A Kúria Kfv.35640/2016/10. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) 1. §, 4. §, 7. §, 28. §, 2003. évi XCII. törvény (Art.) 99. §] Bírók: Darák Péter, Heinemann Csilla, Huszárné dr. Oláh Éva

A határozat elvi tartalma:

Az adózó nem háríthatja el bizonyítási kötelezettségét a gazdasági társaságtól felvett pénzeszközök elszámolásakor azzal, hogy magánszemélyként bizonylatmegőrzési kötelezettség nem terheli.

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.31023/2015/16., *Kúria Kfv.35640/2016/10.* (BH 2018.1.28)

***********

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Kfv.I.35.640/2016/10.

A tanács tagjai: Dr. Darák Péter a tanács elnöke, Dr. Heinemann Csilla előadó bíró, Huszárné dr. Oláh Éva bíró

A felperes: Dr. felperes neve (felperes címe)

A felperes képviselője: Dr. Kertész Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Pomázi Miklós ügyvéd)

Az alperes: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatóság (fél címe)

Az alperes képviselője: dr. Illés László jogtanácsos

A per tárgya: adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes 18. szám alatt

A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.K.31.023/2015/16.

Rendelkező rész

A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.K.31.023/2015/16. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 250.000 (kétszázötvenezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperesnél az adóhatóság 2006-2011 évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemre kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatát végezte, melynek eredményeképpen a felperes terhére 417.316.044 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet állapított meg, mely után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. A határozatában részletesen ismertette, hogy a felperes mely külföldi társaságok magyarországi bankszámláiról milyen összegben vett fel pénzt és milyen összegek kerültek átutalásra magánszámlájára. Azt is felderítette, hogy az átutalt pénzeket a felperes az általa megvásárolt ingatlan hitelének törlesztésére, valamint megélhetésére fordította. Az ellenőrzés megállapításai szerint a felperes magánszámlájának egyenlege több esetben jelentős összegekkel fedezethiányba fordult volna a külföldi társaság átutalásai nélkül, így arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az így megszerzett pénzösszegeket magáncélú kiadásaira fordította. Az adóhatóság vizsgálta ezen külföldi társaságok és a felperes kapcsolatát és a megkeresett bankok tájékoztatása alapján rögzítette, hogy a külföldi társaságok értékpapír számláját a felperes nyitotta meg a ciprusi székhelyű Ltd.-k képviseletében, és e számlák felett kizárólagos rendelkezési joga volt. Azt is lekövette, hogy a felperes az Ltd.-k számlájáról az egyes években milyen összegű készpénzt vett fel, illetőleg milyen befizetéseket teljesített. Ezen túlmenően vizsgálta a felperesnek a gazdasági társaságokkal fennálló gazdasági kapcsolatát, illetőleg a felperes és az egyik gazdasági társaság között létrejött kölcsönszerződést is.

[2] A felperes fellebbezés folytán eljárt alperes a 2014. december 12. napján kelt 2889277500 számú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az adóhiány után kiszabott bírság összegét 276.705.940 Ft-ban állapította meg. Döntését a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban Szja tv.) 1. §, 4. §, 7. §, 9. §-aira, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 99. § (2) bekezdésére alapozta arra figyelemmel, hogy a felperes nem igazolta azt az állítását, hogy a gazdasági társaságok bankszámláiról készpénzben felvett összegeket kizárólag egy projekt finanszírozására fordította volna. Nem bocsátott rendelkezésre olyan hiteles iratot, bizonylatot, amely igazolná, hogy a gazdasági társaságtól származó pénzösszegekkel elszámolt volna a juttató felé, illetőleg ezeket az összegeket adómentesen szerezte meg. A ciprusi társaságoktól átutalással, illetve készpénzfelvétellel megszerzett bevételek visszautalással és készpénz befizetéssel csökkentett összege az adóhatóság álláspontja szerint a felperes adóköteles jövedelmét képezte, mely az Szja tv. 28. §-a alapján egyéb jövedelemként adózik. Nézete szerint a hitelnyújtás tényleges realizálására vonatkozó bizonylatok hiányában nem bizonyítható az egyes pénzösszegek lehívása, kölcsönként való megszerzése. A kölcsönügylet dokumentációja hiányos, annak alapján nem lelhető fel olyan adat, amely alátámasztaná a felperesnek azt az állítását, hogy a kölcsönösszeget kizárólag a projekt finanszírozására fordította volna. Hangsúlyozta, hogy a bizonyítás a felperest terhelte, ezzel összefüggésben az alperesnek nem volt kötelezettsége a külföldi társaságok honossága szerinti adóhatóság megkeresése. A bírság mértéke tekintetében arra utalt, hogy a 2009. januári megszerzésre figyelemmel 50%-os, míg jogszabály változás folytán a többi hiány esetében 75%-os adóbírság alkalmazása volt indokolt.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[3] A felperes keresetében vitatta a bankszámlákról felvett, illetőleg átutalt összegek jövedelem jellegét és hangsúlyozta, hogy a meghatalmazotti pénzfelvétel nem eredményez saját bevételt, az ilyen vagyoni érték nem számít az Szja tv. szempontjából bevételnek, nem tartozik a törvény hatálya alá. Az alperes határozatában tévesen összemosta a bevételt nem képező jövedelem számításánál a figyelmen kívül hagyandó és jövedelemadó alól mentes kategóriákat, holott e minősítéseknek a jogszabály hatálya és a bizonyítási teher szempontjából jelentősége van. A kölcsönként kapott összeg sem képez olyan bevételt, amelyet a jövedelem számításánál figyelembe kell venni és nem vonatkozik rá az Art. 99. §-a sem. Hangsúlyozta, hogy az alperes a szerzés körülményeit és a felek jogviszonyát nem vizsgálta kellő részletességgel, így a bevétel adókötelezettségének jogcímét nem rögzítette pontosan. Kifogásolta, hogy az Art. 1. § (7) bekezdés alapján a jogviszony valós tartalmát az adóhatóság nem tárta fel és az adóhatósági határozatok indokolása nem tartalmazza, hogy miért került mellőzésre a nemzetközi jogsegély igénybevételére vonatkozó bizonyítási indítványa. Utalt a projekt rendkívül összetett komplex beruházási jellegére, melynek részleteit az adóhatóság nem vizsgálta és e körben iratellenes megállapításokat tett.

[4] Kifejtette, hogy a felvett készpénz azon része, amely nem a gazdasági társaság által kötött szerződések alapján más befektetésbe irányítottak, folyamatosan a projekt költségére kerültek és kerülnek jelenleg is felhasználásra. Nézete szerint az adóhatóság megtévesztő megkereséssel banktitok megszegésére vette rá a gazdasági társaságok bankszámláját vezető hitelintézeteket adatkiadásra, mellyel megsértette az adatkezelés célhoz kötöttség elvét, amelyet a személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII. törvény 5. § (1)-(2) bekezdése biztosít, valamint az 1996. évi CXII. törvény (Hptv.) 51. §-ában meghatározott banktitokra vonatkozó rendelkezéseket is.