EH 2000.327 A kölcsönszerződésen alapuló visszafizetési kötelezettség szempontjából közömbös, hogy az ún. egyenes adósok a kölcsön összegét mire fordították, azt kinek adták át. A jogosultat - erre vonatkozó megállapodás hiányában - nem terheli sortartási kötelezettség. Maga dönti el, hogy a követelést az egyenes adósokkal, a készfizető kezesekkel vagy a dologi kötelezettekkel (zálogkötelezettek) szemben érvényesíti. A jogosult nem köteles zálogjogát érvényesíteni a személyes adósok mentesülése érdekében [Ptk. 207. § (1) bek., 251. § (1) bek., 255. § (1) bek., 334. § (2) bek., 337. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében az I-II-III. r. alpereseket a módosított kereseti kérelemnek megfelelően 991 335 Ft és ennek 1998. február 11-től a kifizetésig járó évi 39%-os kamata, valamint 90 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Tényként állapította meg, hogy a felperes és az I-II. r. alperesek között a Ptk. 523. §-ának megfelelő kölcsönszerződés jött létre. A kölcsön visszafizetéséért III. r. alperes készfizető kezességet vállalt, a perben nem álló dr. S. J.-né és S. É. pedig a kölcsön viszszafizetésének biztosítékaként a felperes javára a tulajdonukban lévő ingatlanra jelzálogjogot alapítottak. A felperes a kölcsönösszeget az I. és II. r. alperes részére folyósította, annak visszafizetése csak részben történt meg.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét, amelyben a kölcsöntartozás megfizetésére kérte az alpereseket kötelezni, alaposnak találta. Alaptalannak ítélte viszont az alpereseknek azt a védekezését, hogy a felperesnek jelzálogjoga alapján kellett volna az ingatlanból kielégítést keresnie és arról nem mondhatott volna le a tartozás teljes megfizetése előtt. Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában kiemelte, hogy a perbeli esetben a zálogszerződés kötelezettje és a kölcsönszerződés kötelezettje különböző személyek, ezért a felperes jogosult volt dönteni arról, hogy az adósokkal, a kezesekkel, illetőleg a dologi kötelezettekkel (zálogkötelezettek) szemben érvényesíti a követelését, figyelemmel a Ptk. 251. §-ának (1) bekezdésében, a Ptk. 255. §-ának (1) bekezdésében, a Ptk. 334. §-ának (2) bekezdésében és a Ptk. 337. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra. Utalt arra is, hogy az egyenes adósoknak a kölcsönszerződés alapján fennálló felelőssége szempontjából nincs jogi jelentősége annak, hogy az egyenes adósok a kölcsön összegét mire fordították, azt kinek adták át.

Ezt az ítéletet a másodfokú bíróság az I-II. r. alperesek fellebbezése folytán felülbírálta, s azt helybenhagyta. Az ítélete indokolásában kiemelte: a felperesnek nem volt olyan jogszabályon alapuló kötelezettsége, amely szerint a közvetlen adósok helyett a dologi adóstól kellett volna a követelését behajtani még akkor sem, ha a dologi adósokkal szemben a jelen peres eljárás előtt kibocsátott fizetési meghagyás jogerőre emelkedett. A felperes részéről az igényérvényesítés sorrendje nem függött a mögöttes megállapodások tartalmától, de a törlesztő részletek befizetőjétől sem.

A jogerős másodfokú ítélettel szemben az I. r. és II. r. alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amely arra irányult, hogy a felülvizsgálati bíróság a másodfokú bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül és a felperes keresetét utasítsa el. A jogszabálysértést abban jelölték meg, hogy a másodfokú bíróság - az egyébként helyesen megállapított tényállás ellenére - a felek szerződési nyilatkozatait tévesen értelmezte, ezzel a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat megsértette. A perben bizonyították, hogy a kölcsönt dr. S. J. kérelmére vették fel magánklinika létesítésére, s a felvett 900 000 Ft bankkölcsön összegét és még további 50 000 Ft-ot neki átadtak. A kölcsönt jelzálogjog alapítása biztosította. Az ingatlan S. J.-né és S. É. tulajdona volt. A felperes a kölcsönből 450 000 Ft-ot csak a jelzálogjog bejegyzése után folyósított. A jelzálogjog létesítése teljes mértékben megnyugtató volt az I. r. és II. r. alperesek részére. A felperes azonban a kölcsön felmondása után 600 000 Ft kifizetése ellenében 1998. május 4-én hozzájárult a felperes javára bejegyzett jelzálogjog törléséhez annak ellenére, hogy a kölcsön összegéből a perbeli összeg nem volt kiegyenlítve. S.-ék az ingatlant 3,6 millió Ft-ért adták el, így a vételárból a kölcsön visszafizetése teljes egészében biztosított volt, abból a felperes a követelését kielégíthette volna. A felperes rosszhiszeműen járt el, mert ismerte a felek szerződéses akaratát, hogy az egyenes adósok szándéka dr. S.-ék megsegítésére irányult, akik vállalták a kölcsön visszafizetését. Ezért a felperes nem volt jogosult eldönteni, hogy a követelését nem a zálogtárgyból, hanem a közvetlen adósokkal és kezessel szemben érvényesíti. Az eljárt bíróságok által hivatkozott Ptk. 255. §-ának (1) és (2) bekezdése éppen az alperesi álláspontot igazolja, amely szerint a felperes terhére kell értékelni, amiért nem elégítette ki a követelését a fedezetként lekötött ingatlanból. Ezért tévesen utaltak arra is az eljárt bíróságok, hogy a Ptk. 255. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat erősíti a Ptk. 334. §-ának (2) és Ptk. 337. §-ának (1) bekezdése is.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A felülvizsgálat korlátozott jogorvoslat, amelynek célja annak megvizsgálása, hogy a jogerős határozat sérti-e azokat a jogszabályokat, amelyekre a felülvizsgálati kérelem hivatkozik. A Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye.

A rendelkezésre álló iratok alapján a felülvizsgálati bíróság azt állapította meg, hogy az eljárt bíróságok az ügy eldöntése szempontjából jelentős tényállást feltárták, a tények megállapítása nem iratellenes, a bizonyítékok értékelése nem tartalmaz logikai ellentmondást, az ítéletek nem jogszabálysértőek.

A kölcsönszerződés teljes bizonyító erejű magánokirat, így a Pp. 196. §-ának (1) bekezdése szerint az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy az I. és II. r. alperesek az abban foglalt nyilatkozatot megtették. A perbeli kölcsönszerződést az I. és II. r. alperesek mint kölcsönfelvevők írták alá. Az a körülmény, hogy az I. és II. r. alperesek a kölcsön összegét dr. S. J. magánklinikája finanszírozására kívánták fordítani, nem változtat azon a tényen, hogy a kölcsönt a saját nevükben vették fel, és így a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése értelmében a kölcsön összegét a szerződés szerint nekik kell visszafizetni. Az I. és II. r. alperesek az ellentmondásukban is elismerték, hogy a kölcsön felhasználására, a törlesztő-részletek fizetésének átvállalására szóbeli megállapodást ők kötöttek dr. S. J.-vel és feleségével.

Ilyen tények alapján az eljárt bíróságok a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértése nélkül okszerűen, ellentmondás nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy a kölcsönszerződés a felperes és az I. r. és II. r. alperes között jött létre, a kölcsönt az I. és II. r. alperesek vették fel és őket terheli a visszafizetési kötelezettség. Ha dr. S.-ék a szóbeli megállapodást megszegték, az abból eredő igényüket - amennyiben annak törvényes feltételei fennállnak - velük szemben érvényesíthetik.

Az I. és II. r. alperesek alaptalanul állították azt is a felülvizsgálati kérelmükben, hogy az eljárt bíróságoknak a felperes terhére kellett volna értékelni, hogy a dologtárgyból nem keresett kielégítést, az ingatlanra bejegyzett jelzálogjogról a kölcsön teljes összegének a visszafizetése nélkül lemondott.

A zálogszerződés a jogosultnak arra biztosít jogot, hogy a kötelezett nem teljesítése esetén, a követelés biztosítására szolgáló zálogtárgyból kielégítést keressen (Ptk. 251. § (1) bek.). A zálogjog tehát a jogosult (a perbeli esetben a hitelező felperes) részére biztosított fedezetet a követelése visszafizetésének a biztosítására és nem az alperes adósoknak nyújtott "garanciát", ahogyan ők azt állították felülvizsgálati kérelmükben. A közjegyzői okiratban a zálogkötelezett hozzájárult ahhoz, hogy amennyiben az adósok nem teljesítenek, a felperes követelését a zálogtárgyból kielégítheti. Arra azonban ez az okirat nem nyújt biztosítékot, hogy a felperes sortartási kötelezettséget vállalt volna, azaz vállalta volna, hogy csak akkor fordul a személyes adósok ellen, ha a dologi adósok nem fizetnek. A felperest ilyen sortartási kötelezettség jogszabály alapján sem terhelte. A felperes nem köteles a zálogjogát érvényesíteni a személyes adósok mentesülése érdekében. Ha a felperes a jelzálogjogot töröltette a kölcsön összegének a visszafizetése előtt, ez a felperes kockázata. Ezzel ugyanis a felperes mondott le arról a fedezetről, amely az alperesek nem teljesítése esetén a követelése kielégítését - a jogszabályokban előírt módon - biztosította volna. Ezzel azonban nem vesztette el azt a jogát, hogy a kölcsönszerződés alapján a személyes adósokkal szemben érvényesítse a követelését.

Annak nem lett volna jogi akadálya, hogy az I. és II. r. alperesek - mielőtt a felperestől felvett kölcsönt S.-éknak átadták - biztosítékként megfelelő fedezetet kérjenek saját javukra arra az esetre, ha S.-ék a szóbeli megállapodásban vállalt kötelezettségüknek nem tesznek eleget.

A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítélete nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. I. 31.116/1999. sz.)