ÍH 2012.37 SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY, MINT AZ ÍTÉLKEZÉS ALAPJA - AGGÁLYOS SZAKVÉLEMÉNY

A szakértői vélemény csak akkor fogadható el ítélkezés alapjául, ha a szakértői következtetés a logikai értelemben vett ítéletek láncolatába beilleszthető, a per adataival és tényeivel összhangban áll. Az aggályos szakvélemény akkor sem alapozhat meg ítéleti döntést, ha a felek a szakvélemény megállapításait nem vitatják [Pp. 182. § (3) bek., Pp. 206. §].

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint T. S.-né (az I-II. rendű felperesek édesanyja, valamint a korábban I. rendű felperesként a perben részt vett, de a per tartama alatt 2010. november 16. napján elhunyt T. S. házastársa) 2007. augusztus 27. napján a D.-Sz. menetrendszerinti autóbuszjáraton rosszul lett, majd a P.-D. 6-os számú út mellett lévő autóbuszmegállóban az autóbusz vezetője által elkezdett és kiérkező mentőorvos által sikertelenül végzett újraélesztési kísérletet követően elhunyt. A halál oka szívizom túltengés, szívizom elfajulás mellett kialakult koszorús verőér rögös elzáródása volt. T. S.-né háziorvosa a II. rendű alperes volt, aki ezt a tevékenységét az I. rendű alperes beltagjaként végezte. A II. rendű alperes 2006 szeptembere és 2007. március 1. napja között maga is kórházban, illetőleg táppénzes állományban volt, ez időszak alatt helyettesítés útján gondoskodott a háziorvosi ellátás biztosításáról. Ezen időszak alatt, 2006. december 24-én T. S.-nét rosszulléte miatt ügyeletes orvos vizsgálta meg, izzadással járó köhögés, fulladás panaszokkal és a vizsgálat eredményeként hörgős tüdőgyulladást diagnosztizált, továbbá az ugyanekkor elvégzett EKG vizsgálat eredményeként ischaemiás szívbetegségre utaló eltéréseket állapított meg, amellyel összefüggően a beteg aktuális panaszainak orvoslására az ügyeletes orvos gyulladáscsökkentő és nyákoldó szereket és koszorúér-tágító gyógyszert is rendelt, valamint kardiológiai vizsgálatot javasolt. 2006. december 29-én T. S.-né radiológiai vizsgálaton vett részt, amely az orr-melléküregre és a mellkasra terjedt ki, a vizsgálat eredménye kóros eltérést nem mutatott. A csigolyaelfajulás miatt korábban is rendszeresen szedett Cataflam gyógyszer 2007. január 8-i felíratását követően T. S.-né legközelebb 2007. április 17-én jelent meg a háziorvosnál (ekkor már ténylegesen a II. rendű alperesnél), aki a panaszaira tekintettel EKG vizsgálatot végzett. Ennek gépi kiértékelése kóros eltérést nem jelölt. A II. rendű alperes mellkasi fájdalmat, menopausalis és női klimakteriális állapotot, alvászavart, kevert szorongásos és depressziós zavart diagnosztizált. Altató, szorongásoldó és klimaxos panaszok enyhítésére szolgáló gyógyszerek szedését rendelte el. A továbbra is jelentkező légzési elégtelenség miatt 2007. június 4-én tüdőgyógyászatra utalta a néhai a II. rendű alperes. A tüdőgondozóban elvégzett spirometria alapján dohányzásból eredő, I. stádiumban lévő idült obstruktív tüdőbetegséget állapítottak meg, hörgőtágítót írtak fel és a dohányzásról való leszokást javasolták. A II. rendű alperes 2007. június 14-én a dohányzásról való leszoktatáshoz Champixot rendelt neki, majd 2007. július 5-én asztma, alvászavar, menopauzális és női klimakteriális állapotok miatt Beroduál N inhalációs aerosol, Dormicum, Trisequens és Cataflam került felírásra a betegnek. A II. rendű alperes T. S.-nét 2007. július 20-án panaszmentesnek találta, augusztus 2-án pedig a korábban is feltüntetett kórismék miatt a korábban is felírt gyógyszerek szedését rendelte el. Ezután T. S.-né 2008. augusztus 29-én bekövetkezett haláláig többször a háziorvosánál nem jelent meg.

Az elsőfokú bíróság ténymegállapítása szerint a II. rendű alperes által T. S.-nén 2007. április 17-én végzett EKG vizsgálat a gépi kiértékelésének eredményétől függetlenül nem minősült negatívnak, továbbá 2006. december 24-én, illetve 2007. április 17-én készült EKG felvételek alapján ischaemiás szívbetegség lett volna valószínűsíthető. Megállapítása szerint erre figyelemmel a háziorvos részéről a további kardiológiai vizsgálatra utalás nem lett volna mellőzhető, ennek elmulasztása, valamint a néhai T. S.-né későbbi halála között az okozati összefüggés is megállapítható.

Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a felpereseket, illetőleg perbeli jogelődjüket, T. S.-né túlélő házastársát, a felesége elhalálozása következtében nyilvánvaló pszichés károsodás is érte azzal, hogy a gyászreakció kórossága a II. rendű felperes esetében állapítható meg.

A fentiekre figyelemmel a kereset teljes elutasítására irányuló alperesi ellenkérelemmel szemben az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet részben teljesítve az I. rendű alperest az I. rendű felperes javára 4 000 000 forint, a II. rendű felperes javára 5 000 000 forint és kamatai megfizetésére kötelezte az Eü. tv. 77. §-a (3) bekezdése, az Alkotmány 70/G. § (1) bekezdése, a Ptk. 75. § (1) bekezdése, 84. § (1) bekezdésének e) pontja, 318. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése alapján, a II-III. rendű alpereseket pedig a Gt. 97. § (1) és (2) bekezdése alapján a beltagi mögöttes felelősségük fennállására figyelemmel kötelezte a felperesekkel szemben a követelés teljesítéséért való helytállásra annyiban, amennyiben a követelést az I. rendű alperes vagyona nem fedezi.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperesek nyújtottak be fellebbezést, elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset teljes körű elutasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérve. Fellebbezésükben vitatták a II. rendű alperes által elkövetett foglalkozási szabályszegés megállapításának és az I. rendű alperes kártérítési felelőssége fennállásának megalapozottságát, ezzel összefüggésben kifogásolták az általuk szakértő tanúként bejelentett dr. B. I. kardiológus szakorvos kihallgatásának, valamint a kirendelt igazságügyi szakértő által szakkonzultánsként igénybe vett dr. B. É. kardiológus meghallgatásának elmaradását.

A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A fellebbezés annyiban alapos, hogy a rendelkezésre álló peradatok alapján a II. rendű alperes által elkövetett foglalkozási szabályszegésre, valamint az I. rendű alperes emiatt beállt kártérítési felelősségének fennállására vonatkozó megalapozott következtetést levonni nem lehet, ennek érdekében a bizonyítási eljárás kiegészítésére, további bizonyítási cselekmények lefolytatására van szükség.

Az elsőfokú bíróság az ítéleti döntése alapjául szolgáló tények megállapítása körében néhai T. S.-né halálának bekövetkeztét megelőző egészségügyi ellátás adatait, a kórtörténetet helyesen rögzítette. Helyesen rögzítette ítéletének indokolásában az ítélkezésének alapjául elfogadott szakértői vélemény lényeges megállapításait is. Azokból kiemelte, hogy az igazságügyi orvosszakértői vélemény részét képezi dr. B. É. A. kardiológus belgyógyász szakfőorvos szakkonzulens szakkonzultációs véleménye, mellyel kapcsolatban megállapítható, hogy értékelte mind a 2006. december 24-i, mind pedig a 2007. április 17-i EKG leleteket, melyek figyelembevételével azt a megállapítást tette, hogy "a felvételek alapján ischaemiás szívbetegség valószínűsíthető", vizsgálati javaslatként pedig feltüntette a szakkonzultáns a 24 órás vérnyomás- és EKG monitorozást, terheléses EKG-t, Echocardiografhiát, valamint laborvizsgálatot. Rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy az igazságügyi orvosszakértői vélemény, illetve annak szakkonzultációs véleménye nem csupán a 2006. december 24-i EKG felvétel alapulvételével rögzíti az ischaemia szívbetegség valószínűsíthetőségének tényét, hanem annak nyelvtani értelmezésében is mindkét felvétel alapján mondja ki ennek a szívbetegségnek a valószínűsíthetőségét, melyre figyelemmel a szakkonzulens véleményére utalva tartalmazza a szakértői vélemény, hogy a 2007. április 17-i EKG lelet sem negatív, függetlenül attól, hogy a gépi eredmény ezt rögzíti. Külön kiemelte az elsőfokú bíróság, hogy a szakértői vélemény nem az EKG lelet negatív vagy nem negatív voltára helyezte a hangsúlyt, hanem arra, hogy az ismert EKG lelet figyelembevételével is (melyet maga a háziorvos készített) a mellkasi panaszra figyelemmel, illetve az egyéb folyamatosan meglévő panaszokra is figyelemmel a háziorvos részéről további vizsgálatra utalás nem lett volna mellőzhető.