567. § (1) bekezdésében írt egyoldalú kogencia alapján ebből olyan következtetés vonható le, miszerint a biztosított számára a Ptk. 550. § által biztosított jog a szerződő fél helyébe lépésre csupán egy lehetőség, de nem kötelezettség, ezért annak gyakorlásáról szabadon dönthet.

Amennyiben a biztosított úgy dönt, hogy a szerződő fél helyébe lépés jogát nem kívánja gyakorolni, a további igényérvényesítési lehetőség vizsgálata során abból kell kiindulni, hogy a Ptk. 198. § (1) bekezdése értelmében a szerződésből kötelezettség keletkezik a kikötött szolgáltatásnak az ügyleti feltételeknek megfelelő teljesítésére és jogosultság annak ilyen tartalommal való követelésére. A felperesnek a fent írt gazdasági érdekeltségéből, valamint a törvény idézett rendelkezéséből, továbbá a casco biztosítási szerződés megkötésében elfoglalt pozíciójából okszerűen az következik, miszerint a szerződés félként történő aláírásával a felperesnek is alanyi joga keletkezett arra, hogy a Ptk. 198. § (1) bekezdése alapján ő is követelhesse a szerződésnek az abban foglalt feltételek mellett történő teljesítését, feltéve, hogy a biztosított lízingbe adó a Ptk. 550. § által biztosított jogát nem gyakorolja és egyoldalú nyilatkozattal nem lép a szerződő fél pozíciójába. Ez az adott esetben, azt jelenti, hogy a felperes a biztosítási szerződést a lízingbe adó, mint biztosított javára kötötte, ezért a szerződés teljesítését is csak ilyen tartalommal kérheti, kereseti kérelme is csak erre irányulhat. Ebből az következik, hogy az alperesnek a kereshetőségi jog hiányára alapított védekezése nem vezetett eredményre.

Az első- és másodfokú bíróság azonban - eltérő jogi álláspontja miatt - nem vizsgálta az alperes másodlagos és harmadlagos védekezését. Ezek hiányában viszont a kereset teljesítési lehetőségével kapcsolatban megalapozott döntés nem hozható. Emiatt a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával a jogerős ítéletet - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot utasította új eljárás lefolytatására, valamint új határozat hozatalára.

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak le kell folytatni a szükséges bizonyítást és fel kell tárni a tényállást az alperes másodlagos és harmadlagos védekezésével kapcsolatban, majd jogilag állást kell foglalnia e kérdésekben és ennek eredményétől függően a kereset teljesíthetőségében is.

A hatályon kívül helyezésre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásnak csak a költségét állapította meg azzal, hogy annak viseléséről az új határozatot hozó elsőfokú bíróság dönt.

Budapest, 2012. október 17.

Dr. Molnár Ambrus s.k. a tanács elnöke, Dr. Almásy Mária s.k. előadó bíró, Dr. Udvary Katalin s.k. bíró

(Kúria Pfv. III. 21.939/2011.)