1927. évi XXXV. törvénycikk

a jelzálogjogról

ELSŐ FEJEZET

Közönséges jelzálogjog

1. Általában

1. § A jelzálogjognál fogva a jelzálogos hitelező a követelésének biztosítására lekötött ingatlanból - a jelzálogból - kielégítést kereshet.

A jelzálogjog tartalmát határozza meg. A szövegezés szempontjából eltér ugyan a bizottsági szöveg megfelelő rendelkezésétől, de éppen úgy mint az, megfelel a jelzálogjog mai jog szerinti tartalmának. Feleslegesnek látszott külön kiemelni, hogy a jelzálog a telket "terheli", mert ez abból, hogy a telekből kielégítést lehet keresni, természetszerűleg következik. A bizottsági szöveg az ingatlanból fizetés kötelezettségét állapítja meg a jelzálogjog tartalmául, ezzel egyszersmind azt is kifejezve, hogy az ingatlantulajdonos, ha csak dologi adós, egyéb vagyonával nem felel. A javaslat ezzel szemben nem az ingatlantulajdonos kötelezettségét, hanem -dogmatikai szempontból helyesebben - a jelzálogjog jogosultjának jogosítványát határozza meg és őt a telekből - a jelzálogból - nem másból kielégítés keresésére jogosítja fel.

Eltérve a bizottsági szövegtől, a javaslat nem kívánja meg, hogy a követelés határozott pénzösszegből álljon. A javaslatnak ez az álláspontja a Tkr. 64. és 65. §-ának megfelel, mert a 64. § általános szabálya mellett a 65. § világosan csak az olyan követelésre nézve kívánja a somma számszerű meghatározását, amely csak pénzben igényelhetik és ezzel elismeri olyan követelés jelzálogjogi biztosításának lehetőségét, amelyet nem pénzben lehet követelni. A polgári törvénykönyv előmunkálatai pusztán azért ragaszkodtak a jelzálogjognál a pénzköveteléshez, mert a gyakorlat másfajta jelzálogjogot nem ismert. Ezzel szemben az 1923:XXXVIII. tc. kifejezetten is megengedte helyettesítő ingóságnak természetben szolgáltatására irányuló követelés vagy ily ingóság bizonyos mennyiségének egyenértékében kifejezett követelés jelzálogi biztosítását, az említett eltérést tehát a legújabb jogfejlődés tette szükségessé, bár a javaslat 7. §-a nem mindenben teszi magáévá az. 1923. évi XXXVIII. tc. szabályait. Azt, hogy a jelzálogjoggal biztosított követelést miképpen kell a telekkönyvi bejegyzésben meghatározni, a javaslat egy későbbi rendelkezése (7. § 2. bek.) mondja meg.

A javaslat a közönséges jelzálogjognál fenntartja a jelzálogjog járulékos természetét, vagyis azt, hogy a közönséges jelzálogjog csak valamely követelés biztosítására szolgál.

A javaslat az. eddigi szokásos "ingatlan" kifejezést a megfelelőbb "telek" kifejezéssel pótolja. Ez gyakorlati szempontból tisztán a szóhasználat kérdése, mert jogunk szerint ingatlan csak a telek. Az új szóhasználat mégis hozzájárul a fogalmak tisztázásához is, különösen azért, mert - szemben az, Optk. 293. §-ával - így jobban ki van fejezve, hogy a közvetlen jelzálog mindig a telek és a jelzálogjog csak a telken keresztül terjedhet ki - a javaslat 23. §-a értelmében - azokra a más dolgokra, amelyek jogi értelemben ingatlanoknak tartatnak.

2. § Jelzálogjogot feltételes vagy jövőbeni követelés biztosítására is lehet alapítani.

Az Optk. uralkodó magyarázatával és a magyar polgári törvénykönyv álláspontjával egyező szabály. A forgalmi élet teszi szükségessé, hogy a jelzálogjog feltételes vagy jövőbeli követelés biztosítására is megalapítható legyen. Ez a rendelkezés teszi lehetővé pl. azt, hogy a hitelező csak akkor olvassa le a kölcsön összegét, amikor arról, hogy az telekkönyvileg biztosítva lesz, már meggyőződött. Nem volna racionábilis az ingatlan-tulajdonosnak módot nyujtani arra, hogy a bekebelezett jelzálogjogot töröltethesse pusztán azért, mert a kölcsönösszeget csak a bekebelezés után kapta meg. Természetes, hogy a feltételes vagy jövőbeli adóssági viszony tekintetéből alapított jelzálogjog járulékos természete miatt csak akkor érvényesülhet, amikor az adósság a közvetlen érvényesítésre megérett.

Kétségtelen, hogy ez a rendelkezés a járulékosság elvével szemben engedett ideiglenes kivétel, de nem szabad felednünk, hogy a harmadik jóhiszemű telekkönyvi szerző védelme ennél sokkal súlyosabb kivétel. Jelzálogjogot feltételes vagy jövőbeni követelés biztosítására is lehet alapítani.

3. § Az ingatlan hányadrészén jelzálogjogot csak akkor lehet alapítani, ha az ingatlan több személy közös tulajdona és a tulajdonostárs egész illetősége tárgya a terhelésnek.

A fennálló jognak és a polgári törvénykönyv előmunkálatainak teljesen megfelelő rendelkezés. A bizottsági szövegtől a "telek" kifejezés használatával és szövegezésben módosításokkal tér el. Gyakorlati szükség a hányadnak terhelését a §-ban említettől eltérő esetben nem indokolja, míg az. ilyen terhelés gyakorlati keresztülvitele jogbizonytalanságnak várnék forrásává. Alig lehetne ugyanis az. egy személy kizárólagos tulajdonában álló ingatlan eszmei hányadait úgy megjelölni, hogy azok más hasonló nagyságú hányadtól megkülönböztethetők legyenek. Még inkább jogbizonytalanságra vezetne az, ha a tulajdonos egyes*alkalmakkor az ingatlannak különböző hányadait, pl. egyszer 1/2-ét, egyszer 1/5-ét is ismét 1/3-át terhelné meg. A 3. § hatálya az, hogy a rendelkezésétől fitérő terhelés az anyagi jog szempontjából nem jöhet létre.

4. § Jelzálogjog ugyanegy követelés biztosítására több jelzálogtárgyat is terhelhet úgy, hogy mindegyik jelzálog az egész követelésért egyetemlegesen felel (egyetemleges jelzálogjog) .

Kihirdettetett az Országos Törvénytár 1927. december 28-án kiadott 14. számában.

A fennálló jog (Tkr. 106. §) és a polgári törvénykönyv szövegei nem mondják ki kifejezetten, hogy ugyanazon követelés biztosítására több jelzálog is le lehet kötve, hanem az egyetemleges jelzálogjog szabályozása során az ilyen terhelés jogi következményeit szabályozzák. Helyénvalónak látszott, hogy az egyetemleges jelzálogjog intézményéről a javaslat már a közönséges jelzálogjog általános szabályai között megemlékezzék. Ezt a javaslat abban a formában teszi, hogy az. ugyanazon követelés biztosítására több jelzálogtárgyon (telken, tulajdoni hányadon) keletkezett jelzálogjognak két esetét különbözteti meg és pedig az egyetemleges jelzálogjog mellett az. az esetet, amikor mindegyik telek a követelés összegének csak egy bizonyos részéért van lekötve.

Már a polgári törvénykönyv első szövege is érezte annak a tulajdonosra súlyos következményét, hogy egyetemleges jelzálogjog esetében minden lekötött ingatlan hitelképessége a követelés egész összege erejéig csökken és ezért lehetővé tette, hogy a hitelező az egyetemleges jelzálogjoggal terhelt egyes ingatlanok közt a követelés összegét felossza, amit a hitelezőnek az egyetemlegességből folyó választási jogára alapított. A későbbi szövegek ezt a rendelkezést nem vették át, mert félreértésekre vezetőnek találták. Az első szöveg rendelkezését a törvényjavaslat sem vette át, nincs azonban akadálya annak, hogy a követelés egységének megmaradása mellett több teleknek jelzálogul lekötése akként menjen végbe, hogy a felek már eleve meghatározzák, hogy az egyes jelzálogok mekkora részösszeg biztosítására szolgálnak. Ennek kifejezett megengedése egyes esetekben alkalmat adhat az egyetemleges jelzálogjog intézményében rejlő súlyos teher enyhítésére, elvi nehézség pedig ilyen rendelkezés nyomás éppen úgy nem merül fel, mint akkor, ha bizonyos követelésnek jelzálogjog csak meghatározott hányadát biztosítja.

Az egyetemleges jelzálogjog tüzetesebb szabályozását a javaslat külön alfejezetben tartalmazza, ehelyütt beéri az általános szabályok körébe vágó annak az elvnek a kimondásával, hogy minden ily módon lekötött telek az egész követelésért egyetemlegesen felel.

5. § Jelzálogos követelés, valamint más oly ingatlant terhelő dologi jog is lehet jelzálogjognak - a jelzálogjog aljelzálogjognak - tárgya, amely átruházható vagy amelynek gyakorlását másnak át lehet engedni.

Mind a polgári törvénykönyv első szövegének, mind törvényjavaslatának indokolása kiemeli annak közgazdasági szükségességét, hogy jelzálog tárgyául ne csak a telek, hanem amennyiben átruházható az. így értesíthető, az ingatlanra teherképpen bejegyzett jog is szolgálhasson. A fennáló jog eredetileg csak a jelzálogjogot mondta ki aljelzálogjoggal terhelhetőnek, a bírói gyakorlat azonban a haszonélevezeti jogot és a telki terhet is jelzálogjoggal terhelhetőnek ismerte el és ennek a felfogásnak az írott jog is alapot adott a végrehajtási törvény 208-210. §-aiban.

A polgári törvénykönyv szövegei a forgalmi és biztosítéki jelzálogjog mellett külön, a fejezet végén foglalkoztak a joggal mint jelzáloggal és taxatíve sorolták fel azokat a dologi jogokat, amelyek jelzálogul leköthetők. A javaslat ezzel szemben nem látja indokoltnak, a jog mint jelzálogtárgy esetének ily éles különválasztását, mert a jog tartalma és jogi természete ebben az esetben is ugyanaz, mint a jelzálogjog egyéb eseteiben, éppen ezért ezt a kérdést a közönséges jelzálogjog általános szabályai körében oldja meg.

A megoldás módját tekintve, a javaslat a taxatív felsorolást mellőzi és elvi alapon állapítja meg, hogy mely telekkönyvi bejegyzésre alkalmas jogok azok, amelyek jelzálogjoggal (aljelzálogjoggal) terhelhetők. A jelzálogjog lényege az. lévén, hogy a hitelező a jelzálogjogból kielégítést kereshet, természetes, hogy csak olyan jog lehet jelzálog, amely értékesíthető, vagyis elidegeníthető, átruházható és amely ehhez képest a jogosult érdekeit az ingatlan elárverezése esetében is megvédi. E nélkül a jelzálogjog fogalmilag nem foroghat fenn. Ez a feltétel pedig, bár nem minden dologi jognál van meg - pl, hiányzik a telki szolgalomnál és a használat szolgalmánál - de viszont csak dologi jognál lehet meg. Igaz ugyan, hogy a Tkr. 63. §-a értelmében bizonyos kötelmi jogok a telekkönyvi bejegyzéssel a dologbani jog minőségét nyerhetik, ámde a "dologbani jog minősége" éppen csak abban fog megnyilvánulni, hogy bejegyzett kötelmi jog nem csupán a bejegyzéskori, hanem az ingatlannak bármely későbbi tulajdonosával szemben érvényesíthető. Jelzálogjog bejegyzésének az ilyen telekkönyvbe bejegyzett kötelmi jogra semmi jogi tartalma nem volna, mert maga a bejegyzett jog is csak arra való, hogy a kötelmi jogviszony fennállását biztosítsa. A bérleti jog tekintetében ezt a felfogást a Kúria Pk. V. 2850/1915. sz. elvi határozatában fejti ki (P. II. T. 435. sz.) . A javaslat ugyanezt a meggondolást fogadja el általában a telekkönyvbe bejegyzett kötelmi jogviszonyok tekintetében, a bérletet és a haszonbérletet pedig csak mint leggyakrabban előforduló eseteket emeli ki.

A javaslat előkészítése során felmerült az a gondolat, hogy a nagyobb városokban előforduló ú. n. főbérlet, valamint az emeletráépítés ellenértékéül bizonyos időre létesített bérleti jog jelzálogul leköthető legyen. A javaslat a mondottak alapján ezt nem tartotta lehetségesnek. Ilyen esetekben azonban a kívánt gazdasági célt úgy lehet elérni, ha a főbérlő javára az épületre vagy az emeletet ráépítő javára az új emeletekre haszonélvezeti jogot alapítanak a felek, egyfelől a jelzálogul lekötésre is alkalmas, másfelől pedig a jogosultnak a bérleti jog bejegyzésénél nagyobb biztonságot is nyujt.

A 2. pontjához

E rendelkezések e jelzálogjog szerzésének származékos formáját, vagyis a jelzálogjog átszállását is szabályozzák. Az anyagnak ezzel a Ptk. tervezeteitől eltérő csoportosításával a javaslat a könnyebb áttekinthetőség célját szolgálja.

Az ilyen jelzálogjogra az ingatlant terhelő jelzálogjog szabályait kell alkalmazni, amennyiben abból, hogy a jelzálogjog tárgya jelzálogos követelés vagy ingatlant terhelő dologi jog, más nem következik.

A telekkönyvbe bejegyzett bérlet, haszonbérlet vagy egyéb kötelmi jogviszony jelzálog tárgya nem lehet.

2. Jelzálogjog szerzése és megszűnése

6. § Jelzálogjog jogügyleti megalapításához szükséges, hogy a jelzálog tulajdonosa a jelzálogjog megalapításához beleegyezését adja és hogy a jelzálogjogot a hitelező javára a telekkönyvbe bejegyezzék.

A polgári törvénykönyv első szövegétől eltérve, a későbbi szövegek a jelzálogjog jogügyleti megalapításának feltételeit a telekkönyv anyagi jogszabályain akkörében az ingatlan tulajdonának átruházásával, valamint az ingatlant terhelő jogok átruházásával és terhelésével együttesen szabályozták. A javaslatnak - minthogy a jelzálogra szorítkozik - az első szöveghez kellett e tekintetben visszatérni.

A javaslat éppen úgy, mint a polgári törvénykönyv szövegei, jogügyleti megalapítására szorítkozik, nem foglalkozik a bírói (végrehajtási) jelzálogjoggal, amelyet az Opk. 456. §-a is a törvénykezési rendtartás keretébe utal, sem pedig a jelzálogjog előjegyzésének kérdésével, mert az előjegyzés igazolására irányuló per voltaképpen a beleegyezés kikényszerítése és az, hogy a beleegyezés kimutatása milyen eszközökkel történik, ismét nem az anyagi jogba, hanem az eljárási jogba tartozik.

A javaslat szerint a jelzálogjog jogügyleti megalapításához a tulajdonos beleegyezése a hitelező javára a telekkönyvbe bejegyzés szükséges. A javaslat tehát e helyütt nem említi meg külön a causa debendit, mint a jelzálogjog szerzésének feltételét. Ezt külön megemlíteni felesleges is, mert az 1. § a közönséges jelzálogjog járulékos természetét megállapítja és így világos, hogy a követelés nem is a közönséges jelzálogjog szerzéséhez, hanem magához az ily jelzálogjog fogalmához tartozik.

A telekkönyvi bejegyzés megkívánásából folyik viszont az a tétel, hogy nem telekkönyvezett telken - akár egyáltalán nem volt még telekkönyvezve, akár utóbb maradt ki a telekkönyvből (P. H. T. 434. sz.)-jelzálogjog nem keletkezhetik.

A polgári törvénykönyv törvényjavaslatának 371. és bizottsági szövegének 368. §-a a tulajdonos és a másik fél megegyezését kívánták meg egyik feltételül. A javaslat nem a megegyezést kívánta, mert e részben a Ptk. első szövegével egyezően a tulajdonos beleegyezését tartja lényegesnek és mert egyes esetekben pl. részkötvények kibocsátása esetében (64. §), amelyre a 60. § 2. bekezdése értelmében ezt a §-t is alkalmazni kell, alig lehetne megállapítani, hogy kivel kell a tulajdonosnak megállapodnia. Ennek folytán viszont szükségtelenné vált a törvény eltérő rendelkezésére utalás. A polgári törvénykönyv szövegeinek említett §-ai ugyanis itt elsősorban olyan esetekre gondoltak, amikor megegyezés nem szükséges, hanem a tulajdonos egyoldalú nyilatkozata is elégséges a jelzálogjog megalapításához. (Tj. 690. §., Bsz. 693. §)

7. § A jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésében meg kell jelölni a hitelezőt és meg kell határozni a követelést, amelynek a jelzálogjog biztosítására szolgál. A követelést összegszerűen pénzben (belföldi vagy külföld pénznemben) vagy számolási értéknek, vagy pedig megszabott mennyiségű és minőségű gabonának, más terménynek vagy aranynak pénzbeli egyenértékben kell meghatározni. A nem pénzben meghatározott követelés pénzbeli egyenértékének kiszámítására irányadó időpontokat és a teljesítés egyéb módozatait a telekkönyvi bejegyzés alapjául szolgáló okiratban kell megállapítani.

Lényegileg a fennálló jognak megfelelően tartalmazza e § azokat a feltételeket, amelyeknek a hiánya a telekkönyvi bejegyzés anyagi jogi érvénytelenségét vonja maga után. Nem érintik ezek a szabályok a Tkr. 69. §-ának rendelkezését és így különösen a Tkr. 69. §-a ellenére bejegyzett jog jóhiszemű megszerzőjének a telekkönyvi publica fidesen alapuló védelmét.

Eltér e § a fennálló jogtól (1923:XXXVIII. tc.) annyiban, hogy a termények vagy arany természetben szolgáltatására irányuló követelés esetében is csak a pénzbeli egyenérték bejegyzését engedi meg. E tekintetben a javaslatot az vezette, hogy az 1923. XXXVIII. tc. indokául a gazdasági életnek egyes már fenn nem forgó jelenségei szolgáltak és hogy a végrehajtás stádiumában egyébként sem vihető keresztül gyakorlatilag más, mint a hitelezőnek készpénzzel kielégítése. Megengedi viszont a javaslat a követelés összegének számolási értékben feltüntetését, ami a pengőérték megállapításáról szóló 1925:XXXV. tc. 22. §-ának második bekezdésével és 23. §-ával sincs ellentétben.

A bizottsági szövegtől e § szövegezésben, az 1923:XXXVIII. tc. egyes rendelkezéseinek felölelésével, valamint azzal tér el, hogy megengedi a kamatnak nemcsak kamatlábbal, hanem egyébként határozott kitüntetését. Ez utóbbi vonatkozásban a javaslatot az vezette, hogy a gyakorlatban előfordulhat annuitásos kölcsönnél a kamatláb feltüntetésének mellőzése, amikor a kamat már a feltüntetett annuitásban foglaltatik benne és így van határozottan megjelölve. Az ilyen bejegyzés lehetőségét különben a fennálló jogban az 1881:LX. tc. 192. §-ának utolsó bekezdése is elismeri.

Ha a jelzálogjoggal biztosított követelés kamatozó vagy ha a tőkén felül egyéb mellékszolgáltatás van kikötve, a kamatot vagy a más mellékszolgáltatást százalékszerűen vagy egyébként határozottan ki kell tüntetni.

A követelés egyéb közelebbi meghatározásai tekintetében, különösen a számolási érték, valamint a gabona, más termény vagy arany pénzbeli egyenértékének kiszámítására irányadó időpontok és a teljesítés egyéb módozatai tekintetében a bejegyzés alapjául szolgáló okiratra lehet utalni.

Ha a jelzálogjog oly hitelintézet kölcsönkövetelésének biztosítására szolgál, amelynek alapszabályait törvény állapítja vagy erősíti meg, a bejegyzésben elegendő az alapszabályokra utalni azoknak a mellékszolgáltatásoknak megjelölése végett, amelyek a kamaton felül alapszabályszerűen járnak.

8. § A jelzálogjogot csak a követeléssel együtt lehet átruházni. A követelés átruházásával a jelzálogjog is átszáll az új hitelezőre.

A Ptk. szövegei a követelés és a jelzálogjog együttes átszállásának szükségességét felismerték ugyan, de a jelzálogjog átszállásához a felek megállapodása után a telekkönyvi bejegyzést kívánták meg és így a jelzálogjog átszállása esetében voltaképpen a követelés átszállását tették járulékossá a jelzálog átszállásának formalisztikus szabályozásával. A javaslat ezzel szemben ebben a vonatkozásban is a jelzálogjogot tekinti az accessoriumnak és a követelés telekkönyvön kívüli átszállásával a jelzálogjog átszállását is befejezettnek tekinti, nem érintve természetesen a telekkönyv tartalmában bízók jóhiszemű telekkönyvi jogszerzésének - a fennálló jogban meghatározott határidő (60 nap, 6 hó, 3 év) lejárta után bekövetkező - védelmét. Éppen a harmadik jóhiszeműek védelmére figyelemmel van azután szükség arra, hogy a követelést telekkönyvön kívül megszerző félnek módja legyen hitelezőként a telekkönyvbe bekerülni. A javaslatnak ismertetett álláspontja inkább megfelel a fennálló jognak, mint a Ptk. szövegének álláspontja.

Minthogy ebben az esetben arról van szó, hogy a telekkönyv tartalma a valóságos helyzetet nem fedi, a javaslat egy későbbi rendelkezése (11. §) a telekkönyv kiigazításának ad helyet.

9. § Ha a jelzálogos hitelezőt oly tulajdonos, aki nem személyes adós, kielégíti, a jelzálogos követelés a kielégítéssel a kezesre irányadó szabályoknak megfelelően ő reá száll át, amennyiben a kielégítés alapján a személyes adóstól vagy mástól megtérítést követelhet.

Ha a hitelezőt a jelzálogjoggal terhelt ingatlannak olyan tulajdonosa elégíti ki, aki nem személyes adós, ezzel a követelés éppen úgy nem szűnik meg, mint ahogy nem szűnik meg az adós tartozása rendszerint akkor, ha helyette a tartozást a kezes fizette ki. Ilyen esetben ugyanis a kezes - a közte és a főadós vagy esetleg még harmadik személy közt fennálló jogviszonyhoz képest - megszerzi a követelést. Méltánytalan volna, ha az ingatlantulajdonos a dologi kezes - fizetése esetében a jelzálogjog-konfuzió folytán egyszerűen megszűnnék. Ez a megszűnés ugyan a mai jog szerint sem következik be, mert a jelzálogjog megszűnéséhez a telekkönyvi kitörlés is szükséges, ámde a fennmaradásból a tulajdonosnak semmi előnye nem származik; mert az. ingatlan árverése esetében az ily kifizetett teher összegét nem lehet a tulajdonos javára sorozni és így a később álló hitelezők meg nem érdemelt előnyhöz jutnak annak következtében, hogy egyik tehertétel tekintetében a hitelező és a dologi (nem személyes) adós személye véletlenül találkozott. A Ptk. első szövege éppen ezt az esetet tekintette a legerősebb érvnek a saját jelzálogjog jogintézménye mellett és jóllehet a saját jelzálogjogot nem kívánta megvalósítani, kerülő úton kívánt a most említett méltánytalanságon segíteni és pedig oly módon, hogy a tulajdonost feljogosította a dologi kezesség alapján teljesített fizetéssel kielégített jelzálogos követelés átruházására, de világosan kimondta, hogy, ha a tulajdonos ezzel a joggal nem él, a jelzálogjog a rangsorban következő jelzálogos követelésekkel szemben hatálytalan. Vagyis az első szöveg szempontjából ennek a denaturált saját jelzálogjognak éppen csak az volt árverés esetében a következménye, hogy a tulajdonos azt az összeget, amit árverési vételárfölösleg címén is megkapott volna, mint hitelező kaphatta meg.

A Ptk. törvényjavaslata már nem zárkózott el olyan mereven a saját jelzálogjog intézményével szemben és a kezes jogi helyzetének követelményeként állítja fel ebben az esetben a követelésnek és - járulékos természeténél fogva - a jelzálogjognak a tulajdonosra átszállását, mint a saját jelzálogjog keletkezésének egyik nélkülözhetetlen esetét. Ezt az álláspontot a bizottsági szöveg is fenntartotta.

A javaslat a Ptk. bizottsági szövegétől abban tér el, hogy a jelzálogjog járulékos természetének az előbbi § indokolásában már említett világosabb kifejezése érdekében kiemeli azt a jogtételt, hogy a jelzálogjog csak akkor száll át a tulajdonosra, ha a fizetéssel a személyes adós irányában valóban követelése támad. Előfordulhat olyan jogviszony is, amikor több különböző személy tulajdonát alkotó ingatlan van jelzálogul lekötve és az egyik dologi adósnak a teljesítés folytán nem a személyes adóssal vagy nemcsak a személyes adóssal szemben támad követelése, hanem más dologi adósokkal szemben vagy ilyen adósokkal szemben is. A javaslat ilyen esetekre is gondol, amikor a "mástól" követelhető megtérítést is megemlíti.

A § második bekezdése az első bekezdés szabályát arra az esetre is kiterjeszti, ha a tulajdonos nem elégíti ki a hitelezőt, hanem maga válik hitelezővé pl. úgy, hogy a hitelezőről a követelés öröklés útján száll rá. A bizottsági szöveg 682. §-ának 2. bekezdése erről az esetről nem gondoskodik, mert a 379. §-ának rendelkezéséből következett, hogy a jelzálogjog a konfuzióval nem szűnik meg. A javaslat azonban nem lát okot arra, hogy konfuzió esetében a jelzálogos követelés másként maradjon fenn, mint akkor, ha a tulajdonos a hitelezőt kielégíti. Ha ugyanis a konfuzió a tulajdonosra kedvezőbb eredménnyel járna, teljesítés esetében a követelés engedményezésére törekednék és formai különbség eredményezné az anyagi jog szempontjából eltérő jogállást. Ha a hitelező tulajdonossá válik, természetesen nem lehet szó arról, hogy ő a követelést megszerezze, mert a követelés korábban is őt illette, hanem ilyen esetben a jelzálogos követelés éppen korlátozást fog szenvedni az első bekezdésben foglalt rendelkezéseknek megfelelően. A jelzálogjogot megszerző dologi adós kezesi jogállásából következik, hogy vele szemben a személyes adós - a hitelezővel szemben őt megillető kifogásokon felül - az egymás közti jogviszonyukból eredő kifogásokat is felhozhatja.

Ugyanez a szabály megfelelően áll akkor is, ha a jelzálogos követelés és a jelzálog tulajdona egy személyben egyesül.

10. § Ha a jelzálogos hitelezőt oly személyes adó elégíti ki, aki nem tulajdonosa a jelzálogjognak, a jelzálogjog a követelés kielégítésével reá száll át annyiban, amennyiben a kielégítés alapján a jelzálogjog tulajdonosától vagy ennek valamelyik jogelődjétől megtérítést követelhet.

A törvényes engedménynek második esete, mikor a jelzálogos hitelezőt oly személyes adós elégíti ki, aki nem tulajdonosa a jelzálognak. Ebben az esetben a személyes adós és a tulajdonos közötti visszkereseti igény ugyanaz, mint az egyetemleges adóstársak között. Ennek a kötelmi jogi viszonynak a következményeit vonja le ez a § lényegben a polgári törvénykönyv szövegeivel egyezően.

Ugyanez a szabály megfelelően áll akkor is, ha a jelzálogos követelés és a személyes adósság egy személyben egyesül.

11. § Amennyiben a jelzálogjog a követelés átruházásával vagy kielégítésével a szerzőfélre, a jelzálogjog tulajdonosára vagy másra száll ál, mind a volt jelzálogos hitelező, mind az, akire a jelzálogjog átszállott, követelheti a másiktól, hogy egyezzék bele az átszállásnak telekkönyvi bejegyzésébe.

A 8. § indokolásában már volt szó arról, hogy a harmadik jóhiszemű telekkönyvi szerző jogvédelme folytán a jelzálogjog telekkönyvön kívüli átszállása esetében szükséges az. érdekelteknek módot nyujtani a telekkönyvi állapotnak a valóságos jogi helyzettel összhangbahozására. A javaslat az átszállás bekebelezése helyett a telekkönyv kiigazítását, mint egyszerűbb jogi formát kívánja megvalósítani az. átszállás minden esetében, bár természetesen a kiigazításba beleegyezés is csak per útján lesz kikényszeríthető

12. § A jelzálogjog megszűnik, ha a jelzálogjogot végrehajtási árverésen eladják és a tulajdonjognak az árverési vevő javára szóló bekebelezéskor az érdekeltek a jelzálogjogot fenn nem tartják vagy ha a hitelező a jelzálogból vagy egyéb oly tárgyból, amelyre a jelzálogjog kiterjed, végrehajtás útján kielégítést nyer.

A fennáló jog szabálya. Nem egészen fedi a Vht. 182. §-át, amely a jelzálogjog megszűnését arra az esetre is kimondja, ha a jelzálogos követelés az árverési vételárból nem nyert kielégítést. A javaslat az idézett jogszabálynak csupán anyagi jogi részét tartalmazza, a ki nem egyenlített követelésre vonatkozó jelzálogjog megszűnése pusztán a végrehajtás kényszerintézkedés jellegéből folyó eljárási szabály.

13. § A jelzálogjognak jogügylettel megszűntetéséhez a hitelezőknek lemondó nyilatkozata (törlési engedély) és a jelzálogjog telekkönyvi kitörlése szükséges.

A javaslat e §-a - éppen úgy, mint a jelzálogjog keletkezése tekintetében a 6. § - a jelzálogjog jogügyleti megszüntetéséről szól. Annak megkívánása, hogy a törlési engedély a telekkönyvi hatóságnál előterjesztett vagy a jelzálog tulajdonosához intézett nyilatkozat legyen, a polgári törvénykönyv kötelmi jogi részének egyik alapvető tételén alapszik. A törlési engedély komolysága megkívánja, hogy határozott személyhez legyen intézve és nem forog fenn ok arra, hogy a polgári törvénykönyv előmunkálatainak szellemével a javaslat

e helyen ellentétben kerüljön, holott egyik fő törekvése e munkálatok eredményének minél teljesebb értékesítést.

14. § Ha a követelés elévült vagy oly kifogás áll útjában, amely érvényesítését mindenkorra kizárja, a jelzálog tulajdonosa a hitelezőtől követelheti, hogy a jelzálogjogról mondjon le és egyezzék bele telekkönyvi bejegyzésének törlésébe.

A fennálló jog szerint a követelés megszünte esetében a jelzálogjog tulajdonosának joga van a jelzálogjog törlésébe beleegyezést a hitelezőtől per útján követelni. A Ptk. első szövege ugyanezt a jogot a követelés elévülése esetére is megadta a tulajdonosnak, jóllehet az elévülés a követelést nem szünteti meg, hanem csak az adóst szabadítja fel a teljesítés kötelezettsége alól. A Ptk. törvényjavaslata és bizottsági szövege a követelés megszűnése esetében a telekkönyv kiigazítását tette lehetővé és a jelzálogjog törlésére irányuló keresetet az elévülés és általában peremptoria exceptio esetére adta meg. A javaslat nem tartotta szükségesnek a megszűnése esetéről külön rendelkezni. Ha a követelés megszűnik, már az 1. § rendelkezése folytán be kell következni a jelzálogjog megszűnésének és ha ez a 13. § értelmében jogügylet útján nem juthat telekkönyvi hatályhoz, per útján lehet a jelzálogjog megszűnésének deklarálását a törvény külön rendelkezése nélkül is elérni. A követelés megszűnése tekintetében tehát a javaslat a bizottsági szövegtől csak abban tér el, hogy nem ad helyet ilyen esetben a telekkönyv kiigazításának, hanem a fennálló jogot tartja fenn.

A második bekezdésre meg kell jegyezni, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik a kivételes hatalom alapján kibocsátott egyes rendeletekben foglalt perlési tilalmakra, amelyek ideiglenes jellegüknél fogva nem eredményezhetik a követelés tekintetében bekebelezett jelzálogjog törlését. Ez a szabály az olyan követelésekre vonatkozik, amelyek mint a turpis causán alapuló, kártyaadósságból eredő követelések bírói úton egyáltalán nem érvényesíthetők. Ezt a rendelkezést a képviselőházi bizottság vette fel a végből, hogy az ilyen követeléseket ne lehessen a jelzálogjog segélyével bírói úton érvényesíthetőkké tenni. A törlési igény természetesen csak azzal a harmadik jóhiszemű jogszerzővel szemben van meg ezen az alapon, akinek javára a 60 napi és 6 hónapi vagy 3 évi határidő el nem telt.

Bírói úton érvényesítés alatt kell érteni azt az esetet is, amikor különleges jogszabályok értelmében magánjogi követelések tekintetében közigazgatási hatóság ítélkezik (pl. 1923:XXXIV. tc.), mert ilyenkor a közigazgatási hatóság az anyagi jog szempontjából csak helyettesíti a bíróságot. Bírói úton ehhez képest csak az olyan követelés nem érvényesíthető, amelytől jogi természete szerint a hatósági jogsegély általában meg van tagadva.

Ugyanez áll oly esetben is, ha a követelés bírói úton nem érvényesíthető.

15. § Ha a jelzálogos hitelező vagy tartózkodóhelye ismeretlen, a jelzálog tulajdonosának kérelmére a bíróság a hitelezőt hirdetményi eljárás útján hozott határozattal jelzálogos követelésére nézve kielégítettelek és a jelzálogjogot megszűntnek nyilváníthatja, ha a tulajdonos a hitelező kielégítésére vagy a követelés felmondására jogosítva van és a követelés összegét, valamint a telekkönyvben kitett kamatlábnak megfelelő, a kérelem előterjesztésének napjától visszafelé számított három évnél nem régibb hátralékos kamatot, úgyszintén a tőkével egyenlő rangsorban kielégítendő egyéb mellékszolgáltatásokat a jelzálogos hitelező részére visszavonhatatlanul bírói letétbe helyezi.

A fennálló jog és a polgári törvénykönyv első tervezete az ismeretlen, vagy ismeretlen helyen tartózkodó jelzálogos hitelezővel szemben is csak per útján tették lehetővé a jelzálogos tartozás bírói letétbe helyezés folytán megszűnésének kimondását. A polgári törvénykönyv törvényjavaslata - minthogy a hitelező kielégítéséhez különböző jogkövetkezmények fűződnek - szükségesnek tartotta, hogy a követelésnek bírói letétbe helyezés útján kielégítését közhitelességgel tanusítani lehessen s e végből peren kívüli eljárást tett lehetővé, amelynek során a bíróság a hitelezőt kielégítettnek nyilvánítja. Ez a bírói határozat azután nemcsak inter partes lehet hatályos, hanem közhitelű alapjául szolgál mindama jogoknak, amelyeket a hitelező kielégítése alapján a jelzálogjog tekintetében támasztani lehet.

A javaslat a polgári törvénykönyv törvényjavaslatának a bizottsági szövegtől is elfogadott álláspontját magáévá teszi, attól azonban a szabatosabb szövegezésen felül több tekintetben eltér. Így:

1. Azzal az esettel, amikor a hitelező ismeretlen, egy jelentőségűnek veszi azt az esetet, amikor az ismert hitelezőnek a tartózkodási helye ismeretlen. Gyakorlati szempontból ugyanis a két esetben ugyanaz az adós helyzete. Hogy ismeretlen tartózkodását ne lehessen ismeretlen tartózkodású gyanánt kielégíteni, arról az eljárási szabályok vannak hivatva gondoskodni.

2. A bizottsági szöveg a kamatok tekintetében azt rendeli, hogy azokat a bírói határozat hozatalától visszafelé számított három évről kell letétbe helyezni. A bírói határozat hozatalának időpontja azonban akkor, amikor a letétbehelyezés történik, vagyis a kérelem előterjesztésekor, még ismeretlen. Igaz ugyan, hogy három év bármely időponttól számítva is ugyanannyi idő, de a kérelem előterjesztése és a bírói határozat hozása közötti időben lejáró kamatot a kérelem előterjesztésekor még nem lehet hátralékosnak tekinteni. Ezért a javaslat a kamatok kiszámításában a kérelem előterjesztésének időpontját mondja irányadónak.

3. A bizottsági szöveg szerint a felmondási jogosultság bekövetkezése már elég a letétbehelyezésre és nincs szükség a felmondási idő leteltének bevárására. Ez a hitelezőre nyilván sérelmes. Nem volna azonban célja a még csak felmondható követelés tekintetében külön felmondási eljárás rendszeresítésének. A javaslat a hitelező érdekeit kellőképpen megvédve látja azzal, hogy megkívánja a felmondási időre járó kamat letétbehelyezését is. Minthogy a tulajdonos a követelés megszüntetésére irányuló jognyilatkozatot a kérelem előterjesztésekor teszi meg, a javaslat a kamat szempontjából jelentős felmondási időt a kérelem előterjesztésétől számítja.

4. A javaslat a letétbehelyezett összeg további sorsa felől is rendelkezik, s megengedi a tulajdonosnak a letétbehelyezett összeg visszavételét akkor, ha a hitelező joga a letétbehelyezett összegre harminckét év eltelte folytán megszűnt. Ez a rendelkezés a bírói készpénzletétekre vonatkozó fennálló jogszabályokkal nem ellenkezik, mert a bíróság a letett összeget a harminckét évi határidő alatt csak a hitelező jelentkezése esetében utalja ki, ha pedig a hitelező e határidő alatt nem jelentkezik, a letevő kezéhez utalja azt vissza. Ez az eset tehát nem azonos azzal, amikor a fél a kiutalt letéti összeget nem veszi át és az az elévülési idő lejártával az államkincstártól többé nem követelhető.

Ha a követelés lejárata felmondástól függ és a felmondásra határidő van szabva, az előbbi bekezdésben meghatározott kamaton felül bírói letétbe kell helyezni a telekkönyvben kitett kamatlábnak megfelelő azt a kamatot is, amely a kérelem előterjesztésének napjától számított felmondási idő végéig jár.

Ha a hitelező a bírói határozat után harminckét év alatt a letéti hatóságnál az összeg felvétele végett nem jelentkezik, joga a letett összegre megszűnik és a letevő a letett összeget visszaveheti még akkor is, ha a visszavétel jogáról lemondott.

16. § Ha a jelzálogos hitelező vagy tartózkodóhelye ismeretlen és a jelzálogjogra vonatkozó utolsó telekkönyvi bejegyzés óta harminckét év eltelt a nélkül, hogy a tulajdonos a jelzálogos hitelező jogát az elévülés félbeszakítására alkalmas módon elismerte volna, a jelzálog tulajdonosa kérheti, hogy a bíróság hirdetményi eljárás útján hozott határozattal a jelzálogjogot megszűntnek nyilvánítsa.

A felhívási eljárásnak másik esete t. i. az, amikor a telekkönyvi bejegyzés óta eltelt hosszú idő folytán feltehető, hogy a követelés már megszűnt, jogunkban a határőrvidéki betétszerkesztéssel kapcsolatban fordult elő incidentalis intézkedés alakjában. A polgári törvénykönyv valamennyi szövegében előforduló intézkedést a javaslat azzal az eltéréssel tette magáévá, hogy a határidőt a fennálló jog elévülési határidejével egyezően állapította meg és a felhívási eljárást éppen úgy, mint az előbbi §-ban, arra az esetre is kiterjesztette, ha a hitelező ismeretlen helyen tartózkodik.

Ez a rendelkezés fontos gyakorlati szükségletet elégíti ki, mert a telekkönyvekben nagyon sok olyan régi tehertétel van, amelyek fenn nem állása egészen nyilvánvaló és a tulajdonosnak nincs módja azok töröltetésére, hacsak az ismeretlen helyen tartózkodó hitelező esetleg ismeretlen örökösei elleni per útján nem választja. Ez az út pedig különösen a régi pénztartozások elértéktelenedése folytán a tulajdonosra aránytalanul költséges volna és így a 16. § rendelkezése nélkül nem lehetne remélni, hogy a telekkönyvi állapot a valóságos helyzethez közeledjék.

A 16. § 2. bekezdését akként kívánja módosítani, hogy a hirdetményi eljárás útján a törlés oly követelés esetében, amelyet részletekben kell kiegyenlíteni csak az utolsó részlet lejártának napjától számított 32 év elteltével legyen megengedve. Erre a kiegészítésre azért van szükség, mert egyébként vitás lehetne, hogy egyes részletek tekintetében nem lehet-e a 32 évi határidőt külön-külön számítani és minden egyes részlet törlését külön hirdetményi eljárás útján kérni.

A 3. címéhez.

Az itt következő §-ok szabályait - amint már az általános indokolásban is említettem - a közelmultban a mezőgazdasági hitel megszerzését könnyítő egyes rendelkezésekről szóló 1925:XV. törvénycikk általános érvénnyel a polgári törvénykönyv előmunkálatai alapján már törvénybe iktatta. A javaslat ezeket a rendelkezéseket a teljesség érdekében öleli fel. Ezzel elosztanak azok a kétségek is, amelyek abban a tekintetben merültek fel, hogy az 1923:XV. tc. 6-10. §-ai a mezőgazdasági hitel körén kívül is alkalmazhatók-e.

Ha a követelés fizetésének ideje naptár szerint van meghatározva, a harminckét évi határidőt a eljárat napjánál és ha a követelést részletekben kell kiegyenlíteni, az utolsó részlet lejáratának napjánál korábbi időtől nem lehet számítani. A követelés elismerése esetében a határidő az elismeréssel újra kezdődik.

3. A jelzálogjog ranghelyének előzetes biztosítása és rendelkezés a megszűnt jelzálogos követelés ranghelyével

17. § A tulajdonos a telekkönyvben feljegyeztetheti, hogy ingatlanát hat hónapon belül a feljegyzésben megjelölendő összegnél nem nagyobb összegig jelzálogjoggal meg akarja terhelni.

Már az 1859. augusztus 1-én kiadott igazságügyminiszteri rendelet módot adott arra, hogy a tulajdonos a felveendő kölcsönnek a ranghelyét előre - feljegyzéssel - biztosítsa. Ez úton a tulajdonos a hitelező számára a feljegyzéskori telekkönyvi állapotot biztosítsa és ezen a réven könnyebben tehet szert kölcsönre. A polgári törvénykönyv szövegei ezt az alapgondolatot továbbfejlesztve az elidegenítésre, a telekkönyvbe bejegyzett jog terhelésére és átruházására is kiterjesztették. Az 1923:XV. tc. a szabályt tárgyánál fogva csak a jelzálogjoggal terhelés tekintetében mondta ki és a rendelet túlságosan rövid 60 napos határidejét - a polgári törvénykönyv előmunkálatainak megfelelően - hat hónapra emelte fel.

A javaslat, minthogy szintén csak a jelzálogjog a tárgya, az 1925:XV. tc. 10. §-át követte, mégis kiterjesztette a feljegyzés lehetőségét a jelzálogjog átruházására vagy aljelzálogjoggal terhelésére. A javaslat keretébe vágott volna a javaslat 5. §-a értelmében jelzálogjoggal terhelő jogok terhelésére irányuló szándék feljegyzésének megengedése, ezt azonban a javaslat, mint nem gyakorlati intézkedést, mellőzte.

Ha a bejegyzést a feljegyzésben kitett határidő alatt kérik, a bejegyzett jog a feljegyzés hatályosságának kezdetéhez igazoló ranghelyet kap.

Ugyanezek a szabályok állanak a jelzálogjog átruházására vagy aljelzálogjoggal terhelésére.

18. § Ha a jelzálogos követelés egészen vagy részben megszűnik, vagy ha a jelzálogos hitelező jelzálogjogáról egészen vagy részben lemond, a jelzálog tulajdonosa a jelzálogjog telekkönyvi kitörléséig a megszűnés vagy a lemondás terjedelmében a jelzálogjog ranghelyével rendelkezhetik.

A javaslat nem fogadja el a fix prioritás elvét, amelynél fogva a jelzálogjogok mindig megtartanák azt a ranghelyet, ahol keletkeztek. Ennek az a következménye, hogy a korábbi rangsorral bejegyzett jelzálogjog törlése folytán a későbbi rangsorral bejegyzett jelzálogjog kedvezőbb helyzetbe kerül, lényegileg a tulajdonos hátrányára, mert így pl. a második helyre nyujtott és ennek folytán magasabb kamatozású kölcsön első helyre kerül, a tulajdonos pedig ismét csak második helyre, tehát ismét magasabb kamatozással tud kölcsönt szerezni. Ezen a helyzeten volt hivatva segíteni bizonyos szűk körben a 947/1888. 1. M. E. számú rendelet I. fejezete, amely bizonyos esetekben lehetővé tette, hogy a törölt jelzálogjog ranghelyén új követelés biztosítására kebeleztessék be jelzálogjog. Elvileg általában sem lett volna kizárva, hogy a követelés megszűnése után a jelzálogjog törlése helyett a tulajdonos és a hitelező úgy állapodjanak meg, hogy a régi követelés helyett a hitelező újabb követelésének biztosítására szolgáljon a régi jelzálogjog, a bírói gyakorlat azonban a jelzálogjog járulékos természete alapján az ilyen megállapodások érvényesülésének útját vágta. A polgári törvénykönyv első szövege azután arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hitelezőt kielégítő tulajdonos a kielégítést fejében reá ruházott jelzálogjogot továbbadhatja. A törvényjavaslat és a bizottsági szöveg a kérdés részben a saját jelzálogjog elismerésével (l. a 9. § indokolását oldotta meg és a ranghellyel rendelkezést arra az esetre tartotta fenn, amikor a hitelezőt oly tulajdonos elégítette ki, aki egyszersmind személyes adós.

Az 1925:XV. tc. a követelés megszűnése vagy a jelzálogjogról lemondás következtében megszűnt jelzálogjog ranghelyével rendelkezést teljesen kiépítette.

A javaslat a szükséges intézkedésekkel az 1925:XV. tc. rendelkezéseit veszi át és az 18. §-ban a ranghellyel rendelkezésnek azt az esetét szabályozza, amikor a jelzálogjog még nincsen törölve. A törlés időpontjáig a telekkönyv a jelzálogjogot tartalmazza és ezért a ranghellyel rendelkezést időhatárhoz kötni, vagy a rendelkezési szándékot a telekkönyvben feltüntetni felesleges.

A § a követelés megszűnése mellett a jelzálogjogról lemondást is megemlíti és a ranghellyel rendelkezést részleges megszűnése vagy részleges bemondás esetére is megengedi. A részleges ranghellyel rendelkezés esetében felmerült a részben megmaradó régi jelzálogjognak a tulajdonos rendelkezése folytán keletkező új jelzálogjoggal szembeni rangviszonya. A javaslat a szintén megindokolható egyenlő rangsornál célszerűbbnek és a telekkönyvi prioritással jobban összhangban állónak találta azt, hogy a régi jelzálogjog megmaradó része az új jelzálogjogot rangban megelőzze. A ranghely keretén belül ugyanis a régi jelzálogjog nyilván az előbbi és a ranghellyel rendelkezés nem járhat az ugyanazon ranghelyen már bekebelezett jelzálogjog sérelmével.

E rendelkező jogánál fogva a jelzálogjog tulajdonosa az eddigi jelzálogjog telekkönyvi kitörlésével egyidejűleeg a jelzálogjog rangsorában akár az eddigi, akár új hitelező javára az eddiginél nem terhesebb új jelzálogjogot alapíthat. Ha a követelés csak részben szűnt meg vagy a hitelező jelzálogjogáról csak részben mondott le és a törölt jelzálogjog rangsorában a jelzálog tulajdonosa új jelzálogjogot alapít, ezt a fennmaradó jelzálogjog rangsorban megelőzi.

19. § A tulajdonos a jelzálogjog telekkönyvi kitörlése alkalmával a telekkönyvben feljegyeztetheti, hogy a törölt jelzálogjogi bejegyzés ranghelyét egy év tartamára fenntartja a törölt jelzálogjognál nem terhesebb új jelzálogjog bejegyzésének céljára. Ez a fenntartás tulajdonváltozás esetében az új tulajdonosnak is javára szolgál.

E § a ranghellyel rendelkezést bizonyos feltételek mellett a régi jelzálogjog kitörlése utánra is fenntartja. A tulajdonostól ugyanis nem lehet az kívánni, hogy a ranghellyel rendelkezés jogával élve, a régi jelzálogjog megszűnése után nyomban új jelzálogjogot engedélyezzen, hiszen ezzel figyelemmel arra, hogy főként első helyre aránylag könnyen lehet kölcsön kapni, a tulajdonost könnyelmű hitelkeresésre ösztönöznék. Nem lehet viszont a tulajdonost abba sem belekényszeríteni, hogy a megszűnt jelzálogjogot a ranghellyel rendelkezés fenntartása érdekében sokáig kitörölhetetlenül hagyja, mert ezzel alkalmat adna harmadik jóhiszeműnek jogszerzésére, ami nemcsak a tulajdonosnak okozna fölösleges bonyodalmakat, hanem annak a törekvésnek is sérelmével járna, hogy a telekkönyv a valóságos jogi helyzetet tükrözze vissza.

A javaslat a kérdést - az. 1925:XV. tc. 7. §-ával egyezően - úgy oldja meg, hogy a jelzálogjog kitörlése alkalmával megengedi a ranghellyel rendelkezés fenntartásának feljegyzését.

Ha az ilyen feljegyzés időbeli korlátozás nélkül fennmaradhatna, ez közel vinné a javaslatot a fix prioritás elvéhez és gyakorlatilag állandó bizonytalanságban tartaná a később következő hitelezőket. A javaslat éppen ezért a ranghellyel rendelkezés fenntartását csak egy évi időre engedi meg.

A feljegyzés dologi jellegéből folyik, hogy a fenntartás tulajdonosváltozás esetében az új tulajdonosnak is javára szolgál.

20. § Ha a jelzálogjog telekkönyvi törlését nem a jelzálog tulajdonosa kéri, erről a tulajdonost a telekkönyvi hatóság a törlés elrendelése előtt értesíteni köteles. A tulajdonos az értesítés vételétől harminc nap alatt kérheti a telekkönyvi hatóságnál az új jelzálogjog bejegyzését vagy kérelmének előterjesztésétől számított egy év tartamára a ranghely fenntartásának feljegyzését. Ha a tulajdonos e határidő alatt ily kérelmet nem terjeszt elő vagy bejelenti, hogy e jogával nem él, a telekkönyvi hatóság a jelzálogjog törlése tárgyában határoz.

A javaslat a 13. §-a szerint éppen úgy, mint a fennálló jogban, a jelzálogjog törléséhez nem szükséges a tulajdonos beleegyezése. Ennek folytán megeshetnék, hogy a tulajdonosnak a ranghellyel rendelkezése a törlés foganatosítása folytán meghiúsulna, mert a 18. és 19. § értelmében a ranghellyel rendelkezés jogát legkésőbb a törléssel egyidőben kell biztosítani. A javaslat ezért - az 1925:XV. tc. 8. §-ával egyezően - a jelzálogjognak nem a tulajdonos kérésére törlését nem engedi meg addig, amíg a tulajdonosnak alkalma nem nyílik az említett jog gyakorlására. A tulajdonos arról, hogy valamely jelzálogjog törlését kérték, értesítést kap és az értesítés vételétől számított harminc nap alatt akár a 18. §, akár a 19. § értelmében rendelkezhetik a ranghellyel. Ha a tulajdonos a megszabott határidő alatt nem nyilatkozik, ezt olybá kell venni, mintha a törlést ő maga kérné és pedig fenntartás nélkül. Annál inkább ez a helyzet, ha a tulajdonos már a határidő lejárta előtt bejelenti, hogy a ranghellyel rendelkezni nem kíván. Azt, hogy a jelzálogjogot ily bejelentés esetében már a harminc napi határidő letelte előtt törölni lehessen (természetesen csak akkor, ha a törlés törvényes előfeltételei egyébként fennforognak), azért teszi lehetővé a javaslat, mert az ingatlan mielőbbi tehermentesítése a tulajdonosnak érdekében állhat, akár azért, mert az. ingatlant eladta és bizonyos határidőre tehermentes átadásra kötelezte magát, akár pedig azért, mert új kölcsönét csak a tehermentesítés után folyósítják.

21. § A tulajdonos a jelzálogjog megalapításakor a hitelező irányában nem mondhat le arról a jogáról, hogy e jelzálogjog kitörlése esetében a törölt jelzálogjogi bejegyzés ranghelyével rendelkezhetik vagy hogy e ranghelyet új jelzálogjog bejegyzésének céljára fenntarthatja.

A hitelnyujtásnak gyakori formája az, amikor a hitelező a nyujtandó kölcsön erejéig jelzálogjogot szerez, a kölcsön összegének egy részét a fennálló terhek töröltetésére fordítja, a törlési kérvényeket maga adja be és csak mindezek lebonyolítása után fizeti ki a tulajdonos kezéhez a kölcsön összegének fennmaradó részét. Az előbbi §-okban a tulajdonosnak biztosított jog arra a visszaélésre vezethetne, hogy a tulajdonos a hitelnyujtó által kiegyenlített tartozásokat biztosító jelzálogjoguk rangsorával rendelkezve, a hitelnyujtó megelőző rangsorban új jelzálogjogot alapítson s ezáltal őt megkárosítsa.

A javaslat e végből, hogy az ilyen visszaélésnek elejét vegye, nem tartotta ugyan szükségesnek, hogy a tulajdonos a ranghellyel rendelkezésről a hitelezővel szemben előre lemondhasson, mert az ily lemondás lehetővététele alkalmas volna arra, hogy a ranghellyel rendelkezés szabályai holt szabályokká váljanak, hanem elégségesnek találta annak a kimondását, hogy a tulajdonos harmadik személlyel, pl. a második helyre hitelnyujtóval szemben, aki az első helyen szereplő törlesztéses kölcsön nagy részének törlesztett volta folytán első helyi kölcsönt nyujt, lemondhasson. A § rendelkezései érdemben megegyeznek az Optk. III. résznovellájának 34. §-ával. (Optk. 469/a. §)

Későbbi hitelező vagy harmadik személy irányában azonban a tulajdonos lemondhat arról a jogáról, hogy a jelzálogjogi bejegyzés ranghelyével a jelzálogjog törlése után rendelkezhessék vagy hogy e ranghelyet új jelzálogjog bejegyzésének céljára fenntarthassa. Az ily lemondást a telekkönyvben fel lehet jegyezni.

22. § Ha a jelzálogjogot végrehajtási árverésen eladják vagy haszonvételére végrehajtást foganatosíttatnak a nélkül, hogy a kielégítési sorrend megállapítása előtt a követelés megszűnte vagy a hitelező lemondása alapján a jelzálogjogot a telekkönyvben törölték volna vagy a jelzálog tulajdonosa a törlés alkalmával fejlegyzett ranghelyfenntartás alapján új jelzálogjogot bejegyeztetett volna, a jelzálogjog ranghelye a kielégítési sorrend megállapításában figyelmen kívül marad. Amennyiben azonban a jelzálogjog tulajdonosa a követelés kiegyenlítéseért harmadik személytől megtérítést követelhet vagy ily követelés harmadik személy javára a tulajdonossal szemben áll fenn, a még nem törölt jelzálogjog hatálya e követelés biztosítására fennmarad.

Hogy a javaslat a ranghellyel rendelkezés jogának elismerésével nem tette magáévá a fix prioritás elvét, abból az elbánásból tűnik ki a legvilágosabban, amelyben e jog az ingatlan végrehajtási árverésen eladása vagy a haszonvételére vezetett végrehajtás esetében részesül. A jelzálogjog járulékos természetéből folyik, hogyha az említett kényszerintézkedések foganatosításakor nincsen olyan követelés, amelynek fedezésére a formailag fennálló jelzálogjog szolgálna, vagy ha nem követelés erejéig fennálló jelzálogjog, hanem csupán a tulajdonosnak bizonyos jogosítványa van feljegyezve, a ranghelyet a kielégítési sorrend szempontjából éppen úgy nem lehet figyelembe venni, mintha olyan egyéb jog - pl. bérleti jog - volna feljegyezve, amelynek kényszereladás esetében meg kell szűnnie. A javaslat korábbi rendelkezéseinek (9. és 10. §) természetes következménye, hogy a jelzálogjog hatálya fennmarad olyankor, amikor a jelzáloggal biztosított követelés teljesítése alapján nem a követelés megszűnése, hanem a követeléssel együtt a jelzálogjog átszállása következik be.

4. A jelzálogjog terjedelme a követelés tekintetében

23. § A jelzálog nemcsak a követelés bejegyzett összegének, továbbá a bejegyzett kamatnak és mellékszolgáltatásnak szolgál fedezetül, hanem a törvénynél fogva fedezetéül szolgál a követelés törvényes kamatának, a jelzálogos követelés felmondásával járó költségnek és a követelésnek a jelzálogból való kielégítésével járó per- és végrehajtási költségnek.

Az a kérdés, hogy a jelzálogjog milyen körben szolgál a követelés biztosítására, kettős szempontból igényel megoldást. A törvénynek egyfelől meg kell mondani, hogy a hitelezőnek csak tőkekövetelését vagy a járulékos követeléseket is biztosítja-e a jelzálogjog és hogy utóbbi esetben milyen járulékos követelések azok, amelyek tekintetében a jelzálog fedezetül szolgál. Másfelől arra a kérdésre kell a törvénynek felelni, hogy mi az, ami fedezetül szolgál.

A javaslat 23. §-a az első kérdésre adja meg a feleletet, a mai joggal és a polgári törvénykönyv előmunkálataival egyezően úgy, hogy a jelzálog a járulékos követelésekre is kiterjed, a törvényesnél magasabb kamatra és a kikötött mellékszolgáltatásokra azonban csak akkor, ha ezek a telekkönyvbe be vannak jegyezve. A törvény szerint ugyanis a tőkének egyedül a törvényes kamat olyan járuléka, amely külön kikötés nélkül is jár. Ez a § nem oldja meg azt a kérdést, hogy a járulékos tartozásokat a jelzálog milyen rangsor szerint fedezi; ez a kérdés mint a jelzálogos hitelező kielégítésének módja körébe vágó, a javaslat egy később rendelkezésének (54. §) tárgya.

5. A jelzálogjog tárgyi terjedelme

24. § A jelzálogjog nem ad jogot a jelzálog birtokára, a jelzálog gyümölcseinek szedésére vagy egyéb hasznainak élvezetére.

Az ingatlanok kézizálogul átengedésének és a pactum antichreticum minden formájának tilalma fennálló jogunkban is megvan. Ezt a tilalmat nem annyira jogászi elvi szempontok, mint gazdasági szempontok indokolják. Az ingatlan kézizálogul lekötésének káros gazdasági következményeit gazdasági életünk az ősiségi nyiltparancs után is sokáig érezte. A javaslat e tekintetben nem helyezkedhetett a polgári törvénykönyv törvényjavaslatának arra az álláspontjára, hogy a tilalom a szükséges terjedelemben egyéb rendelkezésekből amúgy is levezethető, hanem a bizottsági szöveggel egyezően, a fennálló jogszabályokra is figyelemmel szükségesnek tartotta a pregnáns kifejezést.

A javaslat elsősorban azt mondja ki, hogy a jelzálogjog - már fogalmából folyólag - milyen jogosítványokat nem adhat a hitelezőnek és a bizonyos megállapodásokat semmisnek nyilvánító szabályt az említett elsődleges szabály következményeként állítja be.

Előfordulnak ma is olyan esetek, amikor a pactum antichreticumnak megfelelő gazdasági eredmény az ily pactum káros következményei nélkül éretik el. Ilyen pl. az. az eset, amikor a jelzálogos hitelező kitermeli a jelzálogul lekötött ingatlanon lévő erdőt s a jövedelemről a tulajdonosnak elszámol, azt a tartozás törlesztésére fordítva, vagy a fölösleget a tulajdonosnak visszafizetve. Az ilyen és hasonló esetekben nem az ingatlanból húzott hasznok illetik a hitelezőt, figyelem nélkül azok valóságos mértékére, mint a tilalmazott esetben, hanem a hitelező és az ingatlan tulajdonosa között a jelzálogos kölcsöntől függetlenül létesül megbízási, esetleg bérleti vagy haszonbérleti jogviszony, amelynek végeztével a különböző jogcímen alapuló kölcsönös követelések egészen vagy részben beszámítás útján szűnnek meg. Az ilyen megállapodások semmisnek nyilvánítása nem volna indokolt.

Semmis az oly megállapodás, amely a jelzálog birtokát vagy a jelzálogos követelés kamatai fejében a gyümölcsök szedésének vagy egyéb haszon élvezetének jogát a hitelezőnek biztosítékul átengedi.

25. § A jelzálogjog az ingatlant alkotórészeivel és tartozékaival együtt terheli.

A fennálló jog szerint a jelzálogjog csak olyan tartozékokra terjed ki, amelyek az ingatlantól állaguk sérelme vagy nevezetes értékcsökkenés nélkül el nem választhatók, vagyis fogalmilag csak az alkotó részre. A javaslat éppen úgy, mint a Ptk. szövegei a jelzálogjog hatályát a szoros értelemben vett tartozékokra is kiterjeszti. E kiterjesztés korlátait a 28. § tartalmazza.

26. § A jelzálogjog kiterjed az oly ingatlanrészre is, amely a telekkönyvben hozzájegyzéssel a jelzálogjog bejegyzése után lett a terhelt ingatlan alkotórészévé. A hozzájegyzett ingatlanrészt már terhelő jogok azonban, hacsak az érdekeltek másként nem állapodtak meg, ez ingatlanrész tekintetében rangsorban megelőzik a másik ingatlanra a hozzájegyzés előtt már bejegyzett jogokat.

Azt a kérdést, hogy a jelzálogjog kiterjed-e a telekkel utóbb egyesülő telekrészre, a Ptk. első szövege igenlegesen, törvényjavaslata és bizottsági szövege nemlegesen oldotta meg. A javaslat a hozzájegyzés olyan eseteinek szabályozását, amelyek miatt a törvényjavaslat az említett nemleges megoldást szükségesnek tartotta, az eljárási szabályoknak tartotta fenn, a telek más megnövekedése esetében pedig a § első bekezdésének általános elvével volna ellentétben, ha a telken épülő több emeletes házra a jelzálogjog ex lege kiterjedne, egy jelentéktelen terület csatolása pedig a jószágtestnek a terhelés szempontjából megállapított egységét megbontaná. Az új telekrész már meglevő terhei a javaslat szerint azért előzik meg a telek terheit, mert az új telekrészre a telek terhei csak az egyesülés idejében jönnek létre és így a telekrészen már meglévő terhek a telekkönyvi rangsor szabályai szerint is korábbiak.

A § második bekezdése megfelel a Ptk. szövegeinek.

Ellenben nem terjed ki a jelzálogjog közös tulajdonban álló ingatlan tekintetében az oly tulajdon hányadra, amely a jelzálogjoggal terhelt hányaddal a terhelés után egy tulajdonostárs tulajdonába kerül. A tulajdonos a szerzett jogok sérelme nélkül kérheti a jelzálogjog kiterjesztését.

27. § Az ingatlantól elvált termények és egyéb alkotórészek, amennyiben elválásuk a rendes gazdálkodás szabályai szerint történt, az elválással felszabadulnak a jelzálogjog alól, hacsak azokat a jelzálogos hitelező javára már előbb végrehajtás alá nem vonták.

A fennálló jog szerint a jelzálogjog a terményekre csak addig terjed ki, amíg azok a jelzálog tárgyával alkatrészei kapcsolatban vannak, vagyis az elválásig és beszedésig. A javaslat ezzel szemben éppen úgy, mint a Ptk. szövegei, abból indul ki, hogy a rendes gazdálkodás szabályai szerint és e szabályok ellenére elváló termények között különbséget kell tenni, mert míg az előbbi esetben a jelzálogos hitelező előre megállapíthatja, hogy a termények mikor fognak elválni és így adott esetben kellő időben védekezhetik fedezetének csökkenése ellen, a rendes gazdálkodás szabályai ellenére elválasztás őt váratlanul éri és ezért ilyen esetben szükséges a jelzálogos hitelező jogát még bizonyos ideig az elválás után is fenntartani. E tekintetben azonban a bizottsági szöveg túlságosan messzire ment, amikor minden korlátozás nélkül egy évi időtartamra tartott fenn a jelzálogjog hatályát. Igaz ugyan, hogy az ilyen elvált termények jóhiszemű megszerzőjével szemben a jelzálogjog gyakorlását a bizottsági szöveg is kizárta, de az elidegenítés és elvitel mégis a tulajdonosnak a jelzálogos hitelező érdekeit sértő, jogellenes magatartása lett volna, aminek a következményeit akkor is viselnie kellett volna, ha a termény az egy évi időtartamon belül, esetleg csak egy-két hónappal a valóságos elválás után a rendes gazdálkodás szabályai szerint is elvált volna, vagy ha az ily termény az elidegenítés elmaradása esetében tönkrement volna. A javaslat éppen ezért a német ptk. 1121. §-ának méltányosabb álláspontját igyekszik a fennálló jog szellemével összhangba hozni és a jelzálogjogot a rendes gazdálkodás szabályai szerint elvált termények és egyéb alkatrészek tekintetében is csak addig tartja fenn, amíg azok elidegeníttetnek és az ingatlanról el is vitetnek. E két feltétel együttes bekövetkezése esetében ugyanis minden olyan kapcsolat az ingatlan és az elvált dolog között azonnal megszűnik, amely a jelzálogjog fennmaradása mellett szólna. Ha a két feltétel közül csak az egyik vagy egyik sem következik be a javaslat szerint is egy évi határidő elteltével szabadulnak fel az elvált dolgok.

Ha a termények vagy más alkotórészek felszabadulása előtt a jelzálogos hitelező azokat lefoglalja, a jelzálogjog fennmarad ugyan, de harmadik jóhiszemű szerzőkkel szemben nem érvényesíthető, ami a jóhiszemű szerzés védelmének általános szabályaiból következik.

A § alkalmazása szempontjából jelentős kérdés lesz, hogy a termények vagy egyéb alkotórészek elválasztása a rendes gazdálkodás szerint történt-e. Hogy mikor történik az elválasztás a rendes gazdálkodás szerint, azt jogszabállyal tüzetesen meghatározni nem lehet. Ebben a kérdésben a fő eligazító szempont az, hogy a rendes gazdálkodás szerinti elválasztással a jelzálog érdekében beállott csökkenés az idő múlásával rendszerint helyreáll. Ez. az eset pl. a rendes évenkinti gyümölcsszedésnél, az üzemterv szerinti erdőtarolásnál. Az elválasztás nem a rendes gazdálkodás szerint történik, viszont akkor, ha a tulajdonos a jelzálog egész területén egyszerre irtja ki az erdőt. Nem lesz azonban elég a nem rendes gazdálkodás megállapítására az, ha a tulajdonos pl. a mezőgazdasági üzemben nem fordít gondot a föld jövőbeli termőképességének megóvására és ezért egy-két évben több termése van, mint amennyit okszerű gazdálkodás mellett elérhetne, vagy ha szöllőgazdaságban maximális termőképességet veszi igénybe és így jut a tőkék időelőtti kimerülése révén nagy terméshez A most említett esetekben a már létrejött termés elválasztásra van gazdaságilag rendelve és különben is lehetetlen volna megállapítani, hogy a valósággal beszedett termésből annyi lett volna okszerű gazdálkodással elérhető. Nem rendes gazdálkodással válik el az alkotórész, ha pl. a tulajdonos épületet bont le. A fentebb említett azokban az esetekben, amikor a termények elválasztása a rendes gazdálkodás körébe esik ugyan, de okszerűtlen és a jelzálog értékét rontó gazdálkodás eredménye, más, súlyosabb intézkedéssel védi meg a javaslat a hitelezőt (32., mint a jelen §-nak a rendelkezése.

A rendes gazdálkodás szabályai ellenére elvált termények és egyéb alkotórészek a jelzálogos hitelező javára elválásuk után is lekötve maradnak; az ekként elvált termények és egyéb alkotórészek azonban felszabadulnak a jelzálogjog alól, ha elidegenítik és az ingatlanról elviszik vagy e nélkül is, ha az elválástól egy év eltelik, feltéve, hogy azokat a jelzálogos hitelező javára már előbb végrehajtás alá nem vonták.

Az elvált terményekre és egyéb alkotórészekre nem érvényesítheti jelzálogjogát a jelzálogos hitelező annak hátrányára, aki az elvált termények vagy egyéb alkotórészek tulajdonát, a jelzálogjogot rangban megelőző joga alapján szerezte meg vagy aki a terményeken vagy egyéb alkotórészeken jóhiszeműen szerzett tulajdont vagy más dologi jogot, kivéve, ha a szerzés ingyenes volt.

28. § A jelzálogjog nem terjed ki az ingatlannak oly tartozékára, amely nem az ingatlan tulajdonosáé vagy amely nincs az ingatlannal tartósan összekapcsolva.

A tartozék jogi fogalmának következményeit nem lehet olyan messzemenően levonni, hogy az idegen tulajdonban álló dologra pusztán azért, mert egy jelzálogjoggal terhelt telekkel múló, tartozéki kapcsolatba került, a jelzálogjogot kiterjesszük. De nem volna célja annak sem, hogy a mezőgazdasági ingatlan természetszerűen nagy változásoknak kitett fundus instructusát a jelzálogi fedezet körébe bevonjuk, mert ez. a bizonytalan tétel amúgy sem fokozná az ingatlan hitelképességét, hiszen a gyakorlat kölcsön nyujtásakor ma sem veszi azt számba. (L. a szász ptk. 411. és 412. §-át.) A fundus instructus az ingó jelzálog intézményének keretében mint önálló lekötésre alkalmas fedezet juthat a hiteléletben jelentős szerephez.

A § lényegileg megfelel a polgári törvénykönyv bizottsági szövegének

Nem terjed ki továbbá mezőgazdaságban vagy erdőgazdaságban a gazdálkodásra rendelt gépekre és egyéb eszközökre, még ha az ingatlannal tartósan össze is vannak kapcsolva.

A tartozék ugyanoly korlátok között, mint az elválással a termények és egyéb alkotórészek, tartozéki minőségének megszűnésével felszabadul a jelzálog alól.

29. § Ha az ingatlan bérbe vagy haszonbérbe van adva, a jelzálogjog kiterjed a jelzálogos hitelező javára lefoglalt és a lefoglalás előtt még be nem szedett arra a bér- vagy haszonbérkövetelésre, amely a lefoglalás után jár le.

Lényegileg megfelel a polgári törvénykönyv bizottsági szövegének. Nem látszott méltányosnak, hogy haszonbér esetében is csak negyedévre előre fizetett haszonbér legyen mentes az újra fizetés alól, holott a haszonbérletnél az évenkinti fizetés a szokásos. Nem lett volna viszont helyes a megállapodásszerű haszonbérletfizetési időszakról beszélni sem, mert ezzel lehetővé tette volna a javaslat a jelzálogjog haszonbérre kiterjedésének meghiúsítását. Ezért a javaslat a törvényes időszakról szól, ami a haszonbér tekintetében és szabályrendelet hiányában a bér tekintetében is a helyi szokás elfogadását jelenti.

Ha a tulajdonos a bér- vagy haszonbérkövetelést a lefoglalás előtt előre beszedte, másra átruházta vagy róla más módon rendelkezett, ez a rendelkezése a jelzálogos hitelezővel szemben a bér- hagy haszonbérkövetelést csak annyiban mentesíti a jelzálogjog alól, amennyiben a bér- vagy a haszonbér a foglaláskor folyó és a reá következő negyedévi bér- vagy félévi haszonbérfizetési időszaknál nem későbbi időre járna; a későbbi időre járó bérért vagy haszonbérért a bérlő vagy a haszonbérlő felelős marad.

Ha a bérlet vagy a haszonbérlet a telekkönyvbe be van jegyezve és a bér- vagy haszonbérkövetelés beszedése vagy a róla történt rendelkezés a bejegyzés alapjául szolgáló okiratnak megfelel, az előbbi bekezdésben említett korlátozás csak azoknak a jelzálogos hitelezőknek javára szolgál, akiknek jelzálogjoga a bérlet vagy a haszonbérlet telekkönyvi bejegyzését megelőzi. A bérlet és a haszonbérlet telekkönyvi bejegyzése ilyen esetben biztosítéki jelzálogjogot alapít meg annak az összegnek fedezésére, amelyet a bérlőnek vagy a haszonbérlőnek bér- vagy haszonbérként újra kellett fizetnie.

30. § Ha a jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonával lelki teher joga vagy más oly jog van összekapcsolva, amelynek alapján az ingatlan mindenkori tulajdonosának visszatérő időszakokban teljesítendő szolgáltatások járnak, a jelzálogjog e szolgáltatásokra irányuló követelésre ugyanoly szabályoknak megfelelően terjed ki, mint a bér- vagy a haszonbérkövetelésre.

E §-t az itt említett követeléseknek az előbbi §-ban említettekkel szembetűnő analógiája indokolja. Lényegben egyezik a bizottsági szöveggel, amellyel szemben mégis indokoltnak mutatkozott ezt a rendelkezést a javaslat könnyebb áttekinthetősége kedvéért külön §-ba foglalni.

31. § Ha oly tárgy, amelyre a jelzálogjog kiterjed, az ingatlan tulajdonosának vagy annak a javára, aki az ingatlant sajátjaként birtokában tartja, tűzkár vagy más kár ellen biztosítva van és a jelzálogos követelést a biztosítónak a biztosítási összeg folyósítása előtt bejelentik, a jelzálogjog kiterjed a biztosító ellen kár esetében támasztható követelésre is.

Általános szabály, hogy amennyiben a jelzálogjoggal terhelt dolog megsemmisül, annyiban megszűnik a jelzálogjog is. Ez alól az elv alól kivétel a 31. §, amely a biztosítási összeget a biztosított dolog helyébe lépteti (surrogatio elve) . A surrogatio elvéhez képest nem lehet közömbös, vajjon a biztosítás tárgya a rendes gazdálkodás szabályai szerint elválasztásra hivatott dolog-e, avagy nem az. Az előbbi esetben ugyanis az elválasztásra hivatott dolog megsemmisülésével egyszersmind az elválasztás is megtörténik, ami viszont a javaslat 26. §-a értelmében (Tj. 655. §) a jelzálogjog alól felszabadulást vonja maga után. Minthogy pedig a biztosítás éppen arra az esetre szól, ha a dolog megsemmisül, nyilvánvaló, hogy a biztosítás tulajdonképpeni tárgya éppen olyan dolog, amelyre a jelzálogjog nem terjed ki, amiből viszont az következik, hogy a jelen §-ban szabályozott surrogatio elve ilyen esetekben nem nyerhet alkalmazást. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a szöveg ily irányú módosítása nélkül is világos a javaslatnak az az álláspontja, hogy pl. a függő termésnek jégkár elleni biztosítása esetében a biztosítási összegre nem a 31. §-t, hanem a 27. §-t kell alkalmazni.

A javaslat a bizottsági szövegtől a következőkben tér el:

1. Nem állapít meg különleges rendelkezéseket az, épület biztosításának esetére, illetőleg bizonyos módosításokkal a bizottsági szövegnek az épületekre korlátozott szabályait általánosítja. A biztosítások különféle fajainak nagy elterjedettsége folytán nincs ugyanis ok arra, hogy más biztosítások esetében kevesebb, illetőleg épületbiztosítás esetében több gondosság kifejtésére kötelezzük a hitelezőt jogainak megóvása érdekében.

2. A biztosítások országos jellegű intézetek által lebonyolítása, valamint a kárösszegek kifizetésének kívánatos gyorsasága nem engedi meg, hogy a biztosítót minden egyes esetben annak vizsgálatára kötelezzük, hogy a biztosított dolog nincsen-e jelzáloggal terhelve. A javaslat éppen ezért mellőzi a surogationak ex lege bekövetkezését, hanem azt attól teszi függővé, hogy a biztosító a jelzálogjogról értesíttessék. Ez a gyakorlatban nem fog a hitelezőre nehézséggel járni, mert hitelnyujtás alkalmával a hitelezők rendszerint amúgy is meggyőződnek arról, hogy a jelzálog miképpen van kár ellen biztosítva, sőt a biztosítási összeget is meg szokták szabni és így a biztosító értesítése könnyen megtörténhetik.

3. Új rendelkezés a § második bekezdése. A bizottsági szöveg 658. §-ának utolsó bekezdése értelmében a biztosítási összeg felszabadul, ha a tulajdonos biztosítékot ad arra, hogy a biztosítási összeget a biztosított dolog (épület) helyreállítására fordítja. Nyilvánvaló, hogy a helyreállítás megtörténtével a nyujtott biztosíték is felszabadul. Ebből folyik, hogy a biztosítási összegnek minden biztosíték nyujtása nélkül közvetlenül kell felszabadulnia, ha a tulajdonos a helyreállítást egyéb vagyonából végrehajtotta. Ha ez nem történnék meg, a hitelező fedezete a tulajdonos rovására a biztosítási összeggel megnövekednék.

4. A javaslat pótolta végül azt a hiányt, hogy nem volt megjelölve az utolsó bekezdésben az, vajjon a biztosító vagy a hitelező részére kell-e a biztosítékot nyujtani. Minthogy az egész rendelkezés a hitelező érdekeit védi, a jelzálogos hitelező megemlítése volt indokolt.

A többi eltérések a szövegezés szabatosabbá és világosabbá tételét célozzák. A 6. pont címéhez.

A telek jelzálogul lekötése nem érinti a tulajdonosnak rendelkezési és használati jogát. Ennek következtében a jelzálogban és a reá vonatkozó jogviszonyokban a jelzálogjog fennállása alatt is változások állhatnak be. A hitelnyujtást lehetetlenné tenné, ha a törvény nem védené meg a hitelezőt az olyan változásokkal szemben, amelyek alkalmasak arra, hogy a jelzálog által biztosított fedezetet megsemmisítsék vagy csökkentsék. A javaslatnak ez a fejezete a jelzálogjog fennállása alatt beálló változásokkal foglalkozik és tisztázza egyfelől azt a kérdést, hogy milyen változások érinthetik a fedezet biztonságát, milyenek nem, másfelől pedig jogvédelmet biztosít a hitelezőnek a fedezet biztonságát sértő vagy veszélyeztető változásokkal szemben.

A biztosító elleni követelés felszabadul a jelzálogjog alól, ha a biztosított tárgyat helyreállítják vagy pótolják.

Mindaddig, amíg a jelzálogjogot a tulajdonos ellen érvényesíteni nem lehet, mind a tulajdonos, mind a jelzálogos hitelező egymástól követelheti, hogy a kár fejében járó összegből a biztosított tárgyat helyreállítsák vagy pótolják, amennyiben ez a rendes gazdálkodásnak megfelel. A tulajdonos a biztosítótól a kár fejében járó összegnek saját kezéhez megfizetését követelheti, ha a jelzálogos hitelező részére biztosítékot ad arra, hogy ezt az összeget a biztosított tárgy helyreállítására vagy pótlására fordítja.

6. A jelzálogjog fedezet biztonsága

32. § A jelzálogos hitelező kikötheti, hogy ha a jelzálog romlásnak indul és a romlás a jelzálogi fedezetet veszélyezteti, a tulajdonostól megfelelő határidő kitűzésével a jelzálog helyreállítását vagy a veszélyeztetés mértékének megfelelő biztosíték adását követelhesse a veszély elhárítása végett. Az ily kikötést a telekkönyvbe föl lehet jegyezni. A biztosíték további jelzálogi fedezet nyujtásában vagy pénzösszegnek bírói letétbe helyezésében állhat.

Fennálló jogunk egyik érezhető hiánya, hogy a jelzálog romlása esetében a jelzálogos hitelező csak további fedezetet kívánhat a tulajdonostól, de ha ily fedezetet nem talál, a lejárat előtt a jelzálogból kielégítés jogát nem gyakorolhatja. E § - a bizottsági szöveggel lényegileg egyezően - fedezetet veszélyeztető romlás esetében a hitelezőt megillető jogvédelmet szabályozza, amely jogvédelem arra figyelem nélkül vehet igénybe, hogy a romlás a tulajdonos szándékos vagy gondatlan cselekmények következménye vagy véletlenül következett be.

A javaslat nem csupán a hitelezőt jogosítja fel a követelés lejárat előtti érvényesítésére, hanem a tulajdonost is a követelés kiegyenlítésére. A tulajdonosra ugyanis mind a helyreállítás, mind a biztosíték adása - előbbi aránytalanul költséges volta miatt, utóbbi pl. ha a tulajdonos nem személyes adós - méltánytalan lehet. Módot kell tehát adni a tulajdonosnak arra, hogy a teljesítést felajánlhassa és ezzel a jelzálogjog átszállását idézze elő vagy a ranghellyel rendelkezve új kölcsönre tegyen szert. E rendelkezéssel kapcsolatban felmerült az a kérdés, hogy az. önként felajánlott időelőtti fizetés esetében jár-e a hitelezőnek stornodíj. Minthogy storno fizetése esetében az adós rendszerint minden egyéb feltétel nélkül időelőtt teljesítheti a tartozást, a jelen esetben pedig a javaslat éppen különleges feltételek fennforgása esetében engedi meg a fizetést, stornokövetelésének nem lehet helye és pedig annál kevésbbé, mert éppen a hitelező felhívása ad alkalmat a tulajdonosnak a teljesítésre. Ennek külön kifejezését a javaslat nem tartotta szükségesnek, mert a melléktartozásokra vonatkozó lényegileg kötelmi jogi szabályokat általában nem öleli fel.

Ha a tulajdonos az előbbi bekezdésben említett kikötés esetében a hitelező felhívásának a megszabott határidő alatt nem tesz eleget, a jelzálogos hitelező a jelzálog tulajdonosa ellen a még nem esedékes jelzálogos követelésére nézve is kielégítési jogát érvényesítheti, hacsak a tulajdonos a veszélyt a megszabott módok egyikén utóbb el nem hárította; viszont a tulajdonosnak is joga van a még nem esedékes jelzálogos követelést kielégíteni. Nem kamatozó követelést az esedékesség előtt oly összeg lefizetésével kell kielégíteni, amely a fizetés napjától az esedékesség napjáig járó törvényes kamataival együtt megfelel a követelés összegének.

33. § Ha a tulajdonos vagy harmadik személy a jelzálogot rongálja vagy általában olyasmit tesz, ami a jelzálogi fedezetet veszélyeztető mértékben a jelzálog romlását idézheti elő, a jelzálogos hitelező a veszélyeztető cselekmény bírói eltiltását kérheti.

E § esetében a jelzálogi fedezet még nem szenvedett sérelmet, de a tulajdonos vagy harmadik személy azt veszélyezteti. A fennálló jog szerint a hitelező lejárat előtt ilyen esetben is éppen úgy védtelen, mint akkor, ha a romlás már be is következett. Az. előbbi § eszközei ilyenkor túlerősek volnának, biztonsági intézkedések sokkal célravezetőbbek. A fennálló jogtól annyiban tér el e §, hogy már lejárat előtt megengedi a zárlat céljának elérésére alkalmas, de egyszerűbb biztonsági intézkedések alkalmazását.

A bíróság a jelzálogos hitelező kérelmére a veszély elhárítására szükséges intézkedéseket is elrendeli, ha a jelzálogi fedezetet veszélyeztető cselekményt a tulajdonos maga viszi végbe vagy ha a tulajdonos harmadik személynek ily cselekménye ellen vagy valamely egyébként fenyegető kárral szemben a szükséges intézkedéseket meg nem teszi.

34. § A jelzálogjog hatálya alá eső tartozékok romlása, rongálása vagy a rendes gazdálkodás szabályaival ellenkező eltávolítása, amennyiben a jelzálogi fedezetet veszélyezteti, a jelzálog romlásával vagy rongálásával egy tekintet alá esik.

A javaslat az előbbi két §-ban foglalt rendelkezéseknek a tartozékokra kiterjesztését, ami a 25. § folytán szükséges, külön §-ban mondja ki.

35. § Ha a jelzálogos követelést megosztják, a részletzálogjogok ellenkező rendelkezés hiányában egyenlő rangsorban maradnak. A részjelzálogjogok egymásközötti rangsorának megváltoztatásához a tulajdonos hozzájárulása nem szükséges.

A fennálló jog és a javaslat álláspontja szerint a jelzálogos követelés átruházása a jelzálogjog rangsorát nem érinti. Ennek az elvnek természetes következménye, hogy mivel a követelés megosztása esetében a keletkező részjelzálogjogok a már meglévő régi követelés biztosítására szolgálnak, egyenlő rangsorban kell maradniok. Egészen más a helyzet természetesen akkor, ha a jelzálogos követelés részben megszűnik és a jelzálogjog megszűnt része helyébe új jelzálogjog keletkezik. Erről az utóbbi esetről a 18. § rendelkezik.

A részjelzálogjogok egyenlő rangsora csak diszpozitív szabály, ami a jelzálogjog átruházhatóságának elvéből is következik. Ehhez képest nincs akadálya annak, hogy az egyenlő rangsorú hitelezők rangviszonyukat egymásközt rendezzék. A tulajdonos szempontjából, akinek ingatlana a megosztás előtt az egész jelzálogos követelést fedezte, egészen közömbös, hogy az azelőtt egységes követelésnek melyik része nyer kedvezőbb rangsorban kielégítést. A javaslat ezért kifejezetten is kimondja, hogy az ilyen megállapodáshoz a tulajdonos hozzájárulása nem szükséges.

36. § A jelzálogjog a jelzálog elidegenítését vagy további megterhelését nem gátolja. A jelzálogos hitelezővel kötött ellenkező megállapodás semmis.

A jelzálogjognak gazdasági szempontból az a legnagyobb előnye, hogy a tulajdonosi jogosítványok gyakorlását nem akadályozza. A jelzálogjognak eredeti mivoltából kiforgatását eredményezné, ha a tulajdonos a jelzálogos hitelezővel szemben e jogosítványok gyakorlásáról lemondhatna. Ezért a javaslat szerint az ily lemondást tartalmazó megállapodás nemcsak dologi hatállyal nem ruházható fel, hanem a megállapodást létesítő felek között sem joghatályos.

37. § A jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonában megállapított változás nem érinti a személyes adós kötelezettségét.

A jelzálog a tulajdonos személyében beállott változás esetében a fennálló jog szerint is lekötve marad, ahhoz azonban, hogy az új tulajdonos nemcsak dologi kezes, hanem személyes adós is legyen a jelzálogos hitelezővel szemben, szükséges, hogy ő egyszersmind a jelzálogjoggal biztosított kötelmi viszonyba is belépjen. Ez a belépés pedig a lényegileg a kötelmi jog körébe vágó tartozás-átvállalás útján történhetik meg. A javaslat ennek a kérdésnek a szabályozását azért öleli fel, mert nem volna indokolt, hogy a jelzálogos hitelezőnek éppen olyan szabadsága legyen a tartozás-átvállaláshoz hozzájárulást megtagadni, amilyen szabadsága van erre a tartozás-átvállalás egyéb eseteiben. A jelzálogos hitelező ugyanis, akinek követelése még nem járt le, a hozzájárulás megtagadásával lehetetlenné tehetné mind az ingatlan tehermentesítését, mind pedig a tehernek az új tulajdonossal szemben fenntartását és ezzel egyoldalúan meggátolhatná az ingatlan átruházását, amire pedig a jelzálogjog az előbbi § rendelkezéséhez képest őt nem jogosítja fel. A joggal visszaélés lehetőségét kívánja megszüntetni a javaslat azzal a rendelkezéssel, hogy ha a hitelező az új tulajdonos részéről történő tartozás-átvállaláshoz alapos ok nélkül nem járul hazzá, köteles a tartozás teljesítését már lejárat előtt elfogadni. Ez a rendelkezés természetesen nem lesz alkalmazható akkor, ha a hitelezőnek alapos oka van a hozájárulás megtagadására, például az, hogy jelzálogjogának kedvezőtlen rangsora folytán az ingatlanból kielégítést nem remélhet, a régi tulajdonos fizetőképessége azonban kellő garanciát nyujtott, az új tulajdonos viszont a jelzálogon felül vagyonnal nem rendelkezik.

Ha az új tulajdonos az átruházó irányában a jelzálogos tartozás átvállalására kötelezi magát, a személyes adós a hitelezővel szemben csak akkor szabadul, ha az új tulajdonos a tartozást átvállaló szerződést a jelzálogos hitelezővel megköti. Ha azonban a jelzálog a jelzálogos követelést teljesen fedezi és a jelzálogos hitelező az átvállalási szerződés kötése végett hozzá intézett ajánlat elfogadását alapos ok nélkül megtagadja vagy az elfogadás felől tizenöt nap alatt nem nyilatkozik, a jelzálog új tulajdonosának joga van a hitelezőt a még nem esedékes jelzálogos követelésre nézve is kielégíteni.

38. § Jelzálogjoggal terhelt ingatlan egy részének a jelzálogos teher átvitelével kapcsolatos lejegyzését a jelzálogos hitelező csak annyiban ellenezheti, amennyiben a lejegyzés a jelzálogi fedezetet veszélyezteti.

A jelzálogi fedezet biztonságát a lejegyzésnek minden formája, tehát az is veszélyeztetheti, ha a telek egy része a terhek átvitelével jegyeztetik le. A § a Tkr. 56. § e) pontjától éppen ezért annyiban tér el, hogy a jelzálogos hitelezőknek nemcsak a hozzájegyzés folytán megnagyobbodott telekkönyvi jószágtestre nézve, hanem azon az alapon is jogot ad az ellenzésre, hogy a lejegyzés a fedezetet veszélyezteti. Mellőzi viszont a javaslat a Tkr. 56. §-ának tisztán eljárási természetű rendelkezéseit, így különösen azt, hogy a tehermentes lejegyzés esetében a bíróság a hitelezőket meghallgatja és belátása szerint határoz.

A 7. pont címéhez

A jelzálogjog arra van hivatva, hogy biztosítsa a hitelező követelésének kielégítését. A jelzálogjog szabályozásának lényegét tehát éppen azok a rendelkezések alkotják, amelyek a kielégítés mikéntjét szabályozzák. A kielégítés végső eszköze az ingatlan kényszereladás, vagyis a követelés bírói úton kiegyenlítése. A bírói úton kielégítést azonban az önkéntes teljesítés feleslegessé teszi, elsősorban tehát azt szükséges szabályozni, hogy kitől, mikor, mily feltételek mellett követelheti a hitelező a jelzálogjoggal biztosított követelés teljesítését és hogy a teljesítésre kötelezetteken felül ki és milyen esetekben jogosult teljesíteni; végül, hogy mik a teljesítés jogkövetkezményei. A javaslat e fejezetben, amely a jelzálogjog dologi jogi és a személyes adósság kötelmi jog szabályai között mintegy az áthidaló rendelkezéseket tartalmazza, ezekre a kérdésekre ad feleletet az anyag teljes kiépítése érdekében, kiterjeszkedve azokra a kérdésekre is, amelyek megoldása a fennálló jogban nem a jelzálogjog kodifikált szabályai körében találhatók fel.

Tehermentes lejegyzéshez a jelzálogos hitelező beleegyezése szükséges. Ha azonban a lejegyzendő részlet az egész jelzáloghoz képest oly csekély, hogy a jelzálogi fedezet biztonságát a tehermentes lejegyzés nem veszélyezteti, a tulajdonos a jelzálogos hitelezőtől követelheti, hogy a tartozás arányos törlesztése fejében egyezzék bele a tehermentes lejegyzésbe.

7. A jelzálogos hitelező kielégítési joga általában

39. § A jelzálog tulajdonosát, ha nem személyes adós, a jelzálogos hitelező kielégítése mint személyes kötelezettség nem terheli; csak tűrni köteles, hogy a hitelező a jelzálogból kielégítést szerezzen.

A javaslat 1. §-a nem hagyott fenn ugyan kétséget abban a tekintetben, hogy a jelzálogjog, mint az. ingatlant terhelő jog, a tulajdonossal szemben semmi egyéb jogot nem ad, mint azt, hogy a jelzálogos hitelező az ingatlanból kielégítést keressen és így a hitelező a tulajdonostól csak akkor követelhet más módon kielégítést, ha köztük kötelmi viszony is van, vagyis, ha a tulajdonos egyszersmind személyes adós, a javaslat mégsem tartotta elmellőzhetőnek a jelzálogjog eme lényeges vonásának kifejezett kimondását (1. bek.) . Nehogy mármost ennek az elvnek a kijelentésével kétségessé válhasson a tulajdonosnak az a joga, hogy a hitelezőt közvetlenül elégítheti ki, szükséges volt a § második bekezdésében - lényegileg a polgári törvénykönyv szövegeivel egyezően - a tulajdonos e jogát kifejezetten elismerni.

A tulajdonosnak azonban jogában áll a jelzálogos hitelezőt teljesítés vagy beszámítás útján kielégíteni, ha a követelés ő irányában lejárt vagy ha a személyes adós jogosítva van a teljesítésre.

40. § Ha a jelzálogos követelés lejárta a hitelező felmondásától függ, a felmondás a jelzálogjog tekintetében csak akkor hatályos, ha a jelzálogos hitelező a tulajdonoshoz intézte. Ha a felmondás joga az adóst illeti, a jelzálogjog tekintetében az szükséges, hogy a követelést a jelzálogos hitelezőnek a tulajdonos mondja fel. A hitelező javára - tekintet nélkül jó- vagy rosszhiszeműségére - azt, aki a telekkönyvben tulajdonosként be van jegyezve, tulajdonosnak kell tekinteni.

A tulajdonosnak, hogy a kielégítéshez való jogát gyakorolhassa, tudnia kell, hogy a követelés mikor jár le. Ha a lejárat felmondástól függ, a felmondási idő kikötése a tulajdonos javára is szolgál és ezért szükséges, hogy a felmondás vele szemben történjék. Minthogy azonban ennek kimondása arra vezethetne, hogy az ingatlan tulajdonának átruházása a már megtörtént felmondás ismétlését tenné szükségessé vagy pedig az új tulajdonost hozná méltatlan helyzetbe, szükséges - a fennálló joggal egyezően - módot adni a felmondás dologi hatályúvá tételére.

Telekkönyvi jogunk egyik alapvető elve, hogy a telekkönyv tartalma az eltérő valóságos helyzettel szemben csak a jóhiszemű és nem ingyenes jogszerzőkkel szemben irányadó és ezekkel szemben is bizonyos határidőkön belül helye van az érvénytelen bejegyzés megtámadásának. Ezt a kivételt a felmondás esetére is fenntartani nem volna helyénvaló. A telekkönyvön kívüli tulajdonszerzőhöz intézett felmondó nyilatkozat feljegyeztetésére ugyanis a hitelezőnek nem volna módja. A felmondás különben is már a jelzálogjog érvényesítése körébe vágó joglépés és a jelzálogjognak ebben a fázisában már a jogbiztonság követeli meg, hogy a telekkönyvi tulajdonos legyen az egyetlen személy, akivel szemben joghatályosan el lehet járni. A javaslat éppen ezért a felmondást akkor is a telekkönyvi tulajdonoshoz intézteti, ha a hitelező tudja, hogy más a tulajdonos.

A felmondás a tulajdonosnak vagy a jelzálogos hitelezőnek külön jogutódja ellen csak akkor hatályos, ha a felmondás a telekkönyvben be van jegyezve vagy ha a külön jogutód a felmondásról jogának szerzésekor tudott vagy ha szerzése ingyenes volt.

41. § A jelzálogos hitelezőnek jogában áll akár követelését a személyes adós ellen, akár a jelzálogjogból folyó kielégítési jogát a jelzálog tulajdonosa ellen, akár mind a kettőt érvényesíteni.

A fennálló joggal egyező szabály. A tulajdonos és a személyes adós megemlítése a szabály anyagi jogi tartalmának kiemelése végett történt, a javaslat sem kíván azonban változtatni azon a helyzeten, hogy a jelzálogi és a személyi keresetet akkor is meg kell egymástól különböztetni, ha a tulajdonos egyszersmind személyes adós.

42. § A jelzálogjog érvényesítése tekintetében a jelzálogos hitelező javára - tekintet nélkül jó- vagy rosszhiszeműségére - azt, aki a telekkönyvben tulajdonosként be van jegyezve, tulajdonosnak kell tekinteni. Ez azonban nem érinti a be nem jegyzett tulajdonosnak azt a jogát, hogy a jelzálogjog tekintetében őt megillető kifogásokat a hitelező ellen érvényesítheti és hogy a hitelező kielégítheti.

A 40. § indokolásában már érintettem, hogy amikor a jelzálogjog az érvényesítés stádiumába lép, abban a kérdésben, hogy ki az ingatlan tulajdonosa, a telekkönyvi publica fidesnek fokozottabb mértékben kell érvényesülni. A hitelező tehát joghatályosan teheti meg a jelzálogjog érvényesítéséhez szükséges lépéseket a telekkönyvi tulajdonossal szemben akkor is, ha tudja, hogy más a tulajdonos. Amennyiben azonban a jog ingatlan tekintetében a telekkönyvön kívüli tulajdonjog lehetőségét elismeri, el kell ismernie a telekkönyvön kívüli tulajdonosnak azt a jogát is, hogy ő a hitelező kielégítésével az ingatlan kényszereladását megakadályozza. Módot kell adni erre a telekkönyvön kívüli tulajdonosnak különösen azért is, mert a javaslat a hitelezők és az adósok érdekében egyaránt a kényszereladások minél ritkábbá tételére törekszik és a ius ojferendit is ez okból ismeri el a fennálló jognál szélesebb körben. A telekkönyvön kívüli tulajdonos a telekkönyvi tulajdonossal szemben csak annyiban lehet hátrányosabb helyzetben, hogy a hitelező tőle tulajdonosi minőségének bizonyítását megkívánhatja, de, ha ez megtörtént, jogállásának a hitelezővel szemben a telekkönyvi tulajdonos jogállásával egyezővé kell válnia. Ebből következik a javaslatnak az a rendelkezése, hogy a be nem jegyzett tulajdonos a hitelező ellen a jelzálogjog tekintetében az őt saját személyében megillető kifogásokat is felhozhatja.

43. § A jelzálog tulajdonosa a jelzálogos hitelezővel szemben a jelzálogjog tekintetében őt saját személyében megillető kifogásokon felül mindazokat a kifogásokat érvényesítheti, amelyeket a személyes adós érvényesíthet a követelés ellen. Nem veszti el a jogát azzal, hogy a személyes adós a jelzálogjog megalapítása után lemondott a kifogásról.

E szabályozás okszerű folyománya a jelzálogjog járulékos természetének és annak az analógiának, amely a dologi adós és a kezes jogállása között van. A polgári törvénykönyv szövegei éppen ezért az e §-ban szabályozott kérdéseket a kézi zálog és ismét a kezesség szabályaira utalással oldhatták meg, a javaslat viszont részleges természeténél fogva ily utalással e helyütt nem élhetett.

Ha a személyes adós meghalt, a jelzálog tulajdonosa nem hivatkozhatik arra, hogy a személyes adós örököse a hagyaték elégtelensége miatt megtagadhatja a teljesítést.

44. § A jelzálog tulajdonosa saját ellenkövetelésein felül beszámíthatja a jelzálogos hitelezőnek mindazt, amit a személyes adós jogosítva van beszámítva.

E § vezérlő szempontjai ugyanazok, amelyekről az előbbi § indokolásában már megemlékeztem. Kiemelést érdemel a második bekezdésnek a bizottsági szöveg 970. §-ából átvett rendelkezése, amely a személyes adós érdekeit van hivatva megvédeni. Ha a tulajdonos e szabály ellenére a személyes adós sérelmére jár el, a beszámítás akkor is hatályos lesz ugyan, de a személyes adós a tulajdonostól kártérítést követelhet. A személyes adós szempontjából előnyös volna ugyan, ha több ellenkövetelés esetében a javaslat az őt megillető beszámítási jogot arra a követelésre korlátozná, amelynek beszámítás útján megszüntetése a személyes adásra a legelőnyösebb, ámde ez a hitelező és a tulajdonos jogállását annyira bizonytalanná tenné, hogy a javaslatnak be kellett érni a tulajdonos nem helyes eljárása esetére kártérítési igény statuálásával.

Ha a személyes adósnak több beszámítható ellenkövetelése van, a tulajdonost a beszámítás jogának gyakorlása esetében a személyes adós irányában az a kötelezettség terheli, hogy a személyes adós ellenkövetelései közül azt fordítsa beszámításra, amelynek beszámítása a személyes adósra előnyösebb.

45. § Ha a jelzálogos követelést a hitelező átruházta és a követelést az új hitelező érvényesíti a tulajdonos az új jelzálogos hitelezővel szemben megteheti mindazokat a kifogásokat is, amelyek őt a közte és a volt jelzálogos hitelező közötti jogviszonynál fogva a jelzálogjog tekintetében megilletik, valamint az új jelzálogos hitelezőnek beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket is, amelyeket a volt jelzálogos hitelezőnek beszámíthatott.

A Ptk. előmunkálatainak megfelelő rendelkezés. Ki kell emelni, hogy a szabály csupán a jelzálogjogra vonatkozó kifogások tekintetében, tehát pl. abban az esetben áll, amikor az eredeti jelzálogos hitelező kötelezte magát, hogy a jelzálogot bizonyos ideig nem érvényesíti, míg a kezességből levezetett és tulajdonképpen a személyes adós jogán érvényesíthető kifogások tekintetében elsősorban azt kell eldönteni, vajjon a követelés átruházása a személyes adós kifogását megszüntette-e vagy nem. A javaslat 47. §-a e rendelkezés alkalmazásának a telekkönyvi publica fidesből folyó korlátot szab.

46. § Az új hitelező a jelzálogjog tekintetében nem köteles hatályosnak elismerni a volt hitelező részére a jelzálogjog átruházásának telekkönyvi bejegyzése után teljesített szolgáltatásokat vagy más oly jogügyletet, amely a tulajdonos vagy a személyes adós és a volt jelzálogos hitelező között a jelzálogos követelésre nézve a jelzálogjog átruházásának telekkönyvi bejegyzése után jött létre.

A személyes adós a korábbi hitelezőt addig tekintheti hitelezőjének, amíg arról értesül, hogy a hitelező a követelést engedményezte. A dologi adósnál ezt az értesítést a jelzálogjog átszállásának bejegyzése pótolja. A javaslat ugyan megengedi a jelzálogjognak telekkönyvön kívüli átszállását, de nem mehet oly messzire, hogy a tulajdonossal szemben az átszállást a bejegyzés előtt is hatályosnak tekintse. Szemben a polgári törvénykönyv bizottsági szövegével, amelyben a követelés átszállása is csak a telekkönyvi bejegyzéssel következik be, ezért volt szükséges a telekkönyvi bejegyzést kifejezetten megemlíteni. Ami a bejegyzés időpontját illeti, ez természetesen nem az az időpont, amikor a bejegyzést a telekkönyvi betétben vagy a telekjegyzőkönyvben valósággal foganatosítják, hanem az, amikor a bejegyzés iránti kérelem a telekkönyvi hatósághoz megérkezik. A javaslat 47. §-ának korlátozása erre a §-ra is vonatkozik.

E § rendelkezése mindenesetre súlyos terhet ró a tulajdonosra, mert neki a fizetés előtt meg kell győződnie arról, hogy a fizetés idejéig nem érkezett a jelzálogjog átszállásának bejegyzését kérő beadvány a telekkönyvi hatósághoz- Ámde a tulajdonosnak módjában áll magát esetleges megkárosítással szemben oly módon megvédeni, hogy a jelzálogjog törlésének előjegyzése után fizet, s a fizetés után az előjegyzést igazolva végérvényesen törölteti a jelzálogjogot.

47. § A telekkönyvi bejegyzés hatályának és a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelmének szabályai a jelzálogból való kielégítés tekintetében a jelzálogjogon felül kiterjednek a jelzálogjoggal biztosított követelésre is.

A fennálló jognak a javaslattól nem érintett szabálya, hogy aki magát valamely bekebelezés által nyilvánkönyvi jogaiban sértve érzi, ha a végzés saját kezében kézbesíttetett, perindítási szándékát 60 nap alatt a telekkönyvben feljegyeztetheti s a feljegyzés kellő időben kérése esetében a pert hat hónap alatt megindíthatja, ha viszont a végzés nem kézbesíttetett saját kezéhez, három év alatt indíthat pert. Csak a törlési keresetnek e határidők megtartásával megindítása esetében hatályos az ítélet azokkal szemben is, akik időközben a telekkönyv megtámadott tartalmában bízva, jóhiszeműen, nem ingyenesen telekkönyvi jogot szereztek. Ez a szabály a jelzálogjogra is kiterjed és figyelemmel a javaslat 45. §-ára, főként azokat a jelzálogos hitelezőket védi, akik jelzálogjogukat engedmény útján szerezték. A javaslat szükségesnek tartotta annak a kiemelését, hogy a publica fides a jelzálogból kielégítés tekintetében nemcsak a jelzálogjogot, hanem a követelést is védi. Ez annyit jelent, hogy a tulajdonos a jelzálogból kielégítést csak olyan okból akadályozhatja meg kifogás vagy beszámítás útján, amely őt személy szerint a követelést érvényesítő és a publica fidesre hivatkozó hitelezővel szemben illeti. Ez az, ami az érvényesítés stádiumában a közönséges jelzálogjogot a biztosítéki jelzálogjogtól megkülönbözteti és ez az anyagi jogi háttere annak is, hogy a végrehajtási törvény a sorrendi tárgyaláson különböző elbírálásban részesíti a közönséges és a biztosítéki jelzálogjogot, az előbbi esetben a tőkekövetelést külön felszámítás nélkül is sorozni rendelvén (1881: LX. tc. 191. § ut. bek., 192. § 4. bek.) .

A § második bekezdésének szabálya a polgári törvénykönyv bizottsági szövegével érdemben egyezik s attól a szerkezeti elhelyezés szempontjából tér el. A polgári törvénykönyv törvényjavaslatának indokolása rámutat arra, hogy az engedmény telekkönyvi bejegyzése után kifizetés vagy egyéb a tulajdonos és a régi hitelező közti megállapodás tekintetében a jóhiszemű szerzést védő szabályok alkalmazására voltaképpen nem is kerülhet sor. A javaslat vonatkozó szabályának ezzel szemben az az álláspotnja, hogy a 46. §-ban meghatározott engedményesi jog gyakorlásának is korlátot szab a jóhiszemű telekkönyvi visszterhes szerző védelme, így pl. akkor, ha a jelzálogjog átszállásának bejegyeztetik és valaki e bejegyzés után az ingatlan tulajdonát szerzi meg. Különösen szükség van az jó tulajdonos védelmére az engedményessel szemben azért, mert a telekkönyvön kívüli jogviszony alapján az engedményes esetleg köteles is lehet a régi hitelező és tulajdonos közt létrejött jogügylet joghatályosságát elismerni.

A 48. §-ban

Az e §-ban említett mellékszolgáltatások lejártukkal a főköveteléstől mintegy különválnak és azokat a telekkönyvbe időszakonkint nem is tüntetik fel. A feltüntetés elrendelése a telekkönyvet rendkívül megterhelné s az ebből eredő előny nem állna arányban a vele járó költséggel és a telekkönyv bonyolulttá válásával. Ezt ismerte fel a polgári törvénykönyv bizottsági szövege, amikor a mellékszolgáltatások önálló átruházását egészen telekkönyvön kívülivé tette. A javaslat rendszerébe ez a rendelkezés az átruházás könnyítése folytán még jobban beleillik. Csak a követeléssel együtt lehet természetesen átruházni általában a még esedékessé nem vált költséget és az átruházástól számított féléven túl lejáró kamatot és egyéb mellékszolgáltatást.

A javaslat a bizottsági szövegtől stiláris szempontból főként a § idézések kiküszöbölésével tér el.

Csak az e szabályokból folyó korlátok között lehet érvényesíteni a jelzálogos hitelezővel szemben az előző §-ok szerint érvényesíthető kifogásokat és beszámítási jogot is.

48. § A jelzálogos követelés lejárt kamataira, a kamathoz hozzászámított tőketörlesztő részletekre és egyéb lejárt mellékszolgáltatásokra, valamint a jelzálogot terhelő költségekre irányuló követelés átruházása esetében a tulajdonos és az új hitelező közötti jogviszonyt, tekintet nélkül a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésére, egészen az engedmény szabályai szerint kell megítélni. Ugyanez áll azokra a kamatokra, a kamathoz hozzászámított tőketörlesztő részletekre és egyéb mellékszolgáltatásokra is, amelyek a tulajdonosnak a követelés átruházásáról kapott értesülésétől féléven belül járnak el.

Az új hitelező e követelések tekintetében nem hivatkozhatik a telekkönyvi bejegyzés hatályának és a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelmének szabályaira.

49. § A jelzálogos hitelezőt teljesítés vagy beszámítás útján bármely harmadik személy kielégítheti és ezzel a követelést magához válthatja, ha a tulajdonos már jogosítva van a jelzálogos hitelezőt kielégíteni és hozzájárulását a telekkönyvi szabályoknak megfelelő okiratban kijelenteni. A hozzájárulást visszavonni nem lehet.

A harmadik személy által történő kielégítésnek és a ius offerendinek szabályait tartalmazza e §.

Az első bekezdés a fennálló jogtól csak annyiban tér el, hogy a hitelező beszámítás útján kielégítését is megengedi, ami a javaslatnak azzal az álláspontjával függ össze, hogy a fizetést és beszámítást egyaránt teljesítésként fogja fel. A kötelmi jog szabályai szerint ugyanis a beszámítással kielégítéshez általában nem szükséges a hitelező hozzájárulása s ennyiben a fizetéssel egyezik. Rá kell mutatnom még arra, hogy az első bekezdés "harmadik személy" kifejezést általánosságban használja és így a hitelező kielégítésére az itt megszabott feltételek mellett nemcsak azok jogosultak, akiket a ius offerendi is megillet, hanem bárki. A ius offerendi jelentősége éppen abban van, hogy az a tulajdonos beleegyezése nélkül gyakorolható, míg az első bekezdés értelmében történő kielégítéshez a tulajdonos hozzájárulása is szükséges és így semmi gyakorlati célja nem volna a kielégítő személye tekintetében korlátozást állapítani meg. Az első bekezdésben a javaslat a Ptk. szövegeivel szemben a közokirati formát elejti és a tulajdonos részéről csak egyszerű okiratot kíván. A követelés átszállásának előfeltétele így is eléggé likvid lesz. A hozzájárulás visszavonhatatlanságát gyakorlati szempontok indokolják.

A ius offerendit a javaslat még a Ptk. bizottsági szövegénél is szélesebb körben adja meg, mert e jog gyakorlásával a hitelezőn nem esik sérelem, az árverés elhárítása pedig mindenesetre kívánatos. Tapasztalati tény ugyanis, hogy a szabadkézből eladás útján kedvezőbb vételárat lehet elérni. A bérlő és haszonbérlő kiemelése a nagyobb világosság kedvéért történt. Érdemleges újítás a nem terhelt hányadrész tulajdonosának ius offerendije, amelynek az az indoka, hogy a társtulajdonosnak is fontos érdeke fűződhet az árverés elhárításához., mert nem lehet rá közömbös, hogy a tulajdonközösségi jogviszonyban kivel áll.

A harmadik bekezdés a fennálló jognak felel meg.

Ha a hitelező jelzálogjogát a tulajdonos ellen bírói úton érvényesíti, bármely harmadik személy, aki a telekkönyv szerint a jelzálog tekintetében érdekelt, a tulajdonos hozzájárulása nélkül is jogosítva van a jelzálogos hitelezőt teljesítés vagy beszámítás útján kielégíteni és ezzel a követelést magához váltani. Ugyanez a jog megilleti a tulajdonostársat, továbbá a jelzálog bérlőjét vagy haszonbérlőjét és más olyan birtokosát is, aki a jelzálogjog érvényesítése következtében birtokát vesztheti el.

A jelzálogos követelés a kielégítéssel átszáll arra, aki magához váltotta.

50. § Ha a jelzálogos hitelezőt a jelzálog tulajdonosa egészen vagy részben kielégíti, a tulajdonos a kiadások megtérítése ellenében a hitelezőtől a kielégítéssel egyidejűleg a jelzálogjog teljes vagy részleges törlésére alkalmas írásbeli nyilatkozatnak, amennyiben pedig a jelzálogos követelés a kielégítéssel reá átszáll, az átszállás telekkönyvi bejegyzéséhez szükséges írásbeli nyilatkozatnak kiállítását követelheti.

Az első és a második bekezdés szabályai a polgári törvénykönyv bizottsági szövegével lényegileg egyeznek, külön indokolásra nem szorulnak. A fennálló jogtól eltérés a javaslat 9. és 10. §-ának következménye.

A harmadik bekezdés a tényleges gyakorlatnak megfelelő rendelkezés. Ehhez képest a kielégítésre jogosult és arra kész személy nem lesz jogosult bírói letétbehelyezéssel teljesíteni pusztán azon az, alapon, hogy a hitelező az írásbeli nyilatkozat kiállítási költségének megtérítését követeli. Szükség van ilyen rendelkezésre különösen ma, amikor a jelzálogos követelések elértéktelenedése folytán az írásbeli nyilatkozat kiállításának költsége a követelés összegét sokszorosan meghaladhatja és éppen az elértéktelenedés folytán nagyon méltánytalan volna még ezzel a költséggel is a hitelezőt terhelni. Rendes viszonyok közt ez a tétel jelentéktelen. Természetes, hogyha a hitelező kiállítási költség címén aránytalanul nagy összeget követel, a kielégítőnek a bírói letétbehelyezésre ismét joga nyílik.

Hogy a kielégítés fejében a hitelező a jelzálogjogára bejegyzett aljelzálogjog törlésére alkalmas nyilatkozatot is köteles adni, azt a bizottsági szöveg úgy fejezte ki, hogy az okirat "teljes hatályú" törlésre alkalmasságát kívánta meg. Ez a kifejezés nem volt megfelelő egyfelől azért, mert a teljes hatályú törléssel a részleges kiegyenlítés esetében bekövetkező részleges törlést is szembe lehet állítani, másfelől pedig azért, mert a hitelező ugyanabban a nyilatkozatban az aljelzálog törlésére alkalmas kijelentést nem is teheti meg, mert ennek a nyilatkozatnak a megtételére nem ő, hanem az aljelzálogos hitelező a jogosult. A javaslat éppen ezért külön bekezdésben teszi a hitelező kötelességévé, hogy a maga nyilatkozatán felül a kíván telekkönyvi változáshoz szükséges egyéb okiratokat is átadja. Ez a rendelkezés különben a jelzálogjog egyéb típusaival is kapcsolatos. (V. ö. 76. § ut. bek. és 108. §)

A 8. pont címéhez

E fejezet a kielégítésnek az előbbi fejezet indokolásának élén említett második módjára vonatkozik. Minden jogot a szankció, a bírói oltalom tesz teljessé, így van ez a jelzálogjognál is, amelynek lényege éppen az, hogy a hitelező, akinek pénzkövetelése van, követelheti a fedezetül szolgáló ingatlan pénzzétételét és ezúton a követelésnek kiegyenlítését. A végrehajtási jog szabályozza azokat a módozatokat, ahogy az ingatlan pénzzététele történik. Az anyagi jogra csak a hitelező jogainak és kötelezettségeinek szabályozása tartozik. Az erre vonatkozó szabályokat tartalmazza e fejezet, amely 1. a jelzálogi keresetről, 2. a végrehajtás jogáról és korlátjáról és 3. az árverési vételár felosztásáról rendelkezik. Itt nyert elhelyezést a jelzálogról lemondás következményeinek szabályozása is, és pedig azért, mert a lemondás jogkövetkezményei éppen attól függenek, hogy a jelzálogjoga a fejezet egyéb rendelkezéseinek alkalmazása mellett a lemondás nélkül milyen sorsra jutott volna.

Ugyanez áll, ha a jelzálogos hitelezőt a személyes adós vagy harmadik személy elégíti ki.

Amennyiben a telekkönyvi bejegyzés megfelelő változtatásához egyéb okirat is szükséges, a jelzálogos hitelezőtől ennek a kiszolgáltatását is lehet követelni.

Ha a hitelező az okiratokat kiadta, követelheti a jogváltozás telekkönyvi feltüntetéséhez szükséges jogcselekmények megtételét.

8. A jelzálogos hitelező kielégítése bírói úton

51. § A hitelezőnek jelzálogjogát, amennyiben a törvény mást nem rendel, keresettel kell érvényesítenie (jelzálogjogi kereset),

A fennálló jognak és a polgári törvénykönyv szövegeinek megfelelő rendelkezés. A polgári törvénykönyv törvényjavaslata és bizottsági szövege az első bekezdést nem tartalmazza. A javaslat sem tartotta szükségesnek kimondani azt, amit a polgári törvénykönyv első szövege tartalmazott, hogy a t. i. a hitelezőt jelzálogi kereset illeti meg a tulajdonos ellen, mert ez valóban önként érthető. Szükség volt azonban annak kimondására, hogy a jelzálogjog bírói érvényesítésének a jelzálogi kereset az egyedüli módja, vagyis hogy a hitelezőnek a jelzálogjog érvényesítése végett ily keresetet kell indítania. Ha a tulajdonos egyeszersmind személyes adós és a hitelező a 41. § értelmében őt perli, az 1881:LX. tc. 135. §-ának 2. bekezdése szerint az ítélet alapján a végrehajtási jog feljegyzésének akkor is helye van, ha a per nem volt jelzálogi per, feltéve, hogy a tulajdonos ugyanaz a személy maradt. Erre vonatkozik a javaslatnak a törvény eltérő rendelkezésére utalása.

A jelzálogos követelés érvényesítésére irányuló pert a telekkönyvbe fel lehet jegyezni azzal a joghatállyal, hogy a per feljegyzésénél fogva az ítéletnek vagy bírói egyességnek a jelzálogból való kielégítés tekintetében teljes hatálya lesz minden oly joggal szemben, amelyet a telekkönyvbe a feljegyzés után jegyeznek be.

52. § A jelzálogos hitelező a jelzálogjog tárgyaiból végrehajtás útján kap kielégítést.

Az 1. bekezdés fennálló jog és a polgári törvénykönyv szövegeivel is egyezik. A 2. bekezdés a lex commissoria tilalmát mondja ki a jelzálogjogra és tilalmazza az oly közrendbe ütköző megállapodást, amelyben az adós lemondana az. ingatlan kényszereladása tekintetében a törvényhozástól szükségesnek felismert formákról. A tilalom célja, hogy a hitelkeresők esetleges kényszerhelyezetének kihasználását megakadályozza, elvi alapja pedig, hogy a jelzálogjognak, mint dologi jognak törvényes tartalma van és nincs helye a felek megállapodása útján sem a tartalom megváltoztatásának. A javaslat rendelkezése nem tiltja azonban ily megállapodások létesítését a követelés lejárta után, mert akkor már a tulajdonjog átruházása datio in solutum, az ingatlan szabad kézből értékesítésének megengedése pedig megbízás jellegével bír és így a jelzálogjog tartalmára nem hat vissza. Egyébként a 2. bekezdés a Ptk. szövegeivel lényegileg egyezik.

Semmis a tulajdonos és a jelzálogos hitelező között a követelésnek a tulajdonossal szemben beálló lejárta előtt létrejött oly megállapodás, hogy a jelzálogos hitelezőnek joga van kielégítésül az ingatlan tulajdonának átruházását követelni vagy az ingatlant végrehajtás útján kívül értékesíteni.

53. § A jelzálog értékesítéséből befolyt összeget a jelzálogos hitelezők között rangsor szerint kell felosztani.

A javaslat ebben a §-ban a kielégítési rangsor kérdését a fennálló joggal egyezően oldja meg. Hogy a rangsor szerinti kielégítés mennyire anyagi jogi szabály és így annak a javaslatban mennyire helye van, mutatja, hogy az árverési vételárból ki nem elégített követelés erejéig bekebelezett jelzálogjog is töröltetik (1881:LX. tc. 182. § 2. bek.), tehát a későbbi rangsornak anyagi jogot szüntető hatálya lehet. Nem szolgálhat okul a § anyagi jogszabályának a javaslatból kihagyására az, hogy e szabályt magánjogi kódex hiányában a végrehajtási törvény is kénytelen volt felvenni és pedig annál kevésbbé, mert az egyenlő rangsorban bejegyzett követelésekre az 1881:LX. tc. 190. §-ában nincs is meg a megfelelő rendelkezés, a javaslat eredményét csak az 1881:LX. tc. 86. § 3. bekezdéséből lehet levezetni.

Egyenlő rangsorban álló hitelezőknek, amennyiben a befolyt összeg követelésüknek teljes összegét nem fedezi, arányos kielégítéshez van joguk.

54. § A jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésének rangsorában nyernek kielégítést:

A fennálló jognak megfelelő rendelkezés. A javaslat a bizottsági szöveg rendelkezéseit a mai jog szabályának megfelelőbb formában tartalmazza. Csőd és kisajátítás esetére külön szabály megállapítását - amennyiben ennek a kamat három évi időtartamának kezdőnapja tekintetében helye van - a javaslat e speciális jogintézmények szabályozásának tartja fenn.

A fennálló joggal egyező anyagi jogi szabály. A Tkr.-nek az egyetemleges jelzálogjogra vonatkozó többi szabálya, így különösen a fő-és mellékjelzálogjog közötti megkülönböztetés tisztán eljárási természetű.

1. a követelés bejegyzett tőkeösszege;

2. a jelzálogjoggal biztosított kamatok közül a végrehajtási árverés napjáig lejárt, három évnél nem régibb időről hátralékos, valamint az árverés napjától tovább folyó kamatok;

3. a jelzálogjoggal biztosított egyéb kamatok és más mellékszolgáltatások, valamint a jelzálogos követelés felmondásának költsége és a követelés behajtásának per- és végrehajtási költsége, amennyiben biztosításukra biztosítéki jelzálog van a jelzálogjog rangsorában bejegyezve.

A jelzálogjoggal biztosított azok a kamatok és egyéb mellékszolgáltatások, valamint a jelzálogjoggal biztosított azok a költségek, amelyek a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésének rangsorában nem nyernek kielégítést, a jelzálogot rangsor szerint terhelő összes követelések kiegyenlítése után a maradványból a jelzálogjogok rangsorában kerülnek kifizetésre.

55. § Ha a hitelező jelzálogjogáról lemond vagy más jognak telekkönyvi elsőbbséget enged, elveszti jogát azzal szemben, akire a követelés vagy a jelzálogjog kielégítés esetében átszállana, de csak annyiban, amennyiben ennek megtérítési követelése a lemondás vagy az elsőbbség engedése nélkül a jelzálogban fedezetet talált volna.

A javaslat rendszerében a jelzálogjog a hitelező kielégítésével átszáll a kielégítőre, ha annak a kielégítés folytán a tulajdonossal szemben megtérítési követelése (visszkeresete) támad, amelyet a már fennálló jelzálogjog az átszállás után biztosít (10. §) . A kezesség általános szabályaiból folyik, hogy a hitelező nem rendelkezhetik szabadon az olyan biztosíték felett, amely a kielégítőjének és javára szolgálhat. A javaslat nem engedi meg, hogy a hitelező lemondással vagy elsőbbség engedésével megfoszthassa személyes adósát a teljesítés esetében reá átszálló-biztosítéktól.

Előfordulhat, hogy a követelés tekintetében a jelzálog tulajdonosa annyiban is a kezesnek megfelelő jogállásban van, hogy a teljesítéssel nemcsak a jelzálogjog száll reá át (9., hanem átszállanak azok az egyéb - esetleg nem jelzálogjogi - biztosítékok is, amelyek a hitelezőt megilletik, mint pl. a kézi zálog, elsőbbségi jog stb. Sérelmes volna tehát a tulajdonosra és a jóhiszeműséggel is ellenkeznék, ha a hitelező ezekről az egyéb biztosítékokról előzetesen lemondva fordulhatna a tulajdonos ellen és ezzel őt megfoszthatná a kielégítéssel reá átszálló követelés biztosítékaitól. A javaslat éppen ezért a § második bekezdésében ugyanolyan szellemben oldja meg az egyéb biztosítékról lemondás hatását a jelzálogból kielégítés jogára, mint a jelzálogjogról lemondás hatását a más módon kielégítés jogára. A kezesség szabályaira hivatkozásból következik, hogy csak olyan biztosítékról lemondásnak van a § második bekezdésében megszabott jogkövetkezménye, amelyet a hitelező a jelzálogjognál előbb vagy azzal egyidőben szerzett. A később szerzett biztosítékról lemondással ugyanis a tulajdonos jogi helyzete nem válik kedvezőtlenebbé, mint amilyen a jelzálogjog keletkezésekor volt.

A 9. pont címéhez

A javaslat 4. §-a a fennálló joggal egyezően kifejezetten elismeri több teleknek ugyanazon követelés biztosítására egyetemleges lekötését. Az ily lekötéssel létesülő egyetemleges jelzálogjog esetében tüzetes szabályozást igényelt az. egyes jelzálogok tulajdonosainak egymásközti viszonya, amely lényegileg az. egyetemes adóstársakra vonatkozó kötelmi jogi szabályok alapelvei szerint alakul. A jelzálogjog általános szabályaitól némileg eltérő rendezésre van szükség a jelzálogjog kielégítés alapján átszállása esetében.

E szabályokat tartalmazzák a javaslat 56-62. §-ai.

9. Különös szabályok az egyetemleges zálogjogra

56. § Ha a jelzálogjog ugyanegy követelés biztosítására több jelzálogtárgyat mint egyetemleges jelzálogjog (4. §) terhel, mindegyik jelzálog az egész követelésért felel akként, hogy a jelzálogos hitelező követelésére tetszése szerint akár egészen, akár felosztva kereshet kielégítést a jelzálogokból vagy azoknak bármelyikéből.

Amíg a jelzálogos hitelező egész követelésére kielégítést nem nyert, követelésének ki nem elégített részére nézve mindegyik jelzálog egyetemlegesen marad lekötve.

57. § Az egyetemleges jelzálogjog terhe a többi telekkönyvi érdekeltnek egymásközötti viszonyában az egyes jelzálogok között a kielégítést megelőző évben reájuk eső föld- és házadó arányában, ha pedig valamelyikük ily adó alá nem esik, a kielégítés idejében volt értékük arányában oszlik meg.

E § az egyetemleges teherlésből eredő már említett hátrányt (4. § ind.) azzal ellensúlyozza, hogy a hitelezőnek az előbbi §-ban megállapított jogát nem érintve, az. egyes ingatlanok tulajdonosainak egymás közötti viszonyában állapítja meg azt, hogy mely ingatlanoknak mennyiben kell a jelzálogjog terhét viselniök. A § szövege a bizottsági szövegtől abban tér el, hogy a mai jogállapotnak megfelelően az "egyenes állami hozadéki adós" megjelölés helyett a föld- és házadot kifejezetten megemlíti és hogy olyan esetekre, amikor a teher az egyes ingatlanok között értékük arányában oszlik meg, az értékelés időpontját is meghatározza, figyelemmel arra, hogy az. egyetemleges terhelés időtartama alatt az értékek aránya változást szenvedhet.

Ha az egyetemleges jelzálogjog azáltal keletkezett, hogy a már fennálló jelzálogjogot utólag más ingatlanra terjesztették ki, ilyen esetben a jelzálogjog terhét az előbb és az utóbb terhelt ingatlan telekkönyvi érdekeltjeinek egymásközötti viszonyában kizárólag a korábban terhelt jelzálog viseli.

A tulajdonosok e szabályoktól eltérően állapodhatnak meg; az eltérő megállapodásra azonban a többi telekkönyvi érdekelt hátrányára csak akkor lehet hivatkozni, ha a telekkönyvben az ő jogukat megelőzően be van jegyezve.

58. § Ha a hitelezőt egyetemleges jelzálogjoggal biztosított követelésére a jelzálogok valamelyikének oly tulajdonosa elégíti ki, aki nem személyes adós, amennyiben a tulajdonos a kielégítés alapján a személyes adóstól vagy mástól megtérítést követelhet (9. §) a jelzálogos követelés ő reá száll át, de nem mint egyetemleges jelzálogjog, hanem mindegyik jelzálogra abban az arányban felosztva, amelyben az egyetemleges jelzálogjog terhe a többi telekkönyvi érdekeltnek egymásközötti viszonyában az egye jelzálogok között megoszlik (57. §) .

A tulajdonosok egymás közötti viszonyában az előbbi § rendelkezéseinek konzekvenciája éppen olyankor jelentkezik, amikor a kielégítés alapján a jelzálogos követelés átszáll. Az átszállás eseteit a javaslat a bizottsági szövegtől eltérően külön-külön §-okban tárgyalja. E § arra az esetre vonatkozik, amikor a hitelezőt oly tulajdonos elégíti ki, aki nem személyes adós.

Ugyanez a szabály megfelelően áll akkor is, ha a jelzálogos követelés és a jelzálog tulajdona egy személyben egyesül.

59. § Ha a hitelezőt egyetemleges jelzálogjoggal biztosított követelésére oly személyes adós elégíti ki, aki az egyetemlegesen terhelt jelzálogok egyikének sem tulajdonosa, amennyiben a személyes adós a kielégítés alapján valamelyik jelzálog tulajdonosától vagy ennek valamelyik jogelődjétől megtérítést követelhet (10. §), e követelésének biztosítására a jelzálogjog az illető jelzálogra nézve a kielégítéssel reá száll át, de csak annak az összegnek erejéig, amely az egyetemleges jelzálogjog terhéből a többi telekkönyvi érdekelteknek egymásközötti viszonyában az illető jelzálogra arányosan esik (57. §) .

Az 56. § következményeit érdemben a bizottsági szöveggel egyezően e § arra az esetre vonja le, ha a hitelezőt oly személyes adós segíti ki, aki az egyetemlegesen terhelt ingatlanok egyikének sem tulajdonosa.

Ugyanez a szabály megfelelően áll akkor is, ha a jelzálogos követelés és a személyes adósság egy személyben egyesül.

60. § Ha a hitelezőt egyetemleges jelzálogjoggal biztosított követelésére valamelyik jelzálognak oly tulajdonosa elégíti ki, aki egyúttal személyes adós, amennyiben ez a tulajdonos a kielégítés alapján a többi jelzálog tulajdonosától vagy valamelyik jogelődjüktől megtérítést követelhet, a jelzálogjog az előbbi § értelmében száll át reá.

Ha a hitelezőt kielégítő személyes adós valamelyik ingatlannak tulajdonosa, ez nem zárja ki, hogy a kielégítés alapján megtérítést kívánhasson a többi ingatlanok tulajdonosától. Az egyetemlegesen terhelt ingatlanok közül azok tekintetében, amelyeknek nem tulajdonosa, az ily személyes adósnak ugyanaz a jogállása, mint a nem tulajdonos személyes adósnak az 58. § értelmében. Adott esetben tehát ilyenkor is az említett § rendelkezéseit kell alkalmazni.

61. § Ha az egyetemleges jelzálogjoggal biztosított követelés egészen vagy részben megszűnik, vagy ha a hitelező egyetemleges jelzálogjogáról egészen vagy részben lemond, mindegyik jelzálog tulajdonosa az egyetemleges jelzálogjog ranghelyével a megszűnés vagy a lemondás terjedelmében csak a saját ingatlana tekintetében és csak annak az összegnek erejégi rendelkezhetik, amely az egyetemleges jelzálogjog terhéből a többi telekkönyvi érdekeltnek egymásközötti viszonyában saját ingatlanára arányosan esik. (57. §)

Az egyetemlegesség felbomlásának a megszűnt követelés ranghelyével rendelkezés tekintetében is éreztetnie kell a hatását. E hatást ez a § a bizottsági szöveggel egyezően ugyan, de a javaslat könnyebb áttekinthetősége érdekében külön §-ban határozza meg.

62. § Ha a hitelező egyetemleges jelzálogjoggal biztosított követelésére oly jelzálogjogból, amelynek tulajdonosa nem személyes adós, vagy a hozzátartozó egyéb jelzálogtárgyakból végrehajtás útján nagyobb összeg erejéig nyert kielégítést, mint amekkora összeg erejéig az egyetemleges jelzálogjog a többi telekkönyvi érdekeltnek egymásközötti viszonyában az egyes jelzálogokat arányosan terheli, a tulajdonost megillető megtérítési követelést a többlet tekintetében a végrehajtási tömeg javára, ha pedig minden terhet kielégítettek, a végrehajtás alá vont jelzálog tulajdonosának javára kell érvényesíteni. A végrehajtási tömegben érdekeltek jogainak a többi jelzálog tulajdonosa elleni érvényesítésére a bíróság ügygondnokot rendel.

A jelzálogi tehernek az 56. §-ban megállapított aránylagos megoszlása természetesen nem érinti a hitelezőnek azt a jogát, hogy ő egész követelésének kiegyenlítését az egyetemlegesen terhelt ingatlanok közül esetleg csak egyből keresse. Ily esetben azonban a későbbi rangsorban bekebelezett hitelezők, esetleg az elárverezett ingatlan tulajdonosának sérelmével járna, ha a javaslat 57. §-ának ellenére a többi ingatlanok tulajdonosai a tehertől szabadulnának pusztán abból a rajtuk kívül álló okból, hogy a hitelező kielégítése árverés útján és nem önkéntes fizetéssel történt. Ennek az igazságtalan eredménynek a kiküszöbölését célozza e §, amely érdemben egyezik a bizottsági szöveg megfelelő rendelkezésével.

A második fejezethez

A közönséges ú. n. forgalmi jelzálogjog mellett fennálló jogunk is ismeri a biztosítéki jelzálogjogot. A biztosítéki jelzálogjog szabályozása azonban a fennálló jogban nem kimerítő. A Tkr. 65. § 2. bekezdés ugyanis a biztosítéki jelzálogjogot úgy fogja fel, mint kivételt az alól a szabály alól, hogy a követelés csak számszerűleg meghatározott sommára nézve jegyeztethetik be és azt mondja ki, hogy biz,onyos esetekben egyelőre bizonytalan összeg erejéig is be lehet jegyezni a jelzálogjogot a legmagasabb összeg meghatározásával. Már közelebb jár a lényeges elhatároló vonalhoz a Vht., amely a közönséges jelzálogjog esetében a sorrendi tárgyaláson a bejegyzett tőkekövetelést akkor is számításba venni rendeli, ha a hitelező a tárgyaláson nem jelenik meg (192. § 4. bek.), míg a legmagasabb összeg által biztosított követelést a hitelező meg nem jelenése esetében mellőzni kell (191. § ut. bek.) . A végrehajtási törvény rendelkezéséből következik, hogy a fennálló jog szerint közönséges jelzálogjog esetében már a telekkönyvi bejegyzés egymagában bizonyítja a tőkekövetelés fennállását, míg a biztosítési jelzálogjog bejegyzése követelés fennállását nem bizonyítja. Hogy a Tkr. a biztosítéki jelzálogjogot nem a leglényegesebb ponton határolja el a közönséges jelzálogjogtól, annak legfőbb oka, hogy a biztosítéki jelzálogjog alapintézményét, amely csak a lényeges pontokban térne el a közönséges jelzálogjogtól, nem ismeri, hanem a biztosítéki jelzálogjog képzelhető esetei közül csupán egyet, a legmagasabb összeg erejéig bekebelezett biztosítéki jelzálogjogot szabályozta és így a gyakorlatban nem okozott nehézséget az a logikai ugrás, hogy az egyik fogalom és a másik fogalom egyik megjelenési formája közötti különbséget emelte ki. Ennek az eljárásnak valóban meg van az a belső indokoltsága, hogy a biztosítéki jelzálogjogra olyankor van leginkább szükség, amikor bizonytalan, hogy valamely jogviszony hosszabb időtartama alatt fog-e követelés egyáltalán felmerülni és ha felmerül, milyen összegű lesz. Az anyagi jog egységes kodifikálása esetében azonban az ilyen eljárás már nem lehet megfelelő. Ebben az esetben már szükséges a forgalmak tisztasága érdekében a lényeges elválasztó vonalat megvonni és ezt tette már a Ptk. első szövege is a 852. § 3. bekezdésében. E szerint biztosítéki jelzálogjog esetében a telekkönyvi bejegyzés nem szolgált a követelés bizonyítékául és a hitelezőnek a bejegyzés alapján csak annyiban van joga, amennyiben a követelés fennállónak egyébként bizonyul. A lényeges ismérveit a biztosítéki jelzálogjognak a javaslat még tüzetesebben adja meg és pedig a fősúlyt a gyakorlati szempontokra helyezve. Az eltérések a közönséges jelzálogjogtól a következők: 1. Közönséges jelzálogjog esetében a már ismételten említett határidők lejárta után a jelzálogjog jóhiszemű, visszterhes megszerzőjével szemben a tulajdonos nem hivatkozhatik arra, hogy a követelés teljesítés vagy egyéb ok folytán a jelzálogjog átszállása előtt már megszűnt. Biztosítéki jelzálogjog esetében viszont a harmadik jóhiszemű szerző joga attól függ, hogy a kötelmi jog szabályai szerint érvényesítheti-e a követelést. Ha tehát a megszerző mint engedményes szerezte a követelést és az engedményről az adóst nem értesítették, az adós pedig az eredeti hitelezőnek teljesített, az engedményes a jelzálogból kielégítést akkor sem kereshet, ha őt a telekkönyvbe hitelezőként bejegyezték. 2. Közönséges jelzálogjog esetében a telekkönyvi bejegyzés a követelés fennállását bizonyítván, a követelés megszűnése után a tulajdonosnak kell követelnie a megszűnés bizonyításával a jelzálogjog törlését, mert amíg ezt nem teszi, a követelést fennállónak kell tekinteni (14. §) . Biztosítéki jelzálogjog esetében viszont a bizonyítási teher megfordul, a telekkönyv még abban a tekintetben sem alapít meg védelmet, hogy a felek között követelés egyáltalán keletkezett. Ezt a hitelezőnek még előbb bizonyítania kell és csak a bizonyítás után érvényesítheti a jelzálogos hitelező jogait. 3. Közönséges jelzálogjog esetében a telekkönyv tartalma a követelés mennyiségét is bizonyítja. Biztosítéki jelzálogjog esetében azonban a bejegyzett összeg még nem bizonyítja azt, hogy valóban ilyen összegű követelés keletkezett, a hitelezőnek tehát követelés keletkezésén és fennállásán felül annak mennyiségét is bizonyítania kell. Kiemelést érdemel, hogy a közönséges jelzálogjog esetében sem korlátlan a mennyiség tekintetében a telekkönyv bizonyító ereje, hanem az csak a tőkekövetelésre áll, a kamatok és egyéb járulékos követelések mennyisége közönséges jelzálogjog esetében is bizonyításra szorul, vagyis lényegileg az ilyen mellékkövetelések is a biztosítéki jelzálogjog jogi természetét mutatják.

A biztosítéki jelzálogjognak most ismertetett ismérvei a fennálló jog biztosítéki jelzálogjogában is megvannak, ennyiben tehát a javaslat novumot nem tartalmaz. A fennálló joggal szemben a novum az, hogy a javaslat - a Ptk. szövegeivel egyezően - nem látta helyénvalónak, hogy a törvény a felek szerződései szabadságának korlátot szabva, a fennálló joggal egyezően kizárja a lehetőségét annak, hogy a hitelező a jelzálog megalapításakor a követelés bizonyításának terhét magára vállalja és önként lemondjon a telekkönyvi közhitelből reá háruló és kizárólag az ő javára szolgáló előnyökről akkor is, ha olyan követelésről van szó, amely közönséges jelzálogjoggal is biztosítható volna. A javaslat tehát megengedi az önkéntes biztosítéki jelzálogjogot is (63. §) az olyan biztosítéki jelzálogjogok mellett, amelyek közönséges jelzálogjog formájában természetüknél fogva nem is jelentkezhetnek.

Ami már most a szükségképpeni biztosítéki jelzálogjogot illeti, itt a javaslatnak a fennálló joggal szemben az az. újítása, hogy - éppen úgy, mint a Ptk. szövegek - a mai jog egyedüli biztosítéki jelzálogjogi formája, a keretbiztosítéki jelzálogjog mellett az értékpapírban kifejezett követelés erejéig bekebelezett jelzálogjogot is biztosítéki jelzálogjognak nyilvánítja. A javaslatnak ez a rendelkezése abból következik, hogy a követelés az értékpapírban mintegy megtestesül és így a követelés érvényesítése a papír nélkül, pusztán a telekkönyvi bejegyzés alapján nem lehet helyénvaló. Az ily szükségképpeni biztosítéki jelzálogjog esetében mégis a hitelező bizonyítási terhe annyival lesz enyhébb mint a biztosítéki jelzálogjog egyéb eseteiben, amennyivel könnyítik a jogszabályok az értékpapíron alapuló jogok érvényesítését.

Röviden kifejezve: a biztosítéki jelzálogjog lényege abban van, hogy a követelés tekintetében a telekkönyvi bejegyzés ellenére is a telekkönyvi bejegyzés következtében különben alkalmazásra kerülő dologi jogi szabályok nem kerülnek alkalmazásra, hanem ugyanazok a kötelmi jogi szabályok érvényesülnek, amelyek telekkönyvi bejegyzés hiányában is alkalmazást nyernének.

Amint az általános indokolásban már kiemeltem, a biztosítéki jelzálogjogot a gazdasági élet hatalmas intézménnyé fejlesztette ki. Ennek egyik okául az is szolgált, hogy a jelzálogjog átruházásának nehézkessége folytán a hitelezők váltóra nyujtottak hitelt és biztosítéki jelzálogjogot alapítottak olyankor is, amikor a hitelenyujtás belső jellegéhez képest a közönséges jelzálogjog alapítása lett volna a megfelelő forma. A javaslatnak a közönséges jelzálogjog átruházására vonatkozó rendelkezései (8. és 11. §) nyomán remélhető ugyan, hogy a biztosítéki jelzálogjog az őt megillető területre fog visszatérni és így az eddiginél kevésbbé gyakorivá fog válni, mégis szükséges, hogy ezt az intézményt fokozottan alkalmassá tegyük tulajdonképpeni hivatásának betöltésére. E végből a javaslat a biztosítéki jelzálogjogot is részletesen szabályozza és a bizottsági szöveg közzététele óta felmerült kívánságokra is figyelemmel van.

MÁSODIK FEJEZET

Biztosítéki jelzálogjog

1. Általában

63. § Jelzálogjogot követelés biztosítására akként is lehet alapítani, hogy a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelmének szabályai a jelzálogból való kielégítés tekintetében a biztosított követelésre nem terjednek ki, a hitelező' követelésének bizonyítása végett a telekkönyvi bejegyzésre nem hivatkozhatik és a hitelezőt vagy bárkit a jelzálogjognál fogva megillető jogok csupán a követelés szerint igazodnak (biztosítéki jelzálogjog) .

E § tartalmazza a biztosítéki jelzálogjog lényeges ismérveit és egyszersmind az önkéntes biztosítéki jelzálogjog elismerését.

A biztosítéki jelzálogjog különleges jogi természete a fennálló jog szerint is éppen a kielégítés stádiumában érvényesül. A végrehajtási törvény mondja meg, hogy a telekkönyv tartalma a követelés összegét nem bizonyítja. Szemben a bizottsági szöveggel a javaslat kiemeli, hogy a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelmének szabályai a biztosított követelésre a jelzálogból való kielégítés tekintetében nem terjednek ki.

A biztosítéki jelzálogjora, amennyiben a törvény eltérően nem rendelkezik, a közönséges jelzálogjog szabályait kell alkalmazni.

64. § A biztosítéki jelzálogjogot a telekkönyvben mint ilyet kell megjelölni.

A telekkönyvi közhitei megkívánja, hogy a biztosítéki jelzálogjognak az előbbi § értelmében korlátolt védelme a telekkönyvből kitűnjék és így a harmadik jóhiszemű szerző ne lehessen kitéve annak, hogy vele szemben váratlanul támasszanak oly kifogást, mely közönséges jelzálog esetében nem volna emelhető.

65. § Ha a biztosítéki jelzálogjoggal biztosított követelés lejárta a hitelező vagy az adós felmondásától függ, a jelzálogjog érvényesítéséhez nem szükséges, hogy a követelést a hitelező a tulajdonosnak vagy a hitelezőnek a tulajdonos mondja fel.

A javaslat 40. §-a a felmondástól függő követelés lejártát a tulajdonossal szemben külön felmondástól teszi függővé. Minthogy a biztosítéki jelzálogjog tartalmában egészen a mindenkori személyes követeléshez igazodik, az említett szabály alkalmazásának a biztosítéki jelzálognál nem lehet helye. A bizottsági szöveg még kifejezetten megemlíti a közönséges jelzálogjognak egyes más szabályait is (Bsz. 669. § és 675. § 2. bek.), mint olyanokat, amelyek biztosítéki jelzálogjog esetében nem alkalmazhatók. A javaslat a külön felemlítést azért mellőzi, mert ugyanaz az eredmény negatív szabály nélkül a 63. § pozitív rendelkezéséből következik.

2. Biztosítéki jelzálogjog bemutatóra szóló papírból, váltóból vagy más forgatható papírból származó követelés biztosítására

66. § Oly követelés biztosítására, amely bemutatóra szóló papírból, váltóból vagy más forgatható papírból származik, a telekkönyvbe csak biztosítéki jelzálogot lehet bejegyezni. Az ily követelés biztosítására bejegyzett jelzálogjogot biztosítéki jelzálogjognak kell tekinteni akkor is, ha a telekkönyvben nincs ilyennek megjelölve.

Az értékpapírban megtestesített követelés jelzálogjogi biztosításának kizárólagos formája a biztosítéki jelzálogjog lévén, ilyen esetben a 64. § indokolásában említett szempont nem teszi mellőzhetetlenné a jelzálogjognak a telekkönyvben biztosítéki jelzálogjogként megjelölését, mert annak felismerésére, hogy biztosítéki jelzálogjog áll fenn, elég azt tudni, hogy a jelzálogjog értékpapírban kifejezett követelés biztosítására szolgál.

Az értékpapírok forgalomra szánt volta szükségessé teszi, hogy a jelzálogjog átszállása és aljelzálogjoggal terhelése telekkönyvön kívül is bekövetkezhessék. A 8. § ugyan a közönséges jelzálogjog telekkönyvön kívüli átruházását is megengedi, a 66. § azonban ezen túlmenve a telekkönyvi bejegyzést a hitelezői legitimáció szempontjából is feleslegessé és a telekkönyvön kívüli terhelést is lehetővé teszi. Attól nem kell tartani, hogy a telekkönyvben feltüntetett hitelező a követelést kétszer ruházza át vagy ismételten terheli meg, mert az átruházás vagy terhelés amúgyis csak az értékpapíron alapuló követelések átruházására vagy terhelésére megállapított szabályok szerint, vagyis az értékpapír átadásával következik be. Mindamellett módot kell adni a papír birtokosának, hogy ő, ha ezt szükségesnek tartja, a telekkönyvbe is bekerülhessen.

A bizottsági szöveg csak megengedi, hogy a mindenkori hitelező részére képviselőt lehessen rendelni, akinél a tulajdonos a hitelezővel szemben szükséges jogkövetkezményeket teljes hatállyal foganatosíthassa. A javaslat a képviseletet állandóan szükségesnek tartja és a képviselőül a telekkönyvben szereplő hitelezőt jelöli ki. Ez a képviselet a papír későbbi birtokosára nézre azért nem lehet hátrányos, mert a későbbi birtokosnak a javaslat előbb ismertetett rendelkezése alapján mindig módja van magát a telekkönyvbe bejegyeztetni és ezzel előzőjének képviselői minőségét megszüntetni.

A bizottsági szöveg rendszerében a jelzálogjog jogügyleti megalapításához, szükséges a tulajdonos és a hitelező megegyezése (368. §), e rendelkezés alól az értékpapírban kifejezett követelés esetében kivételt kellett tenni. (693. §) főként azért, mert az értékpapír első birtokosa a jelzálogjog megalapításakor még bizonytalan személy is lehetett volna. A javaslat 6. §-a a jelzálogjog megalapításához nem megegyezést, hanem csak a tulajdonos beleegyezését kívánja meg és ezért az általános szabály alól nem kell e helyütt kivételt tenni, a bizottsági szöveg 693. §-ának szabálya tehát felesleges volt.

Ily követelés biztosítására bejegyzett jelzálogjogra további jogokat telekkönyvi bejegyzés nélkül az ily követelések átruházására és terhelésére vonatkozó szabályok szerint lehet szerezni.

A követelés megszerzője a papír bemutatása mellett a volt jelzálogos hitelező beleegyezése nélkül is kérheti, hogy a jelzálogjog átszállását javára a telekkönyvbe bejegyezzék.

A jelzálogjog tekintetében a telekkönyvi bejegyzésben megnevezett hitelező képviseli a mindenkori hitelezőt.

67. § Bemutatóra vagy rendeletre szóló részkötvények alakjában létesített vagy létesítendő kölcsönkövetelés biztosítására a főkötvény alapján biztosítéki jelzálogjogot lehet bejegyezni a számszerűleg és névértékben megjelölendő részkötvények mindenkori birtokosai javára; ez a jelzálogjog s részkötvénybirtokosokat kötvényeik névértékének arányában illeti meg és sem átruházás, sem aljelzálogjog vagy más dologi jog tárgya nem lehet.

Az értékpapírok biztosítéki jelzálogjogának nagy gyakorlati jelentősége lehet akkor, amikor valamely vállalat nagyobb kölcsönét kötvények útján veszi fel és a címletek összességének biztosítására alapít egy jelzálogjogot. Ilyen kötvények kibocsátására a vasutak tekintetében a korábbi jogszabályok (1868:1. tc. 48., 1881:LXI. tc. 19. §) is alapot nyújtottak, a 60.300/1922. I. M. számú rendelet 17. §-ának általános rendelkezése sem tette azonban a fundált kötvények kibocsátását általánosan megengedett hiteleszközzé, mert mai jogunk szerint jelzálogjogot a hitelező megnevezése nélkül nem lehet alapítani. A javaslat a Németországban nagy gyakorlati eredménnyel alkalmazott intézményt, mint kívánatos hiteleszközt az eddiginél szélesebb körben kívánja megengedni és igénybevételét már a hitelező megjelölésének szabadabb módja könnyebbé teszi. A javaslat csupán azt a korlátozást szabja meg a visszaélésekkel szembeni garanciául, hogy a jelzálogjog tekintetében a részkötvények birtokosainak képviselője, oly hitelintézet vagy oly hitelintézet tagintézete legyen, amelynek alapszabályait törvény állapítja vagy erősíti meg. Ez a korlátozás figyelemmel arra, hogy e szerint pl. a Pénzintézeti Központ és az Országos Központi Hitelszövetkezet minden tagintézete közreműködhetik kötvénykibocsátásban, nem eredményezheti a kötvénykibocsátás szűk körre szorulását.

Figyelemmel arra, hogy a jelzálogjog bekebelezése a főkötvény alapján történik, természetes, hogy a részkötvények birtokosai nem jegyezhetők be egyénenkint a telekkönyvbe, az ily bejegyzés lehetővé tétele az egész intézményt nehézkessé és életképtelenné tenné s a fennálló joggal is ellentétben állana.

E § esetében szemben az előbbi § általános rendelkezésével nem szükséges, hogy a képviselő egyszersmind a telekkönyvbe bejegyzett hitelező legyen. Lehetséges ugyanis, hogy a képviselőül kijelölt intézet nemcsak kölcsönt nem nyujt, hanem a részkötvények elhelyezésében sem vesz részt. A javaslat éppen azért kívánja meg, a képviselőnek a főkötvényben és a telekkönyvben külön megjelölését, mert különben az előbbi §-nál is szükségesnek felismert és a jelen § esetében még fokozottabb mértékben szükséges képviselet nem volna biztosítható.

A 3. pont címéhez

Mai jogunkban biztosítéki jelzálogjog néven a Tkr. 65. §-ának 2. bekezdése alapján a biztosítéki jelzálogjognak az. a típusa nyert nagy jelentőséget, amely a bizonyos jogviszonyból származó követelést összegszerű megállapítás nélkül bizonyos legmagasabb összeg erejéig biztosítja. A javaslatnak 68-78. §-ai a biztosítéki jelzálogjognak ezt a típusát több tekintetben a fennálló jogtól és a polgári törvénykönyv szövegeitől is eltérve, a gazdasági élet kívánalmainak megfelelően szabályozzák.

A főkötvényben a hitelezők részére a jelzálogjogra vonatkozó rendelkezések megtétele végett képviselőül kell kirendelni oly hitelintézetet vagy oly hitelintézet tagintézetét, amelynek alapszabályait törvény állapítja vagy erősíti meg, vagy a kormányhatóság jóváhagyja. A képviselő kirendelését a telekkönyvben a jelzálogjogról szóló bejegyzésben fel kell tüntetni.

3. Keretbiztosítéki jelzálogjog

68. § Biztosítéki jelzálogjogot oly követelés biztosítására, amely hitelviszonyból, ügyvitelből, szavatosságból, károkozásból vagy egyéb meghatározott jogviszonyból származhatik, akként is lehet alapítani, hogy a követelés összegszerű megállapítása nélkül csak azt a legmagasabb összeget - a keretet - határozzák meg, amelynek erejéig a jelzálogjog a hitelezőnek felel (keretbiztosítéki jelzálogjog) .

Az. 1. bekezdés a keretbiztosítéki jelzálogjognak az eseteit a mai jognak megfelelőbben határozza meg, mint a bizottsági szöveg, így különösen nem éri be azzal, hogy a követelés határozatlan összegű legyen, hanem megkívánja, hogy a követelés meghatározott jogviszonyból eredjen. A javaslat meghatározása gyakorlati szempontból megfelelőbb. Célszerűnek látszott a legmagasabb összeget keretnek nevezni el, ami a bizottsági szöveggel szemben azt is kifejezésre juttatja, hogy ez a jelzálogjog nem egy bizonyos - esetleg csak egyelőre határozatlan összegű - követelés biztosítására szolgál, hanem az. idő folyamán ugyanabból a jogviszonyból eredő követelések a kereten belül egymást követhetik, az egyik követelés megszűnése után a jelzálogjog egy másik újonnan keletkező követelés biztosítására is szolgálhat, a lényeges csak az, hogy az egymást felváltó követelések ugyanabból a jogviszonyból eredjenek.

A követelésnek éppen ez a fluktuálása, amely a biztosítéki jelzálogjognak a 63. §-ban említett alapformájával szemben a keretbiztosítéki jelzálogjog megkülönböztető jele, teszi a keretbiztosítéki jelzálogjogot aljelzáloggal vagy egyéb dologi joggal (haszonélvezettel) terhelésre alkalmatlanná. Nem szólva arról, hogy főleg akkor, amikor a keret óvadékul szolgál, esetleg a felek jogviszonyának egész tartama alatt, egyetlen követelése sem keletkezik, a keresetbiztosítéki jelzálogjog természete zárja ki az aljelzálogjogos hitelezőnek a Tkr. 79. §-ában szabályozott biztosítását. A jogviszony megszűnése és a keret üressé válása után ugyanis az aljelzálogos hitelező semmit sem ér azzal, ha a keret bekebelezése az ő javára megmarad, mert ez a keret - szemben a közönséges jelzálogjog esetével - követelés fennállását nem bizonyítja. A biztosítéki jelzálogjog alapesetében (63. §)- amely különben is alig lesz gyakorlati - ez a nehézség nem merül fel, mert az aljelzálogos hitelezőre egyszerűen a követelés bizonyításának terhe hárul, a keretbiztosítéki jelzálogjog esetében azonban a biztosítéki jelzálogjog megszűnésének nem a követelés teljesítése az előfeltétele, hanem a felek jogviszonyának megszűnése (76. §) és így a jelzálogjog bejegyzésével az aljelzálogos hitelező nem szerezne semmi biztosítékot.

A keretbiztosítéki jelzálogjogra aljelzálogjogot vagy más dologi jogot szerezni nem lehet.

69. § A keretbiztosítéki jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésében a hitelező megjelölésén felül azt a legmagasabb összeget - keretet - kell kitüntetni, amelynek erejéig a jelzálog a hitelezőnek felel; egyebekben a követelésnek és annak a jogviszonynak megjelölése végett, amelyből a jelzálogjoggal biztosított követelés származhatik, a bejegyzés alapjául szolgáló okiratra (biztosítéki okirat) lehet utalni.

E § a bizottsági szöveg 695. §-ának az előbbi §-ba nem foglalt azokat a rendelkezéseit tartalmazza, amelyek a keretbiztosítéki jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésére vonatkoznak. E rendelkezéseknek a keretbiztosítéki jelzálogjog tartamára vonatkozó rendelkezések mellett külön §-ba foglalása az áttekinthetőség érdekében történt és megfelel a közönséges jelzálogjogra vonatkozó részben követett eljárásnak (7. §) . A 7. § utolsó bekezdésével összhangban a javaslat e helyütt is szabályozta azt a kérdést, hogy mit lehet az okiratra utalással bejegyezni. Figyelemmel volt a javaslat arra is, hogy a gyakorlatban a kamat és egyéb mellékszolgálatatások biztosítására rendszerint külön keret szokott meghatározva lenni és ezért a bizottsági szöveg megfelelő rendelkezését az erre az esetre utalással kiegészítette.)

A követelésnek bármilyen jogalapon járó kamatjáért és egyéb mellékszolgáltatásáért, hacsak biztosításukra jelzálogjog külön nincs bejegyezve, a jelzálog csak annyiban felel, amennyiben a követelés e járulékaival együtt a bejegyzett keretet meg nem haladja.

Az ekként bejegyzett zálogjogot biztosítéki jelzálogjognak kell tekintetni akkor is, ha a telekkönyvben nincs ilyennek megjelölve.

70. § Amennyiben a biztosítéki okiratban megjelölt jogviszony másra átruházható, a hitelező a jogviszonnyal együtt a keretbiztosítéki jelzálogjogot is átruházhatja. Ha a hitelező csak a biztosított jogviszonyt vagy csak az abból származó követelést ruházza át, a jogviszony vagy a követelés átruházásával a jelzálogjog nem száll át az új hitelezőre. A hitelezőnek a jelzálogjogot átruházó nyilatkozata magában foglalja a jogviszony átruházására irányuló nyilatkozatot is.

A javaslatnak most következő rendelkezései mind a fennálló jogtól, mind a polgári törvénykönyv bizottsági szövegétől lényegesen eltérnek. A fennálló jog álláspontját tüzetesen a 8. számú jogegységi határozat fejti ki, amely a telekkönyvi közhitei elvéből és a Tkr. 65. §-ának második bekezdéséből azt vezeti le, hogy a hitelbiztosítéki jelzálogjog bejegyzése alkalmával egyedileg kell meghatározni a hitelviszonyban szereplő hitelezőt és az adóst, a hitelbiztosítéki jelzálogjog tehát csak az egyedileg meghatározott személyek közötti jogviszonyból eredő követelések biztosítására szolgálhat. A jogviszonyban szereplő személy megváltozása esetében tehát a biztosítéki jelzálogjog szempontjából új jogviszony keletkezik, az pedig, hogy a biztosítéki jelzálogjog nem az eredeti, hanem egy másik jogviszonyból származó követelések biztosítására szolgáljon, a később álló jelzálogos hitelezőkre sérelmes volna, mert ők a jogviszony megszűnése alapján kedvezőbb ranghelyhez jutnának.

A bírói gyakorlat álláspontjának tehát lényegileg az volt az alapja, hogy a fennálló jogunk értelmében a megszűnt jelzálogjog ranghelyén (a konverzió egészen kivételes esetét nem tekintve) új jelzálogjogot nem lehet alapítani. Ez a kiindulási pont azonban az újabb jogfejlődéssel megdőlt. A 1925:XV. törvénycikk ugyanis - amint a 18. § indokolásában már említettem - a fix prioritás elvének bizonyos engedményt tesz, aminek következményeit most már a keretbiztosítéki jelzálogjog tekintetében is le kell vonni. Ha ugyanazon a ranghelyen két egymástól teljesen független követelés is követheti egymást, annál inkább meg kell engedni keretbiztosítéki jelzálogjog esetében, hogy a jogviszonyban szereplő személyek megváltozása esetében a jelzálogjogi biztosíték megmaradjon, hiszen ilyenkor voltaképpen a jogviszony azonos maradhat, amint ezt a kötelmi jog szempontjából a 8. sz. jogegységi határoz,at indokolása is kifejezetten elismeri.

A bizottsági szöveg ezzel a kérdéssel külön nem foglalkozik, hanem csupán a biztosítéki jelzálogjog alapjául szolgáló egyes követelések átszállása esetére mondja ki azt, hogy az átszállással a követelés egyszerűen kiesik a keretből és a jelzálogi biztosítékot elveszti, a jelzálogjog pedig a jogviszonyból eredő többi - esetleg a még később keletkező - követelések biztosítására szolgál.

A javaslat az átszállás feltételeit és módozatait tüzetesen szabályozza és a 70. §-ban a hitelezői oldalon beálló változással foglalkozik.

Minthogy a keretbiztosítéki jelzálogjog a felek közötti jogviszonyban van kapcsolva, a hitelező természetesen csak a jogviszonnyal együtt ruházhatja át a keretbiztosítéki jelzálogjogot, az átruházhatósághoz tehát elsősorban az szükséges, hogy a jogviszony természeténél fogva átruházható legyen. Ezt kívánja meg elsősorban a javaslat is. Nem lesz tehát átruházható pl. a szolgálati viszonnyal kapcsolatban keletkezett óvadéki biztosítéki jelzálogjog, mert az adóssal szemben fennálló szolgálati viszonyt a hitelező nem ruházhatja át másra. Ha viszont a keretbiztosítéki jelzálogjog hitelviszony tekintetében keletkezett, a hitelezőnek rendszerint joga lesz maga helyett mást léptetni hitelezőként a jogviszonyba és így az átruházásnak nem lesz akadálya.

A követelésnek a jogviszony nélkül átruházása esetében a követelés a keretből kiesik, a jogviszonynak a követelés nélkül átruházásával pedig a törlésnek a 76. §-ban említett egyik előfeltétele beáll és csak a jogviszony átruházásáig keletkezett követelés tekintetében fennálló helyzettől (megszűnés, elévülés, exceptio peremptoria) függ a biztosítéki jelzálogjog törlése.

A megengedett átruházás foganatosításának módja tekintetében a javaslat messzemenő újítást tartalmaz, amikor csupán azt kívánja meg, hogy a hitelező a telekkönyvi szabályoknak megfelelő átruházó nyilatkozatot állítson ki és azt a biztosítéki okirattal együtt az új hitelezőnek átadja. Nem szükséges tehát sem a tulajdonosnak a hozzájárulása, sem pedig a telekkönyvi bejegyzés, a személyes adós hozzájárulása pedig csak annyiban szükséges, amennyiben erre a jogviszony átruházásához a kötelmi jog szabályai szerint is szükség van. A javaslat az átruházásnak ezt az egyszerű formáját azért kívánja megvalósítani, mert ettől a hitelélet jelentős fejlődését várja. Ily módon ugyanis a közvetlenül hiteltnyujtó intézet a biztosítéki okirat alapján nyujtott hitel erejéig nagyobb pénzintézettől oly módon kaphat hitelt, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjogot is átruházza. A mai jog szerint ezzel szemben csak az egyes követelések átruházhatók és így a nagyobb intézet mindig csak az adós személyes hitelét vehette figyelembe. Az újítás a nagyobb biztonság kapcsán a kamatláb mérséklését is eredményezheti.

Nyilvánvaló, hogy a pénzintézetek ezzel az eszközzel nem minden esetben fognak élni, mert főleg az erősebb intézeteknek nem lesz szükségük ennek a hiteleszköznek rendszeres igénybevételére. Mind az intézeteknek, mind pedig az adósoknak jelentős előnye származik azonban a javaslat intézkedéséből akkor, ha a közvetlenül hitelnyujtó intézet átmenetileg kritikus helyzetbe jut. A mai jog mellett ilyen esetekben nincs más kivezető út, mint a hitelviszonyok felbontásával az adósokat teljesítésre szorítani, míg a javaslat rendelkezése mellett a hitelező ilyenkor a tárcájában levő biztosítéki okiratok átruházásával oly módon menekülhet a kritikus helyzetből és juthat tőkéhez, hogy üzletmenete normális marad és a változást - figyelemmel különösen az átruházó hitelező képviselői minőségére (78., 79. §)- az adósai sem érzik meg.

Ugyanaz a szempont, ami az átruházás lehetővé tételét szükségessé teszi, a részátruházás mellett is szól. Lehetővé kell ugyanis tenni, hogy a hitelnyujtó ne legyen egy nagyobb intézethez kötve a továbbadás alkalmával, hanem több intézetnél kereshessen hitelt és a nagyobb kereteket azok között szükség esetében megoszthassa. Az, ilyen átruházás formájául a legmegfelelőbbnek a biztosítéki okirat hiteles másolatának felhasználása látszott.

Telekkönyvi jogunk rendszerében az. a helyzet, amikor a telekkönyvi állapot a valóságos jogi helyzettel nem egyezik, csak kivételes lehet és ezért a jelzálogjog körében is módot kell adni arra, hogy a jogosult bármikor előidézhesse a jogi helyzetnek megfelelő telekkönyvi állapotot. Ezen a gondolaton alapul az utolsó bekezdés rendelkezése, mely az átruházás hatályához nem kívánja ugyan meg a telekkönyvi bejegyzést, de a biztosítéki okiratnak - adott esetben hiteles másolatának -felmutatása alapján lehetővé teszi.

A jelzálogjog átruházása a telekkönyvi szabályoknak megfelelő alakban kiállított írásbeli átruházó nyilatkozattal és a biztosítéki okiratnak átadásával megy végbe.

A hitelező a jelzálogjogot a telekkönyvben bejegyzett keret egy részének erejéig is átruházhatja oly módon, hogy a részátruházó nyilatkozatnak az eredeti biztosítéki okiratra reávezetése után az így kiegészített okiratnak hitelesített másolatát adja át az új hitelezőnek. Az így kiállított másolat a jelzálogjog átruházott része tekintetében az eredeti biztosítéki okirat helyébe lép.

Az átruházás telekkönyvi bejegyzése nem szükséges. Az új jelzálogos hitelező azonban a biztosítéki okiratnak, részátruházás esetében pedig a biztosítéki okirat hitelesített másolatának, valamint az átruházó nyilatkozatnak felmutatása mellett a volt jelzálogos hitelező beleegyezése nélkül is kérheti, hogy a jelzálogjog átruházását javára a telekkönyvbe bejegyezzék.

71. § Ha a hitelező a keretbiztosítéki jelzálogjogot az előbbi §-nak megfelelően átruházza, a jelzálog az átruházott keretben csupán azokért a követelésekért és járulékaikért felel, melyek az átruházás előtt a korábbi hitelező javára jöttek létre és róla az új hitelezőre szintén átszállottak vagy az így átszállott követeléseknek helyébe léptek, vagy amelyek a biztosított jogviszonyból az új hitelező javára a jogviszonyban érdekelt adós ellenében az átruházás után keletkeztek.

A keretbiztosítéki jelzálogjog átszállása esetében az alapul fekvő jogviszonyból újabb követelések is támadhatnak. Tisztázásra szorul tehát az a kérdés, hogy az átszállás előtt és után a régi hitelező és az adós, valamint az új hitelező és az adós között keletkező tartozások közül melyek lesznek azok, amelyek biztosítására a keretbiztosítéki jelzálogjog az átruházás után szolgál. Ami mindenekelőtt az. átruházás előtt keletkezett követeléseket illeti, azok tekintetében, amelyeket a régi hitelező a jogviszony átruházása alkalmával nem ruház át az új adósra, lényegileg ugyanaz a változás áll be, mint amikor a követelés egyedül ruháztatik át, vagyis a hitelező személye más lesz., mint aki az adóssal a biztosítéki jelzálogjog alapjául szolgáló jogviszonyban áll. Az. ilyen át nem ruházott követelésre tehát a biztosítéki jelzálogjog nem terjed ki. Nem terjedhet ki a biztosítéki jelzálogjog az új hitelezőnek az átruházás előtt keletkezett követeléseire, mert ezek keletkezésekor az új hitelező még nem szerepelt a jogviszonyban és nem terjedhet ki a régi hitelezőnek az átruházás után keletkezett követeléseire sem, mert ezek keletkezésekor a régi hitelező már nem szerepelt a jogviszonyban. A biztosítéki jelzálogjognak az alapul fekvő jogviszonyhoz kapcsolódásából folyik tehát, hogy a biztosítéki jelzálogjog csak a régi hitelezőről az új hitelezőre átszállott, valamint az új hitelezőnek az átszállás után keletkezett követelései tekintetében marad fenn. Kétségek elkerülése végett kellett kiemelni, hogyha valamely követelés helyébe új követelés lép, ez. nem változtatja meg a követelés keletkezésének időpontját. Ebből a rendelkezésből az következik, hogyha a korábbi hitelező pl. valamely lejárt váltó helyett az. adóstól a biztosítéki jelzálogjog átruházása után új váltót kap és azt az új hitelezőre átruházza, ezt a váltókövetelést nem lehet a korábbi hitelezővel szemben az átruházás után keletkezett tartozásnak tekinteni, arra tehát a jelzálogjog kiterjed.

72. § A keretbiztosítéki jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonában beállott változás önmagában nem érinti a biztosítéki okiratban megjelölt felek közötti jogviszonyt és annak biztosítását. A jelzálog a bejegyzett kereten belül felel a jogviszonyból mind a tulajdonváltozás előtt, mind az ezt követőleg keletkezett követelésekért és járulékaikért.

Mint a közönséges jelzálogjognál, éppen úgy a biztosítéki jelzálogjognál is előfordulhat, hogy az adós és a tulajdonos nem ugyan az a személy. A keretbiztosítéki jelzálogjognál ez akkor fog előfordulni, ha nem a tulajdonos van a hitelezővel hitelezési vagy a 68. §-ban említett egyéb jogviszonyban. Ha a helyzet kezdettől fogva ilyen, a biztosítéki jelzálogjog dologi természetéből világosan következnék, hogy a tulajdonos személyében beállott változás a biztosítéki jelzálogjogra semmi kihatással nem lehet. Szükség van mégis ennek kifejezett kimondására főként azért, mert nem ennyire kétségtelen a helyzet akkor, ha eredetileg maga a tulajdonos szerepelt a biztosítéki jelzálogjog alapjául szolgáló jogviszonyban és később az. ingatlant a nélkül idegeníti el, hogy az említett jogviszonyból kilépne. A javaslat álláspontja szerint ilyenkor sincs ok más szabály alkalmazására, mint olyankor, ha a tulajdonos és a személyes adós eredetileg különböző személyek voltak.

73. § Ha a keretbiztosítéki jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonosának és a jogviszonyban érdekelt adósnak hozzájárulásával a jelzálogos hitelezővel kötött megállapodás alapján az eddigi adós helyébe új adós lép a biztosítéki okiratban megjelölt jogviszonyba, a jelzálog a bejegyzett kereten belül az említett jogviszonyból addig létrejött követeléseken és járulékaikon felül csak azokért a követelésekért és járulékaikért felel, amelyek ebből a jogviszonyból az új adós terhére ezentúl keletkeznek.

(8. számú jogegységi határozat.) Az adós személyében beálló változás sem szünteti meg feltétlenül a jogviszonyt és ezért helyénvaló, hogy a törvény módot adjon ily változás esetében is a keretbiztosítéki jelzálogjog fenntartására. Különösen nagy gyakorlati jelentősége van ennek a 8. sz. jogegységi határozatban is kiemelt abban az esetben, amikor az ingatlan tulajdonosának nyitott hitelt az ingatlan eladása után az új tulajdonos kívánja igénybe venni. Hogy a felek más esetekben is gyakran kívánnak ilyen változást előidézni, az idézett jogegységi határozat, mint tapasztalati tényt szintén kiemeli. A javaslat már ismertetett rendelkezéseivel összhangban áll ennek a régi törekvésnek megfelelni.

A kötelmi jog szabályai szerint ugyanazon kötelmi viszonyba a korábbi adós helyébe új adós belépéséhez a hitelező hozzájárulása szükséges. Ha az adós és hitelező jogviszonyából eredő követelések biztosítására biztosítéki jelzálogjog van valamely ingatlanra bejegyezve, az ingatlan tulajdonosára nézve éppen úgy nem közömbös, hogy a jogviszonyban ki az adós, mint a hitelezőre. Az eredeti adós érdekeit is érinti végül, ha az ő érdekében is fennálló jogviszonyba más adós lép és reá nézve a jogviszony megszűnik. Éppen ezért az adós személyében beálló változás esetében a javaslat keretbiztosítéki jelzálogjog fennmaradásához a hitelező és az új adós megállapodása mellett megkívánja mind a tulajdonosnak, mind pedig a korábbi adósnak a hozzájárulását.

A személyváltozással kapcsolatban itt is - a 71. §-ban foglalt elvekkel összhangban - szabályozni kell, hogy a továbbra is fennmaradó keretbiztosítéki jelzálogjog mely követelések biztosítására szolgál. Az. egyedüli logikus megoldás az, amely azt veszi irányadónak, hogy valamely tartozás az. alapul szolgáló jogviszonyból eredt-e vagy nem és ehhez képest a biztosítéki jelzálogjogot csak olyan követelések biztosítására engedi szolgálni, amelyek keletkezésekor az adós már a jogviszonyban szerepelt. Nem felel tehát a jelzálog a korábbi adósnak az új adós belépése után, valamint az új adósnak a korábbi adós kiválása előtt keletkezett tartozásaiért.

Az adóscsere esetében semmi ok sem szól a mellett, hogy a változás joghatályát a törvény telekkönyvi bejegyzés nélkül is elismerje, éppen ezért a javaslat a telekkönyvi bejegyzést megkívánja, sőt az adós személyének tekintetében a publica fides teljes érvényesülését biztosítja.

A hozzájárulást és a megállapodást a telekkönyvi szabályoknak megfelelő okiratba kell foglalni. A megállapodást a telekkönyvbe be kell jegyezni. A megállapodás a telekkönyvi bejegyzés előtt jóhiszeműen jogot szerző harmadik személyekkel szemben hatálytalan.

74. § Ha a keretbiztosítéki jelzálogjoggal biztosított jogviszonyban érdekelt felek - a hitelező vagy az adós - személyében örökösödés következtében áll be változás, az ily változás a jogviszony biztosítását nem érinti, hacsak a jogviszonyból más nem következik. A jelzálog a bejegyzett kereten belül a jogviszonyból a változás előtt létrejött követeléseken és járulékaikon felül azokért a követelésekért és járulékaikért is felel, amelyeket az átszállt jogviszonyból a hitelező örököse javára vagy az adós örököse terhére a változás után keletkeztek.

A jogviszonyban szereplő személy megváltozása ellenére a jogviszony azonossága a legvilágosabban az universalis successio, az örökösödés esetében fordul elő. Gyakori lesz az az eset, hogy az üzleti vállalkozást, amelyhez a forgó tőkét biztosítéki jelzálogjoggal biztosítva a hitelező nyujtja, az örökös tovább folytatja. Bár kevésbbé gyakran előfordul az is, hogy a hitelezői oldalon áll be örökösödés útján változás. A javaslat más esetekben is megengedi a jogviszonnyal együtt a keretbiztosítéki jelzálogjog átszállását fokozottan indokolt ez öröklés esetében és külön telekkönyvi bejegyzést sem tesz szükségessé. Természetes, hogy amikor a jogviszonyban szereplő személy halála esetében örököse nem lép be a jogviszonyba, a keretbiztosítéki jelzálogjog nem száll át az örökösre.

A javaslat a fentebb már ismeretetett elveknek megfelelően szabályozza azt a kérdést, hogy az átszállott keretbiztosítéki jelzálogjog mely követelések biztosítására szolgál. A szabályozást itt egyszerűbbé teszi az, hogy az örökhagyó hitelező javára, illetőleg az örökhagyó adós terhére az örökösödés beállta után követelés a jogviszonyból nem keletkezhetik.

75. § A keretbiztosítéki jelzálogjog érvényesítéséhez a követelésen felül a biztosítéki okirat felmutatása és annak a kimutatása szükséges, hogy az okirat birtokosát a jelzálogjog a telekkönyvi bejegyzés szerint vagy az átruházó nyilatkozatoknak a telekkönyvben bejegyzett hitelezőig visszamenő összefüggő láncolata szerint megilleti.

A javaslat a keretbiztosítéki jelzálogjognak új hitelezőre átszállását megengedve, az ismételt átszállást sem zárja ki, lehetséges tehát, hogy a javaslat 70. §-ának 2. vagy 3. bekezdése értelmében a biztosítéki okiratra egymásután több átruházó nyilatkozatot vezetnek rá. Minthogy az átszálláshoz telekkönyvi bejegyzés nem szükséges, viszont a javaslat 71. §-a értelmében fontos az, hogy az átszállás útján hitelezővé vált személy követelése a keretbiztosítéki jelzálogjog megszerzése után keletkezzék, a keretbiztosítéki jelzálogjog érvényesítésekor meg kell követelni a hitelezőtől, hogy a jogviszonyba belépését a biztosítéki okirattal és az átruházó nyilatkozatok láncolatával igazolja. Csak a biztosítéki okirat szolgálhat alkalmas bizonyítékul a szerződés időpontjára is, amitől a 71. § értelmében az is függhet, hogy a hitelező egyes követeléseire a keretbiztosítéki jelzálogjog kiterjed-e.

76. § Ha a keresetbiztosítéki jelzálogjoggal biztosított jogviszony megszűnt és a hitelezőnek e jogviszonyból származó követelése nincsen, elévült vagy a követelésnek oly kifogás áll útjában, amely érvényesítését mindenkorra kizárja, a jelzálog tulajdonosa a hitelezőtől követelheti, hogy a jelzálogjogról mondjon le és egyezzék bele telekkönyvi bejegyzésének törlésébe.

A keretbiztosítéki jelzálogjog, amint már említettem, nem meghatározott követeléshez kapcsolódik, hanem bizonyos jogviszonyhoz. Ehhez képest, ha a jogviszonyból pillanatnyilag a hitelezőnek nincsen követelése, ez nem lehet alap a keretbiztosítéki jelzálogjog megszűnésére, mert a jogviszony további fennállása alatt a hitelezőnek új követelése támadhat, melynek biztosítása végett szükséges a keretet - időlegesen üresen is - fenntartani.

Viszont a jogviszony megszűnése egymagában szintén nem lehet elégséges a keretbiztosítéki jelzálogjog törléséhez, mert éppen a jogviszony lezárultakor válik a hitelező követelése összegszerűleg végleg meghatározottá és a keretbiztosítéki jelzálogjognak a rendeltetése éppen az, hogy e követelés behajtását tegye lehetővé.

A javaslat éppen ezért a tulajdonost csak az említett két feltétel együttes fennforgása esetében jogosítja fel a törlés követelésére, vagyis akkor, ha mind a jogviszony, mind az ebből eredő követelések megszűntek. A követelés megszűnésével - éppen úgy, mint a 14. § - ez a § is egyenlő hatályúnak mondja ki azt, hogy a követelés elévült, vagy érvényesítésének peremptoria exceptió áll útjában.

Ha a keretbiztosítéki jelzálogjog hitelezési viszony tekintetében keletkezett, a javaslat a most ismertetett szabályokkal szemben a törlés tekintetében könnyítéseket tesz. Szükség van erre különösen azért, mert a javaslat a keretbiztosítéki jelzálogjog átszállását széles körben engedi meg és a könnyítés nélkül ennek folytán bekövetkezhetnék, hogy a tulajdonos az ingatlanára bejegyzett keretbiztosítéki jelzálogjogtól sohasem szabadulhatna. Éppen ezért a javaslat ilyen esetben jogot ad a törlésre egymagában azon az alapon, hogy a hitelezőnek követelése nincsen és nem kívánja meg a jogviszony megszűnésének kimutatását. Ha a tulajdonos egyszersmind személyes adós, a törlés követelése annak kijelentését is tartalmazza, hogy a jogviszony alapján többé hitelt nem kíván igénybevenni és ezért a jogviszony megszűnésének kimutatása felesleges. Ha a tulajdonos nem személyes adós, olyan a jogállása, mint annak a kezesnek, aki jövőbeli követelésekért határozatlan időre kezeskedett. Az. ilyen kezesnek meg kell adni azt a jogot, hogy a kezességét a hitelező sérelme nélkül megszüntethesse. (V. ö. Tj. és Bsz. 983. §) A keretbiztosítéki jelzálogjog esetében ily megszüntetésre a legmegfelelőbb időpont az, amikor a hitelezőnek a jogviszonyból nincs követelése, mert ilyenkor a biztosítéki jelzálogjog megszűnésére figyelemmel a hitelezőnek módja van a további hitelnyujtást megtagadni. A tulajdonos természetesen a törlés említett feltételeit úgy is előidézheti, hogy maga elégíti ki a hitelezőt a fennálló követelés tekintetében. A tulajdonos és a személyes adós közti jogviszony olyan is lehet, hogy a tulajdonos a törlést az adós hozzájárulása nélkül nem kérheti. Az ilyen esetben a 76. § 2. bekezdése nem fog alkalmazást nyerni.

A 75. § indokolásában említett szempontok teszik szükségessé, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog törlése alkalmával a biztosítéki okirat a telekkönyvi hatósághoz benyujtassék. Ezzel egyszersmind a megszűnt biztosítéki jelzálogjogra vonatkozó biztosítéki okirattal visszaélés is meg lesz akadályozva.

Hitelviszony biztosítására bejegyzett keretbiztosítéki jelzálogjog tekintetében a jelzálog tulajdonosa, ha a hitelezőnek a hitelviszonyból származó követelése nincsen, elévült vagy a követelésnek oly kifogás áll útjában, amely érvényesítését mindenkorra kizárja, a hitelezőtől a lemondást és beleegyezését a telekkönyvi törlésbe a hitelviszony megszűnésének kimutatása és a jogviszonyban érdekelt adós hozzájárulása nélkül is bármikor követelheti, hacsak a jogviszonyból más nem következik.

A keresetbiztosítéki jelzálogjog telekkönyvi törléséhez, ha a törlési engedélyt nem a telekkönyvi bejegyzés szerint igazolt hitelező állítja ki, a biztosítéki okirat felmutatása és annak kimutatása is szükséges, hogy az okirat birtokosát a jelzálogjog az átruházó nyilatkozatoknak a telekkönyvileg bejegyzett hitelezőig visszamenő összefüggő láncolata szerint megilleti.

77. § Elveszett vagy megsemmisített biztosítéki okiratot a megsemmisítést kimondó bírói határozat, az átruházó nyilatkozatot pedig a bíróságnak az átruházást vagy törvénynél fogva beálló átszállás esetében az átszállást kimondó határozata vagy a volt hitelezőnek az átszállást az átruházásra megszabott alakban kiállított elismerő nyilatkozata pótolja.

A biztosítéki okiratnak a 70., a 75. és a 76. §-okban szabályozott fontos szerepe szükségessé teszi, hogy az elveszett vagy megsemmisült okiratot pótolni lehessen. A pótlásra legalkalmasabb a megsemmisítést kimondó bírói határozat. A felhasználásnak közelebbi módját az eljárási szabályok fogják megállapítani.

Hogy az átruházó nyilatkozat bírói határozattal pótolható, közelebbi indokolásra nem szorul. Az átruházó nyilatkozat megismétlése azért nem történhetik meg, mert az egyszer megtörtént átruházással az átruházó rendelkezési joga megszűnik.

78. § A keretbiztosítéki jelzálogjog átruházása esetében a telekkönyvi bejegyzésben megnevezett hitelező a jelzálogjog tekintetében a biztosítéki okirat mindenkori birtokosának törvénynél fogva képviselője.

A keretbiztosítéki jelzálogjog átruházásához a 70. § értelmében sem a tulajdonos, sem az adós értesítése, sem pedig telekkönyvi bejegyzés nem szükséges. Jogbizonytalanság elkerülése végett tehát nélkülözhetetlen, hogy a telekkönyvben szereplő hitelező a későbbi hitelezők képviselőjéül jelöltessék ki.

4. A mindenkori hitelező képviselője a biztosítéki jelzálogjog tekintetében

79. § A mindenkori hitelező képviseletére hivatott személy (66. §., 67. és 78. §) minden későbbi hitelezőt jogosító és kötelező hatállyal a biztosítéki jelzálogjog tekintetében rendelkezéseket tehet, olyan rendelkezéseket pedig, amelyeket a jelzálogtulajdonos a hitelezőtől követelhet, köteles is tenni, úgyszintén a hitelező helyett a jelzálogjog érvényesítésében is eljárhat.

Minden olyan esetben, amikor a hitelező kiléte a telekkönyvből nem állapítható meg, szükséges, hogy a mindenkori hitelezőnek legyen a telekkönyvben bejegyzett képviselője, akinek jogcselekményei a hitelezőt kötelezzék és akivel szemben az ingatlan tulajdonosa is joghatályosan gyakorolhassa a maga jogait, így adott esetben követelhesse a jelzálogjog törlésébe beleegyezést. A polgári törvénykönyv szövegei a képviselő kirendelését csak lehetővé tették és pedig csak a javaslat 66. §-ában említett esetre, ami abban leli magyarázatát, hogy az átruházás a biztosítéki jelzálogjog egyéb eseteiben ki volt zárva. A képviselő jogkörére a telekkönyvi publica fides kiterjed és annak korlátozása is csak olyankor érvényes, ha a telekkönyvből kitűnik, továbbá telekkönyvi bejegyzés nélkül is olyan személlyel szemben, aki ez általános elvek szerint a publica fidesre nem hivatkozhatik.

A képviselő jogkörét a jelzálogjog átruházásakor a felek korlátozhatják; a korlátozás azonban nem terjedhet ki olyan rendelkezésekre, amelyeket a jelzálog tulajdonosa a hitelezőtől követelhet. A korlátozás harmadik személlyel szemben csak akkor hatályos, ha a telekkönyvben be van jegyezve, vagy ha harmadik személy jogának szerzésekor a korlátozásról tudott, vagy ha szerzése ingyenes volt.

5. A jelzálogjog átváltoztatása

80. § A hitelező, az adós és a tulajdonos megállapodása alapján a bejegyzett biztosítéki jelzálogjogot másnemű biztosítéki jelzálogjoggal vagy közönséges jelzálogjoggá, a közönséges jelzálogjogot biztosítéki jelzálogjoggá bármikor át lehet változtatni, úgyszintén a keretbiztosítéki jelzálogjogot a biztosítéki okiratban megjelölt jogviszonyon felül vagy a helyett más jogviszonyból származható követelésekre is ki lehet terjeszteni.

Ha a váltó, amelynek alapján az elfogadó telkén a biztosítéki jelzálog alapíttatott, a kibocsátóhoz visszakerül vagy a váltóbirtokos csupán az elfogadó ellen támaszthat követelést, ha a jogviszony, amelynek tekintetében a keretbiztosítéki jelzálogjog keletkezett, megszűnt és most már számszerűleg meghatározott követelés áll fenn, ha végül az eredetileg határozatlan követelés határozott összegűvé válik, a biztosítéki jelzálogjog rendeltetése megszűnik. Az ilyen és hasonló esetekre figyelemmel szükséges módot adni az érdekelt feleknek arra, hogy a biztosítéki jelzálogjog helyébe a valóságos helyzetnek jobban megfelelő közönséges jelzálogjogot léptessék, vagyis a követelést megmerevítve arra a publica fidest kiterjesszék. Hasonlóképpen szükséges a közönséges jelzálogjognak biztosítéki jelzálogjoggá átalakítását is megengedni, mert előfordulhat pl., hogy az egyszer nyujtott kölcsön utóbb hitelezési viszonnyá fejlődik. Az ilyen átalakításhoz a hitelezőnek és az adósnak a tulajdonossal is meg kell egyeznie, mert a tulajdonos jogi helyzete szempontjából igen fontos, hogy a publica fides a követelésre kiterjed-e vagy nem. Az, hogy a tulajdonos hozzájárulásával keretbiztosítéki jelzálogjog esetében az eredetileg bejegyzett mellett vagy helyett már jogviszonyt is be lehet vonni, már a ranghellyel rendelkezés jogából következik.

Mindezekben az esetekben olyan körülményben áll be a változás, amelynek a javaslat álláspontja szerint a telekkönyvből ki kell tűnnie, szükséges tehát az átalakítás vagy változtatás hatályához a telekkönyvi bejegyzés is.

Az egyenlő vagy későbbi rangsorban álló hitelezők biztonságát kellőképpen megvédi az, hogy a közönséges jelzálogjoggal biztosított követelés összegét a helyébe lépő biztosítéki jelzálogjoggal biztosított legmagasabb összeg nem haladhatja meg és viszont a bejegyzett legmagasabb összeget nem haladhatja meg a biztosítéki jelzálogjog helyébe lépő közönséges jelzálogjoggal biztosított követelés, végül hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog keretén a jogviszony megváltozása nem változtathat, éppen ezért az említett telekkönyvi jogosultak hozzájárulását az átalakításhoz vagy változáshoz felesleges megkívánni.

A javaslat álláspontja e kérdésben egyébként egyezik a Halmossy-féle 1882. évi dologjogi tervezet 135. §-ával és a német polgári törvénykönyv 1186. §-ával.

Az átváltoztatást a telekkönyvbe be kell jegyezni.

Az átváltoztatáshoz nem szükséges az egyenlő rangsorban álló vagy a később bejegyzett jogosultak hozzájárulása.

HARMADIK FEJEZET

Telekadósság

81. § Jelzálogjogot akként is lehet alapítani, hogy az az ingatlant személyes követelés nélkül terhelje úgy, hogy a jogosult meghatározott összeg erejéig csak a jelzálogból kereshet kielégítést (telekadósság) .

A telekadósság intézményének megvalósítása a javaslatnak egyik legnagyobb újítása. Az általános indokolásban már említettem azokat az okokat, amelyek ennek a jelzálogjogi formának a megvalósítását indokolják. Forgalmilag ez a jogintézmény nem egyéb, mint a többi megjelenési formáiban járulékos természetű jelzálogjognak önálló jogviszonyként lehetővé tétele. Természetes dolog, hogy a telekadósság sem fog a nélkül létesülni, hogy előzőleg a hitelezőnek a tulajdonossal szemben valamilyen követelése volna, csakhogy míg egyéb esetekben a jelzálogjog járulékos természetű és így a követelés mellett keletkezik, addig a telekadósság megalapításával a személyes követelést meg lehet szüntetni (datio in sulutum) . Előfordulhat természetesen az említett folyamat úgy is, hogy az adós a nyujtott kölcsön fejében telekadósság alapításához járul hozzá. A telekadósság az ingatlan jogban némileg a váltóra emlékeztető szerepre van hivatva és a jogi forgalomban adás-vétel, csere, ajándékozás és egyéb jogügylet tárgyául, vagyis önálló jogtárgyként fog szerepelni. A telekadósság tehát tulajdonképpen nem a megalapítását megelőző jogi helyzet tekintetében független a személyes követeléstől, hanem a megalapítás után válik azzá, ami viszont ismét nem akadálya annak, hogy a telekkönyvi publica fides korlátai között a tulajdonos érvényesítése a telekadósság causajául szolgáló jogviszony vagyis alapítási ügylet hiányait (v. ö. 85. §) .

Mint már az. általános indokolásban is említettem, a telekadóssággal terhelt ingatlan tulajdonosának helyzete sokban hasonlít ahhoz a helyzethez, amelyben közönséges jelzálogjog esetében az a tulajdonos van, aki nem személyes adós, viszont a telekadósság hitelezőjét lényegileg ugyanazok a jogok illetik meg, mint a jelzálogos hitelezőt. Ebből következik, hogy a telekadósságra általában ugyanazokat a jogszabályokat kell alkalmazni, mint a közönséges jelzálogjogra. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy nincs ugyan kizárva valamely jogviszonyból eredő követelések biztosítására keretbiztosítéki jelzálogjog helyett telekadósság alapítása, minthogy azonban a keretbiztosítéki jelzálogjog a követelés mennyiségének bizonyítását teszi szükségessé, így ebben a vonatkozásban a telekadósságnak ellentéte, az említett esetben is csak a közönséges jelzálogjog szabályai nyerhetnek alkalmazást. A közönséges jelzálogjog szabályai közül főleg a hitelező dologi jogosítványára, kielégítési jogára, a jelzálogjog megalapítására és terjedelmére, a jelzálogjogi fedezet biztonságára, a ranghellyel rendelkezésre stb. vonatkozó jogszabályok fognak a telekadósságra is alkalmazást nyerni. Nem nyerhetnek viszont alkalmazást telekadósság esetében azok a jogszabályok, amelyek a jelzálogjog járulékos természetén alapulnak. Így a telekadósságnál nem lehet szó oly követelés meghatározásáról, amelynek biztosítására a telekadósság szolgál (6. §), nem kerülhet sor a jelzálogjognak követeléssel együttes átruházására (8. §), a jelzálogjognak a követelés kiegyenlítése fejében átszállásra (10. §), nem lehet szó oly kifogásról, amely a személyes adóst a hitelezővel szemben megilleti (41. §), sem a személyes adós követelésének beszámításáról (42. §) stb. Nincs akadálya egyetemleges telekadósság alapításának sem. Ebben az esetben a javaslat 56-62. §-ai nyernek alkalmazást azzal az eltéréssel, hogy a személyes adós teljesítésével kapcsolatos rendelkezésekre nem kerülhet sor, a kielégítő tulajdonosra vagy a 62. § esetében hitelezőire az 57. § szerint meg osztva telekadósság száll át.

A telekadósságra, hacsak a törvény eltérően nem rendelkezik, a közönséges jelzálogjog szabályait kell alkalmazni, amennyiben abból, hogy a telekadósságnak személyes követelés nem előfeltétele, más nem következik.

82. § Telekadósságként alapított jelzálogjogot telekadósság elnevezéssel kell a telekkönyvbe bejegyezni.

A telekadósság különleges jogi természete szükségessé teszi, hogy a terhelés ilyen jellege a telekkönyvből kitűnjék. A kamatok és egyéb mellékszolgáltatások bekebelezésének kifejezett megengedésére azért van szükség, mert ez a 81. § alapján kétségessé volna tehető, a mellékszolgáltatások bekebelezésének kizárása pedig az egész intézményt hasznavehetetlenné tenné. A bejegyzett kamatokra ugyanazokat a szabályokat lehet alkalmazni, mint közönséges jelzálogjog esetében, törvényes kamatról a telekadósságnál nem lehet szó.

A telekadósság tőkeösszegén felül kamat és más mellékszolgáltatás is bejegyezhető a telekkönyvbe. A telekadósság kamataira a jelzálogos követelés kamataira vonatkozó szabályok irányadók.

83. § A telekadósság tőketartozásának lejáratához a tulajdonos vagy a hitelező felmondása szükséges. A felmondás ideje egy év.

A telekadósság nem kapcsolódván követeléshez, önmagában nincs lejárathoz kötve, ezért a 39. és 40. § szabályaitól eltérően kell szabályozni a hitelező kielégítési jogának s ezzel a tulajdonos teljesítési jogának megnyílását. A legmegfelelőbb általában felmondáshoz kötni az érvényesítést. A végből, hogy a telekadóssággal terhelt ingatlan tulajdonosa, aki követelés bizonyítását sem kívánhatja, ne legyen váratlanul kitéve a hitelező kielégítési jogának s viszont az adósnak se legyen módja a hitelezőt érdekeinek sérelmével váratlanul kielégíteni, a javaslat egy évet határoz meg a felmondás idejéül.

A felmondási idő szabálya a javaslat szerint diszpozitív. Az intézmény csak úgy lehet életképes, ha a feleknek lehetővé tesszük, hogy akár eleve meghatározzák a lejáratot, akár pedig a javaslatban meghatározottól eltérő felmondási időt határozzanak meg vagy a felmondást egyszersmindenkorra kizárják. A javaslat e tekintetben csupán azt a korlátot szabja, hogy az elévülési időnél hosszabb időre a felmondást nem engedi kizárni. Ez, a rendelkezés abból az alapgondolatból indul ki, hogy a gazdasági életnek nincs szüksége túlságosan hosszú időre szóló terhelésre s az ingatlannak egyszersmindenkorra lekötése mind az ingatlan forgalomképessége, mint hitelképessége szempontjából káros.

A felek e szabályoktól eltérően is megállapodhatnak és a felmondást ki is zárhatják. A tulajdonos felmondási jogát azonban harminckét évnél hosszabb időre kizárni nem lehet.

84. § A telekadósság tőkéjét, kamatait és az egyéb mellékszolgáltatásokat, eltérő megállapodás hiányában a telekkönyvi hatóság székhelyén kell fizetni.

Amint a lejárat, éppen úgy a teljesítés helye sem igazodhatik telekadósság esetében személyes követeléshez. A javaslat tehát a teljesítés helyére is szükségesnek tartotta diszpozitív szabály megállapítását. A legmegfelelőbb teljesítési helyül az illetékes telekkönyvi hatóság székhelye kínálkozott, mert így a legkönnyebb a teljesítés folytán szükségessé váló telekkönyvi változások előidézése érdekében a megfelelő lépéseket nyomban megtenni.

85. § A jelzálog tulajdonosa a telekadósság tekintetében az alapul fekvő viszonyból eredő jogokat csak a közvetlen szerző elein vagy ennek oly jogutóda ellen érvényesíthet, aki a telekadósság szerzésekor az alapul fekvő jogviszonyt ismerte, vagy akinek szerzése ingyenes volt.

Már a 81. § indokolásában érintettem, hogy a telekadósság létesítésének is a felek valamilyen jogviszonya szolgál alapjául. Visszaélésekre vezetne, ha telekadósság alapításával a jog oltalmában nem részesülő, semmis vagy megtámadható jogügyletekből eredő követeléseket konvalidálni lehetne. Éppen ezért a javaslat kifejezetten megengedi, hogy a tulajdonos a telekadósság közvetlen megszerzőjével és a telekkönyvi közhitel szabályainak már ismételten említett korlátai között harmadik jogszerzőkkel szemben is érvényesítse az alapul fekvő jogviszonyból eredő jogait. Az, hogy a tulajdonos az eredeti szerzővel szemben - figyelem nélkül arra, hogy ő a telekkönyvben hitelezőként szerepel-e vagy pedig a telekadósságot már továbbadta - az alapul fekvő jogviszonyból eredő igényét érvényesíthesse, nincs korláthoz kötve, hiszen ebben a vonatkozásban a javaslat szabályozási körén kívül eső kötelmi jogi kérdésről van szó. Így adott esetben azt is követelheti a tulajdonos, hogy a hitelező a jogalap nélkül neki adott telekadósságot, amely szolgáltatást pótolt, visszaadja.

86. § A telekadósságot másnemű jelzáloggá, másnemű jelzálogjogot telekadóssággá a felek megegyezésével és telekkönyvi bejegyzéssel bármikor át lehet változtatni. Az átváltoztatáshoz nem szükséges az egyenlő rangsorban álló vagy a később bejegyzett jogosultak hozzájárulása.

Az átváltoztatás kérdésében utalok a 80. § indokolásában mondottakra. A telekadósságnál önálló jellegénél fogva még egyszerűbb szabályra van szükség, mint a biztosítéki jelzálogjognál. Ha a felek megállapodással a telekadósság helyébe ismét jelzálogjogilag biztosított követelést léptetnek vagy viszont, ez. a később álló hitelezők érdekét nem sérti, mert a jelzálogból kielégítendő összeg ilyen átalakítás folytán nem változik. Gyakorlati jelentősége lesz az ilyen átalakításnak pl. akkor, ha a hitelező annak fejében enged fizetési halasztást, hogy az adós, akinek ingatlanán a telekadósság be van kebelezve, személyes adósként is kötelezettséget vállal vagy az adós a hitelezési viszonyok javulása esetében a hitelező kielégítéséről annak fejében mond le, hogy a hitelező kielégítési jogát az ingatlanra korlátozza és az adóst a személyes kötelezettségből kiengedi.

A negyedik fejezethez

A jelzálogadóslevél megvalósításának gondolata nem új a magyar jogfejlődésben: már a polgári törvénykönyv bizottsági szövege tartalmazott erre vonatkozó keretrendelkezést (Bsz. 673. § 3. bek.), a bizottsági jelentés pedig abból a szempontból tartott kívánatosnak oly intézményt, amely a jelzálogos követelés telekkönyvön kívüli átruházását értékpapírként közvetíti, hogy a vidéki kisebb pénzintézeteknek módjuk legyen a jelzálogi fedezetet a nagyobb intézetnek tovább adni.

Nem szólva arról, hogy a javaslat keretrendelkezéssel nem érhette be, az alapgondolat tekintetében sem egyezik a bizottsági szöveg álláspontjával. Így mindenekelőtt a javaslat nemcsak az intézetek egymásközti viszonyát tartja szem előtt, hanem a jelzáloghitel jelentős fejlődését éppen úgy kívánja elérni, hogy bárkinek módot nyujt pénznek jelzálogi fedezet mellett elhelyezésére. A mai helyzet ugyanis az, hogy a kis tőkésnek rendszerint nincsen alkalma jelzálogos kölcsönt nyujtani s így sokszor kénytelen kis tőkéjét nagy rizikóval elhelyezni a gazdasági krízisek esetében sokan olyanok is tönkremennek, akiknek tőkéje jelzálogi fedezet mellett kihelyezve megmaradt volna és nemzetgazdasági szempontból is hasznosabb szerepet töltött volna be. A javaslat éppen ezért a bizottsági szövegben érintett gondolatot részletesen kidolgozva, a részjelzálogadóslevél intézményét is meg kívánja valósítani.

A javaslat a szabályozás kiindulási pontjául nem annyira a bizottsági jelentésben említett német "Hypothekenbrief"-et, mint inkább a svájci polgári törvénykönyv 842. és következő cikkeiben szabályozott Schuldbrief és Fült intézményét választotta, a részletes szabályozás során gondosan ügyelve arra, hogy az intézmény átültetése a magyar telekkönyvi jog alaptételeivel - elsősorban a telekkönyvi közhitei szabályaival - összhangban történjék meg.

Az intézménnyel a visszaélés megakadályozására szolgáló garanciális rendelkezésekre - amelyek szükségességét a bizottsági jelentés is kiemeli - egyfelől személyi, másfelől tárgyi vonatkozásban van szükség. Személyi vonatkozásban a javaslat garanciális rendelkezése az, hogy csak olyan hitelező követelése tekintetében engedi meg jelzálogadóslevél kiállítását, amely hitelező személye kellő biztosítékot nyujt arra, hogy könnyelműen, kellő fedezet nélkül nem hitelez és arra, hogy szavatossága (111. §) a jelzálogadóslevél későbbi birtokosának teljes biztosítékot nyujt. A tárgyi garancia a javaslatnak azokban a rendelkezéseiben van, amelyek kizárják jelzálogadóslevél kiállítását olyankor, ha az ingatlan tekintetében olyan körülmények forognak fenn, amelyek a követelés behajthatóságát vagy a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésének érvényességét kétségessé tehetik.

Minthogy a javaslat a telekadósság intézményét is megvalósítja, logikus a telekadósságnak megfelelő telekadósságlevél kiállításának megengedése is. A telekadósság a 81. § értelmében személyes adósságtól függetlenül terhelvén az ingatlant, az ily terhelés alapján kiállított adóslevél sokkal nagyobb mértékben alkalmat arra, hogy értékpapírként jelentkezzék.

Általánosságban meg kell még jegyeznem, hogy a jelzálogadóslevél és a telekadóslevél intézménye nem érinti a zálogleveleknek az 1876:XXXVI. törvénycikkben szabályozott intézményét. Míg ugyanis a záloglevelek fedezetéül a kibocsátó intézet valamennyi jelzálogos követelése szolgál és kamatozásuk független az intézettől nyujtott egyes kölcsönök kamatozásától, a javaslatban szabályozott adóslevelek esetében az adóslevélbirtokost a jelzálogos hitelező jogai meghatározott jelzálogjog tekintetében fogják megilletni. Ennek következtében a záloglevél továbbra is alkalmasabb lesz hosszabb időre szóló tőkebefektetés céljára, viszont a javaslatban szabályozott adóslevéltípusok - nem sokkal kevesebb garanciával - rövidebb időre szóló tőkeelhelyezésre lesznek alkalmasak és ezért remélhető ez intézmények révén új tőkének a jelzáloghitel körében elhelyezkedése.

NEGYEDIK FEJEZET

Jelzálogadóslevél és telekadóslevél

87. § Ha a jelzálogos hitelező olyan hitelintézet vagy olyan hitelintézetnek tagintézete, amelynek alapszabályait törvény állapítja vagy erősíti meg vagy a kormányhatóság jóváhagyja, kérelmére a jelzálogjogról jelzálogadóslevelet, a telekadósságról telekadóslevelet lehet kiállítani.

E § a jelzálogadóslevél és a telekadóslevél intézményét dekrétálja és egyszersmind a már említett személyi garanciáis rendelkezést is tartalmazza, csak abban az esetben engedvén meg az intézmény igénybevételét, ha a hitelező oly hitelintézet vagy olyan hitelintézetnek tagintézete, amelynek alapszabályait törvény állapítja vagy erősíti meg vagy a kormányhatóság jóváhagyja. Ilyenek a Magyar Földhitelintézet, a Kisbirtokosok Országos földhitelintézete, a Pénzintézeti Központ, az Országos Központi Hitelszövetkezet, a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége. Figyelemmel arra, hogy az említett két hitelintézetek valamelyikének az ország valamennyi jelentősebb hitelintézete, tagintézete, a korlátozás az elterjedésnek nem lesz akadálya. E § mondja ki azt is, hogy a jelzálogadóslevél kiállítására nem a felek maguk hivatottak, hanem a hitelező ez irányban csak kérelmet terjeszthet elő.

Minthogy a telekadóslevélre a jelzálogadóslevél szabályainak legtöbbje alkalmazható, a törvényszerkesztési technika szempontjából megfelelőbb eljárás volt a telekadósságlevélre a jelzálogadóslevél szabályait kiterjeszteni és a részletes szabályozás során a telekadóslevelet csak ott említeni, ahol arra eltérő szabály megállapítása volt indokolt. (99., 101. §-ai)

A telekadóslevélre, hacsak a törvény eltérően nem rendelkezik, a jelzálogadóslevélre vonatkozó alábbi rendelkezéseket kell alkalmazni, amennyiben abból, hogy a telekadósságnak személyes követelés nem előfeltétele, más nem következik.

88. § Jelzálogadóslevél kiállítását a jelzálogjog eredeti bejegyzésekor vagy a bejegyzés alapjául szolgáló eredeti okirat bemutatásával utóbb is lehet kérni.

E § a jelzálogadóslevél kiállítására irányuló kérelem időpontjáról rendelkezik.

A javaslat 89. §-a értelmében a jelzálogadóslevél kiállításához a tulajdonos hozzájárulása is szükséges. Éppen ezért nincs elvi akadálya annak, hogy már meglevő jelzálogjog tekintetében utóbb állítsanak ki jelzálogadóslevelet. A 88. § az utólagos kérelem megengedésével csak egyszerűbbé teszi annak a célnak az elérését, amit a felek egyébként a jelzálogjog töröltetésével és a törölt jelzálogjog ranghelyén új - jelzálogadósleveles - jelzálogjog alapításával érhetnének el.

89. § Jelzálogadóslevél kiállításához a jelzálog tulajdonosának írásbeli beleegyező nyilatkozata szükséges.

A közönséges jelzálogjog jogügyleti megalapításához az általános szabály szerint a tulajdonos beleegyezése szükséges. Minthogy a jelzálogadóslevél kiállítása a tulajdonos jogi helyzetét is érinti, szükséges a tulajdonos beleegyezését ehhez is megkívánni. A jelzálogadóslevél intézményének egyik legfontosabb célja, hogy a követelés az adóslevél közvetítésével telekkönyvön kívül legyen átruházható és megterhelhető. Ki kell tehát zárni annak a lehetőségét, hogy a követelést a telekkönyv tartalmában hízva, más szerezhesse meg, mint, aki a jelzálogadóslevelet megszerzi. Az erre irányuló rendelkezések alapfeltételeként mellőzhetetlen a jelzálogadóslevél kiállításának telekkönyvi feltüntetése.

A jelzálogadóslevél kiállítását a telekkönyvben fel kell jegyezni.

90. § Ha még nem telt el az a határidő, amely alatt a jelzálog telekkönyvi tulajdonosa ellen a tulajdonjog bejegyzésének eredeti érvénytelensége miatt a törlési keresetet jóhiszemű harmadik szerzőre is kiterjedő hatállyal meg lehet indítani, jelzálogadóslevelet csak akkor lehet kiállítani, ha ahhoz a jelzálogtulajdonoson felül az ily módon már meg nem támadható telekkönyvi előző írásbeli nyilatkozattal szintén hozzájárult.

E § a jelzálogadóslevél kiállításának egyik tárgyi előfeltételét szabályozza.

Ismételten említettem már telekkönyvi jogunknak azokat az alapvető jogszabályait, amelyek értelmében bizonyos határidőn belül a telekkönyvi bejegyzés érvénytelenségét harmadik jóhiszemű visszterhes szerzővel szemben is érvényesíteni lehet (V. ö. 47. § ind.) . A jelzálogadóslevél egész intézményét életképtelenné tenné, ha a birtokos ki volna téve annak, hogy a jelzálogadóslevél kiállításának alapjául szolgáló jelzálogjogot utólag törlik, az viszont a telekkönyvi jognak egységes rendszerét bontaná meg, ha az említett sz,abályok alól jelzálogadóslevél kibocsátása esetében kivételt tenne a javaslat. Ezt a nehézséget a 90. § úgy hidalja át, hogy nem engedi meg jelzálogadóslevél kiállítását mindaddig, amíg a harmadik jóhiszemű visszterhes szerzőre is kiható törlési per megindításának lehetősége fennforog.

91. § Jelzálogadóslevelet nem lehet kiállítani, ha a telekkönyvben a jelzálog tulajdonosa ellen a jelzálogjogot megelőző ranghelyen törlési vagy kiigazítási per, elidegenítési vagy terhelési tilalom, utóörökösödési jog vagy harmadik személy javára oly korlátozás van bejegyezve, amely a tulajdonosnak akár élők közötti, akár halál esetére szóló elidegenítési vagy terhelési jogát kizárná.

Ha a tulajdonos jogát nemcsak fenyegeti a törlési vagy a kiigazítási per, mint az előbbi § esetében, hanem a támadás már be is következett, továbbá, ha a tulajdonos rendelkező joga harmadik személy javára korlátozva van, végül ha ily megtámadás vagy korlátozás a jelzálogadóslevél alapjául kijelölt jelzálogjog tekintetében áll fenn, nem szabad módot adni a többé-kevésbbé bizonytalan jelzálogjog telekkönyvön kívüli forgalombahozására, mert ha ezt a javaslat megengedné, senki sem merne a telekkönyv megtekintése nélkül jelzálogadóslevelet szerezni és így az. egész intézmény nehézkessé, gyakorlatlanná válnék. A javaslat éppen ezért az említett esetekben megtiltja a jelzálogadóslevél kiállítását.

Ugyanez áll, ha a telekkönyvben arra a jelzálogjogra nézve van ily per vagy korlátozás, vagy pedig jelzálogjogi per, aljelzálogjog vagy más dologi jog bejegyezve, amelynek alapján a jelzálogadóslevelet ki kellene állítani.

92. § Jelzálogadóslevelet nem lehet kiállítani, ha a követelés feltételes, vagy ha a hitelező viszontszolgáltatásra van kötelezve. E § rendelkezését is az előbbi § indokolásában említett szempontok teszik szükségessé.

93. § Biztosítéki jelzálogjogról jelzálogadóslevelet nem lehet kiállítani.

Biztosítéki jelzálogjog esetében - a jelzálogjog bejegyzése követelés bizonyítására nem szolgálván - a jelzálogadóslevél nem alkalmas eszköz a jelzálogos követelés átszállásának közvetítésére. Keretbiztosítéki jelzálogjog esetében erre a célra oly külön rendelkezésekre van szükség, amilyeneket a 70. és a 71. §-ai tartalmaz. Az értékpapír alapján bejegyzett biztosítéki jelzálogjog esetében viszont nincs szükség jelzálogadóslevélre, mert annak szerepét maga az értékpapír tölti be.

94. § A jelzálogadóslevelet a telekkönyvi hatóság állítja ki a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzése és a bejegyzés alapjául szolgáló okirat alapján.

A 90-92. §-ban foglalt garanciális rendelkezések pontos megtartásához fűződő érdekek, továbbá az a körülmény, hogy a jelzálogadóslevél átruházása telekkönyvi bejegyzést pótol, szükségessé teszik, hogy a jelzálogadóslevelet maga a telekkönyvi hatóság állítsa ki.

95. § A jelzálogadóslevél érvényességéhez szükséges: a jelzálogadóslevél elnevezés, a jelzálogos hitelező nevének, székhelyének, a jelzálogos követelésnek, a terhelt ingatlannak és a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzése rangsorának megjelölése, végül a kiállító telekkönyvi hatóság tagjainak aláírása és hivatali pecsétje.

A javaslat a jelzálogadóslevél szigorú formalizálásával gondoskodik arról, hogy a jelzálogadóslevél megszerzője abból minden olyan adatot megtudjon, amely őt érdekli. Nyilvánvaló, hogy a telekkönyvi bejegyzés alapjául szolgáló okirat tartalmának ismeretére, sőt magára az. okiratra is szüksége van annak, aki a jelzálogadóslevél megszerzésével jelzálogos hitelezővé válik már csak azért is, hogy az eredeti okirat birtokosa azzal vissza ne éljen és a hitelezőnek vagy másnak kárt ne okozzon. Minthogy telekkönyvi szabályaink szerint a telekkönyvi hatóságnál a telekkönyvi bejegyzések alapjául szolgáló okiratnak elegendő a másolatát megőrizni, kézenfekvő a javaslatnak az a rendelkezése, hogy az eredeti okiratot a jelzálogadóslevélhez hozzá kell fűzni. A javaslat 114. §-a alapján kiadandó rendeletnek lesz a feladata, hogy a jelzálogadóslevél és telekadóslevél tekintetében iratmintákat állapítson meg.

A telekkönyvi hatóság a jelzálogjoggal biztosított követelésről szóló eredeti okiratot a jelzálogadóslevélhez hozzáfűzi és a hozzáfűzést pecsétjével megerősíti.

A jelzálogadóslevél alakját és tartalmát egyebekben a telekkönyvi rendtartás állapítja meg.

96. § A jelzálogos követelés kamatairól és a kamatokhoz hozzászámított tőketörlesztő részleteiről a jelzálogadóslevél mellett bemutatóra szóló szelvényeket lehet kiállítani.

Gyakorlati szempontok indokolják, hogy a kamatokról és tőketörlesztő részletekről szelvényeket lehessen kiállítani. Ezen a réven az ily szolgáltatásoknak a jelzálogadóslevélre feljegyzése nélkül is minden későbbi megszerző könnyen megállapíthatja, hogy a kamat és annuitás mely időpontig van már teljesítve.

97. § Ha a jelzálogos követelést megosztják, a telekkönyvi hatóság kérelemre az esetleg már kiadott eredeti jelzálogadóslevél és a hozzáfűzött okirat bevonása után mindegyik részről részjelzálogadóslevelet állíthat ki. Részjelzálogadóslevél kiállításához a jelzálog tulajdonának külön beleegyező nyilatkozata szükséges.

A kis tőkéknek a jelzálogi forgalomban részvételére ad alkalmat a részjelzálogadóslevél. Azok a jelzálogos követelések ugyanis, amelyek a jelzálogadóslevél kiállításával járó adminisztrációs költséget elbírják, rendszerint oly nagy összegűek lesznek, hogy egységes megszerzésük csakis nagy tőkével rendelkezőknek lesz lehetséges, akiknek tőkéje a hiteléletben amúgy is résztvesz. Éppen ezért a nagy jelzálogos követelések aránylag kis összegekre szétosztásától lehet kedvező gazdasági eredményt és azt várni, hogy a kis tőkés is elsőrangú jelzálogi fedezettel helyezhesse ki a pénzét. A megosztás lehetővé tétele a pénzintézetek egymásközti forgalma szempontjából is előnyös, mert így a nagyobb kölcsönhöz szükséges összeget könnyebben meg lehet szerezni. A javaslat, amidőn e végből lehetővé teszi részjelzálogadóslevelek kiállítását, gondoskodik arról is, hogy a részjelzálogadóslevelek mellett az eredeti jelzálogadóslevél forgalomban ne maradjon. A javaslat részjelzálogadóslevelek kibocsátásához külön kívánja meg az olyan tulajdonos hozzájárulását, aki jelzálogadóslevél kiállításához már hozzájárult. Nincs azonban akadálya, hogy a jelzálogadóslevél kiállításához és részjelzálogadóslevél kiállításához hozzájárulás egy nyilatkozattal történjék meg.

98. § A részjelzálogadóslevél érvényességéhez szükséges: a részjelzálogadóslevél elnevezés, a jelzálogos hitelező nevének, székhelyének, a jelzálogos részkövetelésnek, a terhelt teleknek és a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzése rangsorának megjelölése, végül a kiállító telekkönyvi hatóság tagjának aláírása és hivatali pecsétje.

Ez. a § a részjelzálogadóslevél kellékeit a 95. §-al összhangban határozza meg. Az. eredeti okiratot, minthogy azt a jelzálogadóslevéllel együtt ilyenkor be kell vonni, hiteles másolata pótolja. Az egyes részjelzálogadóslevelek egymástól megkülönböztetését sorszámmal ellátásuk teszi lehetővé.

A részjelzálogadóslevelet sorszámokkal kell megjelölni. A telekkönyvi hatóság az egyes részjelzálogadósleveleket a jelzálogjoggal biztosított követelésről szóló okiratnak hitelesített másolatával kiegészíti és pecsétjével megerősíti.

A részjelzálogadóslevél alakját és tartalmát egyebekben a telekkönyvi rendtartás állapítja meg.

99. § Ha a jelzálogos követelésről jelzálogadóslevél van kiállítva, a jelzálogos követelést csak a jelzálogadóslevél útján lehet átruházni vagy megterhelni.

A jelzálogadóslevél forgalmát, ami az egész intézménynek a létalapját adja meg, ez a § szabályozza. Minthogy a jelzálogadóslevél a jelzálogjog átszállásának telekkönyvön kívüli lebonyolítására van hivatva, nyilvánvaló, hogy a kiállítása után a jelzálogjogra vonatkozó telekkönyvi jogszerzést ki kell zárni. A telekkönyvön kívüli átruházás esetében is figyelemmel kell azonban lenni arra, hogy a jelzálogadóslevél voltaképpen ugyanannak az eredménynek az elérését van hivatva biztosítani, amit nélküli a telekkönyv segélyével lehetne elérni, szükséges tehát, hogy minden egyes átruházásnak írásbeli nyoma legyen a telekkönyvet ebben a vonatkozásban pótló jelzálogadóslevélen. Éppen a jelzálogadóslevél telekkönyvet pótló jellege kívánja meg azt is, hogy amikor az átruházónál a 86. §-ban említett személyi garancia hiányzik az átruházó nyilatkozat hitelesített alakban történjék meg. A jelzálogadóslevél tehát nem jelentkezik egészen a forgatható értékpapír formájába, már csak azért sem, mert a javaslat az üres forgatmányt sem engedi meg és a forgatók szavatosságát sem ismeri.

Az átruházás telekkönyvi bejegyzésének hiánya az adósra azt a hátrányos következményt vonja maga után, hogy nem állapíthatja meg könnyen hitelezőjének kilétét, ami pedig a kölcsön esetleges megújítására vonatkozó tárgyalásokat megnehezíti. A javaslat ezen a nehézségen úgy kíván segíteni, hogy az átruházót vagy terhelőt az első hitelezővel szemben a jelzálogadóslevél átruházásáról vagy terheléséről értesítésre kötelezi, aminek folytán az első hitelező, az ingatlan tulajdonosát a megfelelő felvilágosítással elláthatja és maga is tájékozódhatik a felől, hogy alább ismertetendő képviselői jogkörében ki képviselje. Az értesítés elmulasztása a kötelmi jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséget von maga után.

A telekadósság új intézménye értékpapírul már fokozott mértékben alkalmas s a javaslatnak e tekintetben nem is kellett figyelemmel lenni a fennálló jognak a jelzálogjog járulékos jogi természetéhez tapadó tételeire. Éppen ezért nincs akadálya bemutatóra szóló telekadóslevél megengedésének sem. Az adósnak váratlanul és váratlan oldalról megtámadása ellen kellő védelmet nyujtanak a 83. §-nak felmondási szabályai.

Ily esetben a jelzálogos követelés átruházáshoz vagy megterheléséhez szükséges, hogy a hitelező a jelzálogadóslevelet írásbeli átruházó vagy terhelő nyilatkozattal - a szerzőfél megnevezésével - ellássa és a szerzőfélnek átadja.

A jelzálogadóslevél átruházója vagy terhelője a jelzálogadóslevél átruházásról vagy terheléséről a szerzőfél megnevezésével és lakóhelyének (székhelyének) közlésével haladéktalanul köteles írásban értesíteni azt a hitelintézetet, amelynek részére a jelzálogadóslevelet kiállították, mihelyt ez a hitelintézet a közlést kívánja.

A telekadóslevelet bemutatóra szóló értékpapírként is ki lehet állítani. Ha a telekadóslevél bemutatóra szól, a jelzálogos követelés átruházásához vagy megterheléséhez a telekadóslevél birtokának átadása elegendő.

100. § Ha a követelés járulékainak biztosítására biztosítéki jelzálogjog is van bekebelezve, a jelzálogos követelés átruházásával ez is átszáll a jelzálogadóslevél birtokosára.

Közönséges jelzálogjog esetében is előfordul, hogy az összegszerűen meghatározott követelés járulékainak biztosítására keretbiztosítéki jelzálogjog van bekebelezve. Semmi indokoltsága nem volna annak, ha az ilyen biztosítéki jelzálogjog a jelzálogadóslevél birtokosára nem szállana át, hiszen az a mindenkori hitelező javára áll fenn és különválasztása nem is képzelhető, mert az a jogviszony, amelyből a járulékos követelések származnak, éppen maga a jelzálogilag biztosított követelés.

101. § A jelzálogadóslevél birtokosának hitelezői minőségét a törvénynek megfelelő alakban kiállított átruházó vagy terhelő nyilatkozatoknak a telekkönyvbe bejegyzett hitelezőig visszamenő összefüggő láncolata tanusítja. A jelzálogadóslevél ekként igazolt jóhiszemű birtokosának jogát nem érinti a megelőző átruházó vagy terhelő nyilatkozatok valamelyikének esetleges érvénytelensége.

A jelzálogadóslevél átruházása telekkönyvön kívül történvén, az átruházó nyilatkozatok érvényességének megtámadására a telekkönyvi szabályokat nem lehet változatlanul alkalmazni, hiszen ha az. átruházó nyilatkozatot ebben a vonatkozásban is egyenlőnek tekintenék a telekkönyvi bejegyzéssel, ez annyit jelentene, hogy a három événél nem régibb átruházó nyilatkozat érvényessége mindig kétséges volna, ez pedig a jelzálogadóslevél forgalmát illuzóriussá tenné. Éppen ezért a javaslat a hátiratok összefüggő láncolata, mint a hitelezői legitimáció eszköze tekintetében nem mellőzhette el a forgatható értékpapírok szabályainak (váltótörvény 81. §) tett azt az engedményt, hogy jelzálogjogadóslevél birtokosának jogára a reá átruházást megelőző korábbi átruházó nyilatkozatok érvénytelensége nem hat ki.

A jelzálogadóslevél vagy egyes jognyilatkozatok bírói határozattal vagy egyéb módon pótlásának szabályai külön indokolásra nem szorulnak. Ha átruházó nyilatkozat pótlására van szükség, az egyszer már joghatályosan megtörtént átruházást ismételni nem lehet, mert az. ily nyilatkozat megismétlésekor a nyilatkozatot tevőt már nem illetné meg a joghatályosan átruházott jog és így az újabb átruházó nyilatkozat érvénytelen volna. Elvi szempontból szükséges tehát, hogy az átruházó nyilatkozatot az átruházást elismerő nyilatkozattal lehessen pótolni.

Az utolsó bekezdés a 99. § utolsó bekezdése folytán szükséges.

Elveszett vagy megsemmisült jelzálogadóslevelet a megsemmisítést kimondó bírói határozat, az átruházó nyilatkozatot pedig a bíróságnak az átruházást, törvénynél fogva beálló átszállás esetében az átszállást kimondó határozata vagy a volt hitelezőnek az átszállást elismerő nyilatkozata pótolja.

Bemutatóra szóló telekadóslevél birtoka a hitelezői minőség kimutatására önmagában elegendő.

102. § Ha jelzálogadóslevél van kiállítva, a jelzálogjog átruházását, átszállását vagy terhelését a jelzálogadóslevél kiállítására vonatkozó telekkönyvi feljegyzés törlése előtt csak a feljegyzés törlésétől függő joghatállyal lehet a telekkönyvbe bejegyezni.

A jelzálogadóslevél kiállítása esetében is előfordulhat, hogy az anyagi jog szempontjából a jelzálogjog átruházása, átszállása vagy terhelése a telekkönyvben a 99. § első bekezdése ellenére is joghatályosan jön létre. E helyzet például akkor, ha a hitelezőt oly személyes adós elégíti ki, aki nem tulajdonos és akire ennek folytán a jelzálogjog átszáll, a hitelező azonban nem tudja a jelzálogadóslevelet kiadni, vagy akkor, ha a telekkönyvben bejegyzett hitelező tartozása erejéig aljelzálogjogot kíván valaki alapítani és kötelezi magát a jelzálogadóslevél visszaszerzésére és a feljegyzés töröltetésére. A javaslat az ilyen esetekre figyelemmel nem zárta ki a jogváltozás telekkönyvi bejegyzését, de az. ily bejegyzés csak a jelzálogadóslevél kiállítására vonatkozó feljegyzés törlése esetében egyébként is a közönséges jelzálogjogra vonatkozó szabályok lépnek alkalmazásba.

103. § Ha a jelzálogadóslevelet a törvényszabta előfeltételek meglétében állították ki, a tulajdonjog vagy a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésének eredeti érvénytelensége miatt törlési keresetet a jelzálogadóslevél jóhiszemű megszerzőjére is kiterjedő hatállyal indítani nem lehet.

A 90. § indokolásában már kifejtett okokból jelzálogadóslevél kiállítása esetében nem lehet a harmadik jóhiszemű szerzőre kiterjedő hatállyal törlési pert indítani. A törlési per indítására jogosítottakat a javaslat a jelzálogadóslevél kiállításának előfelvételeivel védi meg. A jelzálogadóslevél forgalmának biztosításában azonban telekkönyvi jogunk alaptételeinek sérelme nélkül nem lehet olyan messzire menni, hogy törvényes előfeltételek hiányában kiállított jelzálogadóslevél megszerzőjét is védjük a törlési perrel szemben. Ilyen esetben ugyanis maga a jelzálogadóslevél lesz érvénytelen, az pedig közforgalom tárgyául szolgáló minden értékpapírnál előfordulhat, hogy a törvényszegéssel kiállított értékpapír jóhiszemű megszerzője károsodást szenved. A telekkönyvi hatóság eljárásában a jelzálogadóslevélnél fokozott mértékben érvényesülnie kell a legalitás elvének és így a jóhiszemű szerző az említett alapon csak igen ritka kivételes esetekben fog károsodni, de ilyenkor is kárigénye lesz az előzői ellen. A biztonság tehát itt még nagyobb lesz, mint más forgatható értékpapírok esetében.

Egyébként - amennyiben a törvény mást nem rendel - a telekkönyvi bejegyzés hatályának és a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelmének szabályai a jelzálogadóslevél birtokosa javára is éppúgy nyernek alkalmazást, mint az oly jelzálogos hitelező javára, aki a jelzálogjogot telekkönyvi bejegyzéssel szerezte (47. §) .

104. § Ha a jelzálogadóslevél tartalma a telekkönyvi bejegyzéstől eltér, a telekkönyv tartalma irányadó. Amennyiben azonban a telekkönyv tartalmának helytelensége a jelzálogadóslevélből vagy az arra vezetett feljegyzésből kitűnik, a jelzálogadóslevél birtokosa a telekkönyv tartalma alapján a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelmének szabályaira nem hivatkozhatik.

E § a jelzálogadóslevél és a telekkönyv közötti kapcsolat fennmaradását hangsúlyozza, a fennálló telekkönyvi jog egyik lényeges alaptételének érintetlenül maradását biztosítja, de nem engedi meg a telekkönyv tartalmának chicaneuse felhasználását, amikor ez a tartalom nyilván helytelen.

105. § A jelzálogjog érvényesítéséhez a jelzálogadóslevélnek vagy az azt pótló okiratnak felmutatása is szükséges.

A hitelezői legitimációt a 101. § értelmében a jelzálogadóslevél birtoka adja meg. Ezt a legitimációt természetesen a követelés érvényesítésekor is meg kell kívánni. Figyelemmel arra, hogy a jelzálogjog keletkezésekor az ingatlan tulajdonosával közvetlenül az a hitelintézet lép jogviszonyba, amelynek kérésére a jelzálogadóslevelet kiállítják, módot kell adni ennek a hitelintézetnek arra, hogy a jelzálogjog érvényesítésének időpontjában ismét ő lépjen fel közvetlenül jogosítottként, annyival is inkább, mert az adós személyes viszonyait elsősorban neki kell ismernie és tőle lehet leginkább elvárni, hogy az adóssal szemben a legmegfelelőbb lépéseket fogja tenni. Az adós viszont ebben az esetben meg lesz kímélve attól, hogy őt váratlanul érje váratlan oldalról támadás. A javaslat éppen ezért a jelzálogadóslevél birtokosát arra kötelezi, hogy mielőtt a jelzálogadóslevél felmutatásával a tulajdonos ellen fordulna, a jelzálogadóslevelet az első hitelezőnek előzetesen felajánlja. Ennek az előzetes joglépésnek közjegyzői tanusításáról az eljárási szabályoknak kell rendelkezni.

Oly hitelező, aki a jelzálogjogot jelzálogadóslevél útján szerezte meg, jelzálogjogát a jelzálog tulajdonosa ellen csak akkor érvényesítheti, ha azt a hitelintézetet, amelynek részére a jelzálogadóslevelet kiállították, a teljesítésre vagy a jelzálogadóslevél visszaváltására felhívta és ez a hitelintézet a teljesítést és a visszaváltást megtagadta. A felhívás megtörténtét és a teljesítés megtagadását az említett hitelintézet írásbeli nyilatkozatával vagy közjegyzői tanúsítvánnyal kell kimutatni.

106. § A tulajdonos a jelzálogos hitelező kielégítése fejében a jelzálogadóslevélnek és ezenfelül, ha szelvények is ki voltak állítva, a még le nem járt szelvényeknek is egyidejű visszaadását követelheti.

A tulajdonosnak a teljesítés fejében vissza kell kapnia a jelzálogadóslevelet, mert különben semmivel sem volna megvédve a már nem létező követelésre vonatkozó jelzálogadóslevél további átruházása esetében az ismételt érvényesítés ellen. A szelvényekre vonatkozó rendelkezés külön indokolásra nem szorul.

Amennyiben még le nem járt szelvények hiányoznak, a tulajdonos névértéküket a tőkéből levonhatja.

107. § Ha a hitelezőt csak részben elégítik ki, a tulajdonos a jelzálogadóslevél visszaadását nem követelheti. A hitelező azonban köteles a részleges kielégítést, valamint a jelzálogos követelésnek egyéb részleges változásait a jelzálogadóslevélen feltüntetni és a jelzáloglevelet a jelzálogjog részleges törlése vagy az egyéb változás telekkönyvi bejegyzése végett a telekkönyvi hatóságnak bemutatni.

Részleges kiegészítés esetében szükség van a követelés fennmaradt része tekintetében a jelzálogadóslevél további forgalomban maradására, de viszont felismerhetővé kell tenni, hogy már nem az egész követelés áll fenn, mert különben a későbbi szerző a 103. § második bekezdése alapján az egész követelést érvényesíthetné. Az ily visszásságok megelőzéséről gondoskodik a 107. §.

Ha a jogváltozást sem a telekkönyvbe be nem jegyezték, sem a jelzálogadóslevélben fel nem tüntették, a jelzálogadóslevél későbbi jóhiszemű visszterhes szerzője csak annyiban köteles a jogváltozást magára nézve kötelezőnek elismerni, amennyiben lejárt vagy a kielégítéstől számított fél évnél nem későbbi időben lejáró kamat vagy egyéb mellékszolgáltatás vagy pedig olyan költség kiegyenlítéséről van szó, amelyért a jelzálog felel.

Ha a jelzálogadóslevélhez szelvények is vannak kiadva (96. §), a tulajdonos csak a szelvény ellenében fizethet hatályosan.

108. § A jelzálogjogot a telekkönyvben mindaddig nem lehet törölni, amíg a jelzálogadóslevelet a telekkönyvi hatóságnak vissza nem szolgáltatták vagy bíróilag semmisnek nem nyilvánították.

A jelzálogjog telekkönyvi törlése a jelzálogadóslevél bevonása vagy bírói határozattal megsemmisítése előtt visszaéléseknek nyitna tág kaput. E § rendelkezése természetszerű következménye a javaslat 104. §-ában kifejezett alapelvnek.

109. § Ha a hitelező vagy tartózkodó helye ismeretlen és a bíróság a jelzálogjogot hirdetményi eljárás alapján megszűntnek mondja ki (15., 16. §), e határozatban egyúttal a kiszolgáltatott jelzálogadóslevelet semmisnek kell nyilvánítani.

A jelzálogadóslevél semmisnek kimondása mellőzhetetlen akkor is, ha felhívási eljárás eredményéhez képest kell a jelzálogot törölni. Ha a törlés bírói letétbe helyezés alapján történt a letétbe helyezett összeget annak érdekében őrzi az államkincstár, aki az immár semmis jelzálogadóslevél jogosult birtokosa. Éppen ezért nem lehet megszüntetni a semmis jelzálogadóslevél igazoló szerepét.

Ha azonban a hirdetményi eljárásnak a jelzálogos összeg bírói letétbe helyezése szolgált alapjául, a letéti hatóságnál a letett összeg felvétele végett jelentkező hitelező jogosultságát a semmisnek nyilvánított jelzálogadóslevéllel is igazolhatja.

110. § A jelzálogos hitelező a jelzálogadóslevelet bármikor hatálytalaníthatja.

A javaslat rendszerében meg van engedve a jelzálogjogi terhelés típusának megváltoztatása (78. és 82. §) . Még inkább meg kell engedni, a jelzálogadóslevélre vonatkozó feljegyzés hatálytalanítását, mert ez a feljegyzés nem is szünteti meg a bejegyzett jelzálogjog közönséges jelzálogi jellegét, hanem csupán átruházási könnyebbséget jelent. (Ugyanez áll telekadósság esetében is.) Nem volna célja a hitelező kérelmére kiállított jelzálogadóslevelet továbbra is hatályban tartani, ha az a hitelezőhöz visszakerült és ő nem szándékozik azt újból átruházni, mert ilyenkor csupán formailag állana fenn a minősített közönséges jelzálogjog. A 108. §-nál mondottak indokolják azt a rendelkezést, hogy a feljegyzést csak a jelzálogadóslevél visszaadása esetében lehet törölni.

E § egyébként logikus kiegészítője a 88. §-nak.

A hatálytalanításhoz szükséges, hogy a hitelező a jelzálogadóslevelet a telekkönyvi hatóságnak visszaszolgáltassa és hogy a telekkönyvi hatóság a jelzálogadóslevél kiállítására vonatkoz telekkönyvi feljegyzést törölje.

111. § Az a hitelintézet (87. §), amelynek részére a jelzálogadóslevelet kiállították, a jelzálogjog tekintetében a jelzálogadóslevél mindenkori birtokosának törvénynél fogva képviselője. Ezenfelül ugyanúgy szavatos a jelzálogadóslevél minden későbbi jogszerű birtokosának, mint a jelzálogos követelés engedményezője.

A jelzálogadóslevél forgalomba kerülése után a tulajdonostól nem lehet kívánni, hogy a hitelező kilétét kutassa. Viszont a jelzálogadóslevél forgalomképes csak akkor lehet, ha a kiállítását kérő hitelező a jelzálogadóslevél későbi visszterhes szerzőivel szemben a követelés fennállásáért, bírói úton érvényesíthetéséért szavatol. Az első hitelező a behajthatóságáért azért nem szavatol a javaslat szerint sem, mert a javaslat a jelzálogadóslevelet nem kívánja értékpapírrá tenni, hanem kapcsolatát a telekkönyvvel fenn kívánja tartani, ez ezért a 14. sz. teljesülési döntvényben foglalt jogelvet ebben a vonatkozásban is fenntartja.

A képviselői minőségből folyik az a kötelezettség is, hogy a hitelintézet a jelzálogadóslevél mindenkori birtokosáról - vagyis a képviseltjéről - a jelzálogtulajdonosnak felvilágosítást köteles adni. E kötelezettség teljesítését könnyíti meg a 99. §-nak az a rendelkezése, amely az. értesítési kötelezettséget állapítja meg. Ha az. értesítés elmulasztása folytán a képviselőnek a szükséges tudakozódással költségei merülnek fel, ezt a költséget a kötelmi jognak a 99. § indokolásában említett szabálya folytán a mulasztó átruházó vagy terhelő lesz köteles viselni.

Képviselői minőségében a hitelintézet a jelzálogadóslevél minden későbbi jogszerű birtokosát jogosító és kötelező hatállyal a jelzálogjog tekintetében rendelkezéseket tehet, oly rendelkezéseket pedig, amelyeket a jelzálog tulajdonos a hitelezőtől követelhet, köteles is tenni, úgyszintén a jelzálogadóslevél birtokosa helyett a jelzálogjog érvényesítésében is eljárhat; a képviselő továbbá a jelzálogtulajdonos vagy a személyes adós kívánságára bármikor köteles a jelzálogadóslevél birtokosáról és hollétéről felvilágosítást adni. (99. § 3. bek.)

112. § A képviselő jogkörét a jelzálogjog átruházásakor a felek korlátozhatják; a korlátozás azonban nem terjedhet ki olyan rendelkezésekre, amelyeket a jelzálog tulajdonosa a hitelezőtől követelhet. A korlátozás harmadik személlyel szemben csak akkor hatályos, ha a telekkönyvben be van jegyezve vagy ha a harmadik személy jogának szerzésekor a korlátozásról tudott vagy ha szerzése ingyenes volt.

A képviselői jogkörnek és korlátozásának szabályozása lényegileg megegyezik a 79. §-ban foglalt rendelkezésekkel.

A javaslat 105. §-ában is kifejezésre jut az a gondolat, hogy a jelzálogjog érvényesítése idején ugyanazok a személyek kerüljenek egymással szembe, akik között az alapulfekvő jogügylet létrejött. Ennek a szempontnak, valamint a képviselet szabályozásának felel meg e § azon rendelkezése, amely az adóst a képviselő hitelintézettel szemben felmenti a hitelezői ligitimáció vizsgálatának kötelezettsége alól. A hazai viszonyok közt az intézmény életképességéhez elkerülhetetlenül szükséges is, hogy legyen egy olyan szerv, amelynél fizetve, az ingatlantulajdonos feltétlenül szabaduljon a kétszeri fizetés veszélyétől.

A 96. §-ban említett szelvénykiállításhoz fűződő joghatályt szabályozza e § utolsó bekezdése, amelyből az is következik, hogy az adós szelvények kiállítása esetében csak szelvény ellenében köteles fizetni és ilyenkor az esedékes fizetéseket nem kell a képviselőnél teljesítenie.

A tőkét rendszerint csak a jelzálogadóslevél igazolt birtokosának kezéhez lehet fizetni. Ha azonban a jelzálogadóslevél a képviseletre jogosult hitelintézet birtokában van, az adós a tőkét a képviselő hitelintézet kezéhez is hatályosan kifizetheti, tekintet nélkül a jelzálogadóslevélre vezetett átruházó és terhelő nyilatkozatokra.

Ha a jelzálogadóslevélhez szelvényeket nem adtak ki, vagy ha a szelvények a képviselő hitelintézet birtokában vannak az adós a jelzálogos követelés lejárt kamatait és tőketörlesztő részleteit a jelzálogadóslevél birtokosa részére a képviselőnél is lefizetheti.

113. § Ha a jelzálogadóslevél mindenkori birtokosának képviseletére hivatott hitelintézet megszűnik, a jelzálog tulajdonosának vagy a jelzálogadóslevél birtokosának kérelmére a telekkönyvi hatóság képviselőül erre vállalkozó más oly hitelintézetet jelöl ki, amelynek részére jelzálogadóslevelet lehet kiállítani. Az új képviselőt a telekkönyvbe be kell jegyezni.

Minthogy a jelzálogos követelés, amelynek erejéig jelzálogadóslevelet állítottak ki, hosszú lejáratú is lehet, számolni kell azzal az eshetőséggel, hogy az eredeti hitelezőként szereplő hitelintézet megszűnik és a hitelező képviselet nélkül marad. A javaslat figyelemmel arra, hogy a hitelintézet megszűnéséről mind a tulajdonos, mind pedig a jelzálogadóslevél birtokosa a kellő gondosság mellett tudomást szerezhetnek, együttes fellépésük alapján ad helyet új képviselő kijelölésének, akire azonban természetesen a szavatossági kötelezettség (110. §) nem hárítható. A képviselet munkateherrel jár és ezért a javaslat új képviselőül csak olyan - a 87. § feltételének megfelelő - hitelintézetet enged kijelölni, aki ezt a megbízást önként elvállalja. Annak természetesen nincsen akadálya, hogy képviselőül éppen a jelzálogadóslevél birtokosa jelöltessék ki, feltéve hogy az említett feltételeknek megfelel.

Figyelemmel arra, hogy a szavatos kiesése folytán a jelzálogadóslevél forgalomképessége lényegesen csökken, figyelemmel továbbá arra, hogy a javaslat feltételének megfelelő képviselő nem lesz mindig található, a javaslat a képviselő hitelintézet megszűnése esetében a 110. § kiterjesztésével a jelzálogadóslevél birtokosának is megadja a jogot arra, hogy a feljegyzést töröltethesse és magát a jelzálogadóslevél hatálytalanításával jelzálogos hitelezőként bejegyeztesse.

Ha a hitelintézet megszűnésének esetében új képviselő bejegyzését nem kérik vagy alkalmas hitelintézet a képviseletre nem vállalkozik, a jelzálogos hitelezőn felül a jelzálog tulajdonosa is kérheti, hogy a telekkönyvi hatóság a jelzálogadóslevél bevonásával a jelzálogadóslevél kiállítására vonatkozó telekkönyvi feljegyzés törlésével a jelzálogadóslevél birtokosát a telekkönyvbe jelzálogos hitelezőként egyidejűleg bejegyezze.

ÖTÖDIK FEJEZET

Vegyes és átmeneti rendelkezések

114. § Felhatalmaztatik az igazságügyminiszter, hogy amennyiben a jelen törvény életbeléptetésével kapcsolatban szükségesnek látja, a telekkönyvi rendtartásnak, a végrehajtási eljárásnak, általában a nem peres eljárásnak a szabályait a fennálló jogszabályok alapelveivel összhangban a törvényhozás rendelkezéséig ideiglenes rendelettel kiegészíthesse és módosíthassa.

A javaslatban megvalósított új intézmények szükségessé teszik a telekkönyvi rendtartás és a végrehajtási törvény kiegészítését, a közönséges jelzálogjognak a biztosítéki jelzálogjognak a fennálló jogtól eltérő rendelkezései pedig az említett jogszabályok módosítását. Figyelemmel arra hogy ezek a kiegészítések és módosítások a javaslat szabályaiból természetszerűleg fognak következni, mellőzhetőnek látszik a javaslat törvényerőre emelkedése után ezeket a jogszabályokat is a törvényhozás elé terjeszteni, ami a javaslatba foglalt rendelkezések életbeléptetését is jelentékenyen késleltetné, ezért a javaslat rendeleti szabályozásra ad felhatalmazást. Meg kell egyébként jegyeznem, hogy a telekkönyvi rendtartás szabályainak rendeletei módosítására és kiegészítésére már eddig is több törvény, így a földbirtok helyesebb megoszlásáról szóló 1920:XXXVI. törvénycikk is adott az igazságügyminiszternek felhatalmazást.

Külföldi hitelünk szempontjából fontos, hogy a hitelnyujtók ne tarthassanak attól, hogy a követeléseik érvényesítésében rendeleti úton árverési tilalom kibocsátásával akadályozhatják őket. Éppen ezért e § második bekezdése az e körbe vágó felhatalmazások felsorolásával árverési tilalom rendeleti megállapítását kizárja.

A törvényjavaslat 114. §-a felhatalmazást tartalmaz az igazságügyminiszter részére a telekkönyvi rendtartásnak, a végrehajtási eljárásnak, általában a nem peres, valamint a peres eljárásnak szabályai tekintetében rendeletek kibocsátására. A bizottság alkotmányjogi szempontból aggályosnak tartja nemcsak azt, hogy a törvényhozási feladatoknak rendeleti úton megoldására felhatalmazást adjon a törvény, hanem különösen azt is, hogy a felhatalmazás úgy szóljon, hogy fennálló törvényektől eltérő rendelkezést lehessen megállapítani és így rendeleti úton törvényeket hatályon kívül lehessen helyezni. Aggályosnak tartja a bizottság továbbá azt is, hogy a felhatalmazás módot ad nemcsak bizonyos kérdések egyszeri szabályozására, hanem arra is, hogy a felhatalmazás alapján egyszer kiadott rendeletet ugyancsak rendelettel hosszú idő elteltével is módosítani lehessen, ami a kizárólag törvényhozási útra tartozó kérdések szabályozását egyszer és mindenkorra elvonja a törvényhozás hatásköréből. Az igazságügyminiszter úrnak az után a kijelentése után, hogy a felhatalmazást csupán a törvény életbelépéséhez fűződő olyan gazdasági érdekek szempontjából tartja szükségesnek, amelyek a telekkönyvi rendtartásnak és a végrehajtási eljárásnak törvényhozási tárgyalásához szükséges hosszabb idő következtében súlyos sérelmet szenvedhetnének, továbbá az igazságügyminiszter úrnak az. után a megnyugtató kijelentése után, hogy a felhatalmazással csupán egy ízben kíván élni, s a szükséges rendelkezések törvénybe iktatása céljából törvényjavaslatokat fog előterjeszteni és végül, hogy a javaslat eredeti szövegében a peres eljárás szabályozására vonatkozó felhatalmazást nem kívánja, a bizottság a javaslat 114. §-át is elfogadásra ajánlja, úgy azonban, hogy a peres eljárás szabályaira utalás elhagyassék és kiemeltessék, hogy a felhatalmazás alapján kiadásra kerülő rendelkezések a fennálló jogszabályok alapelveivel összhangban állapíttassanak meg.

A bizottság szükségesnek tartja, hogy a jelzálogjogról szóló törvény a jelzálogjogra vonatkozó korábbi jogszabályokat kifejezetten is hatályon kívül helyezze és különösen hatályon kívül helyezze az 1923:XXXVIII. törvénycikket, valamint az 1925:XV. tc. 6-10. §-ait, mert egyébként kétség támadhatna abban a tekintetben, vajjon a jelzálogjogról szóló generális jogszabály életbeléptetése folytán hatályukat vesztik-e az említett korábbi jogszabályok, amelyeket speciális jogszabályoknak is lehet tekinteni. A bizottság éppen ezért a javaslat 115. §-a után új hatályon kívül helyezhető § felvételét ajánlja.

Ingatlanok végrehajtási árverésének korlátozását tartalmazó rendelkezést sem az előbbi bekezdés, sem az 1922:XVII. tc. 6. §-ában kapott felhatalmazás, sem pedig az 1924:IV. törvénycikkben foglalt felhatalmazások alapján nem lehet rendeletben megállapítani.

115. § Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog esetében a biztosítéki okiratra írt átruházó nyilatkozat, továbbá a jelzálogadóslevél, a részjelzálogadóslevél, valamint az ezekre írt átruházó vagy terhelő nyilatkozatok, végül a telekadóslevél és átruházása tekintetében az illetékügyi rendelkezéseket az igazságügyminiszterrel egyetértve rendelettel állapítsa meg.

E § a javaslattal megvalósított új jogügyleti formák tekintetében illetékügyi rendelkezések megtételére tartalmaz felhatalmazást.

116. § E törvény életbelépésével hatályukat vesztik a fennálló jogszabályoknak azok a rendelkezései, amelyek az e törvényben szabályozott jogviszonyokra vonatkozhatnak; hatályukat vesztik különösen a helyettesíthető ingóságokra vonatkozó jelzálogjog bejegyzéséről szóló 1923:XXXVIII. tc. és a mezőgazdasági hitel megszerzését könnyítő egyes rendelkezésekről szóló 1925:XV. tc. 6-10. §-ai.

A javaslatban foglalt rendelkezések életbeléptetése adminisztratív előkészítést igényel és az is szükséges, hogy a 114. § alapján kibocsátandó rendeleti jogszabályok a javaslatban foglalt rendelkezésekkel egyidőben lépjenek életbe. Az életbeléptetéssel kapcsolatban átmeneti rendelkezésekre is lesz szükség, így különösen annak szabályozására, hogy a javaslatban foglalt rendelkezéseket mennyiben lehet a már fennálló jelzálogjogokra alkalmazni. Éppen ezért a javaslat mind az életbeléptetés idejének, mind pedig az átmeneti szabályoknak megállapítására az igazságügyminisztert kívánja felhatalmazni.

117. § E törvény életbelépésének idejét, az életbeléptető és az átmeneti szabályokat az igazságügyminiszter rendelettel állapítja meg. Ezt a törvényt az igazságügyminiszter hajtja végre.