BH 1984.9.363 A "biztatást kárnak" sem kell megtéríteni azt a részét, amelyet a károsult maga okozott [Ptk. 6. §, 340. § (1) bek.].

A felek között írásbeli szerződés nélkül számos alkalommal került sor facsemeték exportcélú értékesítésére. A gyakorlat ugyanis az volt, hogy az alperes a külkereskedelmi vállalattól kapott értesítés után felhívta a termelőket, így többek között a felperest is arra, hogy meghatározott időben és helyen adjanak át a külkereskedelmi szerződés teljesítésére a külföldi vevőnek meghatározott darabszámú facsemetét. 1981 április elején az alperes rövid úton felszólította a felperest, hogy 24 000 db vörös tölgyfa-csemetét termeljen ki, és azt az általa meghatározott helyre szállítsa le. A felperes a csemetéket a meghatározott időre és helyre leszállította, ahol azonban a külföldi vevő nem jelent meg, így a facsemeték átadása sem történhetett meg. Az alperes a raktárában tárolta a facsemetéket, majd április 17-én arra hívta fel a felperest, hogy a 24 000 db facsemetét szállítsa vissza, mert azokat április hó 22-ét követően nem tudja tovább őrizni és gondozni. Az alperes egyébként megkísérelte e csemeték belföldi értékesítését is, az azonban nem vezetett eredményre. A felperes a facsemetéket nem szállította vissza, hanem felszólította az alperest azok ellenértékének átutalására, majd a keresetében 36 000 Ft-nak és kamatának megfizetésére kérte kötelezni. A keresetét a Ptk. 6. §-ára alapította, mert álláspontja szerint az alperes szándékos magatartása késztette a szállításra, amelynek következtében károsodott. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy nem kötött a felperessel szerződést, és a facsemeték leszállításának időpontjában nyomban felszólította, hogy azokat szállítsa vissza.

Az első fokú bíróság az alperest 24 000 db vöröstölgyfacsemete kiadására kötelezte, az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a Ptk. 6. §-a alapján abban az esetben lehet marasztalni a felet, ha részéről a közlés annyira határozott volt, hogy a másik fél kellő megalapozottsággal számíthatott a szerződés létrejöttére. Minthogy pedig a perbeli esetben nem jött létre a szerződés, a felperes kártérítést követelhet, ha a közlés folytán őt károsodás érte. A perbeli esetben azonban a felperes kártérítési keresete azért alaptalan, mert a kár nem az alperes "biztatásával", hanem saját mulasztásával áll összefüggésben. Az alperes ugyanis 1981. április 17-én, majd azután is több alkalommal felszólította a felperest a csemeték visszaszállítására, ami elől a felperes elzárkózott, a kára pedig ennek a következménye.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy ő maga csemeteneveléssel nem foglalkozik, a csemetéket a szakcsoport tagjaitól szedték össze, akik tőle azokat a kitermelés után nem vették volna vissza, a területüket pedig mással hasznosították. Ennek figyelembevételével az alperesnek kell megfizetnie a nem vitatható kár összegét.

A felperes a fellebbezési tárgyaláson bejelentette, hogy az első fokú ítélet kézbesítése után a szakcsoport tagjait 28 800 Ft összegben kártalanította, és utalt arra is, hogy április 17-én, illetőleg azt követően elsősorban azért nem vette vissza a facsemetéket, mert azok életképességükből nyilvánvalóan vesztettek a kitermelés és szállítás folytán.