75/1995. (XII. 21.) AB határozat
a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában - dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 300. §-ában foglalt rendelkezés alkotmányellenes, ezért azt 1996. december 31-i hatállyal megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság a bírói határozat végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó indítványt visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 300. §-ában foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését alkotmányjogi panasz keretében indítványozta. Egyúttal kérte, hogy az Alkotmánybíróság a sérelmezett rendelkezés és a Pp. 185. §-a együttes alkalmazását elrendelő bírósági határozatot függessze fel az apaság megállapítása iránt indult és másodfokon a Somogy Megyei Bíróságon I.Pf.20.221/1992. szám alatt folyamatban levő eljárásban.
Az indítvány alapjául szolgáló perben a bíróság az indítványozót - mint a feleken kívülálló érdekeltet (tanút) - vércsoportvizsgálat elvégzéséhez szükséges vér vételének tűrésére kötelezte a Pp. 300. §-ának és 185. §-ának együttes alkalmazásával kilátásba helyezett jogkövetkezmények terhével. Az indítványozó az elrendelt bizonyítást a bíróság előtt kifogásolta, a bíróság azonban arról tájékoztatta, "hogy a Pp. 300. §-a értelmében a vércsoportvizsgálat vagy más orvosszakértői vizsgálat elvégzéséhez szükséges vér vételének tűrésére a bíróság bármelyik érdekeltet kötelezheti. Az állandó bírói gyakorlat a Polgári perrendtartás ezen rendelkezését oly módon értelmezi, hogy a perben meghallgatott tanú is kötelezhető a vértulajdonság-vizsgálat tűrésére".
2. A Pp. 300. §-a szerint, ha a bíróság vércsoportvizsgálatot vagy más orvosszakértői (élettani) vizsgálatot rendel el, a vizsgálat, illetőleg a vizsgálathoz szükséges vér vételének tűrésére bármelyik érdekeltet kötelezheti. Ha az érdekelt a kijelölt szakértőnél (orvosnál) vizsgálat vagy vérvétel céljából nem jelenik meg, illetőleg a vizsgálatot vagy a vérvételt nem engedi meg, vele szemben a 185. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy elővezetésnek helye nincs. A 300. § utolsó mondata a kiskorú gyermek törvényes képviselőjével kapcsolatban tartalmaz rendelkezést. A Pp. 185. §-a a tanúkkal és a szakértőkkel szembeni kényszerítő eszközökről és azok alkalmazási feltételeiről rendelkezik.
Az indítványozó szerint e szabályoknak a perben félként nem szereplő, kívülálló érdektelen tanúként eljárt harmadik személyekre való alkalmazása sérti a személyiségi jogok védelmének alkotmányos tételét és ellentétes a jogorvoslathoz való jogosultság alkotmányi rendelkezésével. Mivel a Pp. 300. §-a a vérvizsgálat elrendelését és az azzal kapcsolatos kényszerítő eszközök alkalmazását a perben nem álló személyekre nézve is lehetővé teszi, a törvényi szabály ellentétben áll az Alkotmány 54. §-ával és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglaltakkal is.
3. Az állandó és következetes bírói ítélkezés szerint a Pp. 300. §-ában írt "érdekelt" nem csupán a gyermek, az anya, illetőleg az apaként perbevont férfi lehet, hanem az a személy is, aki a gyermek apjaként számításba jöhet, noha az adott apasági perben csupán tanúként kerül kihallgatásra (A családjogi törvény magyarázata, KJKK Budapest, 1988. 505.). A bírósági gyakorlat értelmében tehát vérvételre (egyéb orvosi vizsgálatra) kötelezésnek a Pp. 300. §-a alapján olyan személlyel szemben is helye van, aki a perben félként nem szerepel. Így a vizsgálatok lefolytatására kötelezhető az anya és a gyermek, valamint az apaként állított férfin kívül az olyan tanú is, aki a gyermek apjaként számításba jöhet, mert apaságára a perben adat merült fel (Polgári eljárásjog. Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC Budapest, 1994. D. 61.) Ezt a gyakorlatot fejezi ki többek között a Legfelsőbb Bíróság P.törv.II.20.810/1981. számú határozata, amely elvi éllel mondta ki, hogy az ügyben az anya életvitelével összefüggésben a vércsoportvizsgálatokat azokra, a perben nem álló személyekre is ki kellett volna terjeszteni, akiktől a gyermek a rendelkezésre álló peradatok alapján ugyancsak származhatott. Ha ugyanis ezekkel, a perben félként nem szereplő személyekkel szemben a gyermek tőlük való származása kizárható, az a perbevont férfi apaságának megállapítása mellett szólhat. Ugyanilyen tartalommal mondta ki a Legfelsőbb Bíróság P.törv.II.21.586/1979. számú határozatában, hogy a bíróságnak - a kiskorú felperesnek az alperestől való származása tekintetében felmerült aggályai miatt - a vér- és szérumcsoport vizsgálatot azokra a személyekre is ki kellett volna terjesztenie, akiktől a kiskorú felperes - a rendelkezésre álló peradatok alapján - ugyancsak származhatott. E perben nem álló személyek (tanúk) tekintetében a kizáró vércsoport-vizsgálati eredmények ugyanis támogató bizonyítékok lehetnek az alperes apasága megállapításának. Ezért az eljárt bíróságoknak a hatályon kívül helyezés utáni megismételt eljárásban az orvosszakértői vizsgálatokat azoknak a tanúknak a vonatkozásában is le kell folytatniuk, akiknek az apasága a kiskorú felperes tekintetében szóba jöhet.
Az állandó bírói gyakorlat tehát a Pp. 300. §-ában meghatározott "érdekelt" személyi körének megvonása tekintetében az indítványban ezzel összefüggésben előadottakkal, illetőleg az indítvány alapjául szolgáló perben kifejtett bírói állásponttal megegyezik, vagyis a jogalkalmazás a törvény értelmezése során érdekeltnek tekinti a tanút is, ha a tanúként meghallgatott személy apasága valamely peradat alapján lehetségesnek tűnik.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványt a jogszabály alkotmányellenességének megállapítása tekintetében megalapozottnak találta.
1. A Pp. 295. §-a szerint az apaság megállapítására irányuló keresetet az apa ellen, az apának pedig a gyermek ellen kell megindítania. Az apaság vélelmének megdöntése iránti keresetet pedig a gyermeknek az apa ellen, az apának a gyermek ellen, más jogosultnak pedig a gyermek és az apa ellen kell előterjesztenie; a keresetet - a gyermek által indított kereset kivételével - az anya ellen is meg kell indítani, kivéve, ha ez halála folytán nem lehetséges. A Pp. 295. §-a (2) bekezdése a továbbiakban arról rendelkezik, hogy mikor kell a keresetet az anya korábbi férje ellen is előterjeszteni, a (3) bekezdés pedig azokat az eseteket szabályozza, amikor a keresetet a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani. A Pp. 294. §-a az anya beavatkozási jogáról, a 297. § pedig arról rendelkezik, hogy az anyát a keresetlevél egy példányának a megküldésével a perről és beavatkozási jogáról akkor is értesíteni kell, ha nem peres fél.
A Polgári perrendtartás szerint tehát az apaság megállapítása iránti keresetet egyszerre több férfi ellen akkor sem lehet megindítani, ha ezek apasága egyaránt szóba jöhet. Az apaság vélelmének megdöntése iránti pernek pedig a vérszerinti apának állított személy nem peres fele, ő ilyen per kezdeményezésére nem jogosult, alperesként való perbeállítására törvényes lehetőség nincs. Ezért az apaság megállapítására irányuló perben azt a személyt, akinek az apasága a perben felmerült adatok szerint az alperes mellett még lehetséges, a bíróság tanúként hallgatja meg. Hasonlóan az apaság vélelmének megdöntése iránti perben tanúként szerepel az a személy, akinek vérszerinti apaságát a vélelmezett apával szemben állítják.
2. A polgári eljárásban a tanú az a személy, aki mint személyi bizonyítási eszköz a bizonyítandó tényekről rendelkezik tudomással, és azokról tesz vallomást a bíróság előtt (Pp. 167. §). A tanú vallomása mint bizonyíték [Pp. 166. § (1) bekezdése] a tanú tudomáskijelentését tartalmazza azokról a tényekről, amelyek az eljárás szempontjából relevánsak.
A tanú tehát a peres felektől különböző személy, mert senki sem lehet tanú a saját perében ("nemo testis auditur in re sua"). Ez a tétel a polgári eljárásban a bizonyítási jog egyik axiómája.
A tanúnak mint bizonyítási eszköznek a polgári eljárásban további lényegi eleme, hogy a tanú megtörtént tényekről számol be a bíróság előtt. Vagyis a tanúbizonyítás tárgya csak olyan tény, körülmény lehet, amelyről a tanúnak tudomása van. A tanú mint személyi jellegű bizonyítási eszköz éppen tudomáskijelentése által válik az eljárásban bizonyító ténnyé, azaz a tanú a Pp. 167. és következő §-ai alapján vallomása által minősül perbeli bizonyítéknak. Ezenkívül a tanú csak a birtokában levő okirat rendelkezésre bocsátására köteles (Pp. 174. §). A tanúzási kötelezettség tehát vallomástételre (okiratbemutatásra) irányul, a Pp.-nek a tanúzási képességgel és a tanú kihallgatásával kapcsolatos szabályai szerint a tanú kizárólagosan vallomása, azaz tudomáskijelentése (okiratbemutatása) által minősül bizonyítási eszköznek, a bizonyítandó tények tekintetében pedig egyedül vallomása (a birtokában levő okirat) tekinthető bizonyítéknak.
3. Mivel a tanú a peres felektől különböző személy, a tanúnak mint bizonyítási eszköznek a perbeli jogállása a peres felekétől alapvetően különbözik. A tanút a fél jogai nem illetik meg.
A polgári perben a peres feleket, éspedig mind a felperes önként vállalt perbeli szerepében, mind az alperes rákényszerített pozíciójában, olyan alapvető és garanciális természetű perbeli jogosultságok illetik meg, amely jogosultságokkal a tanú mint bizonyítási eszköz értelemszerűleg nem rendelkezik. A félnek joga van a perben meghatalmazott jogi képviselővel eljárni (Pp. 66. és 67. §), a tanúnak ilyen joga nincs. A peres feleknek kézbesíteni kell a per alapját képező keresetlevelet (Pp. 125. §), a tanú a keresetlevél megismerésére alanyi jogot nem élvez. A félnek joga van személyesen vagy jogi képviselője útján részt venni a per valamennyi tárgyalásán (Pp. 135. §), jogosult a tárgyaláson kérelmet és ellenkérelmet, egyéb nyilatkozatot és bizonyítási indítványt (Pp. 138, 139, 141. §) előterjeszteni, a bizonyítási eljárásra észrevételeket tenni (Pp. 205. §), az elsőfokú határozat ellen fellebbezéssel élni (Pp. 233. §) stb., mindezek a jogosultságok azonban a tanút nem illetik meg. A tanúnak nincs az iratokba betekintési joga, kihallgatása előtt a tárgyaláson és a bizonyítási eljárásnál nem lehet jelen (Pp. 172. §).
A feleket megillető jogosultságok a peres felek egyenjogúságának elvén nyugszanak. Az egyenjogúság elvének legfontosabb polgári eljárási vetülete az eljárás kontradiktórius, vagyis kétoldalú meghallgatási kötelezettségen nyugvó elve. A fél - az eljárásnak akár egyik, akár másik pólusát testesíti is meg - így nem tárgya az eljárásnak, hanem befolyásoló közreműködője, szemben a tanúval, aki a perben bizonyítandó tényekre nézve szolgáltat tanúvallomásával (okiratbemutatásával) bizonyítékot. A tanút jogosultságok csak a tanúvallomás megtagadásával kapcsolatban (Pp. 169-171. §-ok), illetőleg a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedések elleni jogorvoslati jogok körében (Pp. 185. §), továbbá a tanúdíjjal kapcsolatban (Pp. 186. §) illetik meg, viszont tanúzási kötelezettsége csak megjelenési kötelezettségét, vallomástételi kötelezettségét, továbbá okiratfelmutatási kötelezettségét foglalja magában.
4. Az Alkotmánybíróság az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában (ABH 1991, 272.) kimondta, hogy ha egy jogszabálynak a gyakorlatban érvényesülő normatartalma megállapítható, az alkotmányossági vizsgálatnak abból kell kiindulnia, hogy a jogszabálynak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat milyen értelmet és tartalmat tulajdonít. Az Alkotmánybíróságnak tehát az érvényesülő, a hatályosuló és megvalósuló normát, azaz az "élő jogot" kell az Alkotmány rendelkezéseivel összevetnie.
Az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat szerint a Pp. 300. §-ában meghatározott "bármelyik érdekelt" az anya és a gyermek, valamint az apaként állított férfin kívül az olyan tanú is lehet, aki a gyermek apjaként számításba jöhet, mert apaságára a perben adat merült fel. Így a bíróság - minthogy az apasági és származás megállapítási egyéb per csak egy apaként szóbajöhető férfi ellen indítható [Pp. 295. § (1) bekezdés], és mivel e perben a beavatkozás joga is korlátozott [Pp. 279. § (2) bekezdés és 293. § (1) bekezdés] - a bizonyítási eljárást a tanúként szereplő, de apaként lehetséges személlyel szemben is lefolytatja. Vagyis a tanúval szemben úgy jár el, mintha a tanú is alperes volna.
Bár a Pp.-nek a tanúbizonyításra vonatkozó általános szabályai a tanút csak vallomástételre és okiratbemutatásra kötelezik, a tanúnak általában az igazságszolgáltatásban való közreműködési kötelezettsége folytán, önmagában nem volna alkotmányosan kifogásolható a tanú vérvizsgálatra kötelezése, ha erre a más személyek között folyó perben csak a közöttük fennálló jogvita elbírálása érdekében lenne szükség. Az apasági és származás megállapítása iránti egyéb perekben azonban a bíróság azért kötelezi a tanút orvosi vizsgálat tűrésére, mert az ő apasága is szóba jöhet, vagyis a tanú apaságának lehetősége vagy kizártsága kérdésében szerez be a bíróság bizonyítékot. Így a mások közötti perben a bizonyítási eljárás a tanú lehetséges apasága kérdésében (is) folyik, anélkül azonban, hogy a tanú a fél (az alperes) jogállásába kerülne. Az a törvényi rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy a bíróság a tanúval szemben is úgy járjon el, mintha alperes volna, anélkül, hogy a tanút az alperes (beavatkozó) jogai megilletnék, alkotmányellenes, mert sérti a tanúként szereplő személy önrendelkezési jogát és cselekvési autonómiáját [Alkotmány 54. § (1) bekezdése], a jogbiztonság és a bíróság előtti egyenlőség alkotmányos követelményeit [Alkotmány 2. § (1) és 57. § (1) bekezdései], továbbá az Emberi Jogok és az Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Római Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. és 13. cikkét.
5. Az Alkotmánybíróság a 8/1990. (IV. 23.) AB határozata (ABH 1990, 44.) óta az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében meghatározott és minden ember veleszületett jogaként deklarált emberi méltósághoz való jogot az ún. "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásának tekinti. Az általános személyiségi jog különböző megfogalmazásokban, éspedig a személyiség szabad kibontakozásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, avagy a magánszférához való jogként stb. szerepel az Alkotmánybíróság gyakorlatában.
Az emberi méltósághoz való jog tehát magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való alkotmányos alapjogot csakúgy, mint a személy testi integritásához fűződő alapjogot is, így ezek korlátozása kizárólag az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés keretei között történhet meg. Eszerint a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja.
Az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, polgári eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A jogvitában érdekelt személynek alkotmányos joga van arra, hogy ügyében a bíróság eljárási garanciákat nyújtó keretek között járjon el és döntsön.
Az apaként szóbajöhető személynek, ha lehetséges apaságát állítják, alkotmányos joga van tehát arra, hogy a perben félként (alperesként, esetleg beavatkozóként) részt vegyen, mielőtt a bíróság vele kapcsolatban bizonyítási cselekményeket foganatosít. Ez önrendelkezési jogából és cselekvési autonómiájából következik. Ha tehát a bíróság akaratától függetlenül, sőt annak ellenére, a fél (alperes) pozíciójához fűződő eljárási garanciák nélkül folytat le vele szemben bizonyítási eljárást, az sérti az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel védett önrendelkezési alapjogát [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 35-37.].
A vérvételre - egyéb orvosi vizsgálatra - kötelezés kényszerű beavatkozást jelent továbbá a tanú általános személyiségi joga részét alkotó testi integritásához fűződő alapjogába. A támadott rendelkezésnek a perbeli tanúkra is kiterjesztett alkalmazása az apasági perekben ezen az alapon is ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével.
6. Polgári eljárásjogunk a fél fogalmát általában processzuális értelemben használja. Eszerint a felek közül az, aki a pert kezdeményezi, aki jogának vagy jogi érdekének per útján való érvényesítését kéri, aki tehát az eljárást megindítja: a felperes. Az a személy pedig, akivel szemben az eljárás megindul, aki a felperes követelésével szemben védekezik, vagyis az ellenérdekű fél: az alperes. Amíg a felperesi szerep önként vállalt perbeli pozíció, addig az alperesi szerep rákényszerített. Az alperesi pozíció tehát ex lege bekövetkezik, ahhoz az alperes részéről semmiféle nyilatkozatra vagy egyéb közreműködésre, perbebocsátkozásra nincs szükség. A keresetlevél kézbesítésével alperessé váló személy azonban azonnal a fél pozíciójába kerül, vagyis ettől a pillanattól fogva az ellenérdekű féllel az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján egyenlő jogállásúvá válik. Az Alkotmány jogot biztosít a perbeli egyenlőségen alapuló eljárás lefolytatására. Ezt az alkotmányos jogot a perbeli pozíciók egyenjogúságának, mellérendeltségének és a kétoldalú meghallgatás elvének az eljárási garanciái konkretizálják, vagyis mindazok az eljárási jogosultságok, amelyeket az Alkotmánybíróság a "félegyenlőség" körében fentebb részletezett. Mivel a tanú a peres felektől különböző személy, akit a fél jogai nem illetnek meg, a féllel szembeni eljárási cselekmények kiterjesztése az apasági perben a tanúra, sérti a bíróság előtti egyenlőség alkotmányi rendelkezését [Alkotmány 57. § (1) bekezdés], és ezért is alkotmányellenes.
7. Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 6. cikk 1. pontjában foglalt, a polgári jogi jogok és kötelezettségek tárgyában való tisztességes eljáráshoz fűződő jog a strasbourgi szervek szerint a 6. cikk 3. pontjában kizárólag a büntetőügyek vonatkozásában deklarált garanciális jogokat is magába foglalja (Mo. 10.938/84, Dec. 9. 12. 86, B.R. 50, p. 98.). Így az Egyezmény 6. cikk 1. pontjával ellentétben áll, hogy az apaként szóbajöhető tanút az eljárásban ugyanazok a garanciális jogok [ügyfélegyenlőség (equality of arms), részvételi jog az eljárásban, iratbetekintési jog, jogi képviselet stb.] nem illetik meg, mint amely jogok a peres felek jogállásához kapcsolódnak.
Még nyilvánvalóbb a támadott törvényi rendelkezés és az Egyezmény 13. cikke közötti összhang hiánya. A strasbourgi szervek gyakorlata szerint a 13. cikk megsértésének megállapítása szempontjából szükséges, de egyben elegendő, hogy a kérelmezőnek érdemi ügye (arguable claim) legyen, vagyis az Egyezményben garantált valamely joga megsértésének a lehetősége fennálljon (No. 10427/83, Dec. 12. 4. 86, D.R. 47, p. 85). Figyelemmel arra, hogy a perben tanúként részt vevő személynek a Polgári perrendtartás a fél jogállását nem biztosítja, így az Egyezmény 6. cikkében foglalt és megfelelő eljárási garanciákkal körülvett tisztességes eljáráshoz alanyi jogosultsága nincs, a bíróság a támadott jogszabály alapján, vele szemben mégis úgy jár el, mintha alperes volna, a sérelmezett rendelkezés az Egyezménynek a jogorvoslati jog biztosítását előíró 13. cikkébe is ütközik.
8. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogállam legfontosabb eleme a jogbiztonság [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 65.]. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy nemcsak a jog egésze, de annak egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének a kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetőek a jogbiztonság alkotmányos követelménye szempontjából az eljárásjogi garanciák. Csakis formalizált eljárási szabályok megkövetelésével és betartásával működhetnek alkotmányosan a jogintézmények.
Az alanyi jogok és kötelezettségek érvényesítésére szolgáló eljárási garanciák tehát a jogbiztonság alkotmányos elvéből következnek. Megfelelő eljárási garanciák nélkül működő eljárásban a jogbiztonság szenved sérelmet. A polgári peres eljárásban a fél és a tőle különböző tanú pontos eljárásjogi meghatározottsága, jogaik és kötelezettségeik garanciális biztosítása a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. Mivel mind a fél, mind a tanú ismérveit az eljárásjog meghatározza, az a jogszabályi rendelkezés, amely alkalmas arra, hogy a tanúval szemben is olyan eljárási cselekmények történjenek, mintha a tanú alperes volna, ellentétes a jogállamhoz tartozó jogbiztonság követelményével.
A jogbiztonság elve ugyanis megköveteli, hogy a polgári perben résztvevők jogaikat és kötelezettségeiket az eljárás garanciális szabályai között gyakorolják. A tanú, aki vallomása (tudomáskijelentése), illetőleg a birtokában levő okirat rendelkezésre bocsátása által részese a bizonyítási eljárásnak, és akinek alkotmányos kötelezettsége, hogy a mások közötti perben segítse az igazság kiderítését és az igazságszolgáltatás működését, a fél jogállásához fűződő eljárási biztosítékok nélkül alkotmányosan nem tehető a bizonyítás tárgyává. A sérelmezett törvényi rendelkezés folytán viszont a bizonyítás a tanú szóbajöhető apaságának a kérdésében folyik, vagyis a bíróság a tanút alperesként kezeli, éspedig anélkül, hogy az alperes jogállásában lenne. Ezért a kifogásolt rendelkezés sérti a jogbiztonság követelményét, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal is ellentétes.
9. Az emberi méltósághoz való jog csak az emberi státusz meghatározójaként, az élethez való joggal fennálló egységében abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 308, 312.]. Anyajog mivoltából levezetett egyes részjogai (mint pl. az önrendelkezéshez és a személy testi integritásához való jogok) azonban az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók. Csak a lényeges tartalom tekintetében korlátozhatatlanok az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében, illetőleg (5) bekezdésében biztosított alapjogok is.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog vagy szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél elérése érdekében történik, hanem szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.].
Az Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában megállapította, hogy az önazonossághoz és önrendelkezéshez való alkotmányos alapjog azt is magában foglalja, hogy mindenkinek alkotmányos joga vérségi származását kideríteni, vérségi jogállását felkutatni (ABH 1991, 279.). A tanút megillető alkotmányos alapjogok korlátozásának tehát alkotmányos indoka a gyermek identitásához való alapjog érvényesítése. Az alapjogi korlátozás további indokát tartalmazza az Alkotmány 50. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezés, amely szerint a Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják - egyebek között - az állampolgárok jogait és törvényes érdekeit. A bíróságok alkotmányos jogvédelmi funkciójának gyakorlásához elengedhetetlen a tanúzásra képes és alkalmas személyeknek az igazságszolgáltatásban való közreműködése, adott esetben alkotmányos alapjogaiknak a korlátozása árán is. A gyermek vérségi származásának, családi jogállásának az összefüggésében ezt hangsúlyozza - egyebek között - a Legfelsőbb Bíróság a Bírósági Határozatok 1993. évi 233. szám alatt közzétett határozatában. Eszerint az apasági és származás megállapítása iránti perekben fontos egyéni és társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a gyermek a vérszerinti apával jogilag is rendezett kapcsolatba kerüljön. Ennek megfelelően a származás (apaság) megállapítása csak kellően bizonyított tényeken, természettudományos vizsgálatok eredményén alapulhat. A bíróságoknak ezért hivatalból is kötelessége, hogy a perre vonatkozó valamennyi bizonyítékot feltárják, és a bizonyítási eljárás során akár hivatalból elrendelt szakértői vizsgálatok elvégeztetését foganatosítsák. Ha tehát az elrendelt vércsoport-vizsgálaton vagy más orvosszakértői vizsgálaton a vizsgálatra kötelezett nem jelenik meg, vele szemben a bíróságnak a Pp. 300. §-a értelmében a Pp. 185. §-a szerinti kényszerintézkedéseket kell megfelelően alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban ezek az Alkotmányon alapuló jogok és alkotmányos célkitűzések nem elkerülhetetlen, szükséges és arányos korlátai azoknak az alkotmányos alapjogoknak, amelyek a polgári eljárásban tanúként szereplő személyeket a kifejtettek szerint megilletik. A bíróság a támadott eljárásjogi rendelkezés alapján azért jár el úgy a tanúval szemben, mintha a tanú is alperes volna, mert a Pp. 295. §-a nem teszi lehetővé a tanú alpereskénti perbeállítását, a Pp. 279. § (2) bekezdése, továbbá 293. § (1) bekezdése pedig beavatkozási jogát is kizárja. Így a bíróság - az igazság kiderítése és a gyermek apjával való vérségi kapcsolatának jogilag is rendezett mielőbbi tisztázása érdekében - kényszerűen a tanút is a "bármelyik érdekelt" körébe vonja és az ő apaságának megállapíthatósága kérdésében is bizonyítást foganatosít, amely - a fentiek szerint - alkotmányos alapjogok korlátozásával jár. Ez az alapjogi korlátozás azonban elkerülhető volna a tanúval szembeni keresetkiterjesztés törvényi lehetőségével, azaz alperesi pertársasággal, a kényszerű beavatkozás intézményesítésével, vagyis a Pp. 295. §-ának, esetleg a Pp. beavatkozásra vonatkozó szabályainak a megfelelő módosításával és a "bármelyik érdekelt" helyett a Pp. 300. §-ába a kötelezettek kimerítő felsorolásával. A törvényhozónak elvileg tehát olyan eljárásjogi intézmények állnak rendelkezésére az alapjogi korlátozás elkerülésére, mint a perbevonás, a keresethalmazat, a perbehívás és elfogadásának kötelezővé tétele. A törvényhozó szabadsága - és felelőssége - megtalálni azokat az Alkotmánnyal összhangban álló törvényi rendelkezéseket, amelyek a gyermek alkotmányos jogait megfelelően védik, a bíróságok jogvédelmi funkcióját kellően szolgálják, ugyanakkor nem járnak szükségtelen és aránytalan alapjogi korlátozással a perben félként részt nem vevő személyek tekintetében. Mivel az "alperesség" a polgári perben kényszerű jogállás, az elvileg az apaként szóbajöhető tanúkra akadálytalanul kiterjeszthető. A "bármely érdekelt" szabályozási konstrukciónak, vagyis az olyan "élő jognak", amely a tanút a bíróság előtti egyenlőség alkotmányos követelményének a betartása nélkül alperesként kezeli, kényszerítő oka nincs, az ilyen törvényi rendezés nem elkerülhetetlenül szükséges, aránytalan alapjogi korlátozás, ezért alkotmányellenes.
10. A fent írt körülményekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Pp. 300. §-ának támadott rendelkezését a bármely érdekelt orvosi vizsgálatba történő bevonhatósága tekintetében alkotmányellenesnek találta, ezért azt megsemmisítette. A megsemmisítés időpontja tekintetében az Alkotmánybíróság - élve az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdésében biztosított jogával - figyelemmel volt arra, hogy a "bármely érdekelt" körébe nemcsak a tanú tartozik, de e kategóriába esik - külön törvényi nevesítés hiányában - az anya is, továbbá bizonyos esetekben az egyenes ági rokon, akiknek vérvételre (egyéb orvosi vizsgálatra) kötelezése az alperes apaságának megállapítása szempontjából elengedhetetlen (vagy egyébként szükséges), akik azonban a Pp. 294. §-a, illetőleg 295. § (3) bekezdése alapján beavatkozóként bármelyik félhez csatlakozhatnak, így a felekhez hasonló jogi státuszuk a törvény által biztosított, az ő tekintetükben tehát a támadott norma alkalmazása - mint elkerülhetetlen és arányos alapjogi korlátozás - nem alkotmányellenes. A törvényhozónak kell tehát kiküszöbölnie a sérelmezett rendelkezés alkotmányellenességét, az alkotmányos törvényi konstrukció megteremtéséig azonban a jogbiztonság elve megkívánja az alkotmányellenesnek ítélt szabály hatályban tartását.
A polgári peres eljárásban hozott, a vérvizsgálat (egyéb orvosi beavatkozás) tűrésére kötelező bírósági döntés végrehajtásának felfüggesztésére az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 1. §-a alapján, sem egyéb törvényi rendelkezések folytán hatásköre nincs. Hatáskör hiányában az Alkotmánybíróság ezért a bírói döntés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó indítványt visszautasította.
Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye
1. Az Alkotmánybíróságnak - az Abtv. 20. §-ára és 22. § (2) bekezdésére figyelemmel - az indítvány alapján abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy alkotmányellenes-e az a szabály, amely szerint az apasági és származásmegállapítási egyéb perekben a bíróság bármely érdekelt személyt (tanúként megidézettet is) az egyébként tanúkra előírt kényszerítő eszközökkel kötelezhet orvosszakértői vizsgálat, illetve az elrendelt vércsoport-vizsgálathoz szükséges vér vételének tűrésére.
A származási perekben jelentős egyéni és társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a gyermek a vérszerinti apával kerüljön jogilag is rendezett szülő-gyermeki kapcsolatba, ezért a bíróságoknak a tényállás megnyugtató felderítésére hivatalból is törekedniük kell (BH 1992. 765.). Ez áll összhangban "a gyermek mindenekfelett álló érdekének" kötelező figyelembevételével is (ABH 1993. 515., ABH 1994. 106.).
A Csjt. 38. § (2) bekezdése szerint a bíróság a gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett, és az összes körülmény gondos mérlegelése alapján alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. A nemi érintkezés tényének megállapításán túl tehát azok a ténykörülmények is lényegesek, amelyek a származásra való következtetést - pozitív vagy negatív irányban - megalapozhatják.
A Pp. 163. § (1) bekezdése szerint a bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást rendel el. A Pp. 6. § (1) bekezdése szerint pedig amennyiben törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, és szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás kiderítésére alkalmas (tanúvallomás, szemle, szakvélemény stb.).
2. A bizonyítást lefolytató bíróság jogosult eldönteni, hogy a per eldöntéséhez szükséges tényállás felderítése végett kit kötelez tanúkénti megjelenésre és vallomástételre (okiratbemutatásra). A bíróság dönt a tanúhoz intézhető kérdésekről. A tanú, a mentesség tételesen felsorolt esetein kívül, jogszerűen nem tagadhatja meg a vallomást; akkor sem, ha az - a magát bűncselekménnyel való vádolás esetét kivéve - számára hátrányos következményekkel járhat.
Szemle elrendelése esetén a bíróság a szemletárgy birtokosát a tárgy, illetve, ha személy közvetlen megfigyelése szükséges, a személyi tulajdonság bemutatására kötelezi; a tanúkra irányadó szankciókkal, sőt - szükség esetében - karhatalom igénybevételével is (Pp. 188-189. §).
A tanúval és a szemletárgy birtokosával szemben tehát kényszerítő eszközök (pénzbírság, elővezetés) is alkalmazhatók, ha kötelezettségüknek önként nem tesznek eleget.
Ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki [Pp. 177. § (1) bek.]. Mivel a származhatással kapcsolatos személyi tulajdonságok szemle útján általában nem értékelhetők, a szakértői bizonyítás különösen is nagy jelentőségű és általában mellőzhetetlen.
A bíróság nemcsak a származásmegállapítási, hanem más perekben is szabadon elrendelheti bárki orvosszakértői (élettani, vércsoporttulajdonság-) vizsgálatát. A Pp. azonban nem szabályoz általános közreműködési kötelezettséget a szakértői eljárásban, hanem csak meghatározott pertípusnál - éppen a származási perekben - ad lehetőséget arra, hogy a bíróság a szakértői vizsgálatban érdekelt személyt kötelezze, kényszerítő eszközökkel szorítsa a vizsgálatban való közreműködésre.
[Figyelmet érdemel, hogy a büntetőeljárás szabályai szerint a terhelt, a sértett és a tanú - a műtétet és a műtétnek minősülő vizsgálati eljárást kivéve - köteles a szakértői vizsgálatnak magát alávetni, és kényszerítés, illetőleg bírságolás terhével tűrni, hogy a szakértő a véleményadáshoz elengedhetetlenül szükséges vizsgálatot elvégezze (Be. 73. §).]
3. A személynek Alkotmányban biztosított joga van ahhoz, hogy (az ő) jogait és kötelességeit a bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el [Alkotmány 57. § (1) bek.].
Előfordul, hogy valamely perben a per eldöntéséhez szükséges bizonyítás során felmerülnek olyan tények, amelyek kívülállókkal (pl. tanú, szemletárgy birtokosa, a szakértői vizsgálattal érintett személy) kapcsolatban a jövőben indítható polgári, büntető- vagy fegyelmi eljárás alapjául szolgálhatnak.
Ebből azonban nem következik, hogy ilyen esetekben a bizonyítási eljárásban nem félként közreműködésre kötelezett személlyel "szemben" folytatna a bíróság eljárást.
A bíróság (tárgyi és személyi) döntési korlátait (keresethez, vádhoz kötöttség) nem érinti az, hogy az adott per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása során más eljárásra okot adható körülmények is feltárulhatnak. Nem következik az Alkotmányból, hogy a bizonyítási eljárásban részvételre kötelezett személynek pusztán ebből az okból a fél jogaihoz hasonló jogokat kellene biztosítani. Sem a szakértői vizsgálat, sem más bizonyítás végrehajtásához nem szükséges, hogy az a személy, akitől bizonyíték nyerhető, a perben félként vagy beavatkozóként vegyen részt.
4. A Pp. 300. §-a nem a vértulajdonság-vizsgálat elrendelésének lehetőségét szabályozza, hanem a foganatosítás kikényszerítésére tartalmaz különös rendelkezést.
A bírói gyakorlat szerint is a vérvételre kötelezésnek a Pp. szakértői vizsgálatra vonatkozó általános szabályai és speciális 300. §-a alapján - hasonlóan más külföldi eljárási kódexekhez [pl. a német ZPO § 372 a) ] - olyan személlyel szemben is helye van, aki a perben félként vagy beavatkozóként nem szerepel. A kényszerintézkedés tekintetében a "bármely érdekelt" fogalma alá tartozik minden olyan személy, akinek vizsgálatát a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása, illetőleg megítélése végett a bíróság szükségesnek látta és elrendelte. (A német eljárási törvény, ha a származás megállapításához szükséges, bármely személy elővezetésének elrendelését is lehetővé teszi; a Pp. 300. §-a az elővezetést a kényszerítő eszközök köréből kizárja.)
Az Orvostani Igazságügyi Intézet 3. sz. módosított módszertani levele szerint a vércsoport-rendszerek (ezeket a módszertani levél 18 pontban foglalja össze) vizsgálatát - a rendelkezésre álló lehetőségek szerint - addig kell folytatni, amíg apaságkizárást nem érnek el. Amennyiben valamelyik vércsoport-rendszer vizsgálata alapján az apaság kizárt, a további vizsgálattól el lehet tekinteni, ha a kizárás biztossága tekintetében semmi kétség nincsen. Az ún. HLA-rendszer alkalmazása során pedig 1000 biológiai nem apából 999-nek az apasága kizárható (lásd a határozatban hivatkozott Csjt.-kommentár 480. old.).
A vizsgálatban - többek között - érdekelt lehet a gyermek, az anya, az apa, az anya volt férje, a vélelmezett apa, továbbá az a férfi, aki az apaságát állítja; az a nő, akit a gyermek az anyjaként jelöl meg, vagy aki azt állítja, hogy ő a gyermek anyja; valamint az a férfi is, aki a gyermek apjaként számításba jöhet. A vizsgálatban érdekelt lehet e személyek felmenője vagy éppen leszármazója is. Ezek a személyek a származás megállapítása iránti konkrét perekben különféle eljárási pozícióban (ügyfél, tanú, beavatkozó) is szerepelhetnek attól függően, hogy a pert melyik jogosult és ki ellen indíthatta, vagy indította meg.
Utalni kell arra is, hogy a Pp.-nek az indítványban nem támadott 301. §-a szerint apasági és a származás megállapítása iránti egyéb perekben előzetes bizonyításnak a Pp. 207. §-ában meghatározott előfeltételek hiányában is helye van. Ez - többek között - azt jelenti, hogy az érdekelt fél kérelmére helye van bizonyításnak akár a per megindítása előtt is. Bár a bíróságnak az előzetes bizonyítás elrendelése tárgyában az ellenfél meghallgatása után kell határoznia, sürgős esetben azonban enélkül is határozhat (Pp. 207-209. §).
5. Álláspontom szerint a vizsgált esetben nem alkotmányellenes a szakértő eljárásában való közreműködésre kötelezés jogszabályi lehetősége. Ettől különálló és a kifogásolt jogszabály alkotmányossága szempontjából közömbös kérdés az, hogy ha az ún. "két- vagy többférfis" ügyben a szakértői vélemény a perben félként nem szereplő férfi apaságát nem zárja ki, akkor (ezt követően) ennek a személynek Alkotmányban biztosított joga van-e ahhoz, hogy számára az eljárási törvény - esetleg a felperes akaratától függetlenül is - más eljárási pozíciót (fél, beavatkozó stb.) biztosítson, és evégből a hatályos eljárásjogi szabályok módosítása, bővítése lenne indokolt.
Mindezekre figyelemmel az indítványt el kellett volna utasítani.
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró