BH+ 2006.3.120 Az írásbeli végrendelet alkotásának jelentékeny nehézsége, valamint a tanúk szerepe szóbeli végrendeletnél [Ptk. 634. §].

Az 1997. február 27-én elhunyt N. P. örökhagyó törvényes öröklésre jogosult oldalági örökösei az alperesek.

Az örökhagyó 1997-ben az M. Kórházban állt kezelés alatt, gyógyíthatatlan daganatos megbetegedésben szenvedett. Az 1997. február 18-án elvégzett műtétekor megállapítást nyert, hogy a daganat már áttétet képezett, azt eltávolítani nem lehet. A műtét utáni harmadik napon az örökhagyónál vérzés következtében vérszegénység lépett fel, amit gyógyszeresen és vérátömlesztéssel rendeztek. Állapota azonban tovább romlott. Kórházi kezelése alatt az örökhagyó megbízta Sz. F. s.-i lakost azzal, hogy keresse fel dr. M. M. ügyvédet, aki olyan tartalmú végrendeletet szerkesszen részére, amelyben értékpapírjait és takarékbetétkönyveit V. J.-re, a perbeli felperesre hagyja, míg az egyéb vagyontárgyait törvényes örökösei örököljék. Az ügyvéd tájékoztatta a megbízottat, hogy az adatok alapján öröklési szerződés elkészítése a legcélszerűbb, azt meg is szerkesztette és abban állapodtak meg, hogy azt legkésőbb február 27-én az örökhagyóval egyeztetett időpontban aláírják.

Miután eredményes műtéti beavatkozásra nem került sor, a kórház az örökhagyó kérésére úgy foglalt állást, hogy 1997. február 27-én őt hazabocsátja. Az örökhagyót a felperes a kórházban napi rendszerességgel látogatta, hazaszállítását is ő egyeztette.

1997. február 26-án délután az örökhagyót a kórházban felkereste szomszédja, Sz. K. Az örökhagyó elmondta neki, hogy ügyvédet fogadott végrendelete elkészítésére és eszerint készpénzét és értékpapírjait a felperesre, egyéb vagyonát törvényes örököseire hagyja. Ekkor jelen volt D. I. főnővér is, akivel az örökhagyó hazaszállítása körülményeit egyeztette. Az örökhagyó kijelentette: "nővérke én nagyon félek attól, hogy nem fogok hazaérni, úgy gondolom, hogy most már megfogok halni, pedig a végrendeletemet alá kellene írni, ami az ügyvédemnél van". A főnővérrel ezt követően közölte, hogy ingatlanait családtagjaira, bankban lévő pénzét végrendelete szerint a felperesre hagyja. E beszélgetés alatt Sz. K. az örökhagyó ágyának végénél tartózkodott. Február 26-án az örökhagyó egészségi állapota írásbeli végrendelet tételét nem, de írásbeli végakarat aláírását lehetővé tette, ezt követően az örökhagyó állapota súlyosbodott és 1997. február 27-én hajnalban elhunyt.

Az örökhagyó halálát követően indult hagyatéki eljárásban a közjegyző az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal az örökösök egyezsége alapján egymás közt egyenlő arányban a törvényes örökösöknek adta át.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó 1997. február 26-án Sz. K. és D. I. tanúk előtt a javára szóló érvényes végrendeletet tett és ennek alapján a hagyatékhoz tartozó értékpapírok és takarékbetétkönyvek öröklésére ő jogosult.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint az örökhagyó a kórházban két tanú jelenlétében nem tett szóbeli végrendeletet, a szóbeli végrendelet tételének a törvényi feltételei nem álltak fenn, illetve a szóbeli végrendelet tanúk együttes jelenlétének hiányában alaki okból érvénytelen.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak 750 000 forint le nem rótt kereseti illetéket, továbbá az alperesek részére 350 000-350 000 forint elsőfokú perköltséget.

Az elsőfokú bíróság a kereset elutasítását azzal indokolta, hogy a Ptk. 634. § szerinti törvényi feltételek közül az megállapítható volt, hogy az örökhagyó az adott időpontban életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt. A másik feltétel az orvosszakértői véleményből, a főnővér és az ápolónő tanúvallomásából megállapíthatóan nem állt fenn. Az örökhagyó végrendelet aláírására képes állapotban volt, infúziós kezelése az okirat aláírásának időszakára megszüntethető lett volna. Az elsőfokú bíróság vizsgálta azt is, hogy az örökhagyónak a kórteremben tett nyilatkozata szóbeli végrendeletnek minősül-e. Utalt arra is, hogy a tanúk nyilatkozata szerint az örökhagyó haza kívánt térni, alá akarta írni írásbeli végakaratát, és ezzel egyidejűleg jelentette ki, hogy milyen intézkedéseket kíván foganatosítani a vagyonát illetően halála esetére. A peradatokat mérlegelve kifejtette azt az álláspontját is, hogy a végrendelet tartalmának közlése szóbeli végrendeletnek nem minősül.

A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy N. P. 1997. február 26-án érvényes szóbeli végrendeletet tett, amelyben készpénze, értékpapírjai és takarékbetétei örököséül a felperest jelölte meg, és az alpereseket kötelezte le nem rótt illeték és a felperes részére első- és másodfokú perköltség fizetésére.

A másodfokú ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást részben tévesen állapította meg és téves jogi döntésre jutott. Azt helyesen állapította meg, hogy 1997. február 26-án délután az örökhagyó nyilatkozatának megtételekor betegségére tekintettel életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt. A PK 88. sz. állásfoglalásban foglaltakra utalással rámutatott, hogy a másik törvényi feltétel fennállását "körültekintő egyéniesítéssel" kell elbírálni. Kiemelte, hogy a Ptk. 634. §-a az írásbeli végrendeletre utal, annak formáját azonban nem határozza meg. Az írásbeli végrendelet tétele nem azonosítható egy más által írt szöveg aláírásával. Rámutatott, hogy nemcsak az örökhagyó egészségi állapotának, hanem körülményeinek a vizsgálata is szükséges. A perbeli orvosszakértő azon véleményét, hogy az örökhagyó az adott időpontban folyamatos írásra már nem volt képes, csak a nevét írhatta volna alá, akként értékelte, hogy az örökhagyót fizikai állapota jelentős mértékben korlátozta. Azt, hogy a jobb kezébe infúzió volt bekötve, a névaláírást akadályozó tényezőként ítélte. Utalva arra, hogy a kórházi kezelés célja az adott személy gyógyítása és az általános élettapasztalat szerint a kórházak felszereltsége, állapota, az orvosok és kisegítő személyzet túlterheltsége miatt az alaptevékenység ellátása sem megfelelő színvonalú, a kórházakban nem biztosított az a lehetőség, hogy a betegek az intézményen belül segítséget kaphassanak ügyeik intézéséhez, mindezen körülmények együttes mérlegelése alapján a másodfokú bíróság azt látta megállapíthatónak, hogy az örökhagyó írásbeli magánvégrendeletet csak jelentékeny nehézséggel tehetett volna, ezért megállapította, hogy a szóbeli végrendelet tételének alapjául szolgáló feltételek fennálltak.