BH 2000.5.187 A kölcsönös verekedés során - amikor mindkét fél a jogellenesség talaján áll - a verekedésben részt vevő egyik fél érdekében történt közbelépés folytán életveszélyt okozó testi sértést elkövető közbeavatkozó harmadik személy tekintetében sem áll fenn a jogos védelmi helyzet, ennek folytán a büntethetőséget kizáró okra alapított felmentés vagy a büntetés korlátlan enyhítésének a lehetősége szóba sem kerülhet [Btk. 29. § (1), (2) és (3) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].

A megyei bíróság az 1998. december 9-én kelt ítéletével az I. r. vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében állapította meg, s ezért őt 200 napi, napi tételenként 1250 forint - összesen tehát 250 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A megyei bíróság ítélete a II. r. és a III. r. vádlottal szemben az elsőfokú eljárásban jogerőre emelkedett.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A II. r. vádlott provokatív magatartása folytán közte és a III. r. vádlott között kölcsönös szóváltás, majd verekedés alakult ki az italboltban. Ennek során először a II. r. vádlott ütötte meg ököllel a III. r. vádlottat, és még egyszer ütni akart. Ezt a III. r. vádlottnak sikerült elhárítania, és ezután ő is megütötte ököllel a II. r. vádlottat, aki ezt újólag hasonló módon viszonozta. Az így kezdődött és kölcsönössé alakult bántalmazást az I. r. vádlott kicsit távolabb húzódva végignézte. A már másodszor földre került III. r. vádlott felállva, az utcára hívta ellenfelét, de a II. r. vádlott ennek nem tett eleget. Így bent folytatva a verekedést a III. r. vádlott egy széket vágott a II. r. vádlott fejéhez, aki ennek következtében hanyatt esett a kövezetre, majd a III. r. vádlott ökölbe szorított kézzel feléje indult. A verekedésnek ebben a szakaszában történt, hogy az I. r. vádlott azzal a szándékkal, hogy az eseményeknek véget vessen és barátjának - a II. r. vádlottnak - is segítsen, felkapott egy széket, és azzal a barátja fölé ökölbe szorított kézzel hajló III. r. vádlottat közepest meghaladó erővel fejbe ütötte. Ekkor a III. r. vádlott újból a kövezetre zuhant, az eszméletét elvesztette, az I. r. és a II. r. vádlottak pedig együttesen eltávoztak. Ennek folytán a III. r. vádlott életveszéllyel járó testi sérülést szenvedett.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott védője a pénzbüntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést. A másodfokú tárgyaláson felszólalva elsődlegesen a Btk. 29. §-ának (2) bekezdése alkalmazhatóságának megfontolását és ebből következően védence felmentését kérte, míg másodlagosan fenntartotta az enyhítés iránti perorvoslatát.

A legfőbb ügyész a fellebbezést alaptalannak találta, és az I. r. vádlott tekintetében az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

A védelmi fellebbezés nem alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a megyei bíróság a perrendi szabályok maradéktalan megtartása mellett az ügy elbírálásához szükséges tényeket felderítette. A bizonyítékok körültekintő, alapos vizsgálatával állapította meg a tényállást, és indokolási kötelezettségének is eleget tett. Minthogy az így megállapított ítéleti tényállás tartalmazza mindazokat a körülményeket, melyek az ügy ténybeli és jogi megítéléséhez szükségesek, ekként az megalapozott, ezért irányadó volt a felülbírálat során.

A megyei bíróság okszerűen következtetett az I. r. vádlott bűnösségére. Cselekményének életveszélyt okozó testi sértés bűntettekénti minősítése törvényes, és a szándékának eshetőleges formájára vont következtetés is helytálló.