BH 1987.11.391 I. Téves az arra alapított felmentő ítélet, hogy egyetlen tanú vallomása alapján a vádlott bűnössége nem állapítható meg [Be. 5. § (3) bek., 239. § (2) bek. b) pont].

II. Felmentő elsőfokú ítélet esetén új tényállás megállapításának tilalma a másodfokú vétségi eljárásban [Be. 274. § (2) bek., 275. §].

A rágalmazás vétsége miatt indult bűnügyben az elsőfokú bíróság ítélete ellen a magánvádló a vádlott felmentése miatt jelentett be fellebbezést.

A másodfokú bíróság felülbírálva az elsőfokú bíróság ítéletét, észlelte, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, ugyanis indokolási kötelezettségét nem teljesítette. Mindezeken túl az általa megállapított tényállás hiányos. Ezért az elsőfokú ítélet a Be. 239. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében megalapozatlan, így felülbírálatra nem alkalmas.

Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a vádlott és a magánvádló régebb idő óta haragos viszonyban vannak. A vádlott és H. J. tanú meg nem határozható időben egy italboltban találkoztak. A találkozást követően H. J. elmondotta a magánvádlónak, hogy a vádlottal beszélgettek, aki arra a kérdésére, hogy miért vannak haragos viszonyban, a magánvádlóra nézve durván rágalmazó tényállítást tett.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat a rágalmazás vétségének vádja alól azon a címen mentette fel, hogy nincs bizonyítva a bűncselekmény elkövetése.

Az elsőfokú bíróság határozatának indokolásában utalt arra: a vádlott elismerte, hogy H. J-vel az általa megjelölt helyen és időben találkoztak, beszélgettek, ennek során azonban a magánvádló által sérelmezett kijelentéseket nem tette meg. H. J. tanú ugyanakkor továbbra is kitartott azon állítása mellett, hogy a vádlott részéről a kijelentés elhangzott.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem lehet tényként megállapítani azt, hogy a sérelmezett kijelentések elhangzottak. Ezt az álláspontját azzal indokolta, hogy olyan bizonyíték nem merült fel, amely akár a vádlott akár a tanú szavahihetőségét megdönthetné, a tanú vallomása pedig a vádlott tagadásával szemben önmagában nem elégséges annak bizonyítására, hogy a vádlott a terhére rótt bűncselekményt elkövette.

A Be. 5. §-ának (3) bekezdése értelmében a büntető eljárásban szabadon felhasználható minden olyan bizonyítási eszköz, amely a tényállás megállapítására alkalmas lehet. A hatóságok kötelessége a bizonyítási eszközök értékelése és annak alapján a tényállás megállapítása.