BH 2021.10.289 Ha a munkavállaló külföldön végez munkát - vita esetén - mindenekelőtt az alkalmazandó jog kérdésében kell állást foglalni [az Európai Parlament és a Tanács a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (Róma I. rendelet) 3. cikk (1)-(5) bekezdés, 8. cikk (1)-(4) bekezdés].

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.1577/2016/89., Fővárosi Ítélőtábla Mf.31089/2020/10., Kúria Mfv.10019/2021/3. (*BH 2021.10.289*)

***********

A tényállás

[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felek - a korábban angliai munkavégzésre fennállt munkaviszony megszűnését követően - 2015. szeptember 25-én németországi munkavégzés céljára új munkaszerződést kötöttek. A munkaszerződés 19. pontja akként rendelkezett, hogy: "Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a szabadságra vonatkozóan a magyar Munka Törvénykönyve, az egyéb adózásra és munkaidő, valamint túlórára vonatkozóan a német adójogszabályok rendelkezései az irányadóak, illetve ha Németországba kerül kiküldésre, ebben az esetben kizárólag a német törvények és munkaügyi előírások érvényesek a németországi munkavégzés időtartamára.".

[2] Az alperes a fővállalkozó alvállalkozójaként egy épület külső szigetelésének elvégzését vállalta a fővállalkozó által a munkakezdésre már felállított állványzaton. A munkafolyamatot a németországi helyszínen A. D. irányította.

[3] A többemeletes épület körül emelt állványzat az egyik homlokzaton kb. 20 méter, a másik homlokzaton 12 méter hosszú volt. A tetőszerkezet miatt az állványzat úgy került felépítésre, hogy annak a tetőn túlnyúló része nem illeszkedett teljes egészében a falhoz, vagyis az állványzat a ház falától bizonyos távolságra helyezkedett el, amelynek mértéke nem volt meghatározható. A munkavállalók az állványzaton való munkavégzés során a leesés elleni védelemhez szükséges karabinert, kötélrendszert, egyéb eszközt nem kaptak és ilyet a munkavégzés során sem használtak.

[4] A munka 2015. szeptember 28-án kezdődött meg a németországi munkavégzési helyen. A munkáltatói jogkör gyakorlója a munka megkezdését megelőzően a munkavállalókkal az oktatási napló vonatkozó lapját aláíratta, részükre egy általános munkavédelmi, balesetvédelmi tájékoztatást nyújtott.

[5] A felperes 2015. október 2-án a munkavégzése során a négyszintes állványzat negyedik szintjéről kísérelt meg visszamászni a két szint között 45 cm-rel lejjebb elhelyezkedő 25 cm-es pallón keresztül, miközben megcsúszott és ezért a pallóról már nem tudott lejjebb lépni. A felperes magasról történő leesését B. I. akadályozta meg, azonban ennek során a felperes az állványzat egy részénél megszorult és egy rossz lépés és esés következtében a jobb lábán combnyaktörést szenvedett el.

[6] A sérülést követően a felperest Németországban kórházba szállították, majd megműtötték. A balesetet követően a magyar munkavállalókat A. D. először a szálláshelyükre, majd pedig Magyarországra küldte. Az alperes törvényes képviselője a balesetet követően utazott ki Németországba, ugyanakkor megérkezésekor az állványzat már visszabontásra került. A. D. a négynapi munkavégzés ellenértékét nem fizette meg az alperes számára.

[7] A felperes a bekövetkezett sérülés okán Németországban nem érvényesített igényt. Az alperesi felelősségbiztosítás alapján a felperes részére a biztosítótársaság 2015-ben 80 000 forintot, majd további 105 000 forintot, összesen 185 000 forintot fizetett meg.

[8] A felperes hazaérkezését követően munkát már nem végzett, 2015. október 2-től 2016. november 15-ig táppénzes állományban volt, majd munkaviszonyát az alperes - a felperes igazolatlan távollétére tekintettel - 2016. december 14-én azonnali hatályú felmondással megszüntette.

[9] A felperest ért munkabalesetről a jegyzőkönyvet Sz. L. vette fel, majd intézkedett annak hatóságok számára történő megküldéséről. Az alperessel szemben a baleset kapcsán hatósági eljárás nem folyt, bírság kiszabására nem került sor.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[10] A felperes a keresetében 2016. április 1-től havi 60 000 forint keresetpótló járadék és ezen összeg kamatai, 4 000 000 forint sérelemdíj, továbbá 2015. november 25. és 2016. január 28-ig tartó időszakra nézve 93 000 forint gondozói segítséggel felmerülő költsége megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kereseti kérelme jogalapjaként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166. §-ára, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 27., 28. és 61. §-ára hivatkozott.

[11] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a baleset kizárólag a felperes magatartására volt visszavezethető, ennek megállapíthatósága hiányában pedig kármegosztás alkalmazását kérte. Az eljárás későbbi szakában a munkaszerződés 19. pontjára hivatkozással azt állította, hogy a felek jogvitájában a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény rendelkezései alapján a német jog alkalmazására van szükség.

[12] A felperes a német jog alkalmazását ellenezte és álláspontját az Európai Parlament és a Tanács szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló 883/2004/EK rendelettel (a továbbiakban: 883/2004/EK rendelet) és a kiküldetés jogintézményével támasztotta alá.

Az első- és másodfokú bíróság határozata

[13] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

[14] Az elsőfokú bíróság az Európai Parlament és a Tanács a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (a továbbiakban: Róma I. rendelet) a jogválasztás szabadságát szabályozó 3. cikk (1)-(5) bekezdései és az egyéni munkaszerződések címet viselő 8. cikk (1)-(4) bekezdéseinek rendelkezései alapján a joghatóság és - a felek esetleges jogválasztása alapján - az alkalmazandó jog kérdését vizsgálta. Nem annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a felperes kiküldetés keretében vagy tartós külföldi munkavégzés során látta-e el munkakörét, hanem annak, hogy a felek kizárólag Németországban történő munkavégzésben állapodtak meg. Rögzítette, hogy a kiküldetés szabályai kizárólag az átmeneti jelleggel, rövidebb időtartamban való külföldi munkavégzés esetén irányadóak. A perbeli esetben azonban a tartós külföldi munkavégzés körülményeire és a munkaszerződés 19. pontjában foglaltakra figyelemmel a Róma I. rendelet értelmében az adott munkaviszonyhoz és a munkavégzés helyéhez szorosan kötődő német jog volt az irányadó.

[15] Az elsőfokú bíróság ezt követően az alkalmazandó német jog szabályait a 140/1992. (X. 20.) Korm. rendelet alapján az Igazságügyi Minisztériumon keresztül beszerezte, majd annak alkalmazásával a felperes keresetét elutasította. Hangsúlyozta, hogy az irányadó német jog - a Sozialgesetzbuch VII. kötetében foglalt - rendelkezései alapján a felperes a Németországban bekövetkezett munkabalesetéből eredő igényét a biztosítóval szemben érvényesítheti. Ennek feltétele a fővállalkozó gazdasági társaság hatóság (Unfallversicherung) felé történő bejelentési kötelezettsége, amelynek megtörténte esetén a helytállási kötelezettség az alvállalkozó alperesre is kiterjed.