A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20235/2009/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 215. §, 229. §, 253. §] Bírók: Bella Mária, Erményi Lajos, Uttó György

Pfv.V.20.235/2009/3.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Nagy István Péter ügyvéd (1077 Budapest, Wesselényi utca 2. III/7.) által képviselt felperesnek a dr. Mihály Róbert ügyvéd (1042 Budapest, Kemény Gusztáv utca 6. I/7.) által képviselt Katona Csaba (1103 Budapest, Gyömrői út 76-80.) alperes ellen kártérítés iránt a Fejér Megyei Bíróság előtt 3.P.21.500/2007. szám alatt megindított és a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.20.798/2008/2. számú ítéletével befejezett perében - amelybe az alperes pernyertességének előmozdítása érdekében beavatkozott a Zrt. - a felperes által 18. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán indult eljárásban a 2009. március 12. napján tartott tárgyalás alapján meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 25.000 (Huszonötezer) forint felülvizsgálati eljárási perköltséget.

I n d o k o l á s :

A felperes a keresetében az alperest a Ptk. 339. § (1) bekezdése, valamint a 349. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján, végrehajtói jogkörben okozott kár megtérítése címén 1.000.000 forint és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy az ellene indított végrehajtási eljárásban az alperes jogellenes végrehajtási cselekményt foganatosított azáltal, hogy a folyószámlájáról inkasszóval 1.559.342 forintot hajtott be. Többszöri szóbeli, majd írásbeli felszólításra a fenti összeget 2005. szeptember 14-én utalta vissza. Előzőleg 2005. augusztus 2-án személygépkocsi vásárlására előszerződést kötött, amelyet a felek 1.000.000 forint foglalóval biztosítottak. A szerződés megkötésének végső határideje szeptember 2-a volt, ő maga azonban a jogellenesen végrehajtott összeg hiányában a vételárból fennmaradt 7.200.000 forintot nem tudta kifizetni. Emiatt a szerződést nem köthette meg, a foglalót elvesztette. A foglaló összege az a kár, amit az alperes köteles megtéríteni.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezése szerint az eljárása nem volt jogellenes, a felperes a rendes jogorvoslat lehetőségét nem merítette ki, végrehajtási kifogást nem terjesztett elő. Vitatta továbbá az átmeneti pénzhiány és gépkocsi vásárlás közötti okozati összefüggés fennállását, továbbá azt is, hogy a vételár kifizetéséhez kizárólag az inkasszóval beszedett összeg hiányzott. Kétségbe vonta, hogy az eladó valóban megtagadta a foglaló visszaadását.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletet hozott. A döntés indokolásában megállapította, hogy a kártérítési felelősségnek a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint valamennyi tényállási eleme fennáll. Az alperes a Ptk. 251. §-a értelmében csak a zálogjoggal terhelt ingatlanra vezethetett volna végrehajtást, az inkasszó benyújtása tehát jogellenes volt. A iratokhoz csatolt előszerződés bizonyította a szerződéskötési kötelezettség időpontját, valamint a vételár és a foglaló összegét is. Az eladó írásbeli nyilatkozatával igazolta a foglaló elvesztését, továbbá megállapítható volt, hogy a vételár nagyobbik része - 6.000.000 forint - mindvégig a felperes rendelkezésére állt. A Ptk. 349. § (1) bekezdésében előírt kötelezettség teljesítésével azonban a kárt el lehetett illetve el kellett volna hárítani vagy azt legalább is meg kellett volna kísérelni. A felperes már augusztus 28-a körüli időpontban tudta, hogy a bankszámláját leürítették. Nem bizonyította, hogy az alperest telefonon felszólította volna, bizonyíték csak arra van, hogy ügyvédje már a szerződéskötés kijelölt időpontját követően írt az alperesnek, aki a hibát azonnal korrigálta. Nincs ok annak feltételezésére, hogy ez szeptember 2-a előtt nem történhetett volna meg, a Vht. 217. §-a szerinti kifogást tehát, ha időben élnek vele, alkalmas lett volna a kár elhárítására. A rendes jogorvoslat elmulasztása viszont a kártérítési felelősséget kizárja.

Az elsőfokú ítélet ellen az alperest marasztaló döntés meghozatala érdekében a felperes fellebbezet. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság részben téves tényállást állapított meg, továbbá megalapozatlanul és okszerűtlenül következtetett arra, hogy a végrehajtási kifogás előterjesztése alkalmas lett volna a károsodás elhárítására.

Az alperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyó határozatot hozott. A jogerős ítélet indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen következtetett arra, hogy a kár a rendes jogorvoslat igénybevételével elhárítható lett volna. A végrehajtási kifogás elbírálására ugyanis a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem kerülhetett volna sor. Tévesen következtetett az elsőfokú bíróság arra is, hogy a felperes jogellenes magatartása és a kár közötti okozati összefüggés bizonyítottan fennáll. A rendelkezésre álló bizonyítékok ellentmondóak voltak abban a tekintetben, hogy a felperesnek milyen összegű készpénz állt rendelkezésre. Erre vonatkozóan a felperes önmagával és élettárásának tanúvallomásával is ellentétes előadást tett. Az egyes nyilatkozatok 6.000.000 és 8.000.000 forint közötti összegre vonatkoztak, a bizonyítékok mérlegelése alapján pedig az állapítható meg, hogy a fizetési kötelezettség időpontjában a felperes 7.000.000 forinttal rendelkezett. A még fizetendő vételár 7.200.000 forint volt, a hiányzó 200.000 forint biztosítása már nem jelenthetett akadályt, illetve életszerű, hogy a felperes erre az összegre haladékot kapott volna. A téves inkasszó tehát nem lehetett oka annak, hogy a felperes a szerződést nem kötötte meg és emiatt a foglalót elvesztette.

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben új határozattal az alperest marasztaló döntés meghozatalát kérte. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a jogerős ítélet az ítélt dolog kötőerejének elvébe (Pp. 229. §-a), a kérelemhez kötöttség elvébe (Pp. 253. §-ának (3) bekezdése), valamit az indokolatlan felülmérlegelés tilalmába (Pp. 164. §-a és 206. §-a) ütközik. Az elsőfokú bíróság a kártérítési felelősség valamennyi tényállási elemének fennállását megállapította, a felperes fellebbezése csak az elsőfokú ítéletnek a Ptk. 349. § (1) bekezdésében előírt jogorvoslat elmulasztására vonatkozó álláspontját támadta. Csatlakozó fellebbezés hiányában az okozati összefüggés kérdése ítélt dolog, ezért a fellebbezési eljárásban nem volt vizsgálható, a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a fellebbezés korlátain.