A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21109/2015/1. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 213. §] Bírók: Csóka István, Lente Sándor, Világhyné dr. Böcskei Terézia

őáÍéőá

Fővárosi Ítélőtábla

6.Pf.21.109/2015/7.

A Fővárosi Ítélőtábla az 1001. sz. Ügyvédi Iroda (Ü.I. címe; ügyintéző: dr. Dantesz Péter ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, az képviselő (képviselő címe) által képviselt I.r. alperes neve (I.r.alperes címe) I. rendű és a személyesen eljáró II.r. alperes neve (II.r.alperes címe) II. rendű alperesek ellen, szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék 2015. július 2. napján meghozott, 40.P.24.163/2014/12. számú ítélete ellen, a felperes részéről 13. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgyára és a felperes által fizetendő perköltség összegére vonatkozóan helybenhagyja. A kereseti illeték megfizetésére vonatkozóan részben megváltoztatja, és a felperes által fizetendő kereseti illeték összegét 1.008.000 (egymillió-nyolcezer) forintra leszállítja.

A le nem rótt 1.344.000 (egymillió-háromszáznegyvennégyezer) forint fellebbezési illetéket a felperes köteles megfizetni az államnak külön felhívásra.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes mint adós ...-én életbiztosítással kombinált svájci frank alapú kölcsönszerződést kötött az I. rendű alperes jogelődjével. A II. rendű alperes és időközben elhunyt házastársa készfizető kezességet vállaltak a felperes kölcsönszerződésből eredő tartozásáért. A kölcsönszerződés szerint az I. rendű alperesi jogelőd által rendelkezésre bocsátott 16.800.000 forint kölcsönből a felperes 4.844.013 forintot korábban lakásvásárlásra felvett kölcsön visszafizetésére fordíthatott, az ezt meghaladó összeget szabadon használhatta fel.

A felperes a módosított keresetében elsődlegesen a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a kölcsönszerződés nem tartalmazza az egyes törlesztőrészletek határozott összegét, emiatt a szerződés a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja alapján semmis. Előadta, hogy a szerződés csupán a tőketörlesztés teljesítéséig határozza meg a törlesztőrészletek összegét. Álláspontja szerint ezt a szerződésnek a teljes futamidőre rögzítenie kellene a kamat és a díjak vonatkozásában is. Másodlagos kereseti kérelme annak megállapítására irányult, hogy a szerződésnek az árfolyamváltozás kockázatát teljes mértékben a felperesre hárító rendelkezései érvénytelenek. Kifejtette, hogy az I. rendű alperes jogelődje nem tájékoztatta részletesen és teljes körűen a felperest az árfolyamváltozás kockázatairól; arról, hogy a svájci frank árfolyamának emelkedése mennyiben növelheti meg a felperes szerződésből eredő tartozását. Hivatkozott arra, hogy a tájékoztatás elmaradása miatt a kölcsönszerződésnek az árfolyamváltozás kockázatát teljes mértékben a felperesre hárító rendelkezései tisztességtelenek, ezért a Ptk. 209/A. § (2) bekezdése alapján semmisek. Előadta, hogy a szerződéskötéskor nem kapta meg az üzletszabályzatot. A kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeként elsődlegesen azt kérte, hogy a bíróság küszöbölje ki a szerződés érvénytelenségének okát azzal, hogy a szerződést annak 10. pontja nélkül érvényessé nyilvánítja, és megállapítja a fennmaradó tartozás, valamint az egyes törlesztőrészletek összegét. Másodlagosan azt kérte, hogy a bíróság az ítélethozatalig nyilvánítsa hatályossá a kölcsönszerződést, és határozza meg a fennmaradó tartozás, valamint az egyes törlesztőrészletek összegét. Igényt tartott a perrel felmerült költségeinek a megfizetésére is.

Az I. rendű alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben marasztalására irányult. Az volt az álláspontja, hogy a jogelődje és a felperes között létrejött kölcsönszerződés a Hpt. 2. számú mellékletének 5.) pontjában foglaltakra figyelemmel nem minősül fogyasztási kölcsönszerződésnek, ezért arra nem vonatkoznak a fogyasztási kölcsönszerződésre irányadó szabályok, így a Hpt. 213. § (1) bekezdése sem. Állította, hogy a felperes pontosan tisztában volt a szerződéses konstrukció lényegével, mert a szerződés aláírása előtt részletesen tájékozódott. Előadta, hogy jogelődje megfelelően tájékoztatta a felperest a kölcsönszerződés valamennyi lényeges feltételéről, az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatást pedig maga a kölcsönszerződés is tartalmazza. Kifejtette, hogy felperes a tájékoztatást megismerte és megértette. Rámutatott, hogy az üzletszabályzat átvételét a felperes a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződésben elismerte.

A II. rendű alperes nem ellenezte a kereset teljesítését.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 88.900 forint perköltséget, valamint az államnak külön felhívásra 1.500.000 forint feljegyzett eljárási illetéket. Ítéletének indokolásában úgy foglalt állást, hogy a hitelkiváltás célú kölcsönszerződés a Hpt. 2. számú mellékletének III. fejezet 5.) pontja értelmében nem minősül fogyasztási kölcsönszerződésnek. A perben rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes a kölcsön szabad felhasználásra szánt összegét a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlására vagy szolgáltatás igénybevételére fordította, és nem üzletszerű tevékenység keretében használta fel. A II. rendű alperes perbeli előadásából arra a következtetésre jutott, hogy a felperes és a II. rendű alperes kifejezetten pénzügyileg találták kedvezőnek a konstrukciót, így pénzügyi, befektetési és gazdálkodási megfontolásból kötötték meg a szerződést. Mindezekből azt a jogi következtetést vonta le, hogy a felperes és az I. rendű alperesi jogelőd között létrejött kölcsönszerződés nem fogyasztási kölcsönszerződés, ezért a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja alapján nem állapítható meg az érvénytelensége. Rámutatott, hogy a közokiratba foglalt elismerő nyilatkozatával szemben a felperes nem bizonyította, hogy az I. rendű alperes jogelődje nem adta át neki az üzletszabályzatot. Kifejtette, hogy a kölcsönszerződésben az I. rendű alperes jogelődje részletesen, az árfolyamkockázatra és annak a törlesztőrészletek összegére gyakorolt hatásaira is kiterjedően feltárta az ügylet felperest érintő kockázatait, ezeket a felperes megismerhette, megérthette és mérlegelhette. Kiemelte, hogy a felperes és a II. rendű alperes a szerződéskötés előtt szóban is részletesen tájékozódtak az I. rendű alperesi jogelőd ügyintézőjétől. Mindezek miatt alaptalannak ítélte az árfolyamváltozás kockázatát teljes mértékben a felperesre hárító szerződéses kikötések tisztességtelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmet is.

Az ítélet ellen, annak megváltoztatása, keresetének teljesítése, valamint az I. rendű alperes első- és másodfokú perköltségben marasztalása érdekében a felperes terjesztett elő fellebbezést. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak tájékoztatnia kellett volna arról, hogy őt terheli annak bizonyítása, hogy a kölcsön szabad felhasználású részét nem üzleti célokra fordította, és sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredménytelenségét az ő terhére értékelte. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság ezzel megsértette a Pp. 3. § (3) bekezdését. Érvelése szerint ilyen bizonyításra azonban nem volt szükség, mert a szabad felhasználású kölcsön a Hpt. rendszerében - az értelmező rendelkezések III. fejezet 5., 13. és 22. pontjai alapján - fogyasztási lakossági kölcsönnek minősül, és a felperes rendelkezésére bocsátott kölcsön a szerződés részévé vált üzletszabályzat értelmében is lakossági kölcsön. Kiemelte, hogy a perben az I. rendű alperes sem hivatkozott arra, hogy a felperes üzleti célra használta fel a kölcsönt, a korábbi hitel kiváltása pedig nem tekinthető üzleti tevékenységnek. Ezért a szerződésre is irányadó a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja. Kifejtette, hogy a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja alapján követelmény valamennyi törlesztőrészlet összegének meghatározása a kölcsönszerződésben. Ezt a perbeli szerződés nem tartalmazza, ezért a szerződés semmis. Okfejtése szerint a kölcsönszerződés 10. pontjába foglalt rendelkezés nem tekinthető kockázatfeltáró nyilatkozatnak. Hivatkozott arra, hogy a kockázatok feltárásának mindenképpen meg kell előznie a szerződés megkötését, mert annak rendeltetése az, hogy az ügyfél megfelelően mérlegelni tudja a szerződéskötéssel járó kockázatokat. Ezt nem teszi lehetővé, ha az ügyfél csak a szerződéskötéskor értesül a kockázatokról, és az, hogy a szerződés csupán utal a kockázatokra, önmagában is tisztességtelen. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak a Ptk. 209. § (2) bekezdése alapján vizsgálnia kellett volna a szerződéskötés körülményeit is. Ennek keretében fel kellett volna tárnia, hogy az I. rendű alperesnek lett volna-e lehetősége a felperes tájékoztatására az ügyletben rejlő kockázatokról még a szerződés megkötése előtt. Előadta, hogy nem közvetlenül, hanem közvetítő útján tárgyalt az I. rendű alperes jogelődjével a szerződés megkötéséről. Előadta továbbá, hogy a közvetítő által a felperes rendelkezésére bocsátott ügyfél tájékoztató csak az ügylet előnyeit emelte ki, nem tért ki azonban az ügylet kockázataira, abból nem derült ki, hogy a törlesztőrészletek jelentős mértékben, akár többszörösükre emelkedhetnek, és a szerződés a fedezetül szolgáló lakóingatlan átadásával sem lesz teljesíthető. Érvelése szerint az I. rendű alperes jogelődjének a tájékoztatás körében be kellett volna mutatnia azokat a körülményeket, amelyek az életbiztosítással kombinált deviza alapú kölcsön gazdasági hatásait biztosítani tudják. A tájékoztatásnak ki kellett volna terjednie a kockázatok mibenlétére, mértékére, bekövetkezésének esélyére, valamint a konstrukció működési mechanizmusára és annak gazdasági következményeire is. Hivatkozott arra, hogy a kockázatokat az I. rendű alperes jogelődjének legkésőbb a hitelbírálat eredményének közlésekor kellett volna ismertetnie a felperessel. Utalt az Európai Unió Bíróságának C-415/11., C-26/13. és C-96/14. számú ítéleteiben, továbbá a 93/13. EGK irányelvben foglaltakra. Mindezekre tekintettel fenntartotta azt az álláspontját, hogy megfelelő tájékoztatás hiányában tisztességtelenek, ezáltal érvénytelenek a szerződésnek az árfolyamváltozás kockázatát teljes mértékben a felperesre hárító rendelkezései.