A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21630/2006/4. számú határozata szerződés teljesítése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. §] Bírók: Hőbl Katalin, Madarász Anna, Tölg-Molnár László

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.21.630/2006/4.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a Kaposvári 7. sz. Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Szijártó Attila ügyvéd által képviselt Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) felperesnek - a Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Balázs Gábor ügyvéd által képviselt Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (1051 Budapest, József A. u. 2-4.) alperes ellen szerződés teljesítése iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2006. június 1. napján meghozott 4.P.26.393/2003/25. számú ítélete ellen a felperes 27. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő

Í t é l e t e t:

A Fővárosi Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 (tizenöt) napon belül fizessen meg az alperesnek 1.000.000 (egymillió) forint másodfokú perköltséget.

A le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s:

A felperes módosított keresetében elsődlegesen szerződés teljesítése, másodlagosan biztatási kár jogcímén 60.000.000 Ft és 44.810.000 Ft-nak 2003. január 1-től, 15.190.000 Ft-nak pedig 2003. május 2-től a kifizetés napjáig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a 2001. november 8-án kötött támogatási szerződés pénzügyi ellenjegyzés hiányában az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 98. § (1) - (3) bekezdéseibe ütközik és semmis, ha pedig a szerződés érvényes, akkor joghatás kiváltására alkalmatlan a szerződés 2.3. pontjában jelzett kiegészítő szerződés létrejöttének hiányában, és mert a felperes a szerződés 2.1. pontjában írt mellékleteket nem csatolta. A felperest sem kár, sem vagyoni hátrány nem érte, és az Áht. hatálya alá tartozó szervezetként jóhiszeműsége sem állapítható meg, így a másodlagosan megjelölt jogcím alapján sem teljesíthető a kereset.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 2.000.000 Ft perköltséget. Megállapította, hogy a feljegyzett kereseti illetéket az állam viseli.

Ítéletének indokolásában a kereset elsődleges jogcímével összefüggésben idézte a Ptk. 198. § (1) bekezdését, 200. § (1)-(2) bekezdését és 234. § (1) bekezdését, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 98. § (1)-(3) bekezdéseit. Rámutatott arra, hogy az alperesi védekezésre figyelemmel az Áht. idézett rendelkezései alapján a felperest terhelte annak perbeli bizonyítása, hogy a 2001. november 8-án aláírt szerződés érvényesen létrejött. A lefolytatott bizonyítás során tanúként meghallgatott polgármester, helyettes államtitkár, miniszter, jogtanácsos és közgazdasági főosztályvezető vallomása, valamint a becsatolt okiratok alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy az alperesi tagadással szemben a felperes nem bizonyította, hogy a szerződés pénzügyi ellenjegyzés hiányában érvényesen létrejött volna. Miután a szerződésben pénzügyi ellenjegyzés tartalmú nyilatkozat nem szerepel, és a meghallgatott tanúk egyike sem tudott nyilatkozni arra, hogy a szerződés aláírását megelőzően a pénzügyi kötelezettségvállalás tekintetében a szerződésben vállalt támogatás vizsgálatára és kötelezettségvállalásra sor került volna, ráadásul ez a szerződés szövegéből, tartalmából sem állapítható meg, sőt, a szerződés 2.3. pontja ezzel éppen ellentétes, ezért az alperes érvénytelenségi kifogását alaposnak ítélte.

A kereset másodlagos jogcímét vizsgálva kifejtette, hogy a Ptk. 6. §-a szerinti ún. utaló magatartás nem delictualis felelősségi, hanem szubszidiárius tényállás. Ezért a Ptk. előbbi §-a alapján csak akkor lehet igényt érvényesíteni, ha a felek között nem jött létre polgári jogi szerződés. Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeinek rendezésénél nem a Ptk. 6. §-át, hanem a 237. § rendelkezéseit lehet csak alkalmazni, és minthogy a perbeli esetben a felperes és az alperesi jogelőd az Áht. 98. §-ába ütköző érvénytelen szerződést kötött, a Ptk. 6. §-a szerinti szubszidiárius tényállás már eleve nem alkalmazható, és ezért a keresetet ezen a jogcímen is elutasította. A perköltségről a Pp. 78. § (1) bekezdése, míg az illetékről a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a szerint rendelkezett.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, és kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva adjon helyt kereseti kérelmének.

Álláspontja szerint tévesen minősítette az elsőfokú bíróság érvénytelennek a szerződést, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és a 271/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet pénzügyi ellenjegyzésre vonatkozó rendelkezései ugyanis a költségvetési szervek gazdálkodásával összefüggő felelősségi rendszert szabályozzák, nem pedig a költségvetési szervek által kötött szerződések érvényességét. A pénzügyi ellenjegyzés nem egy kvázi együttes cégjegyzési jogot jelent, hanem csak annyit, hogy a kötelezettségvállalásban szereplő összeg rendelkezésre áll a költségvetésben, ezzel összefüggésben a Ptk. 37. § (1) bekezdése pedig kifejezetten akként rendelkezik, hogy a költségvetési szervet a költségvetését meghaladó mértékben is terheli az a kötelezettségvállalás, amelyet jóhiszemű személyek irányában vállalt. A Legfelsőbb Bíróság BH 2000. 214. számú eseti döntésében a felperesi állásponttal egyezően rögzítette, hogy a pénzügyi ellenjegyzés nem alaki érvényességi feltétele a költségvetési szerv által kötött szerződésnek, illetve a költségvetési szerv kötelezettségvállalásának, és ezzel azonosan érvelt a BH 2005. 222. számú eseti döntésben is. Az alperes ezzel kapcsolatos álláspontja azért sem lehet alapos, mert a perben egyetlen alkalommal sem tudta pontosan megjelölni, hogy kinek kellett volna ellenjegyeznie a szerződést. Ezt egyébként az alperes és az elsőfokú bíróság által felhívott jogszabályok egyike sem jelöli meg, ráadásul az alperes által hivatkozott és csatolt kötelezettségvállalási szabályzat csak 2002. január 1-től volt érvényes, vagyis az alperes nem tudott a szerződéskötés időpontjában hatályos szabályzatot bemutatni. A pénzügyi ellenjegyzés módjára a tanúként meghallgatott akkori miniszter, továbbá jogtanácsos és közgazdasági főosztályvezető is részletesen nyilatkozott, minden alapot nélkülöz tehát az az alperesi védekezés, hogy a szerződés pénzügyi ellenjegyzésére azért nem került sor, mert ez az okiraton nem szerepel. A peradatok bizonyítják, hogy jelen esetben a pénzügyi ellenjegyzés az ún. kötelezettségvállalási betétív kiállításával megtörtént, a volt miniszter tanúvallomása ezt egyértelműen alátámasztja. Ezt a vallomást azonban az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, és az általa elfogadott tényállást kizárólag a közgazdasági főosztályvezető tanúvallomásának egy kiragadott mondatára alapította, nem tulajdonítva jelentőséget annak, hogy a tanú nyilatkozata nem a konkrét szerződésre vonatkozott, csak általánosságban adta elő, hogy a perbelivel azonos típusú szerződések még nem kerültek az általa irányított osztályra. A tanúnak az ügyről egyébként azért sem lehettek részletesen ismeretei, mert a miniszter által aláírt szerződéseket még a 2002-es szabályzat szerint sem neki, hanem a közigazgatási államtitkárnak kellett ellenjegyeznie. A tanú ítéletben kiragadott nyilatkozata ráadásul szöges ellentétben áll vallomásának egyéb részleteivel, hiszen kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a kötelezettségvállalás tényének mindig a szerződés aláírását megelőzően kellett bekerülnie a kötelezettségvállalást tartalmazó könyvbe, és biztosan állította azt is, hogy ennek megtörténte nélkül nem kötöttek, írtak alá szerződést.