BH 1983.11.436 A tanú a Be. 66. §-a (1) bekezdésének b) pontján alapuló mentességi jogára hivatkozva nem a teljes vallomástételt tagadhatja meg, hanem csupán azokra a kérdésekre nem köteles választ adni, amelyek az ő vagy a hozzátartozója büntetőjogi felelősségét érintik; a tanú részéről a fegyelmi felelősséget megalapozó szabálytalanságok feltárása nem azonosítható a bűncselekménnyel való "önvádolás" fogalmával [Be. 66. § (1) bek. b) pont].

A megyei bíróság az I-IV. r. vádlottakat társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette és társtettesként elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette; az V. r. vádlottat jelentős kárt okozó csalás bűntette; a VI. r. vádlottat társtettesként elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A Legfelsőbb Bíróság a felmentő ítéleti rendelkezés ellen irányuló fellebbezés elbírálása során arra a megállapításra jutott, hogy az első fokú bíróság a büntető eljárás során az ügy lényegét érintő - és az ítéletre lényeges befolyással levő - eljárási szabályt sértett.

A Be. 66. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a tanúvallomást megtagadhatja az, aki magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, - az ezzel kapcsolatos kérdésben. Ennek az eljárási rendelkezésnek a helyes értelme szerint az a tanú, akit az idézett rendelkezés értelmében mentességi jog illet meg, nem a teljes vallomástételt tagadhatja meg, hanem csupán azokra a kérdésekre nem köteles válaszolni, amelyek az ő, illetve hozzátartozója büntetőjogi felelősségét érinti, vagy érintheti.

Az említett mentesség fennállásának vagy hiányának a kérdésében a tanút kihallgató hatóság csak a bizonyítási anyag teljes ismeretében foglalhat állást. Csupán ennek ismeretében lehet állást foglalni, hogy a tanú vallomása során várható nyilatkozat - egészében vagy részleteiben - ténylegesen alkalmas lehet-e a saját vagy hozzátartozója felelősségre vonására. Az említett eljárásjogi rendelkezés kiterjesztő módon értelmezése a törvény céljával lenne ellentétes. A törvény sérelmét jelenti, ha a kihallgató hatóság a tanúvallomás tartalmi ismeretének hiányában foglal állást abban a kérdésben, hogy a tanút valamely konkrét kérdésre adott válaszával kapcsolatban a mentességi jog megilleti-e avagy sem. Az érdemi döntést megalapozatlanná teheti, ha a kihallgató hatóság csupán feltételezésre alapítja azt a megállapítását, amely szerint az egyes tanúkat - akár relatív körben érvényesülő - mentesség illeti meg, és ezért a kihallgatásukat mellőzi.

Az adott esetben az első fokú bíróság a Be. 66. §-a (1) bekezdése b) pontjának rendelkezését tévesen értelmezte, és olyan személyeknek biztosított tanúzás alóli teljes mentességet, akiket ez a jogosultság az eljárás anyagának ismeretében egyáltalán nem illetett volna meg, ugyanis tevékenységük alapján velük szemben még a bűncselekmény elkövetésének a gyanúja sem merülhetett volna fel. Ezen túlmenően a bizonyítás kiegészítése végett tett indítványok elutasítása során olyan tanúk kihallgatásától tekintett el, akiket - feltételezetten és esetlegesen - csupán bizonyos kérdések tekintetében illetett volna meg a relatív mentességi jog.