BH 1995.1.21 A szerződésnek a felek téves feltevésére alapított megtámadásánál vizsgálandó körülmények [Ptk. 210. § (3) bek., 207. §].

A peres felek 1977-ben kötött házasságát a városi bíróság ítéletével felbontotta. Az 1990. július 5-i tárgyaláson a felek egyezséget kötöttek, amelyben - egyebek között - megállapodtak, hogy a szolgálati lakásuk kizárólagos használata a lakás bérlőjét, az alperest illeti meg, és a felperes kötelezettséget vállalt, hogy a lakásból a közös tulajdonukban levő "hobbitelek" értékesítésekor, de legkésőbb egy éven belül a nála elhelyezett két kiskorú gyermekkel együtt - elhelyezési igény nélkül - kiköltözik. Megegyeztek a felek abban is, hogy ha a szolgálati lakás a munkáltató javára "leadásra" kerül, az érte kapott térítésből 84.000 forint a felperest, a fennmaradó összeg az alperest illeti meg. Az egyezségkötést megelőzően a felek egyezően adták elő, hogy a szolgálati lakást a munkáltatónak visszaadják, ezért a munkáltató 504.000 forintot fog fizetni, amelyből az említett 84.000 forint jut a felperesnek, és az övé lesz az eladásra kerülő "hobbitelek" vételára, amelyet a 6/F/1. alatti beadvány - becslés alapján - 340.000 forintban jelölt meg. 1991. február 19-én a felek között "házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés" jött létre, amelyben az ingatlanokra vonatkozó megállapodásukat részben módosították. Eszerint változatlanul a felpereshez kerül a hobbitelek 340.000 forint értékben, ugyanakkor az alperes a szolgálati lakás használatbavételi díjának, a házastársi közös vagyonból befizetett 56.000 forintnak a felét, vagyis 28.000 forintot fizet meg a felperes részére. A telek értékének az alperesre eső részét (170.000 forintot) a 28.000 forinttal csökkentve a felperesnek 142.000 forint tartozása áll fenn az alperessel szemben. A felperes az említett 142.000 forintot - az alperest terhelő 30.000 forint gyermektartásdíj beszámításával - az alperesnek kifizette. A munkáltató az alperesnek az 1991. március 1 1 -én létrejött megállapodás alapján a szolgálati lakás bérleti jogáról való lemondás ellenében 504 000 forintot fizetett.

A felperes az 1991. szeptember 30-án előterjesztett keresetében 226.000 forint és járulékai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadása szerint a, szerződésben azért tértek el a perbeli egyezségtől, mert 199I februárjában őt az alperes arról tájékoztatta, hogy munkáltatója csak 56.000 forintot (az egyszeres használatbavételi díjnak megfelelő összeget) fizeti ki a lakás leadásáért. Az alperes azonban az egyezségkötéskor figyelembe vett 504.000 forint térítésben részesült, így neki (a felperesnek) a "tartozatlanul kifizetett" 112.000 forint visszajár, megilleti őt továbbá az egyezség szerint 84.000 forint és az 1991. március 1-jétől december 31-ig terjedő időre esedékes, beszámítás formájában teljesítésként elszámolt 30.000 forint gyermektartásdíj.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a keresetlevélben a felperes a szerződést kifejezetten nem támadta meg, és nem jelölte meg a megtámadás jogcímét sem, így a megtámadási jogának érvényesítésével elkésett. Érdemi nyilatkozata szerint a szerződés megtámadására nincs alap, mert a szóba jöhető megtámadási okok (tévedés, megtévesztés) egyike sem áll fenn.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 226.000 forintot és annak 1991. március 1-jétől járó évi 20-os kamatát. Ítéletének indokolása szerint az 1991. február 19-én létrejött szerződés megkötésekor a felperes tévedésben volt abban a tekintetben, hogy - a bontóperi egyezségben figyelembe vett mértékhez képest - mennyi lesz az alperes által a lakás leadásáért kapott térítés összege. A felperes tévedését az alperes szándékosan okozta, ezért a megtévesztés is megállapítható. A keresetlevél benyújtása - amely tartalmilag a szerződés megtámadásának tekintendő - a megtámadási határidőn belül történt.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. A fellebbezési tárgyaláson a felperes a megtámadás jogcímeként tévedésre, megtévesztésre és közös téves feltevésre hivatkozott. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Ítéletének indokolása szerint a felperes megtámadási joga érvényesítésével nem késett el. Nem bizonyított ugyanakkor, hogy az alperes az 1991. február 19-i szerződés megkötésekor (az egyezség módosításakor) tisztában lett volna azzal, hogy a teljes 504.000 forint térítést megkapja. Következésképpen a megtévesztés nem állapítható meg, de az sem, hogy a felperes tévedését az alperes okozta vagy felismerhette. A felek azonban - az előzményekre tekintettel - a szerződést abban a közös téves feltevésben kötötték, hogy az 504.000 forint térítést - amelyen a bontóperi egyezség elszámolása alapult - az alperesnek nem fizetik ki, hanem csupán az egyszeres lakás-használatbavételi díjat kapja kézhez. Azáltal, hogy a munkáltató 1991 márciusában mégis az 504.000 forintot térítette meg a lakás bérleti jogáról történő lemondás fejében, a felek közös feltevése, amelyre tekintettel az egyezséget módosították, tévesnek bizonyult. Ezért a felperes keresete alapos, és a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése alapján a szerződéskötés előtti helyzetet kell visszaállítani, vagyis a házastársi közös vagyon megosztása tekintetében a bontóperi egyezségben foglaltak az irányadók.