A Kúria Kf.38050/2018/8. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (VERSENYÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 335/A. §, 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 21. §, Magyarország Alaptörvénye (Alaptörvény) XXIV. cikk (1) bek., XXVIII. cikk (1) bek.] Bírók: Dobó Viola, Patyi András, Varga Eszter

A határozat elvi tartalma:

Az alperesnek a bizonyítási kötelezettség maradéktalan teljesítéséről a jogsértés megállapításáról és a bírság alkalmazásáról szóló határozatában kell számot adnia azzal, hogy döntésének indokolásában meg kell jelölnie a megállapított tényállást és az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat, az eljárás alá vont vállalkozás által felajánlott, de mellőzött bizonyítást és a mellőzés indokait.

***********

A Kúria

mint másodfokú bíróság

í t é l e t e

Az ügy száma: Kf.IV.38.050/2018/8. szám

A tanács tagjai: Dr. Patyi András a tanács elnöke

Dr. Varga Eszter előadó bíró

Dr. Dobó Viola bíró

A felperes: felperes neve

A felperes jogi képviselője: Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda; eljáró ügyvéd: dr. Lakatos Péter ; helyettesítési ügyvéd: dr. Ritter Eszter

Az alperes: alperes neve

Az alperes jogi képviselője: dr. Ay Zoltán Nándor kamarai jogtanácsos

A per tárgya: versenyügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata

A fellebbezést benyújtó fél: az alperes

A fellebbezéssel támadott határozatot hozó bíróság neve, határozatának kelte és száma: Fővárosi Törvényszék 2018. június 19. napján kelt 6.K.700.019/2018/8. számú ítélete

Rendelkező rész

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 6.K.700.019/2018/8. számú ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000 (ötszázezer) forint másodfokú perköltséget.

A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes egy globális, négyszereplős kártyás fizetési rendszert működtet, melyben a kártyabirtokosok, a bankkártyát kibocsátó bankok, a kereskedők és a kártya elfogadást mint szolgáltatást biztosító, elfogadó bankok vesznek részt. Amikor a kártyabirtokos fizetést kezdeményez a kártyájának a POS terminálon történő lehúzásával a kereskedőnél, egy automatikus üzenet indul a vásárlás összegével és a kártyabirtokos adataival az elfogadó bankon keresztül a kártyatársasághoz, amely továbbítja azt a kibocsátó bankhoz. A kibocsátó bank ellenőrzi, hogy van-e fedezet a kártyabirtokos számláján, és visszaküldi a kereskedőnek a fizetés engedélyezését vagy tiltását. A kereskedő napi szinten megküldi az általa lebonyolított összes bankkártyás műveletet az elfogadó banknak, amely továbbítja ezeket a kártyatársaság által üzemeltetett elszámolási és kiegyenlítési rendszerbe. Ezen keresztül történik a kibocsátó és elfogadó bank közötti tényleges elszámolás. A tranzakciókért különböző díjak kerülnek felszámításra, melynek speciális eleme a bankközi jutalék (interchange díj), melyet az elfogadó bank térít meg fizetési műveletenként a kibocsátó bank részére. Az elfogadó bank kereskedői jutalékot számít fel a kártyás vásárlások után. Rögzíthető, hogy minél magasabb a bankközi jutalék, annál nagyobb a kibocsátó bank bevétele és annál alacsonyabb a kártyabirtokosnak a tranzakció költsége. A kereskedő és elfogadó bank helyzete viszont fordított: minél alacsonyabb a bankközi jutalék, annál alacsonyabb a kártyaelfogadás költsége. Az interchange díj lehet fix összeg, a tranzakció meghatározott százaléka, és a kettő kombinációja is.

[2] Az alperes 2012. június 13-án versenyfelügyeleti eljárást indított a felperes ellen, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése tárgyában. Az eljárást lezáró, 2016. január 11. napján kelt Vj/46-244/2012. számú határozatában (nem betekinthető változat: Vj/46-243/2012.) megállapította, hogy a felperes 2011. február 8-tól 2013. december 31-ig gazdasági erőfölénnyel való visszaélést valósított meg a bankközi jutalékának a versenytársa piacról való kiszorítására alkalmas módon történő meghatározásával. A megállapított jogsértés miatt 88.000.000 forint bírságot szabott ki a felperessel szemben. Határozatában rögzítette, hogy a betéti kártyák hazai piaca lényegében kétszereplős, ahol a hazai bankok a felperes és a Visa Europe Limited (a továbbiakban: Visa) betéti kártyáit bocsátják ki. Ismertette a kialakult piaci helyzet előzményeit, a felperes magatartását, a versenytárs véleményét, és a felperes eljárás során előterjesztett álláspontját. Megállapította, hogy a vizsgált magatartás annak jellegéből és a piac jellemzőiből fakadóan érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, így a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 21. §-a mellett az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 102. cikkét is alkalmazni szükséges. Az érintett termék piacaként a betéti kártya kibocsátás up-stream piacát jelölte meg, míg érintett földrajzi piacként Magyarország egész területét határozta meg. Kifejtette, hogy a felperes magas piaci részesedésére, a piaci részesedések alakulásának trendjére, a Visa kötelezettségvállalásából eredő árazási korlátjára, a kibocsátó bankok korlátozott versenynyomására, a felperes pénzügyi- és tőkeerejére, valamint a magas belépési korlátokra és a potenciális versenytársak teljes hiányára figyelemmel a felperes gazdasági erőfölényben volt.

[3] Az alperes a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés jogszabályi és jogalkalmazási hátterének bemutatását követően megállapította, hogy minden olyan erőfölényben lévő vállalkozás által tanúsított magatartás visszaélésnek minősül, ami korlátozza vagy korlátozhatja a versenyt, függetlenül attól, hogy milyen körülmények következtében áll elő ez a helyzet, ami a piaci szerkezet torzulásához vezet(het); az erőfölényes vállalkozás tudott-e arról, hogy magatartása versenykorlátozó hatású vagy hatással lehet. Kiemelte, hogy a felperes a piaci, gazdasági körülmények követése érdekében egy aktív magatartást folytatott azzal, hogy a bankközi jutalék szintjét folyamatosan vizsgálta, és abban az esetben, ha megállapításra került, hogy annak mértéke nem megfelelő, azt felülvizsgálta, és megváltoztatta. Ennek okán a felperesi magatartást ár alapú, kiszorító típusú magatartásként értékelte.

[4] Vizsgálta a felperes piaci helyzetét, melynek kapcsán megállapította, hogy a vizsgált időszak végére 85%-os piaci részesedést szerzett, amely ún. szuper domináns, monopol helyzethez közeli pozíciót jelentett. Ugyanakkor a Visa az árazási korlátjából fakadóan behozhatatlan versenyhátrányban volt, a bankközi jutalékok között kirívó különbség alakult ki. Az Európai Közösséget létrehozó szerződés 82. cikkének az erőfölényben lévő vállalkozások versenykorlátozó visszaélő magatartására történő alkalmazásával kapcsolatos bizottsági jogérvényesítési prioritásokról szóló iránymutatás (a továbbiakban: Erőfölényes Közlemény) alapján megállapította, hogy a vizsgált időszak során a felperes piacszerzése 15%-os volt, ami több mint egymillió betéti kártyát jelentett és igen nagy számú végső fogyasztót érintett; a majdnem három évig folytatott magatartás az amúgy is meggyengült piaci versenyt kvázi teljes egészében megszüntette, ha nem lép közbe a jogalkotó, akkor ennek következtében a piac monopolizálódott volna. Rögzítette, hogy a felperest, mint gazdasági erőfölényben lévő vállalkozást többletfelelősség terheli, amely a különleges, speciális piaci helyzetből és sajátosságokból fakad. Az Erőfölényes Közlemény 23-27. pontja alapján vizsgálni kell, hogy az adott versenytárs megegyező hatékonyságú versenytársa volt-e a kiszorító vállalkozásnak (AEC teszt), illetve egy költségelemzés szükséges arra vonatkozóan, hogy az adott magatartással ki lehet-e zárni az erőfölényben lévő vállalkozással megegyező hatékonyságú, akár feltételezett versenytársat a piacról. E vizsgálati szempontok tekintetében - a Post Denmark II. (C-23/14. sz.) ügyre utalással - arra a megállapításra jutott, hogy a perbeli esetben a megegyező hatékonyságú versenytárs kritériumának alkalmazása irreleváns, mivel a piac szerkezete gyakorlatilag lehetetlenné teszi egy megegyező hatékonyságú versenytárs megjelenését, így nincs szükség az AEC teszt elvégzésére. Ebből következően az alperesi megállapítás szerint a költségelemzés sem lehet szükségszerű, hiszen e vizsgálatnak az előfeltétele, hogy azonos költséghatékonyságú versenytársak legyenek. Mindezek alapján megállapította, hogy a felperes erőfölényes pozíciójával visszaélt akkor, amikor a bankközi jutalékának mértékét akként állapította meg, hogy az alkalmas volt arra, hogy az egyetlen versenytársát kiszorítsa a piacról.