A csalás büntetőjogi értékelése (HVG-ORAC, 271 A/5 oldal, 2011)

Kiadással kapcsolatos információk

© Madai Sándor, 2011

© HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2011

Lektorálta:

Prof. Dr. Tóth Mihály

az MTA doktora

tanszékvezető egyetemi tanár

a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke

A kézirat lezárva: 2010. augusztus 31.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon - a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978 963 258 119 4

Budapest, 2011

A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása

Internet: http://www.hvgorac.hu

E-mail: info@hvgorac.hu

Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezető igazgatója

Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt

Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

I. Bevezetés helyett - A csalás fogalmának értelmezése

A nyelv: teremtett entitás. Minden valamelyest, akár a legminimálisabban szocializálódott állati vagy emberi társulás ahhoz, hogy az adott közösségben kontaktust, s majd ideális esetben együttműködést tudjon kialakítani, valamilyen jelrendszert kénytelen megalkotni. Igaz ez tehát az emberek csoportjaira - modern fogalmunkkal: társadalom - is. A nyelv mint jelrendszer az adott társadalom által, annak igényszintje, képességei, lehetőségei és számos más, akár belső, akár külső befolyásoló körülmény által determináltan kialakított csatorna, s ilyen értelemben teremtett rendszer.

A jog: szintén teremtett entitás. A társadalom egy meghatározott fejlettségi fokán kénytelen bizonyos életviszonyokat szabályozni, vagyis a társadalom tagjai, illetve résztvevői közötti viszonyrendszert absztrahálni, s a jogalkotó által elvárt minta követésére késztetni, kényszeríteni a jogalanyokat. Az adott társadalom szóbeli korszakában ez a minta, vagyis az elvárt magatartások rendszere, a jogalkotásban részt vevők vagy hozzájuk közelállók számára elérhető. Az így alkotott - teremtett - jog feltételezi tehát a nyelvet, mint olyan közeget, amely közvetít a jogalkotó és a jogalanyok között. Ebből következik az, hogy a jog létének előfeltétele a nyelv, hiszen anélkül nem válna megismerhetővé a jogként létrehozott magatartási szabály.*

Az így létező normarendszer, a jog - mint szűk körben ismert követelményrendszer - komoly ellenérzést is kiválthat a társadalom bizonyos tagjaiból, hiszen nem tudják magatartásukat tervezni, viszonyítani a jogalkotó által elvárt mintához. A társadalmi fejlődés következő állomása tehát a jog írásba foglalása, amely újabb kihívást jelent a jogalkotó és a jogalanyok számára egyaránt, és ennek alapvető oka szintén a nyelv.* Miért is tekinthető a nyelv e tekintetben akadályozó tényezőnek? A joggal mint egyre inkább önállósuló területtel szakemberek, erre a területre specializálódott személyek - jogászok - kezdtek foglalkozni. Mint minden önállósuló társadalmi csoport, megpróbálták - a jelek szerint sikerrel - a saját nyelvi közegüket kialakítani, erősítve az összetartozás érzését, s megnehezítve a kívülállók bepillantását e közegbe. A jog terminológiája tehát egyre inkább elvált a hétköznapok terminológiájától, s a korábban az összekapcsolásra hivatott nyelv egyre inkább annak gátja, akadályozó tényezője lett. E körülmény a jogtudomány további differenciálódásával, vagyis a jogágak kialakulásával egyre inkább erősödött, s újabb és újabb nyelvi jelenségek váltak az adott tudományterületet művelők mindennapjainak részévé.

Miért is említjük a csalással összefüggésben a fentieket? A büntetőjog terrénumán belül számos terminus technicus található, amely sehol máshol, az élet egyetlen más területén sem fordul elő. Vannak azonban olyan kifejezések, amelyeket a büntetőjog - teljesen logikus módon - a hétköznapokból, a köznyelvből emelt át a büntetőjogi terminológiába, s új, az eredetitől részben - vagy egészben - eltérő tartalmat kölcsönzött neki.

A csalás fogalma ilyen kifejezésnek tekinthető. Egy általunk - a tudományos igényt és a reprezentativitást nélkülöző, pusztán kíváncsiságból - végzett "felmérés" során, amelynek résztvevői kizárólag jogi végzettséggel nem rendelkező, bár jogászok körében megforduló személyek voltak, arra a megállapításra jutottunk, hogy a csalás viszonylatában eltérő motívumok dominálnak a jog terminológiáját nem vagy kevésbé ismerők és a jogi végzettséggel rendelkezők között. Az előbbi csoportba tartozókat megkértük a csalás fogalmának definiálására. A válaszok között a megkérdezettek általában - szinte kivétel nélkül - a megtévesztő, csalárd jellegű magatartást említették ("átverés", "becsapás"), s nem is tartották szükségesnek a kár bekövetkeztét, vagy ha mégis, akkor értették alatta a nem vagyoni kárt is ("megalázó").

A fentiekből talán látható, hogy önálló vizsgálódás tárgyát képezheti mind a csalás köznyelvi, mind büntetőjogi fogalmának változása. Jelen disszertáció a csalás büntetőjogi fogalmának, jelentéstartalmának vizsgálatára koncentrál, s nem kívánja a köznyelvi tartalom változásait bemutatni, mivel annak tárgyalása - mint említettük - külön kutatás tárgyát képezheti, s jelentősen meghaladná jelen dolgozat kereteit.

Vizsgálódásunk a múlt, a jelen és a jövő triászát kívánja megcélozni, különös hangsúlyt helyezve arra, hogy létezik-e, s ha igen, milyen pontokon kontinuitás a csalás korábbi hazai szabályozása és napjaink megítélése között. E kérdésben természetesen nem nélkülözhető a magyar jogászi gondolkodásra széles körben jelentős hatást gyakorló osztrák, illetve német megoldások áttekintése sem. Szintén nem mellőzhető a közös múltból táplálkozó és közös jövőre készülő, európai szinten szankcionálni szándékozott csalárd magatartások elleni fellépés vázolása. A munka - terjedelmi okokból - nem vállalhatja fel a csalárd, megtévesztő típusú magatartások átfogó elemzését, csupán az azok kiindulópontjának tekinthető csalás értelmezésére koncentrál. Központi és egyben kiemelt témája az egyes problémakörök teoretikus, ugyanakkor gyakorlatorientált vizsgálata.

E célkitűzések elérése érdekében teret engedünk a történeti módszer segítségével megvalósuló értékelésnek, különös hangsúlyt helyezve a Csemegi-kódex korszakának áttekintésére, értve ezalatt az elméleti megfontolások taglalása mellett, azt kiegészítendő, a gyakorlati - curiai szintű - fejtegetésekre történő utalást. A disszertáció a csalás hatályos szabályozását illetően összehasonlító szemléletre törekszik. A magyar szabályozás gyakorlatorientált szemléltetése mellett gyakran találkozhatunk a külföldi s magyar álláspontok ütköztetésével is. Tekintettel azonban arra, hogy a csalás tényállását illetően adódnak eltérések a magyar szabályozáshoz képest, indokoltnak véltük a német és az osztrák - mint a magyar szabályozásra legnagyobb befolyást gyakorló - megoldásokat önálló fejezetben tárgyalni, természetesen nem mellőzve a kapcsolódási pontokra történő utalást. Mindemellett érvényesítjük a leíró és az elemző módszert is.

Mindhárom (magyar, német, osztrák) vizsgált jogrendszerben megkerülhetetlen a jogalkalmazás áttekintése. Ennek érdekében minden esetben törekedtünk a kapcsolódó bírói gyakorlat bemutatására, hiszen a csalás különböző eseteinek tipizálhatatlansága miatt a tényállás értelmezése kapcsán jelentős szerep hárul a praxisra.

Szintén nélkülözhetetlennek gondoltuk a csalás közösségi dimenziójának és tagállami konzekvenciájának elemzését. Ez azonban már a kezdetek kezdetén komoly értelmezési problémákat generálhat, amelyek elsősorban a szuverenitáskonfliktusnak köszönhetőek, vagyis annak, hogy milyen mértékben jogosult - illetőleg jogosult-e egyáltalán - az Európai Unió büntetőjog-alkotásra. Mindezen nehézségek ellenére azonban úgy véljük, hogy a közösségi érdekeket sértő csalás tárgyalása nélkülözhetetlen.

A többsíkú összehasonlító módszer alkalmazása, a magyar szabályozás korábbi, illetve hatályos megoldásai, valamint a magyar és a külföldi szemlélet összevetése lehetőséget nyújt olyan de lege ferenda javaslatok megfogalmazására, amelyek még hatékonyabbá s - talán ami még ennél is fontosabb - reményeink szerint igazságosabbá tehetik az igazságszolgáltatást.