A Kúria Kfv.35250/2016/7. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [2003. évi XCII. törvény (Art.) 26. §, 31. §, 49. §, 93. §] Bírók: Hajnal Péter, Heinemann Csilla, Huszárné dr. Oláh Éva

A határozat elvi tartalma:

A Pp. XX. fejezetében található speciális szabályok alapján a közigazgatási perben a bíróság felülvizsgálni kért határozat jogszerűségéről dönt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bírósági eljárás felhasználható egy adókötelezettséget érintő, annak ellenőrzésére vonatkozó alapvető eljárási jogszabálysértés legalizálására.

***********

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Kfv.I.35.250/2016/7.

A tanács tagjai: Dr. Hajnal Péter a tanács elnöke, Dr. Heinemann Csilla előadó bíró, Huszárné dr. Oláh Éva bíró

A felperes: felperes neve

A felperes képviselője: Szecskay Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Szecskay András ügyvéd)

Az alperes: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatóság mint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Kiemelt Adó- és Vám Főigazgatósága jogutódja

Az alperes képviselője: Dr. Balogh Andrea jogtanácsos

A per tárgya: adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes

A felülvizsgálni kérelem sorszáma: 20.

Az elsőfokú bíróság határozatának száma: a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22. számú végzésével kijavított 19.K.32.228/2014/18. ítélete

Rendelkező rész

A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 19.K.32.228/2014/18. számú ítéletét - eltérő indokolással - hatályában fenntartja azzal, hogy az alperes 2511425008 iktatószámú határozata indokolásának II. pontját megváltoztatja, és mellőzi az ágazati különadó fizetési kötelezettség eltörlésére irányuló kérelem érdemi elbírálását.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 300.000 (háromszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes távközlési szolgáltatást nyújtó gazdasági társaság, mely szolgáltatására figyelemmel az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvény (továbbiakban Különadó tv.) alanya volt. A felperes 2010 évben 41,19 millió, 2011 évben 29,04 millió forint különadót vallott be és fizetett meg.

[2] Az adóhatóság 2009-2011 évekre vonatkozóan valamennyi adónemre és költségvetésre támogatásra vonatkozó bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, mely ellenőrzés keretében a felperes nyilatkozatot nyújtott be a fenti törvény alapján teljesített adófizetésére vonatkozóan. Kérte az ezen adónemben fennálló kötelezettségének törlését arra hivatkozással, hogy véleménye szerint a Különadó tv. sérti a elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20. EK irányelv (továbbiakban Irányelv) 12. és 14. cikkét. Ezen túlmenően hivatkozott az Európai Unióról szóló és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (továbbiakban EUMSZ) 49., 107. és 108. cikkeire, valamint az Európa Tanács 659/1999. EK rendeletében foglaltakra.

[3] Az elsőfokú adóhatóság a felperes terhére egyéb adónemekben 54.309.000 Ft adókülönbözetet, míg javára 44.406.000 Ft adókülönbözetet állapított meg, mely adókülönbözetekből 13.098.000 Ft minősült adóhiány, mely után adóbírság és késedelmi pótlék került felszámításra. Ezen túlmenően a felperes terhére hibás bevallás miatt 30.000 Ft mulasztási bírságot is kiszabott. Az ágazati különadóval kapcsolatban adókülönbözetet nem állapított meg, érdemi megállapítást nem tett.

[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a felperesnek a megállapított összegekkel kapcsolatos kifogásának helyt adott és az elsőfokú határozatot módosította. Egyebekben az elsőfokú döntéssel egyetértve a felperes különadóra vonatkozó érveit elutasította. Álláspontja az volt, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 1. § (3) bekezdéséhez képest a távközlési adó alkalmazása az uniós joggal teljes mértékben összeegyeztethető, nem diszkriminatív tekintve, hogy az adóalanyok között honosságuk, illetve szerkezei felépítésük szerint nem tesz különbséget. A különbség mindössze abból adódik, hogy az adó mértéke progresszív, azaz a magasabb árbevételű adóalanyokat magasabb összegű adó terheli. Ez a módszer azért indokolt, mert a nagyobb árbevétel nagyobb piaci befolyásra, alacsonyabb fajlagos költségre, magasabb jövedelmezőségre, ekként sokkal erőteljesebb adóteher viselési képességre utal.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[5] A felperes keresetében kizárólag a távközlési szolgáltatásra kivetett különadó közösségi jogi előírásokba ütközését állítva, annak megállapítását kérte, hogy nem terheli távközlési különadó fizetési kötelezettség.

[6] Az Európai Bíróság ítéleteiben az Irányelv 12. és 14. cikke kapcsán kifejtett értelmezés alapján állította, hogy a tagállamok az Irányelvben foglaltakon túl nem vethetnek ki más pénzügyi terheket az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokra annak alapján, hogy e társaságok távközlési szolgáltatást nyújtanak, azaz engedéllyel rendelkeznek vagy regisztráltak a nemzeti szabályozó hatóságnál. Vitatta azt az alperesi álláspontot is, hogy a döntés meghozatala során csak a nemzeti jog alapján a nemzeti jogszabályok alkalmazásával kellene eljárnia, és ennek következtében a felperes nem hivatkozhat az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatára.

[7] A felperes 2014. március 25. napján érkezett kereset kiegészítésében az EUMSZ 49., 54. és 110. cikkei, valamint a hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112. EK irányelv (továbbiakban HÉA Irányelv) 401. cikkének sérelmét is állította. Kifejtette, hogy a távközlési adó elsősorban olyan magyarországi társaságokat terhel, amelyek más, külföldi vállalkozási tulajdonában állnak. Ebből következően hátrányosan diszkriminálja a külföldi székhelyű vállalkozások tulajdonában lévő magyarországi távközlési cégeket, és ezért a társaságok székhelyén alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést valósítja meg, annak alkalmazását azonban közérdeken alapuló kényszerítő körülmény nem igazolja. Részletesen utalt e körben az Európai Bíróság Hervis ügyben hozott ítéletére és az ügyben kiadott főtanácsnoki indítványára.