A Budapest Környéki Törvényszék Mf.20840/2015/5. számú határozata kormánytisztviselői jogviszony JOGELLENES megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 22. §, 28. §, 30. §, 43. §, 78. §, 164. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 4. §] Bírók: Bicskei Ildikó, Sarudi Márta

A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság által képviselt felperesnek - által képviselt alperes ellen kormánytisztviselői jogviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 18.M.391/2014. szám alatt megindított perében a Budapesten, 2015. május 5. napján meghozott 24. sorszámú ítélettel szemben a felperes részéről 25. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 30.000 (Harmincezer) forint másodfokú perköltséget.

A 75.200 (Hetvenötezer-kétszáz) forint elsőfokú és 100.200 (Egyszázezer-kétszáz) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, kötelezte az alperes részére 60.000 forint perköltség megfizetésére és megállapította, hogy az 5.138 forint tanúdíjat az állam viseli.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes köztisztviselői jogviszonya 1998. augusztus 3. napjától állt fenn a Földhivatalnál, 2010. július 6-ától jogviszonya kormánytisztviselői jogviszonnyá alakult. 2010. december 31. napján a Földhivatal megszűnt, jogutódja lett. A felperes munkavégzési helye a Földhivatal volt.

A felperes és kolléganője, 2010-ben egy hivatali, pénzügyi visszaélés gyanúját tárta fel, amely miatt más kormánytisztviselőkkel szemben büntetőeljárás indult. A büntetőeljárásban érintett kormánytisztviselők jogviszonyát az alperes megszüntette, illetve az megszűnt.

Az alperes a 2011. április 5. napján kelt és közölt felmentéssel 2011. július 5. napjára indokolás nélkül megszüntette a felperes jogviszonyát. A felperes a jogviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását a Munkaügyi Bíróságnál előterjesztett keresetében a jóhiszeműség és tisztesség követelményére, valamint a 8/2011. (II. 18.) AB határozatra hivatkozással kérte. Az Alkotmánybíróság a 2012. július 16-án meghozott 34/2012. (VII. 17.) AB határozatában a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) alkotmányellenesnek minősített és 2011. május 31. napjával megsemmisített 8.§ (1) bekezdése alkalmazásának kizárására irányuló indítványokat elutasította. A Munkaügyi Bíróság a keresetet a 2013. február 25. napján kelt végzésével illetékesség hiánya miatt áttette a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. Az elsőfokú bíróság az Európai Unió Bíróságánál kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásra tekintettel a per tárgyalását felfüggesztette. Az Európai Unió Bírósága egyesített ügyében megállapította, hogy "az Európai Unió Bírósága nyilvánvalóan nem rendelkezik hatáskörrel a Munkaügyi Bíróság (Magyarország) által feltett kérdések megválaszolására", a jogkérdés nem tartozik az uniós jog alkalmazási körébe, mivel a Ktjv. megalkotásával Magyarország nem az Unió jogát hajtotta végre.

Az elsőfokú bíróság az ítélet jogi indokolásában rámutatott, hogy a munkáltató az indokolás nélküli felmentést a Ktjv. 8.§ (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása, illetve a kormánytisztviselői jogviszony új felmentési szabályrendszerének hatálybalépése közötti időpontban közölte a felperessel. Az elsőfokú bíróság - az Alkotmánybíróság 34/2012. (VII. 17.) AB határozatára, valamint az MK 95. számú állásfoglalás IV. pontjára utalással - kifejtette, az, hogy az alperes az Alkotmánybíróság határozatai szerint alkalmazandó jogszabály alapján eljárva szüntette meg a felperes jogviszonyát, önmagában nem valósít meg rendeltetésellenes joggyakorlást, e tekintetben a felperest többlet tényelőadás és bizonyítás terhelte. Téves az a felperesi hivatkozás, mely szerint az indokolás nélküliség egyben a felmentési okok jogszabályban írt okainak hiányát is jelenti. Az, hogy a perben kihallgatott tanúk a felmentéssel érintett kormánytisztviselők kiválasztásának szempontjaira, a kiválasztás módjára nem tudtak előadást tenni, nem igazol rendeltetésellenes joggyakorlást, az pedig, hogy az alperest, illetve a vezetőit valamiféle elvárásnak megfelelés okán a felperessel szemben zaklatási, ártási szándék vezette, nem vált bizonyítottá a perben. A rendeltetésellenesség bizonyítatlanságának terhét a perben a felperes tartozott viselni, e körben a Pp. 164.§ (1) bekezdése alapján a bizonyítási terhet megfordítva az alperest nem lehetett kötelezni a felmentés valós és okszerű indokának bizonyítására.

A Ktjv. 8.§ (1) bekezdésének nemzetközi szerződésbe ütközésére vonatkozó felperesi érvelésre az elsőfokú bíróság - a felmentéskor hatályban volt Alkotmánybíróságról szóló törvény 43-46.§-aira hivatkozással - rögzítette, hogy a belső nemzeti jogszabály nem automatikusan semmis, ha ellentétes a nemzetközi joggal, a nemzetközi jogi kötelezettség elsősorban az állam viszonylatában fennálló kötelezettséget jelent. Azt, hogy belső jogszabály ellentétben áll egy kihirdetett nemzetközi szerződéssel, az Alkotmánybíróság jogosult vizsgálni, azonban az Abtv. 45.§ (2) bekezdéséből következően a jogszabály megsemmisítésére ilyenkor is irányadóak az Abtv. 41-43.§-ainak rendelkezései, azaz a megsemmisítésről szóló határozat közzétételéig a vitatott szabály alkalmazandó. Erre tekintettel rendeltetésellenes joggyakorlás nemzetközi szerződésbe ütközés okán nem állapítható meg.

Az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak azt a felperesi előadást sem, hogy a jogviszonya megszüntetésére ártási szándékból, megtorlásszerűen került sor, annak valódi indoka az általa észlelt pénzügyi visszaélés feltárásában játszott szerepe, illetve a büntetőeljárásban tett tanúvallomása volt. Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy ezt maga a felperes is csupán feltételezte, ugyanakkor a perben kihallgatott vallomásából sem lehetett arra következtetni, hogy a büntetőeljárás és a felperes felmentése között bármilyen kapcsolat lenne.

A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a keresetének megfelelő határozat meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, az alperes perköltségben való marasztalását kérte. Harmadlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezésének megváltoztatására irányult.

Az elsődleges fellebbezési kérelmével kapcsolatban a felperes előadta, hogy az alperes jog- és rendeltetésellenesen, ártó szándékkal, retorzió jelleggel szüntette meg a jogviszonyát, illetőleg arra nemzetközi szerződésbe ütköző módon került sor.

A felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállás iratellenes, kirívóan okszerűtlen, önmagával is logikai ellentmondásbeli értékelésével megsértette a Pp. 206.§ (1) bekezdését. A perben meghallgatott tanúk egyike sem tudott a felmentésével kapcsolatos konkrét okokat, körülményeket, indokokat megnevezni, azonban az egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a felmentésére nem létszámcsökkentés miatt került sor. Ezt igazolja, hogy a felmentés időszakában az alperes szervezetét érintő létszámcsökkentésre vonatkozó kormányhatározat nem született, alétszámát csupán az 1923/2011. (VI. 29.) Korm. határozat érintette, de mivel a jogviszonya megszüntetésére 2011. április 5-én került sor, a később hozott kormányhatározat a felmentése valós okául nem szolgálhatott.