1930. évi XVI. törvénycikk

a közhasználatú gépjáróművállalatokról[1]

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § E törvény szempontjából közhasználatú gépjáróművállalat az olyan üzem, amely utakon és tereken sínpálya nélkül közlekedő, géperővel hajtott vagy vontatott járóművével személyek, poggyász, áruk vagy egyéb ingó dolgok fuvarozását akár rendszeres, akár esetenkénti, akár külön személy-, akár külön teherjáratokkal, vagy mind személyeket, mind árukat fuvarozó vegyesjáratokkal keresetszerűen gyakorolja és amelynek járóművét bárki, rendeltetésének megfelelően, igénybe veheti.

E szakasz első bekezdése a közhasználatú gépjáróművállalat fogalmának meghatározását adja. A súlypont azon van, hogy a közhasználatú vállalat gépjáróművét bárki igénybe veheti. Ellenkező esetben a fuvarozás a törvény hatálya alá nem tartozik, engedélyhez, kötve nincsen és teljesen szabadon űzhető, még ha díjfizetés vagy másnemű ellenszolgáltatás fejében, tehát keresetszerűen, avagy a máscélú vállalkozás segéd- vagy kisegítő-üzemeként történik is. A javaslat ekként a törvényből folyó megkötéseket lehetőleg szűk térre igyekezett korlátozni, hogy a gazdasági életben elengedhetetlen szabad mozgást ne akadályozza.

Az adott forgalommeghatározás szerint tehát a közforgalmú közlekedési (vasúti, hajózási, gépjárómű, légiforgalmi) vállalatoknak ahhoz, hogy utasokat, poggyászt, árukat vagy egyéb ingó dolgokat átszállójeggyel, illetőleg átrovatolással vagy ehhez hasonló módon egyik közforgalmú közlekedési vállalatról a másikra átmenetnél, továbbá egyazon város különböző pályaudvarai között vagy ezekről a házhoz vagy a telephelyre és fordítva gépjáróművön fuvarozhassanak, engedélyre akkor sincs szükségük, ha a járat igénybevételéért külön díjat számítanak fel. Nem esnek továbbá e törvény hatálya alá az olyan autójáratok, amelyeket a nevezett közforgalmú közlekedési vállalatok üzemének ideiglenes szünetelése idejére ennek pótlásául létesítettek. A közforgalmú vasutak ilyen tevékenységének szabadsága egyébiránt a vasúti üzletszabályzatból magából következik.

A m. kir. posta viszont csomagoknak rendszeres vagy esetenkint közlekedő járatokkal történő továbbítását a postaszolgálatból kifolyólag végezheti. E járatok tehát közhasználatúaknak szintén nem tekinthetők és engedélyhez kötve nincsenek. Amennyiben azonban a postajáratok személyszállítással kapcsoltatnak egybe, ehhez a postának is e törvény alapján nyert engedélyre van szüksége.

Nem tartozik továbbá e törvény hatálya alá valamely intézetnek, nyerstermelő-, bánya-, kereskedelmi vagy ipari vállalatnak (termelési, értékesítési vagy fogyasztási szövetkezetnek) segéd- vagy kisegítő-üzemeként folytatott és kizárólag saját termékei, üzemanyagkészlete, gyártmányai és árui vagy az. intézetek lakói vagy e vállalat alkalmazottai, munkásai, illetőleg ezek poggyásza és egyéb ingó dolgai, valamint az említett személyek ellátásához szükséges áruk szállítására szorítkozó fuvarozása még akkor sem, ha a fuvarozásért külön díjat számítanak is fel.

Azt, hogy valamely fuvarozás közhasználatú-e, a törvény korlátai között az eset körülményei szerint kell elbírálni. Mindenesetre ügyelni kell arra, hogy egészen laza szervezetek vagy puszta elnevezések a törvény rendelkezéseinek megkerülésével ürüggyel felhasználhatók ne legyenek. Valamely fürdőtelepnek, vendéglőnek stb. "csupán saját vendégei" fuvarozására létesített járatait kétségtelenül közhasználatú fuvarozásnak kell tekinteni. Vendégfogadók, gyógy- és egyéb intézetek sajáthasználatú fuvarozásának csupán azokat a társaskocsijáratokat lehet elfogadni, amelyek ezek lakóinak a legközelebb vasúti, hajó-, gépjárómű- vagy légiforgalmi állomásról a szállodába vagy az intézetbe, illetőleg innen az állomáshoz szállítására szolgálnak. Ellenben az. olyan járataik, amelyek a szállodából vagy intézetből a város meghatározott helyeire és onnan visszafuvarozásra vagy a vidéken fuvarozásra szolgálnak, minthogy lehetetlen ellenőrizni, vajjon ezeket valóban csupán a lakók veszik-e igénybe, e törvény hatálya alá tartoznak. Az egyesületek működésének területe rendszerint kellő szabatossággal előre meg nem határozható kiterjedésű és tagjaiknak száma rendszerint korlátlan, a tagság megszerzése vagy megszűnése csak jelentéktelen előfeltételekhez van kötve, a tagok személye folyton változik, úgyhogy az egyesületeket zárt közösségnek tekinteni rendszerint nem lehet. Ennélfogva az, egyesület tagjai részére létesített járatokat is közhasználatú fuvarozásnak kell tekinteni.

A § második bekezdése a sínpálya nélkül, de vezetékhez kötött gépjáróművel fuvarozó vállalatoknak e törvény hatálya alá tartozását kívánja kifejezetten megállapítani. Ámbár e rendszer egyáltalában nem új, nálunk az ilyen berendezésű vállalat ezideig hiányzik.

Előnye, hogy berendezése a közúti vasutokénál, üzeme pedig úgy a közúti vasút, mint az. autóbusz költségeinél olcsóbb. Azonkívül előnye az. autóbusszal szemben, hogy ezeknél a robbantómotor rázása, zaja és szaga teljesen hiányzik, a rázás hiánya folytán pedig a járómű tartóssága egyharmaddal nagyobb. Újabb időben Amerikában, úgyszintén Európában a skandináv országokban, Hollandiában, főleg azonban Angliában igen elterjedtek. Angliában 1910 óta 16 nagyobb városban létesült villamosvezetékhez kötött omnibuszvállalat.

A villamosítás terjedésével nálunk is különösen olyan községekben és városokban, ahol közúti vasút létesítése gazdaságos nem lenne, a villamosvezetékhez, kötött társaskocsi meghonosodásával számolnunk kell. A vezetékhez kötött társaskocsi nyilván nem automobil, de mivel gépszerkezete és alakja teljesen olyan, mint emezé és minthogy több méterre ki tud térni, kétségtelenül az autóbuszhoz áll közelebb, mint a sínpályán mozgó vasúthoz. Ennélfogva indokolt, hogy ezekre a jelen törvény rendelkezései, nem pedig a minden tekintetben sokkal terhesebb kikötéseket tartalmazó vasúti rendelkezések alkalmaztassanak. Az ilyen'vállalat^-létesítésénél a villamos erőszolgáltatásra, valamint a vezeték létesítésére vonatkozó törvényi és egyéb rendelkezéseket természetesen szintén be kell tartani.

A szakasz harmadik bekezdése a rendszeres járat fogalmának meghatározását adja. Szükség van az ilyen elvi meghatározásra, hogy adott esetben, pl. az engedélyezésnél vagy a kihágás elbírálásánál a fuvarozás nemének megállapítására zsinórmértékül szolgáljon. A rendszeresség abban áll, hogy a vállalat berendezett forgalmat tart fenn. Ennek jele, hogy a járatokat előre hirdeti, ezeknek előre megállapított útiránya, menetrendje és viteldíj szabása van. Nem szükséges azonban, hogy a jelek mind egyszerre fennforogjanak. Lehet, hogy a járat előre hirdetve nincsen, hogy időnként más a kiinduló pontja, más az útiránya, mások a közbeeső megállóhelyek, más a végállomása, hogy a fuvarozásért járó ellenszolgáltatás nincsen díjszabásba foglalva, sőt a fuvarozás ingyenesnek van hirdetve stb. A járat rendszeresnek minősülhet akkor is, hacsak megfelelő számú utas jelentkezése esetében indítják, vagy ha a vállalat előre hirdeti, hogy a jelentkezők az indítást nem igényelhetik. A rendszeresség megállapításához elég az, ha a vállalkozó nem csupán rendelésre jár, hanem meghatározott helyekre, időközönként bizonyos rendszerességgel megismétlődő járatokat maga indít akként, hogy ez köztudomású lévén, a közönség arra számíthat.

Olyan körforgalmi járatok, amelyek helyközi utasforgalmat le nem bonyolítanak, hanem mint pl. az idegenvezető vállalatok, az egész utastársaságot együtt tartva, a város vagy vidék nevezetességeinek megtekintésére szolgáló rövid tartózkodások után utasaikat a kiindulási helyre visszaszállítják, esetenkénti társaskocsivállalkozásnak számítanak akkor is, ha egyébként a rendszeres járat ismérveit kimerítik.

Sínpálya nélkül, de vezetékhez kötött közúti gépjáróművel fuvarozó, egyébként azonban az első bekezdés alá eső vállalatokra ugyancsak e törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Rendszeres az olyan járat, amelyet a vállalat ugyanazokra a helyekre hosszabb időn át bizonyos szabályossággal megismétlődve, saját elhatározásából indít és amelyre a közönség mint berendezett közlekedésre számíthat. E törvény szempontjából azonban nem rendszeres járat valamely város vagy vidék látványosságainak bemutatására szolgáló olyan körforgalmi járat, amely a megtekintésre vagy szórakozásra szánt rövid tartózkodások után ugyanazokat az utasokat a kiindulás helyére visszaszállítja.

2. § Az 1. §-nak megfelelően e törvény hatálya alá a következő közhasználatú gépjáróművállalatok tartoznak:

E szakasz a közhasználatú gépjáróművállalatok osztályozását adja. Ennek során az eddig ismert vállalatok közé a betegszállítási, a vegyesfuvarozási és a hullaszállítási vállalatokat különálló kategóriákként iktatja be.

Társaskocsi minden körülmények között az olyan gépjárómű, amelynek vezetőjével együtt nyolcnál több ülőhelye van. Más gépjáróművet is társaskocsinak kell azonban tekinteni, ha annak ülőhelyeit egyenként értékesítik.

A javaslat a társaskocsinak a vállalat telephelyén a közönség rendelkezésére tartását szintén szabályozása körébe vonta, vagyis engedélyhez kötötte. E vállalatok ugyanis a rendszeres járatokat fenntartó és mindennemű kötelezettséggel terhelt társaskocsivállalatoknak igen gyakran okoztak jogosulatlan versenyt. A társaskocsival űzött fuvarozásnak minden esetben engedélyhez kötése és szorosabb ellenőrzése alá vétele révén e rendellenességek csökkenése várható.

A vegyesfuvarozási vállalatok beiktatása a nagyobb városok körzetében különösen az áruikkal utazó piaci árusok és vásározó kisiparosok fuvarozása tekintetében felmerült követelményeknek kíván megfelelni.

A betegszállító-vállalat a mai helyzet szerint a telephelyen a közönség rendelkezésére tartott bérkocsinak minősül és egyszerű személyszállítás címén iparigazolvány alapján űzhető szabadipar.

A hullafuvarozás fogalmilag teherfuvarozás. Minthogy azonban közegészségügyi szempontok elengedhetetlenül megkívánják, hogy a gyakran ragályos betegeket fuvarozó vállalatok szorosabb ellenőrzés alá vétessenek és hogy ne minden árufuvarozási engedély jogosítson, még a közegészségügyi rendelkezések betartása esetén se hullafuvarozásra, szükségesnek mutatkozott, hogy a javaslat az engedélyezési rendszert úgy a beteg-, mint a hullaszállító-vállalatokra kiterjessze.

1. a társaskocsi-gépjáróművállalat, amely személyeket társaskocsival

a) rendszeres járatokkal vagy

b) esetenként fuvaroz;

2. az árufuvarozási gépjáróművállalat, amely poggyászt, árukat vagy egyéb ingó dolgokat

a) rendszeres járatokkal vagy

b) esetenként fuvaroz;

3. a vegyesfuvarozási vállalat, amely személyeket és egyúttal árukat, poggyászt vagy egyéb ingó dolgokat ugyanazon járóművel vagy hozzákapcsolt pótkocsival

a) rendszeres járatokkal vagy

b) esetenként fuvaroz;

4. a betegszállító-gépjáróművállalat, amely erre a célra berendezett gépjáróművön kizárólag a betegeket és ezek kísérőit fuvarozza;

5. a hullaszállító-gépjáróművállalat, amely erre a célra berendezett gépjáróművön hullákat fuvaroz. 3. § Nem tartozik ennek a törvénynek hatálya alá:

A közlekedésügy szempontjából alárendelt jelentőségére tekintettel, a törvény maga a fuvarozást is végző szállítmányozó helyi fuvarozását, valamint a temetkezési vállalat helyi hullafuvarozását, végül a géperejű bérkocsivállalatokat a törvény hatálya alól mentesíti.

A szállítmányozó (speditőr) a kereskedelmi törvény értelmében a gondjaira bízott idegen tulajdon felett a maga nevében rendelkezik, sőt a neki átadott árut ellenkező rendelkezés híján maga fuvarozhatja. Minthogy pedig saját áruját bárki szabadon fuvarozhatja, ebből következnék, hogy a szállítmányozó engedély nélkül az egész országban autójáratokat rendezhet be és szabadon fuvarozhat. A javaslat értelmében azonban a szállítmányozónak akár rendszeres járat létesítéséhez, akár pedig az esetenkénti fuvarozás űzéséhez engedélyre van szüksége és a fuvarozást csak az engedélyben foglalt kikötések mellett folytathatja. Másrészt azonban a javaslat tekintettel volt arra, hogy legalább is a helyi forgalomban az áruk összegyüjtése, kihordása, házhoz vagy telephelyre szállítása a szállítmányozó ügylettel tényleg elválaszthatatlanul egybeforrott, ennélfogva a szállítmányozónak valamely város vagy község területére szorítkozó fuvarozását a törvény hatálya alól kifejezetten kiveszi és az engedélyezés alól mentesíti.

Hasonló álláspontot kívánt a javaslat a temetkezési vállalatok hullafuvarozásával szemben érvényesíteni.

3. § 1. amennyiben a fuvarozás valamely város vagy község területén túl nem terjed,

a) a fuvarozást is végző szállítmányozónak gépjárómű-fuvarozása;

b) a temetkezési vállalatnak gépjáróművel űzött hulla-fuvarozása;

2. a gépjáróművel űzött bérkocsivállalat, hacsak a törvény idevonatkozóan külön nem rendelkezik.

4. § Gépjáróművel űzött bérkocsivállalat alatt előre meg nem állapított útvonalon esetenként ellenszolgáltatás fejében fuvarozó olyan vállalatot kell érteni, amelynek közhelyeken vagy a telephelyen a közönség rendelkezésére tartott gépjáróművét csak egészben lehet fuvarozásra igénybe venni.

A javaslat a közhasználatú gépjáróművállalatokat az ipartörvény hatálya alól általában kiveszi. A géperejű bérkocsivállalatot ellenben egyes különleges rendelkezéseknek a javaslatba történt beiktatása mellett az iparűzésre vonatkozó rendelkezések hatálya alatt meghagyja. Említett vállalatoknak ugyanis túlnyomóan csak helyi jelentőségük van és így a javaslat közlekedéspolitikai tekintetek által irányított rendelkezéseinek ezekre a vállalatokra kiterjesztése nem lenne indokolt.

Minthogy azonban a bérkocsiügy egységes szabályozása szempontjából és ezenfelül közrendészeti okokból bizonyos kérdések már régóta rendezésre várnak, az, alkalmat egyúttal az 1922:XII. tc. vonatkozó rendelkezéseinek módosítására is szolgál.

A gépjáróművel űzött bérkocsivállalatokra továbbra is az 1922:XII. tc. rendelkezéseit kell a következő eltérésekkel alkalmazni:

a) mindennemű géperejű bérkocsinak a közönség rendelkezésére tartása engedélyhez kötött ipar;

b) mindennemű géperejű bérkocsivállalatnak az iparengedélyt törvényhatósági jogú városokban a polgármester adja;

c) az engedélyező hatóságot mindennemű géperejű bérkocsivállalattal szemben ennek a törvénynek 37. §-ában megállapított bírságolási jog illeti meg;

d) az ennek a törvénynek 39. §-ában szabályozott szavatossági biztositási kötelezettség mindennemű géperejű bérkocsivállalatra kiterjed;

e) a hazai beszerzésnek e törvény 40. §-ában megállapított kötelezettsége a gépjáróművet közhelyen a közönség rendelkezésére tartó géperejű bérkocsivállalatokra is kiterjed és a kereskedelemügyi miniszter ezt a kötelezettséget a hazai ipar mindenkori termelési viszonyaihoz képest egészben vagy részben a gépjárművet a telephelyen a közönség rendelkezésére tartó bérkocsivállalatra is kiterjesztheti;

f) a kereskedelemügyi miniszter mindennemű géperejű bérkocsivállalat által újonnan használatba venni kívánt járómű nagysága, szerkezete és felszerelése tekintetében közérdekből különleges feltételeket állapíthat meg;

g) közhelyen a közönség rendelkezésére tartott gépjáróművet a kereskedelemügyi miniszter által meghatározandó viteldíjjelzővel kell felszerelni;

h) mindennemű géperejű bérkocsivállalatnak adott iparengedélyt vissza lehet vonni attól, aki iparát az iparengedély kézbesítésének napjától számított három hónap alatt nem kezdte meg. Az iparengedély kiadására illetékes iparhatóság a fél kérelmére ezt a határidőt a közérdek sérelme nélkül meghosszabbíthatja, ha a fél igazolja, hogy iparát méltánylást érdemlő okból az e pontban megállapított határidőn belül nem kezdhette meg.

Aki a géperejű bérkocsiipart egyfolytában hat hónapon át nem űzi, utóbb az ipart csak újabb iparengedély alapján folytathatja. Az iparengedély kiadására illetékes iparhatóság ezt a határidőt a fél kérelmére méltánylást érdemlő okból legfeljebb egy évre meghosszabbíthatja.

Ha az iparengedély több kocsi üzembentartására szól, ennek a pontnak az ipar megkezdésére és szüneteltetésére vonatkozó rendelkezését az egyes kocsikra vonatkozóan kell megfelelően alkalmazni.

A kereskedelemügyi miniszter felhatalmazást kap arra, hogy az érdekképviseletek és az érdekelt miniszterek véleményének meghallgatása után a géperejű bérkocsiiparokat vagy ezeknek valamelyik nemét, ha az engedélyhez kötést közérdek többé nem kívánja, az engedélyhez kötött iparok sorából törölhesse és szabad iparnak nyilváníthassa.

5. § A törvény 2. §-ának 1. a), 2. a) vagy 3. a) pontja alá eső, több község vagy város, vagy valamely község (város) és a hozzátartozó tanyák vagy az ugyanazon községhez tartozó tanyák között fuvarozó rendszeres járat létesítése és fenntartása az állam fenntartott joga. E jog gyakorlását a törvény rendelkezései értelmében időlegesen más vállalkozónak lehet átengedni. Amennyiben a kormány az állam e jogának gyakorlását szerződés útján más vállalkozóra kívánja átruházni, a szerződést előzetesen az Országgyűlésnek tudomásul be kell mutatni.

Akár természetes, akár jogi személy, pl. közhatóság kíván közhasználatú gépjáróművállalatot létesíteni, ahhoz engedélyre van szüksége.

Olyan rendszeres helyközi járat létesítése és fenntartása, amely több községet vagy a községet tanyáival vagy ugyanazon községhez tartozó tanyákat egymásközött köt össze, az állam fenntartott joga. Az ilyen járatok annyira fontosak, hogy a közérdeknek megfelelő megszervezésük, az összekapcsolódásuk folytán országossá váló hálózatuk helyes kiépítése, végül a közérdeknek megfelelő üzemvitelük csak az állam jogának fenntartása révén biztosítható. Mindaddig azonban, míg a kormány szükségesnek nem látja és a hozzávaló anyagi fedezettel nem rendelkezik, e joga gyakorlását időlegesen más vállalkozónak engedheti át.

A javaslat a közhasználatú gépjáróművállalatok engedélyezését általában a kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe utalja, aki a szükséghez képest, vagyis amidőn más tárca ügykörébe tartozó fontos érdek van érintve, az érdekelt miniszterrel egyetértően tartozik eljárni.

Amíg azonban az 1922.XII. tc. csupán a törvényhatósági jogú városoknak adta meg a jogot, hogy oly vállalatnak, amelynek üzeme kizárólag a város területére szorítkozik, engedélyt adjanak, addig a javaslat a decentralizálást tovább terjeszti ki, amennyiben az engedélyezési jogot a most említett esetben, sőt a megyei városokra nézve is a polgármesternek, valamint kis- és nagyközségekre nézve a járási főszolgabíróknak is megadja. Kivétel mindazonáltal a város vagy község belterületére korlátozott vállalat olyan járatának engedélyezése, amely az országhatárt érintve, a szomszéd országban más közforgalmú közlekedési berendezéshez csatlakozik. Ily esetben az engedélyezés a kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe tartozik, aki az érdekelt társminiszterekkel egyetértően határoz.

Az 1922:XII. tc. a "város területe" megjelölést használja, amely helyett e javaslat a "város vagy község belterületé"-ről beszél. Némely város vagy község közigazgatási területe oly terjedelmű, hogy ezt véve alapul, a város vagy község olyan járatokra is adhatna engedélyt, amelyek voltaképpen már helyközi járatok. A javaslat célzatának azonban a csupán belterületre vonatkozó engedélyezés felel meg, ami alatt a város vagy község lakott részét kell érteni, vagyis azt a részt, ahol az utak mindkét vagy legalább egyik oldalán a lakóházak legfeljebb a szokásos, illetőleg megengedett kertterülettel elválasztott zárt sort alkotnak.

A javaslat azonban a szállítmányozók és a temetkezési vállalatok helyi fuvarozására a 3. §-ban tett kivételnél tudatosan a "város vagy község területén túl" kifejezést használja, mert a kültelkekre való fuvarozás szükségére, illetőleg arra is tekintettel kívánt lenni, hogy a temető legtöbbször a belterületen kívül esik.

Egyéb közhasználatú gépjáróművállalatot létesíteni és fenntartani szintén csak engedély alapján szabad.

Az engedélyt a kereskedelemügyi miniszter adja ki, aki idevonatkozóan az érdekelt törvényhatóságok meghallgatása mellett az e szakasz ötödik bekezdése, valamint a 41. § eseteiben mindenesetre, egyébként pedig a szükséghez képest a belügyminiszter, illetőleg a többi érdekelt miniszter meghallgatása után határoz.

Kizárólag egy város vagy község belterületére korlátozott közhasználatú gépjáróművállalatot - az e szakasz ötödik bekezdésében meghatározott eset kivételével - városokban a polgármester, egyebütt a főszolgabíró, Budapest székesfőváros közigazgatási területére pedig a polgármester engedélyez.

Ha a község vagy város belterületére korlátozott közhasználatú gépjáróművállalat olyan járatot kíván létesíteni, amely az országhatárt érintve, valamely szomszéd országbeli vasútvonalhoz, hajó- vagy gépkocsijárathoz csatlakozik, az engedély megadása a kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe tartozik.

A 2. § 1. a), 2. a) és 3. a) pontja alá tartozó vállalatokra adott engedély az engedélyest csak az engedélyében megjelölt útvonalon közlekedő rendszeres járat létesítésére jogosítja. Az útvonalnak csak bizonyos részére szorítkozó rendszeres járat fenntartásához, az engedélyezett rendszeres járat útvonalainak meghosszabbításához, más útvonalra kiterjesztéséhez és útvonalának minden egyéb megváltoztatásához a hatóság új, illetve külön engedélye szükséges. Az engedélyes az engedélyben megállapított rendes járatok mellett, hacsak kifejezetten attól el nem tiltják, az engedélyezett útvonalon, valamint annak egyes szakaszain, sőt az engedélyezett útvonaltól eltérő más úton is az 1. § harmadik bekezdése értelmében rendszeres járatnak nem minősülő, esetenkénti járatot külön engedély nélkül indíthat.

6. § Közhasználatú gépjáróművállalatra engedély ki nem adható, ha:

Az engedélyezésnél két szempont irányadó:

1. hogy a vállalat létesítését közgazdasági vagy közforgalmi szükség indokolja és hogy az közérdeket ne sértsen, továbbá,

2. hogy a vállalat az üzembiztosság követelményeinek megfeleljen és teljesítőképes legyen.

Mindenekelőtt tehát azt kell vizsgálni, vajjon az illető útvonalon vagy forgalmi körzetben egyáltalában fennforog-e közgazdasági vagy közforgalmi szükség, amely kielégítésre vár? Nevezetesen vizsgálni kell, vajjon az ott már esetleg meglevő közforgalmú közlekedési vállalat nem elégíti-e ki teljesen megfelelően a szükségletet, úgyhogy a létesítendő vállalat ennek a közérdek által nem igazolt versenyt okozna? Vizsgálni kell továbbá, vajjon a létesítendő vállalat a már meglevő közlekedési berendezésnél a közforgalmi érdeket célszerűbben és tartósabban elégítené-e ki, illetőleg a meglevő közlekedési lehetőségeket előnyösen egészítené-e ki, avagy nem vág-e elébe annak, hogy a már meglevő vállalat szervezete kifejlesztessék, holott a közérdeknek inkább ez felelne meg?

Mindebből következik, hogy az engedély ki nem adható, ha az illető útvonalon vagy forgalmi körzetben már meglevő vasúti vagy hajózási vállalat a közönség jogosult igényeit kielégíti. Ha pedig nem elégíti ki, akkor is mindenekelőtt ezt kell felhívni, hogy vasúti vagy hajózási berendezését az igényeknek megfelelő módon és terjedelemben záros határidőn belül tökéletesítse, vagy ha ezt nem vállalná, arra nézve nyilatkozzék, vajjon a törvény értelmében őt megillető elsőbbséggel élve, az autójárat létesítésére vállalkozik-e?

E rendelkezésekben egyfelől az az elv jut kifejezésre, hogy a meglevő közforgalmú vállalatok és ezek között a vasutak védelme mindenkor csak a közérdek által igazolt határig terjedhet, másfelől módot adnak e a rendelkezések arra, hogy az említett vállalatokat berendezésük tökéletesbítésére és a forgalom minél jobb kiszolgálására lehessen szorítani.

Az engedély kiadásánál a folyamodó személyi megbízhatóságát és teljesítőképességét is vizsgálni kell. Folyamodónak tehát igazolnia kell, vajjon a vállalkozáshoz szükséges anyagi fedezettel rendelkezik-e? Szükség van ilyen biztosítékra, mert közérdeket sért, hogy anyagilag rosszul megalapozott vállalat bizonyos út forgalmát lefoglalja a nélkül, hogy azt kiszolgálni tudná. Anyagilag rosszul megalapozott vállalat továbbá nem képes járóművét olyan karban tartani, mely a közbiztonsági követelményeknek megfelel. Végül a biztosíték abból a szempontból is szükséges, hogy az engedélyek olyanok kezébe ne kerüljenek, akik ezekkel üzérkedni kívánnak.

E szakasz a közutak állagának védelmét is igen határozottan kidomborítja.

A vegyesfuvarozási vállalatok engedélyezésénél különös óvatosságot kell szem előtt tartani. A személyeket és egyúttal az árut fuvarozó vállalat ugyanis a járóműveket a csak személyeket vagy csak árut fuvarozó vállalatnál jobban tudja kihasználni, ennek folytán szállítási díjait a minimumra csökkentheti és így tisztán a személy- vagy tisztán az árufuvarozásra szorított vállalatnak elviselhetetlen versenyt okoz. A vegyesfuvarozás azonban a közönség igényeit akár kényelem, akár gyorsaság tekintetében semmi esetre sem képes oly mértékben kielégíteni, mint ez utóbbiak, úgyhogy engedélyezése a tökéletesebb rovására, a tökéletlenebb boldogulását segítvén elő, a haladásnak állja útját vagy éppen visszafejlődésre vezet.

A vegyesfuvarozási rendszeres járatot tehát csak ott lehet engedélyezni, ahol az illető útvonalon sem rendszeres személy-, sem rendszeres árufuvarozási járat nincsen. Ily korlátozásra azért is szükség van, mert különben a vegyesjárat a 18. § alapján akár személy-, akár árufuvarozásra másnak biztosított kizárólagossági jogot hatálytalanítaná. Viszont megengedhető, hogy a rendszeres társaskocsi- vagy rendszeres árufuvarozási-vállalat az engedélyezett útvonalon vegyesjáratot is beállíthasson, de csak addig, amíg ott másvalaki rendszeres árufuvarozási-, illetőleg rendszeres társaskocsi-járat létesítésére nem vállalkozik.

1. a vállalat létesítését semmiféle közgazdasági vagy közforgalmi szükség nem indokolja, ideértve azt az esetet is, amidőn a létesíteni kívánt üzem a vállalkozás szempontjából figyelembe jövő útvonalon vagy forgalmi körzetben már meglevő vasúti, hajózási vagy gépjáróművállalatnak közérdek által nem igazolt versenyt okozna;

2. az engedélytkérőnek kellő személyi megbízhatósága hiányzik vagy az engedélytkérő az üzem teljesítőképessége és rendszeressége tekintetében kellő anyagi biztosítékot nem nyujt.

Rendszeres járatot csak olyan útvonalra lehet engedélyezni, amely a figyelembe jövő gépjárómű súlyának, terhelésének és sebességének számbavételével a járat céljaira alkalmas.

Az 1. pontban említett igazolatlan verseny esete nem forog fenn és az engedély gépjáróművállalat, illetőleg új gépjáróművállalat létesítésére kiadható, ha a meglevő vasúti, hajózási vagy gépjáróművállalat a közönség jogosult forgalmi igényeit ki nem elégíti és e tekintetben felügyeleti hatósága felhívásának a kitűzött méltányos határidő alatt eleget nem tett. A közhasználatú gépjáróművállalat engedélyezésére jogosult hatóság azonban az említett vállalatok érdekeit az engedély feltételeinek megállapításánál figyelembevenni köteles.

A 2. § 3. a) pontja alá tartozó vegyesfuvarozási rendszeres járatot e szakasz 1. és 2. pontjának megfelelő feltételek esetén is csak akkor lehet engedélyezni, ha:

a) a kérdéses vagy azzal párhuzamos, illetőleg azzal lényegileg azonosirányú útvonalon sem rendszeres személy-, sem rendszeres árufuvarozási járat nincsen;

b) a kérdéses útvonalon rendszeres személy- vagy árufuvarozási járat ugyan van, de ennek engedélyese kéri, hogy járatai közé vegyesfuvarozási járatot beiktathasson;

c) végül a 19. § harmadik bekezdésében említett esetben.

7. § Közhasználatú gépjáróművállalat létesítésére engedélyt nem kaphat és ily vállalatnál sem igazgatósági, sem felügyelőbizottsági tag, sem üzletvezető nem lehet az, aki kiskorú, gondnokság vagy csőd alatt áll, akivel szemben bűntett, az állami vagy társadalmi rend ellen, a szemérem ellen vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt főtárgyalást, illetőleg tárgyalást rendeltek el, vagy akit a felsorolt bűncselekmények valamelyike miatt vád alá helyeztek vagy elítéltek, a bűnvádi eljárás, illetve a szabadságvesztésbüntetés tartama alatt és a büntetés kiállása vagy elévülése után bűntett esetében öt, vétség esetében három év alatt, végül akire valamely más törvény az engedély elnyerése szempontjából összeférhetetlenséget vagy kizáró okot állapít meg.

E szakasz azokat a személyi okokat sorolja fel, amelyek fennforgása esetén természetes személy engedélyt nem kaphat, illetőleg javaslat körébe tartozó vállalatnál sem igazgatósági, sem felügyelőbizottsági tag, továbbá üzletvezető sem lehet.

Közhasználatú gépjáróművállalat létesítésére természetes személy nemre való tekintet nélkül kaphat engedélyt, ennélfogva az engedélyes nő is lehet. Az illető személynek azonban nagykorúnak kell lennie, azaz ily vállalkozást kiskorúak még akkor sem űzhetnek, ha 18-ik életévüket betöltötték és atyjuk vagy gyámjuk a vállalkozásba beleegyezett, illetőleg a gyámhatóság jóváhagyását adta.

Külföldi honos közhasználatú gépjáróművállalatra engedélyt szintén kaphat. Minthogy azonban a törvény a közhasználatú gépjáróművállalatokat az ipartörvény hatálya alól kiveszi, az immár nem iparengedély, hanem kiváltságjellegű engedély megadása a kereskedelmi szerződésekben, a külföldi honosok iparűzésére foglalt megállapodásoktól függetlenül a hatóságnak teljes diszkrécionárius joga.

Jogi személy közhasználatú gépjáróművállalat engedélyese szintén lehet, de csak abban az esetben, ha a törvényben megállapított feltételeket az üzletvezetésre jogosított személyben a 17. §-nak megfelelően igazolják.

Továbbá a közhasználatú gépjáróművállalat létesítésére engedélyt nem kaphat és ily vállalatnál sem igazgatósági, sem felügyelőbizottsági tag, sem bármi néven alkalmazott nem lehet:

1. annak a törvényhatósági bizottságnak, valamint annak a községi és városi képviselőtestületnek tagja, amely törvényhatóságnak, községnek vagy városnak területén a vállalat működik;

2. annak az állami vagy önkormányzati hatóságnak, hivatalnak, üzemnek, intézetnek vagy intézménynek tisztviselője, előljárója vagy alkalmazottja, sem ennek egyenesági vagy unokatestvérig bezárólag oldalági rokona vagy ilyeneknek házastársa, amely hatóság, hivatal, üzem, intézet vagy intézmény az említett vállalatot engedélyezte vagy amellyel a vállalat számolni köteles vagy amely a vállalatot segélyezi, vagy amely a vállalattal szerződéses viszonyban van.

8. § Közhasználatú gépjáróművállalat létesítésére az engedélyt a forgalom lebonyolítására szolgáló beruházások nagyságának figyelembevételével legfeljebb 10 év tartamára lehet megadni. A kiadott engedély hatályát az új engedély kiadására nézve megállapított eljárás mellett meghatározott időre, de legfeljebb 10 évről 10 évre meg lehet hosszabbítani.

Az engedély a beruházások nagyságához mért időre, de legfeljebb 10 évre adható. Az 1922.XII. tc., mint általában az iparengedélynek, úgy a gépjáróművállalat érvénye tekintetében sem állapított meg határidőt. Mégis időbeli korlátozás nélkül csak kevés engedély adatott ki, mert hamarosan kitűnt, hogy kevésbbé tőkeerős vállalatokat vagy egyáltalában nem szabad engedélyezni, vagy pedig számolni kell azzal, hogy a később jelentkező jobban megalapozott vállalatok többé nem fognak működési teret találni. Már 1925-től fogva öt évre szóló engedély kiadása vétetett gyakorlatba. Az engedély tartama túlhosszú időre nem terjedhet, nehogy a hatóság az időközben jelentkező közérdekű kívánalmak érvényesítése lehetőségétől megfosztassék.

A meghosszabítás alkalmával a hatóság az engedélyben foglalt kikötéseket és feltételeket a változott viszonyoknak megfelelően módosíthatja.

Az állami hatóságok, hivatalok, üzemek, intézetek és intézmények, úgyszintén az önkormányzati közhatóságok vállalatai, végül a közcélú mentőegyesületek betegszállító vállalatai részére az engedélyt határozatlan időre is ki lehet adni.

II. Fejezet

Az engedélyezési eljárásra, az üzlet- és üzemvitelre vonatkozó rendelkezések

9. § Az engedélyezési eljárást, az engedély alakját, az engedélyben megállapítható feltételeket és kikötéseket, úgyszintén a feltételek és kikötések módosítására vagy kiegészítésére vonatkozó eljárást, amennyiben ezekről a jelen törvény nem rendelkezik, a kereskedelemügyi miniszter rendelettel állapítja meg.

A javaslat az engedélyezési eljárást (engedélyhez kötött ipari rendszer helyett koncessziós rendszer) lényegesen egyszerűsíti. Eddigelé a törvényhatósági jogú városoknak a gépjáróművállalatok minden neméről külön szabályrendeletet, továbbá minden konkrét kérelem ügyében az illető vállalattal szemben szükséges különleges kikötéseket magábanfoglaló függelékszabályrendeletet kellett alkotniok és az engedély csak ezek kormányhatósági jóváhagyása után volt kiadható.

A javaslat a közhasználatú gépjáróművállalatokra vonatkozó szabályalkotás jogát az önkormányzati hatóságok ügyköréből kiveszi. A közlekedésügy fontossága az ilyen ügyeknek országosan egységes szabályozását és a változott viszonyok követelményeihez képest a szabályok gyors módosításának vagy kiegészítésének lehetőségét elengedhetetlenül megkívánja. A szabályalkotás tehát a központi hatóságokat illeti, a helyi hatóságok ellenben a részükre megszabott ügykörben és az országosan szabályozott eljárás mellett, azonos feltételek alatt, egységes engedélyszabványon az engedélyezést gyakorolják.

A közhasználatú gépjáróművállalat felszerelésére és üzemvitelére vonatkozó részletes feltételeket és kikötéseket az engedélyezési eljárás során kell megállapítani.

10. § A helyközi forgalmat lebonyolító vállalat engedélyezése iránti kérelem ügyében a kereskedelemügyi miniszter az érdekelteknek az illetékes törvényhatóság útján történt meghallgatása alapján határoz. Budapest székesfőváros közigazgatási területére, illetve kizárólag egy város vagy község belterületére korlátozott vállalat létesítése esetében pedig az 5. § negyedik bekezdése értelmében eljáró hatóság az előterjesztett kérelem ügyében, ennek közhírrététele és a köztudomás szerint közvetlenül érdekeltek külön értesítése mellett nyilvános tárgyalást tartani köteles, melynek lefolytatása után véghatározatot hoz. Az engedélyt megadó véghatározatot csak jogerőre emelkedése után lehet végrehajtani és annak alapján a hatóság az engedélyokiratot is csak a véghatározat jogerőre emelkedése után adhatja ki.

A helyközi forgalmat lebonyolító vállalatok engedélyezése ügyében a kereskedelemügyi miniszter az érdekelt törvényhatóságokat meghallgatni köteles. A törvényhatóságok viszont arra lesznek kötelezendők, hogy a helyi hatóságokon kívül a közlekedésügyi kérdésekben érdekelteknek, az eset körülményei szerint az illetékes vasúti üzletvezetőségnek, a közvetlenül érdekelt közforgalmú vasúti, hajózási és gépjáróművállalatoknak, a m. kir. postaigazgatóságnak, az illetékes kereskedelmi és iparkamarának, mezőgazdasági kamarának stb. véleményét szintén kikérjék. Ezek nyilatkozata alapján a törvényhatóságnak jelentésében arra is ki kell terjeszkedni, vajjon a kérelem teljesítése mellett a forgalmi igények miként elégíthetők ki legjobban a nélkül, hogy a különböző forgalmi berendezések egymásnak indokolatlan versenyt okozzanak, sőt ellenkezőleg, hogyan kellene ezeket összefogni és érdekeiket okszerűen úgy összeegyeztetni, hogy mindegyiknek előnyei a köz, érdekében legjobban érvényesüljenek. Az engedélyezési joggal felruházott alsóbbrendű hatóságok pedig az előterjesztett kérelmek ügyében közhírrététel, sőt a köztudomás szerint érdekeltek külön értesítése mellett nyilvános tárgyalást tartani kötelesek. Ilymódon kívánja ugyanis a javaslat biztosítani, hogy a hozott határozatok az élet igényeinek megfeleljenek és hogy magát a közigazgatást is a gazdasági élet követelményeinek megértése irányítsa.

Ha valamely állami hatóság, hivatal, üzem, intézet vagy intézmény, illetőleg önkormányzati hatóság kíván közhasználatú gépjáróművállalatot saját üzemében létesíteni, mindenekelőtt a kereskedelemügyi miniszternek az érdekelt miniszterekkel együttes elvi hozzájárulását és a vagyonfelügyeleti felettes hatóság jóváhagyását kell kikérni abból a szempontból, vajjon közüzem létesítése közérdekből indokolt-e és a vállalkozás háztartási szempontból megengedhető-e. E kérdések eldöntése után az engedélyezés tekintetében az előző bekezdésben körülírt eljárást kell követni.

A közüzem szervezetéről és kezelési módjáról az előző bekezdésben említett hatóság, hivatal, intézet vagy intézmény szabályrendeletet, illetőleg szabályzatot köteles készíteni. A kereskedelemügyi miniszternek jogában áll a szabályrendelet vagy szabályzat mintáját rendelettel megállapítani, vagy a szabályrendeletbe, illetőleg a szabályzatba bizonyos rendelkezéseknek felvételét elrendelni. A szabályrendeletet, illetőleg szabályzatot a kereskedelemügyi miniszter az érdekelt miniszter meghallgatása után hagyja jóvá.

Ha az illetékes hatóság a rendőrhatóság kifogása ellenére hoz engedélyt megadó véghatározatot, ezt fokozatos felülbírálás végett a felettes hatósághoz hivatalból fel kell terjeszteni, még akkor is, ha a határozatot fellebbezéssel nem támadták meg. Az ilyen véghatározatot végső fokon a kereskedelemügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértően bírálja el.

Az engedélyező alsóbbfokú hatóság az e törvény hatálya alá tartozó közhasználatú gépjáróművállalatra kiadott engedélyek másolatát egyidejűleg a kereskedelemügyi miniszterhez felterjeszteni, valamint az engedéllyel kapcsolatosan ebben a törvényben megengedett mindennemű változtatást utólag is bejelenteni köteles.

11. § A kereskedelemügyi miniszter az általa megadott engedélyeket évenkint a törvényhozásnak bejelenteni tartozik.

12. § Az engedélybe felvenni kívánt feltételeket és kikötéseket az engedélytkérővel előre közölni kell oly felhívással, hogy amennyiben a közölt feltételek és kikötések mellett az üzem létesítésére vállalkozik, ezt kötelező nyilatkozatban záros határidőn belül jelentse be és egyszersmind az engedélyezési díjat (23. §) is fizesse be. Az engedélytkérőt, ha ennek a feltételnek eleget nem tett, kérelmétől elállottnak kell tekinteni.

13. § Az engedélybe fel kell venni:

a vállalat megjelölését (2. §), a használatba vehető vagy veendő gépjáróművek számát, az azok típusára, minőségére, felszerelésére, berendezésére, a hazai beszerzés kötelezettségére és e kötelezettség megszegésének megtorlására (40. §), az üzem megkezdésének időpontjára, az engedély érvényének tartamára, az alkalmazott személyzetre, az ellenőrzés fejében fizetendő évi átalány összegére, a közrend és a közlekedés rendjének biztosítására, az utak használatának feltételeire, ezek között az útfenntartási hozzájárulásra, a köz- és állategészségügy védelmére, a statisztikai adatszolgáltatás kötelezettségére, a rendszeres járatokat fenntartó vállalatoknál ezenfelül a járatok számára, az útvonal, az állomások és megállóhelyek kijelölésére vonatkozó, végül a rendszeres járatokat fenntartó, valamint a hulla-és betegszállító-vállalatoknál a 14. §-nak megfelelő rendelkezéseket.

Az engedélyben kell továbbá megállapítani azokat a kötelezettségeket, amelyek az engedélyest a közigazgatás érdekében, különösen pedig tűzvész, árvíz, zavargások és hasonló rendkívüli körülmények esetén terhelik.

14. § A rendszeres járatok (2. § 1. a), 2. a) és 3. a) ) pontja) közlekedési idejét és menetrendjét, az ezek, továbbá a beteg- és hullaszállító vállalatok által szedhető menet- és fuvardíjak legmagasabb tételét, valamint az említett legmagasabb tétel keretén belül a díjszabási jog gyakorlásának módját az engedélyező hatóság állapítja meg. Ha az önkormányzati közhatóság üzemének díjszabását a kereskedelemügyi miniszter állapítja meg a belügyminiszterrel egyetértően köteles eljárni.

Az engedélyező hatóság a menetrendet és a díjszabást a vállalat kérelmére időről-időre a szükséghez képest módosíthatja, egy-egy év elteltével, sőt indokolt sürgős szükség esetén közérdekből korábban is hivatalból felülvizsgálat alá veheti és az engedélyes meghallgatása után megváltoztathatja.

Az engedélyes az engedélyezett menetrendet és díjszabást a jóváhagyás feltüntetésével a kereskedelemügyi miniszter által megállapított módon kihirdetni és az üzemet az engedély érvényének tartama alatt - az engedélyben foglalt feltételek betartásával - állandóan fenntartani köteles.

A fuvarozási kényszerből következő fuvarozási kötelezettségeket mindenkivel szemben egyenlően kell alkalmazni.

15. § A kereskedelemügyi miniszter felhatalmaztatik, hogy az e törvény hatálya alá tartozó közhasználatú gépjáróművállalatokra a szükséghez képest a vasúti üzletszabályzatnak a fuvarozásra vonatkozó rendelkezéseit rendelettel megfelelően kiterjeszthesse.

16. § Szabályszerű engedély nélkül az üzemet megkezdeni nem szabad.

E szakasz első bekezdése az engedélyezési rendszernek azt az alapvető követelményét mondja ki, hogy szabályszerű engedély nélkül az. üzemet megkezdeni nem szabad; második bekezdése az engedélyben, továbbá a kiadandó üzletviteli szabályzatban és üzemi rendtartásban foglalt kötelezettségek betartását kívánja biztosítani.

A közhasználatú gépjáróművállalat engedélyese az engedélyokiratban megszabott kikötéseket, továbbá a megállapított üzemi és üzletviteli szabályokat pontosan megtartani és a kereskedelemügyi miniszter ellenőrző közegeinek ez utóbbiakra vonatkozó utasításait (26. §) végrehajtani, továbbá az említett szabályokat alkalmazottaival is megtartani köteles.

17. § Közhasználatú gépjáróművállalatra szóló engedély kiadásánál az érdekelt közforgalmú vasúti és hajózási vállalatokat, a m. kir. postát, az ezek által fenntartott intézményeket vagy ezek valamelyikének túlnyomó részesedésével működő vállalatokat, továbbá a belterületükön, illetőleg Budapest közigazgatási területén tervezett, valamint a közvetlen körzetük bekapcsolásának célját szolgáló járatok engedélyezésénél a községeket és városokat, a 2. § 4. pontja alatt említett betegszállító vállalatok tekintetében a közcélú mentőegyesületeket, végül eddigi működési területükön az állati erővel űzött fuvarozásról gépjáróműüzemre áttérő iparjogosítvánnyal bíró fuvarozókat más pályázókkal, illetőleg egymással szemben a felsorolás sorrendjében elsőbbség illeti meg.

E szakasz az engedélyre pályázók sorrendi figyelembevétele tekintetében ad irányítást. Sok oldalról az az ellenvetés hallatszott, hogy e szakasz a gépjáróművállalkozást a közhatóságok javára kisajátítja, holott a magánvállalkozás nagyobb alkalmazkodó képességével a közönség igényeit jobban és gazdaságosabban tudja kiszolgálni. A vasút- és hajózási vállalatok elsőbbségét egyébiránt az a körülmény indokolja, hogy ezek voltak az elsők, amelyek az illető vidéket nagy befektetések árán gazdaságilag feltárták és később is, néha áldozatok árán felvirágoztatták.

A közlekedés további kifejlesztése és modernizálása alkalmából méltán megilleti ezeket az elsőbbségi jog. Annál inkább áll ez, mert a kérdéses vállalatok a közforgalomnak ma is körülbelül 95%-át elégítik ki és így olyan nagy szervezettel rendelkeznek, mely lehetővé teszi, hogy személyzetük egy részét az. autóüzembe is felhasználhassák, meglevő műhelyeik, kocsiszínjeik stb. révén pedig jelentős új beruházások takaríthatnak meg. A vasúti és hajózási vállalatok a helyi viszonyokat a legjobban ismerik, ez is hozzájárul tehát ahhoz a felfogáshoz, amely szerint a legtöbb biztosítékát nyujtják, hogy az újonnan felmerülő szükségleteket is a legmegfelelőbben fogják kielégíteni. Főleg pedig a tekintetben nyujtanak biztosítékot, hogy a járat körzetét díjszabási tekintetben is a meglevő nagy közlekedési hálózatba bekapcsolni tudják. A vasúti és hajózási vállalatoknak egyébiránt a távolsági személyforgalmat és a tömegáruszállítást kell szolgálniok, mégpedig általános gazdasági szempontból gyakran önköltségen alul. Méltányos, sőt szükséges is tehát, hogy mindenekelőtt ezeknek tétessék lehetővé, hogy a gépjárómű felé gravitáló forgalmat felfoghassák és így a különböző jövedelmezőségű üzletágak között kiegyenlítődést találhassanak.

Egyébiránt közvetlenül érdekeltnek valamely vasúti vagy hajózási vállalat csak akkor tekinthető, ha útvonalával a tervezett autójárat közel párhuzamos lenne, vagy a vasúti vagy hajózási vonal által érintett két pont között az autójárat átlós irányban rövidítést jelentene.

A m. kir. postára nézve, amely az igény tekintetében csak a közvetlenül érdekelt vasúti és hajózási vállalatok mögött sorakozik, az e szakaszban biztosított kedvezést az a körülmény indokolja, hogy a posta gépjáróműfuvarozást a postaszállítással az utóbbi önköltségeinek csökkentése érdekében kapcsolja egybe, az ebben nyilvánuló közérdeknek tehát a magánérdek előtt elsőbbséget kell biztosítani. A vasutak és a posta, valamint az ezek túlnyomó részesedésével működő vállalatok elsőbbsége tekintetében továbbá azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ha bizonyos vidék vagy város közgazdasági, közforgalmi, építési vagy közélelmezési stb. érdekei ezt megkívánnák, úgy csakis ezekre lehet e tekintetben számítani, hogy a pusztán üzleti érdekeken felülemelkedve, jövedelmet nem hajtó járatokat is létesítsenek.

Az önkormányzati hatóságoknak, a községeknek és városoknak országos jellegű vállalkozás egyáltalában nem lehet feladata. Saját területükre szorítkozó, vagy a város vagy község közvetlen körzetének bekapcsolását szolgáló járatoknál azonban helyes, hogy a hatósági vállalkozásnak elvi alapon elsőbbség adassék.

Ugyancsak méltányos, hogy a közcélú mentőegyesületeknek a betegszállító-vállalatok tekintetében, végül pedig az állati erővel való fuvarozásról gépjáróműfuvarozásra áttérőknél eddigi működési területükön más folyamodókkal szemben sorrendi elsőbbség biztosíttassék, nehogy az. utóbbiak létfenntartási lehetőségüktől megfosztassanak.

Ha az elsőbbségre jogosult a járatot a hatóság által megállapított méltányos határidőn belül a közérdekű igényeket kielégítő módon nem létesíti, elsőbbségi joga megszűnik és az engedélyt más vállalatnak ki lehet adni.

A kedvezményezettel szemben csak méltányos és üzemgazdasági szempontból helytálló kikötéseket szabad tenni.

18. § Ha az engedélyes vagy az engedélyesek közül valaki az üzemet nem maga vezeti, úgyszintén akkor is, ha az engedélyes jogi személy, az üzem vezetésére a telephelyen vagy ennek közelében lakó üzletvezetőt kell alkalmaznia. Az üzletvezető nevét, valamint az ennek személyében beállott változást az engedélyező hatóságnál nyolc nap alatt be kell jelentenie.

E szakasz azzal a ténnyel számol, hogy jogi személy az üzemet csak üzletvezető útján folytathatja. de természetes személyeknek is -ha az üzem személyes vezetésében bármi okból akadályozva vannak (kiskorúak, nem helybenlakók stb.)- üzletvezetőt kell alkalmazniok, aki a hatóságoknak helyben azonnal rendelkezésére áll.

Az e törvény 6. §-a első bekezdésének 2. pontjában és 7. §-ában megállapított rendelkezések az üzletvezetőre is azzal az eltéréssel nyernek alkalmazást, hogy az üzletvezetőt saját személyében anyagi biztosíték adására kötelezi nem lehet.

19. § A rendszeres járat fenntartására adott engedély az abban megjelölt útvonal forgalmának lebonyolítását, társaskocsi járatnak (2. § 1. a) pontja) más rendszeres társaskocsi járattal, árufuvarozási járatnak (2. § 2. a) pontja) más rendszeres árufuvarozási járattal szemben, mindkettőnek vegyesfuvarozási rendszeres járattal (2. § 3. a) pontja) szemben kizárólagossággal biztosítja. A kizárólagossági jog az engedélyes vállalatnak oltalmat biztosít idegen vállalatnak adandó olyan engedély ellen, amely a nélkül, hogy más közforgalmi érdek kielégítését biztosítaná, a korábban engedélyezett járat forgalmát elvonhatja.

Az üzletvitel folytonosságának biztosítása szükségképpen megköveteli, hogy a vállalat céljaira fordított beruházások jövedelmezősége megóvassék. Ezért a javaslat, midőn egyfelől a vasutakkal szemben a korábban szerzett jogok és az általuk képviselt magasabbrendű közérdek védelmét juttatja kifejezésre, másfelől ugyane szempontokat az, újonnan keletkezett rendszeres társaskocsi- vagy árufuvarozási-járatokat fenntartó gépjáróművállalatokra is megfelelően kiterjeszti. Ennek a célnak érdekében e szakasz azt az általánosan követendő elvet állapítja meg, hogy bizonyos útvonal forgalmának lebonyolítására engedélyt csak egyetlen gépjáróművállalat kaphat és ezt viszont meg kell védeni, hogy forgalmát más el ne vonja.

A kizárólagosság azonban nem abszolút érvényű, hanem csak addig tart, amíg az engedélyes a hatóság megítélése szerint a közönség jogosult igényeit kielégíti. A kiadandó üzemi rendtartás fog arról gondoskodni, hogy a vállalat a forgalom növekedésével az üzem berendezése szempontjából szükséges pótlásokat teljesítse és még előre nem látható körülmények bekövetkezése esetén se juthasson abba a helyzetbe, hogy a reáutalt forgalmi körzetet kizsákmányolhassa. Ha a vele szemben támasztott követelményeknek záros határidőn belül meg nem felel, a kizárólagosságot meg lehet szüntetni.

Rendszeres járatok létesítésére engedélyt egyetlen vállalatnak valamely járás vagy vármegye egész területére kizárólagossági joggal egyáltalában nem lehet biztosítani, hanem csupán valamely város vagy község belterületére.

A kizárólagossági jogot az engedélyező hatóság megszüntetheti és e szakasz első és második bekezdésének rendelkezése ellenére más vállalatnak vagy vállalatoknak, vagy rendszeres vegyesfuvarozási járat létesítésére is adhat engedélyt, ha az engedélyes a közérdekű igényeket ki nem elégíti és üzemét hivatalos felszólítás ellenére záros határidőn belül a forgalmi igényeknek megfelelően ki nem terjeszti.

A kizárólagossági jog megszüntetése ügyében a kereskedelemügyi miniszter a bírói út kizárásával, éspedig a közigazgatási önkormányzati testületek vállalatait illetőleg a belügyminiszter meghallgatása után végső fokon határoz.

20. § Az esetenkint fuvarozást űző vállalatokat (2. § 1. b), 2. b) és 3. b) pontja), amelyek üzeme egy város vagy község belterületén túl terjed, a kereskedelemügyi miniszter akként korlátozhatja, hogy azok a fuvarozást csak bizonyos körzetben, esetleg azon belül is közforgalmú vasút vagy rendszeres hajójárat vagy gépjáróművel űzött rendszeres járat útvonalától csak meghatározott távolságban és irányban folytathatják.

21. § A társaskocsi, áru- vagy vegyesfuvarozási vállalat rendszeres járatának (2. § 1. a), 2. a) és 3. a) pontja) valamely útszakaszon, továbbá valamely város vagy község belterületén való átvezetését, avagy valamely város vagy község belterületére való bevezetését nem akadályozhatja az, hogy más közforgalmú vasúti vagy gépjáróművállalatnak az átszelt útvonal forgalmára, illetőleg a kérdéses város vagy község belterületén a forgalom lebonyolítására korábban kapott engedélye vagy korábban biztosított területhasználati joga van.

A rendszeres járatok védelmét kívánja e § is szolgálni, amidőn egyfelől biztosítja, hogy ezek bizonyos útszakaszon, amelyen más engedélyes bonyolít le forgalmat, átvezethetők, különösen azonban a városok és községek belterületére minden körülmények között bevezethetők legyenek, másfelől azonban gondoskodik arról, hogy a korábban létesült vállalat érdekei ne sértessenek.

E szakasz egyúttal kifejezetten tisztázni kívánja azt a vitát, amely egyes városokkal, részint a városnak a területhasználat kizárólagosságára vonatkozólag a közúti vasúttal kötött szerződése, részint a városnak saját közlekedési programmja érdekében való állásfoglalása miatt támadt és amely bizonyos magyarázat mellett útját állja, hogy a város távolabbi körzetével összeköttetést kapjon. Nagyon érthető ugyanis, hogy a városok a közúti vasút létesítését a területhasználati jog lekötésével biztosították. E vasutak csekély jövedelmezősége mellett különben senki ily vállalkozásra nem lett volna hajlandó. Az is igen érthető, hogy a városok a körzetük bekapcsolását a maguk közlekedési vállalatainak kívánják fenntartani. Ha azonban sem a közúti vasút sínhálózatát fejleszteni, sem a város saját közlekedésügyi programmját hamarosan megvalósítani nem tudja, a területhasználati jog helytelen értelmezése, vagy a város elvi fenntartása arra vezethet, hogy a városok az általános forgalom közepette mint megközelíthetetlen sziklaszirtek meredeznek ki.

Ily természetű akadályok azonban a közlekedésügy egyetemes érdekei előtt meg nem állhatnak, tehát gondoskodni kell, hogy azok elháríthatók legyenek és a gépkocsijáratoknak a város szivébe való bejutása okvetlenül biztosítható legyen. E mellett természetesen a közúti vasutakat sérelem nem érheti, vagyis megfelelő kikötéseket kell tenni, hogy a gépjáróművállalat a város területén tőle forgalmat el ne vonhasson. Ennek biztosítékául a gépjáróművállalatot bizonyos útvonalakról ki lehet zárni vagy el lehet attól tiltani, hogy a város belterületének pontjai között utasforgalmat lebonyolíthasson, vagyis menetjegyet máshová, mint távolsági viszonylatra, kiadhasson stb. Ha mindezek a szempontok érvényesülnek, az engedély kiadása sem a városra, sem a közúti vasútra sérelmes nem lehet és utóbbi kártérítési igényt annál kevésbbé támaszthat, mert hiszen a gépjáróművállalat engedélyezésénél az elsőbbség a közúti vasutat illeti.

Az előző bekezdés alapján történő engedélyezésből kifolyóan a korábban létesült közlekedési vállalat kártérítési igényt nem támaszthat. A korábban létesült vállalat érdekeit, illetőleg jogait azonban a 19. § rendelkezéseinek megfelelő védelemben kell részesíteni és a kiadandó engedélyben erre alkalmas korlátozó kikötéseket kell tenni.

Az engedélyezett közhasználatú gépjáróművállalat állomásjelző tábláinak közterületeken, házakon, kerítéseken, ezek állagának és használhatóságának sérelme nélkül, hatósági engedély alapján való elhelyezését az érdekeltek tűrni kötelesek. Ezért ellenértéket követelni nem lehet.

Ha a vállalat egyéb létesítményeinek (váróhelyiségek, várócsarnokok, kitérők stb.) céljára vagy járóműveinek állomáshelyéül városok és községek utcáinak, tereinek és közterületeinek igénybevétele szükséges, az ebből támadó minden vitás kérdést végsőfokon a belügyminiszter dönti el.

Az 1890:I. törvénycikkben meghatározott közutak vagy ezek átkelési szakaszainak igénybevételéből támadt vitás kérdéseket végső fokon a kereskedelemügyi miniszter, szükséghez képest a belügyminiszter meghallgatásával dönti el. A közutak útkoronáit ennek a §-nak negyedik bekezdésében meghatározott célokra igénybevenni csak a kereskedelemügyi miniszter engedélyével szabad.

22. § A közhasználatú gépjáróművállalat létesítésére adott engedély személyre szóló jogosítvány. Ennek folytán az engedélyes ezt a jogosítványt (engedélyt) vagy annak gyakorlását az engedélyező hatóság előzetes hozzájárulása nélkül társulás, bérbeadás vagy bárminő egyéb módon másra át nem ruházhatja. Az átruházást csak annak javára lehet engedélyezni, aki e törvény értelmében engedélyt kaphat.

Ez a szakasz az engedély oszthatatlanságát és elidegeníthetetlenségét azon az alapon mondja ki, hogy az személyre szóló jogosítvány. Mint ilyennek minden alakban való átruházásához a hatóság engedélye szükséges, már csak azért is, hogy a vele való üzérkedés meggátoltassék.

Mindazonáltal a tervezet az életbenmaradt házastárs és a törvényes leszármazottak javára méltányosságból - és mert ez. esetben az említett aggály fenn nem forog - kivételt statuált, kimondván, hogy az üz,em folytatásának joga ezekre új engedélyezés nélkül száll át.

Az engedélyes halála után az üzemet az életbenmaradt házastársa saját jogán és amennyiben az engedélyes után törvényes, törvényesített vagy örökbefogadott kiskorú gyermekek vagy unokák maradtak, egyszersmind ezeknek a jogán és ezek javára is újabb engedély nélkül folytathatja, köteles azonban az üzem átvételét az engedélyes halálától számított négy hét alatt a hatóságnak bejelenteni és ez alkalommal az ebben a törvényben megállapított mindazokat a kellékeket saját személyében igazolni, amelyeket a törvény az engedély kiadásának előfeltételeképpen megszab. Ha az életbenmaradt házastárs e személyi kellékekkel nem rendelkezik, a vállalkozást csak üzletvezető alkalmazásával folytathatja.

Az elhunyt engedélyes üzemét az életbenmaradt házastárs az engedély érvényének lejártáig folytathatja. Nem szűnik meg ez a joga abban az esetben sem, ha új házasságra lép. Az elhunyt engedélyes törvényes, törvényesített vagy örökbefogadott kiskorú gyermekei vagy unokái javára a vállalkozást ugyancsak az engedély érvényének lejártáig lehet folytatni.

23. § A közhasználatú gépjáróművállalat engedélye kiadásáért, kiterjesztéséért, érvényének meghosszabbításáért, átruházásáért és a vállalat időszakos ellenőrzéséért a kereskedelemügyi miniszter által a pénzügyminiszterrel egyetértően megállapított díjakat kell fizetni. A díjakból befolyó összegek az engedélyezési eljárásnak és a vállalatok ellenőrzésének célját szolgálják és az e célra szükséges kiadások mértékét meg nem haladhatják.

Az engedélyező hatóság az engedély kiadásáért díjat szedhet, melynek mértékét rendelet fogja megállapítani.

A javaslat megtiltja, hogy az engedély kiadása fejében az engedélyező hatóság a vállalat jövedelmében való részesedést vagy az ingyenes háramlást kiköthesse. Amidőn ugyanis a törvényhatóságoknak, városoknak és községeknek módjukban áll, hogy a vállalkozásban maguk is résztvegyenek, méltánytalan, hogy hatósági jogaikat kockázatnélküli jövedelemszerzésre használják és e mellett a vállalat feletti ellenőrzést gyakorolják.

Az engedély kiadása fejében a vállalat jövedelmében való részesedést vagy a vállalat ingyenes háramlását kikötni nem lehet.

24. § A 2. § 1. a), 2. a) és 3. a) pontja értelmében adott engedélyt a kereskedelemügyi miniszter bármikor megvonhatja, ha a rendszeres járat útvonalán vagy lényegileg azonos forgalomra szolgáló útvonalon új közforgalmú vasút létesül.

A rendszeres járat létesítésére adott engedélyt bármikor vissza lehet vonni, ha a járat útvonalán közforgalmi szempontból magasabbrendű közlekedés, vagyis közforgalmú vasút létesül. Ebből azonban a korábbi jogosultak sérelme nem származhatik, mert az engedély megvonása csakis teljes kártérítés mellett történhetik.

Az engedélynek az előző bekezdés értelmében történt megvonása esetén az engedélyest a vasúttal szemben, amelynek javára a visszavonás szól, teljes kártérítés illeti meg. A kártérítés mértékét megegyezés híján a bíróság állapítja meg.

25. § A közhasználatú gépjáróművállalat létesítésére adott engedélyt az e törvény 24. §-ában meghatározott eseten felül az engedély kiadására jogosított hatóság szabályszerű eljárás alapján megvonni köteles attól:

E szakasz az engedély megvonását parancsolóan írja elő, ha oly tény állapíttatik meg, mely az engedély kiadásának is akadálya lett volna, illetőleg olyan esetekben, amidőn a megvonást a közérdeket szolgáló legfontosabb kötelezettségek megszegése indokolja.

1. akire nézve utólag bebizonyult, hogy az engedélyezéskor az engedélyezés személyi vagy egyéb feltételei valamelyikének meg nem felelt és ezeket a követelményeket utólag sem pótolta;

2. akire nézve utólag következett be olyan ok, amely miatt részére a törvény 7. §-a értelmében nem lehetett volna engedélyt kiadni;

3. aki az engedélyben foglalt lényeges kikötéseket az engedélyező hatóság kétszeri írásbeli figyelmeztetése ellenére szándékosan súlyosan megsérti.

26. § A közhasználatú gépjáróművállalatok felszerelésére, üzemére és üzletvitelére vonatkozó kötelezettségek megtartását a kereskedelemügyi miniszter a m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelőség útján, részben az e célra kirendelt szakértő tisztviselők útján ellenőrizteti.

A közhasználatú gépjáróművállalatok ezidőszerint úgyszólván kizárólag rendészeti szempontból állanak hatósági felügyelet alatt.

A gépjáróműközlekedés által az egyéb közlekedési berendezéseknek okozott verseny, az. ezek közötti helyes munkamegosztás, illetőleg ezek összeműködésének biztosítása azonban a hatóságokat a közrend biztosításán felül különleges feladatok elé állítja. Sem az államrendőrségtől, sem az általános közigazgatási hatóságoktól személyzetük előképzettségének, valamint működési körüknek másnemű volta miatt nem követelhető, hogy akár a gazdasági viszonyok fejlődését, akár a forgalmi igények alakulását vagy ezek kielégítésének a technika haladása folytán felmerülő új megoldási lehetőségeit a kívánatos mértékben figyelemmel kísérjék. A vasúti, a vízi és légiközlekedés ügye, az útügyi igazgatás, a gépjáróművek műszaki ellenőrzése, maguknak a közhasználatú gépjáróművállalatoknak engedélyezése és igazgatása a kereskedelemügyi miniszter ügykörébe tartozik. Ennek a feladata egyúttal, hogy a közhasználatú gépjáróművállalatokat a közlekedésügy egyetemes rendjébe beillessze. Kézenfekvő tehát, hogy a kereskedelemügyi miniszter a reábízott feladat ellátására megfelelő szerveket kapjon, valamint ugyancsak kézenfekvő, hogy a közhasználatú gépjáróművállalatok ellenőrzését ugyanazon szerv kezébe összpontosítsa, mint amely az egyéb közforgalmú közlekedési vállalatok ellenőrzését gyakorolja. A javaslat értelmében tehát a kereskedelemügyi miniszter a közhasználatú gépjáróművállalatok ellenőrzését részben a vasúti és hajózási főfelügyelőség, részben szakértő tisztviselők útján gyakorolja.

A főfelügyelőség és közegei hatáskörének részletes szabályait a közhasználatú gépjáróművállalatok felügyelete és ellenőrzése tekintetében, valamint az ezzel kapcsolatos eljárási utasítást a kereskedelemügyi miniszter az érdekelt miniszterek meghallgatása után rendeletben állapítja meg.

Az ellenőrző közegek a tudomásukra jutott hivatali, üzemi és üzletviteli titkot megtartani kötelesek. Ha ellenőrzői tevékenységük során az alsóbbfokú hatóságok vagy ezek közegeinek hatáskörébe tartozó intézkedés szükségét tapasztalják, az illetékes hatóság vagy hatósági közeg figyelmét a megfelelő intézkedés megtételére felhívják és a felhívás eredménytelensége esetén, ha szükséges, a felettes hatósághoz vagy a hatósági közeg feletteséhez megkereséssel fordulnak.

Minden olyan esetben, amikor a halasztás életveszéllyel vagy súlyos anyagi károsodással jár, vagy a vállalat jogtalan magatartása a forgalom fenntartását veszélyezteti, az ellenőrző közegek az elhárítandó veszély nagysága által indokolt intézkedéseket saját felelősségükre megtehetik, az illetékes közigazgatási hatóságok őket ebben a tekintetben támogatni kötelesek. Ennek a bekezdésnek értelmében tett intézkedéseikről felettes hatóságukhoz haladéktalanul jelentést tenni kötelesek. Az érdekeltek pedig a tett intézkedés ellen megtételétől, illetőleg a vonatkozó határozat közlésétől számított 15 napon belül kifogással élhetnek a kereskedelemügyi miniszterhez, aki, ha az ügy más miniszter hatáskörébe tartozik, a kifogást érdemleges elintézés végett az illetékes miniszterhez teszi át. Ilyen kifogásnak halasztó hatálya nincsen, az illetékes miniszter azonban indokolt esetben a megtámadott intézkedés végrehajtását az érdemleges határozat hozataláig felfüggesztheti.

A közhasználatú és egyéb gépjáróműforgalomnak a közúti közlekedésrendészet szempontjából való ellenőrzése a rendőrhatóságok és a belügyminiszter, mint legfőbb rendőrhatóság feladata és e törvény rendelkezései e hatóságoknak a közúti közlekedésrendészeti ügyekben fennálló jogkörét egyébként sem érintik.

III. Fejezet

A közhasználatú gépjáróművállalatoknak nyujtható kedvezmények

27. § Ha a törvény alapján engedélyezett közhasználatú gépjáróművállalat társascég, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság vagy szövetkezet alakjában kizárólag az engedélyezett gépjáróművállalat üzletére e törvény hatálybalépése után alakul, illetékmentes;

Javasolt kedvezmények célja, hogy a közhasználatú gépjáróművállalatokat a kezdet nehézségein keresztülsegítsék. Ezért a kedvezmények az előző szakaszban megállapított időn túl még újabb befektetések fejében sem hosszabbíthatók meg.

1. a társasági alapszerződés (részvénykibocsátás, üzletrészkiadás),

2. az engedély első ötödrész-időtartama, de legfeljebb első két éve alatt a részkötvények útján felvett első kölcsönre vonatkozó főkötelezvény (részkötvények) és telekkönyvi bejegyzés.

A 2. § 1. a), 2. a) és 3. a) pontjában említett társaskocsi, árufuvarozási vagy vegyesfuvarozási gépjáróművállalatok közül azokat, amelyek több községet vagy valamely községet a hozzátartozó tanyákkal vagy ugyanazon község tanyáit összekötő rendszeres gépkocsijáratokat tartanak fenn, e járataik után a pénzügyminiszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve, az első bekezdésben megállapított illetékmentességen felül még az alább felsorolt adó- és illetékkedvezményekben részesítheti:

1. a járatok engedélyezési időtartamának első felére, de legfeljebb öt évre mentesíthetők a társulati adó, általános kereseti adó, az ezek után járó törvényhatósági és községi pótadó alól, továbbá a jövedelem- és vagyonadó alól és végül a közúti gépjáróművek után fizetendő közúti adó és a sorompóvámok alól;

2. a járatok engedélyezési időtartamának ötödrészére, de legfeljebb az első két évre felmenthetők az illeték alól:

a) a járat üzemi felszerelésének megszerzésére és üzemi épületeinek emelése céljából kötött szerződésekről készült okiratok után -ideértve a kizárólag ilyen célból történt alaptőkefelemelést (részvénykibocsátást)- és a kizárólag ilyen célból felvett kölcsönökre vonatkozó szerződésekről készült okiratokat is, valamint az ilyen okiratok alapján foganatosított telekkönyvi bejegyzések után;

b) a postaszállításra vonatkozó szerződésekről készült okiratok után;

c) a köztestületek vagy magánosok hozzájárulására és az ilyen hozzájárulásra alapított pénzbeszerzésre vonatkozó szerződésekről készült okiratok, valamint az ilyen okiratok alapján foganatosított telekkönyvi bejegyzések után;

3. a járatok engedélyezési időtartamának első felére, de legfeljebb öt évre felmenthetők:

a) az első bekezdés 1. pontja, valamint a jelen bekezdés 2. a) pontja alapján illetékmentes részvények, üzletrészek és kötvények szelvényei után az osztalékilleték, illetve a kamatilleték alól;

b) a fuvarozásra vonatkozó szerződések után a fuvarozási illeték alól.

A jelen § alapján illetékmentes telekkönyvi bejegyzés kitörlését megengedő okirat illetékmentes. A jelen törvény alapján kiadott engedélyokirat 2 P illeték alá esik.

Amennyiben valamely állami kedvezményben részesülő közhasználatú gépjárómú'vállalat olyan rendszeres járatokat is fenntart, amelyek e § értelmében a kedvezményekben nem részesíthetők vagy a kedvezményezett rendszeres járatok fenntartása mellett esetenkénti fuvarozást is űz, utóbbiakról elkülönített könyvelést köteles vezetni. A kedvezményben részesíthető rendszeres járatoknak a nem kedvezményezett üzemágakhoz való viszonyát és ennek megfelelően a kedvezményt százalékos arányban is meg lehet állapítani.

28. § A 27. § alapján engedélyezett kedvezmények az ott meghatározott mértékeken túl meg nem hosszabbíthatók.

A kedvezmények engedélyezését a kedvezményezendő járatok üzembehelyezésének napjától számított egy éven belül lehet kérelmezni.

A kedvezmények a járatok létesítése előtt is biztosíthatók. Az ekként biztosított kedvezmények azonban hatályukat vesztik, ha a kedvezményezett járatokat az engedélyben meghatározott naptól számított egy éven belül üzembe nem helyezték.

29. § A szóbanforgó kedvezmények megadását a pénzügyminiszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértően a járat útvonalának hossza, a járaton beállított gépjáróművek száma, típusa, minősége és felszerelése, végül általában a forgalom lebonyolítására szolgáló beruházások nagysága és jelentősége tekintetében támasztott feltételekhez köti.

A kereskedelemügyi miniszter a szóbanforgó kedvezmények engedélyezése ügyében előzetesen az Országos Közlekedési Bizottságot meghallgatni köteles.

30. § A pénzügyminiszter az engedélyezett kedvezményeket a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértőleg egészben vagy részben megvonhatja, ha a kedvezményben részesített vállalat a szóbanforgó járat tekintetében vele szemben a törvény alapján kikötött feltételek valamelyikének meg nem felel, nevezetesen pedig a 40. § alapján a hazai beszerzésre megállapított kötelezettséget megszegi.

Az. állami kedvezmények rendeltetése, hogy az engedélyest a vállalat teljesítményének fokozására serkentse. A cél elérése érdekében azt is biztosítani kellett, hogy a kedvezmények részben vagy egészben megvonhatók legyenek attól, aki kötelezettségeit nem teljesíti és így vállalata a törvény követelményeinek meg nem felel.

31. § A kedvezmények engedélyezését a hivatalos lapban közzé kell tenni és az érdekelt törvényhatósággal, valamint ennek útján az érdekelt községekkel (városokkal), végül az illetékes m. kir. pénzügyigazgatósággal közölni kell.

A kedvezmények engedélyezéséről és megszűnéséről a pénzügyminiszter, a költségvetés kapcsán, az országgyűlés elé részletes jelentést köteles terjeszteni.

32. § A törvényhatóságok, községek és városok a 2. § 1-5. pontja alá tartozó mindennemű közhasználatú gépjáróművállalatot pénzbeli vagy egyéb segély nyujtása, a községi adó, illetőleg az 1890:I. tc. 81. §-a értelmében engedélyezett vámok, végül az egyéb helyi szolgáltatmányok alól való mentesítése által támogathatják akkor is, ha ezek üzeme csupán egy község vagy város belterületére szorítkozik.

A törvényhatóságok, községek és városok ily támogatás ügyében hozott határozatai felett a kereskedelemügyi és pénzügyminiszterekkel egyetértően a belügyminiszter dönt. A törvényhatóságok, községek és városok azon határozatai ellen, amellyel az említett kedvezmények adását megtagadják, fellebbezésnek helye nincs.

IV. Fejezet

A m. kir. postára vonatkozó rendelkezések

33. § A közhasználatú gépjáróművállalatok nem foglalkozhatnak olyan küldemények gyüjtésével és szállításával, amelyekre a m. kir. postának kizárólagos joga van.

Ennek a rendelkezésnek a felvétele a m. kir. postának a levelekre és időszaki lapokra kiterjedő kizárólagos szállítási jogát hivatott biztosítani.

34. § A m. kir. posta azokat a rendszeres társaskocsi-, áru- vagy vegyesfuvarozási járatokat (2. § 1. a), 2. a) és 3. a) pontja), amelyek valamely község beépített területén túl közlekednek, az útvonal mentén levő postahivatal postaanyagának szállítására bármikor igénybe veheti. Igénybevétel esetén a postaszállítás feltételeit, ezek sorában a szállításért a m. kir. posta által fizetendő díjazás mértékét is, abban az esetben, ha erre nézve a m. kir. posta és az engedélyes között megegyezés nem jönne létre, a kereskedelemügyi miniszter állapítja meg. A postaszállításnál akár egyes esetben, akár rendszeresen alkalmazott kísérő postaközeget a vállalat díjtalanul köteles szállítani.

A vasútállomással nem bíró községek postájának szállítása kocsi- vagy gyalogküldöncjáratok útján történik. A postaszállítás gyorsabbátétele és ezáltal a közérdek minél teljesebb kielégítése céljából elkerülhetetlenül szükséges, hogy a menetrendszerűen közlekedő távolsági gépkocsijáratok a postaszállításra igénybevehetők legyenek.

A postaszállítás teljesítéséért a m. kir. posta a gépjáróművállalatot a szolgáltatással arányban álló díjazásban részesíti, amely díjazás mértékét a m. kir. posta és a vállalat közös megegyezéssel állapítja meg. A díjazás összegének határt szab azonban a postaszállításnak más módon való ellátásával felmerült vagy felmerülhető költségek összege. Gondoskodni kell tehát arról, hogy esetleges túlhajtott igényeknek a m. kir. postával szemben támasztása megakadályoztassék s ezért abban az esetben, ha a díjazásra nézve a posta és a vállalat között a megegyezés nem jönne létre, a díjazás mértékének megállapítása tekintetében a kereskedelemügyi miniszter döntését kell kikérni.

V. Fejezet

Büntető rendelkezések

35. § Ha az ellenőrző közeg (26. §) az eljárása közben tudomására jutott hivatalos, üzleti vagy üzemi titkot jogtalanul mással közli, vagy a maga vagy a más javára jogtalanul felhasználja, vétséget követ el és három hónapig terjedhető fogházzal kell büntetni.

Ez. a szakasz a közhasználatú gépjáróművállalatok ellenőrzésével megbízott közegeket a titoktartás tekintetében különleges büntetőjogi felelősség alá helyezi.

36. § Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és egy hónapig terjedhető elzárással kell büntetni azt:

E szakasz annak megakadályozását célozza, hogy közhasználatú gépjáróművállalatot engedély nélkül tartsanak fenn, vagy hogy bár engedélyezett vállalat, olyan helyen fuvarozzon, ahol fuvarozni tilos.

Különösen nehéz a legális vállalkozókat az. engedély nélkül fuvarozók nagy számával szemben megvédeni. Az ipartörvényben az ipari kihágásokra megállapított, de a közhasználatú gépjáróművállalatok üzemének jelentőségével és a tilos cselekmény révén szerezhető anyagi előnyökkel semmi arányban nem álló pénzbüntetések célra nem vezettek.

A közhasználatú gépjáróművet igénybevevő közönség és más személyek is, akik ily vállalat gépjáróművei által károsodnak, a baleset hátrányait könnyebben viselik, ha az ezekért felelős személy kártérítést nyujtani képes. E megfontolástól vezettetve, indokolt, hogy a közhasználatú gépjáróművállalatokra a szavatossági biztosítás kötelező legyen.

1. aki engedély nélkül vagy engedélyének megvonása, vagy egyébként megszünése után közhasználatúnak minősülő gépjáróműfuvarozást űz, illetőleg olyan közhasználatú gépjáróművállalatot tart fenn (2. §), amelyre engedélye nem érvényes;

2. aki, bár érvényes engedéllyel, a 19. és 20. §-ok ellenére olyan helyen vagy olyan módon fuvaroz, ahol vagy ahogy fuvaroznia nem szabad.

Az első bekezdés alá eső kihágás büntetése 15 naptól két hónapig terjedhető elzárás, ha azt olyan egyén követte el, aki kihágás miatt jogerős bírói ítélettel már meg volt büntetve és büntetésének kiállása óta két év még nem telt el.

Ha az első bekezdés alá eső kihágást az üzletvezető követte el, de az engedélyest felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettségének teljesítésében akár szándékos, akár gondatlan mulasztás terheli, az engedélyes is kihágást követ el és őt is az előbbi bekezdések alapján kell büntetni.

37. § Amennyiben a cselekmény kihágásnak nem minősül és súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, az engedélyező hatóság az e törvény 2. §-ának 1-5. pontja alá tartozó közhasználatú gépjáróművállalat engedélyesét rendbüntetésként 200 pengőig terjedhető pénzbírsággal sujthatja, ha akár az engedélyes szegi meg az engedély kikötéseit, illetve a megállapított üzemi vagy üzletviteli szabályokat, akár az alkalmazott szegi meg azokat és az engedélyest alkalmazottjának felügyeletében mulasztás terheli.

38. § Az e törvény 36. §-ában meghatározott kihágások elbírálása a közigazgatási hatóságoknak, mint rendőri büntető bíróságoknak, a m. kir. államrendőrség működési területén az államrendőrség hatáskörébe tartozik.

A közhasználatú gépjáróművek szavatossági biztosításának kötelezettségéve csaknem minden országban találkozunk. Sőt nálunk is, a nélkül, hogy a kötelezettség fennállana, valamennyire gondos vállalkozó, - becslés szerint az engedélyesek 90 vagy ennél is nagyobb százaléka - gépjáróművét a szavatossági kár esetére biztosítja.

A 35. és 36. §-okban foglalt büntető rendelkezéseket a honvédbüntető-bíráskodás alá tartozó egyénekkel szemben is megfelelően alkalmazni kell (1912:XXXIII. tc. 7. §-a és 1921:XLIX. tc. 25. §-a) .

VI. Fejezet

Vegyes átmeneti és záró rendelkezések

39. § A közhasználatú gépjáróművállalat engedélyese, ideértve mindennemű gépjáróművel űzött bérkocsivállalat engedélyesét is, forgalomban tartott gépjáróművek által okozott balesetekből kifolyólag reá háramló kártérítési kötelezettség fedezetéül köteles:

a) valamely az országban működésre jogosult biztosítótársaságnál szavatossági biztosítást kötni; vagy

b) készpénzben, avagy óvadékképesnek nyilvánított értékpapírokban biztosítékot letenni.

A biztosítás legkisebb összegéről, illetőleg a biztosíték nagyságáról, valamint a biztosítással, illetőleg a biztosítékkal kapcsolatos jogviszonyokról a kereskedelemügyi miniszter, a pénzügy- és igazságügy miniszterekkel egyetértve rendeletben rendelkezik. A rendőrhatóság valamely közhasználatú gépjárómű részére forgalmi engedélyt ki nem adhat, amíg annak engedélyese a megszabott szavatossági biztosítási ügylet megkötését vagy biztosíték letevését nem igazolta.

A biztosítás vagy a biztosíték nyujtásának kötelezettsége alól az állami hatóságok, hivatalok, üzemek, intézetek és intézmények ki vannak véve; a törvényhatóságok és községek (városok) részéről fenntartott közhasználatú gépjáróművállalatokat a kereskedelemügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértve e kötelezettség alól szintén mentesítheti.

A kereskedelemügyi miniszter olyan nyilvános számadásra kötelezett tőkeerős közhasználatú gépjáróművállalatokat is mentesíthet a biztosítás vagy a biztosítékadás kötelezettsége alól, amelyek a kártérítési kötelezettség fedezetéről tartalékolás útján maguk is gondoskodni tudnak.

40. § A hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907: III. tc. 13. §-ának a hazai beszerzésre vonatkozó rendelkezéseit a 2. § 1-5. pontjai alatt felsorolt mindennemű közhasználatú gépjáróművállalatra, továbbá a 4. § második bekezdése e) pontjának megfelelően a géperejű bérkocsivállalatokra is alkalmazni kell. A vonatkozó engedélyben e kötelezettség teljesítésének biztosítására - a jelen törvény 25. §-ának 3. pontjában az engedély visszavonását biztosító jognak érintetlenül hagyása mellett - ki kell kötni, hogy az engedélyes a jogosulatlan külföldi beszerzés értékének 50%-át kitevő összeget az államkincstár javára megfizetni köteles.

A javaslat a hazai beszerzés kötelezettségét a közhasználatú gépjáróművállalatokra, ezek között a géperejű bérkocsivállalatokra is kiterjeszti.

Az említett vállalatok létesítésére adott engedély ugyanis oly kedvezményt jelent, amellyel szemben a hazai ipar pártolása, vagyis a hazai gyártmányú gépjárómű használata méltán elvárható. A hazai beszerzés kötelezettsége természetesen a gépjárómű mindennemű felszerelésére (tehát a kerekek gumiabroncsaira), valamint az. üzemanyagokra (benzin, olaj stb.) is kiterjed. Hazai ipar révén fedezettnek valamely beszerzés csak akkor tekinthető, ha annak tárgyát egészben vagy annak a magyar ipar mindenkori termelési viszonyához képest az országban megfelelő minőségben és árban gyártott alkatrészeit hazai gyár vagy műhely a magyar állam területén előállította. Nem tekinthető tehát hazainak az. olyan gépjárómű, amelyet nálunk is gyártott, de külföldről behozott alkatrészekből itthon csak összeszereltek.

Ily körülírásra azért van szükség, mert bizonyos alkatrészeket, mint pl. a lámpákat, villamos indító- és világító-berendezéseket, egyes különleges fékszerkezeteket, egyes különleges szerelvényeket, kerekeket, sőt egyes különleges motorokat (léghűtéses kerékpármotorokat) ezidőszerint itthon még nem gyártanak.

A javaslat egyébiránt a hazai beszerzés kötelezettségére vonatkozó kikötés megszegését a jogosulatlan külföldi beszerzés értékének 50%-ával sújtja. Erre az arányosításra azért van szükség, mert esetleg olyan előnyökről lehet szó, amelyekkel az összegszerűen megállapított pénzbírságok arányban egyáltalában nem állanak és így az illetőt a meg nem engedett eljárástól vissza nem riasztják.

41. § Külföldi közhasználatú gépjáróművállalat üzemének az ország területére való kiterjesztése engedélyezésénél a törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Idegen országbeli gépjáróművállalat üzemének magyar területre kiterjesztése, hacsak nemzetközi szerződés eltérő megállapodást nem létesített, általában e törvény rendelkezéseinek alkalmazásával engedélyezhető. Az engedély megadásának elengedhetetlen feltétele hogy a vámügyi és rendészeti érdekek a legtökéletesebben biztosíthatók legyenek. Az engedély csupán a vámügyi és rendészeti érdekek biztosítására alkalmas különleges határozmányok mellett adható ki. A határátlépés megkönnyítése érdekében azonban bizonyos könnyítések tehetők. Végül megengedhető, hogy a vállalat gépjáróművei a vámelőjegyzési eljárásban kezeltessenek, vagy úgy, mint a vasúti kocsik, a vámbiztosíték letevése alól is felmentessenek.

Idegen országbeli közhasználatú gépjáróművállalat gépjáróműveinek két külföldi hely között magyar területre való áthaladása a nélkül, hogy magyar területen utas- vagy áruforgalmat lebonyolítanának, ugyancsak a fenti könnyítésekkel engedélyezhető.

42. § A közhasználatú gépjáróművállalatoknak a jelen törvény I-II. Fejezetében, továbbá a törvény 37. és 40. §-aiban szabályozott ügyeiben a rendes jogorvoslati szabályok azzal az eltéréssel irányadók, hogy az érdekelt magánfeleken felül azoknak a közigazgatási hatóságoknak vezetői is jogorvoslattal élhetnek, akiknek ügykörét a kérdéses határozat érinti.

Ez a szakasz a jogorvoslatról rendelkezik.

43. § Az engedélynek a törvény 24. vagy 25. §-a alapján történt megvonását kimondó határozat ellen 15 nap alatt panasznak van helye a Közigazgatási Bírósághoz.

Ez. a szakasz a közhasználatú gépjáróművállalat engedélyesének messzemenő védelmet biztosít, amennyiben az engedélynek bármely hatóság által bármely címen történt megvonása esetére közigazgatási bírósági panaszjogot állapít meg.

44. § A 2. § 1-5. pontjában felsorolt közhasználatú gépjáróművállalatok által alkalmazott személyzet szolgálati és munkaviszonyára, egészségének és testi épségének védelmére mindazok a rendelkezések alkalmazást nyernek, amelyek az 1884:XVII. tc. és az 1922:XII. tc. hatálya alá eső vállalatok alkalmazottaira irányadók.

E szakasz értelmében a törvény 2. §-ának 1-5. pontja alá tartozó vállalatok alkalmazottaira az ipari munkásokra vonatkozó védelmi és társadalombiztosítási törvények érvényesek.

A kereskedelemügyi miniszter nagyobbszámú alkalmazottat foglalkoztató vállalatokat szolgálati szabályzat alkotására kötelezhet és jóváhagyási jogának fenntartása mellett ennek mintáját megállapíthatja.

Az e § első bekezdésében említett személyzet betegségi, baleseti, úgyszintén öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosítására a betegségi és baleseti kötelező biztosításról szóló 1927:XXI. tc. és az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítást szabályozó 1928:XL. tc. rendelkezéseit, valamint az e törvénycikkeket kiegészítő törvényes rendelkezéseket kell alkalmazni.

45. § Az e törvényből kifolyólag felmerülő összes bevételeket és kiadásokat a kereskedelemügyi tárca költségvetésének rendes bevételei és kiadásai között kell előirányozni és elszámolni.

Abból a célból, hogy az e törvény által kitűzött feladat, nevezetesen a közhasználatú gépjáróművállalatok működésének a közlekedésügy egyetemes rendjébe való szerves beillesztése megvalósítható legyen, elengedhetetlenül szükséges, hogy a hasonló vállalatok között, tekintet nélkül azok keletkezésének időpontjára, a teljes egyenlősítés keresztülvitessék.

E törvény rendelkezéseit tehát az életbeléptetése előtt létesült gépjáróművállalatokra is alkalmazni kell. Ezek engedélyeseinek egyéven belül a törvény rendelkezéseinek megfelelő új engedély kiadását kell kérniök, amelyet azonban részükre mindenesetre meg kell adni, hacsak olyan kizáró ok meg nem állapítható, amelynek fennforgása esetén iparűzési jogosultságukat az új törvény rendelkezéseinek értelmében is meg kellene vonni. Az engedély elnyerése céljából tehát az illetőknek régi iparengedélyük bemutatásán felül az e törvényben előírt minden feltételt, ezek között a megbízhatóságot is, igazolniok kell.

46. § E törvény rendelkezéseit az 1884:XVII. vagy az 1922:XII. tc. rendelkezései értelmében nyert iparigazolvány, illetőleg iparengedély alapján eddig létesült gépjárómű felhasználásával űzött társaskocsi, áru- és vegyesfuvarozási, valamint beteg- és hullaszállítási vállalatokra is alkalmazni kell. Azoknak, akik ily vállalatukat folytatni kívánják, e törvény életbelépésétől számított egy éven belül a törvény 5. §-ában említett hatóságoktól kérniök kell, hogy részükre régi iparjogosítványuk bevonásával e törvény rendelkezéseinek megfelelő engedély adassék. Ha a kérelmet egy éven belül elő nem terjesztik vagy annak teljesítését a hatóság megtagadja, az iparigazolvány vagy iparengedély hatályát veszti.

Azoknak, akik a törvény életbelépése előtt kapott és érvényben levő iparigazolvány vagy iparengedély alapján kérik új engedély kiadását, az iparengedélyükben meghatározott időből még hátralevő részre, ha pedig engedélyük nem volt időtartamhoz kötve, a 8. §-nak megfelelően megállapított időtartamra, de legalább öt évre az engedélyt meg kell adni.

Az engedélyt a törvény 5. §-a szerint illetékes hatóság a régi engedélyben megállapított határidőig való érvénnyel adja ki. Ha több vállalatnak van engedélye, hogy ugyanazon útvonal forgalmának lebonyolítására rendszeres társaskocsi-, áru- vagy vegyesfuvarozási járatot fenntartson, valamennyinek az ugyanolyan járatra szóló legkésőbb lejáró engedély érvényének határidejéig kell új engedélyt adni. A 19. §-nak a kizárólagosságra vonatkozó rendelkezését csak ezen időpont után lehet érvényesíteni.

Az engedély kiadását a jelen szakaszban megállapított esetben megtagadni csak akkor lehet, ha az engedély kiadására a törvényben meghatározott személyi és tárgyi feltételek hiányoznak.

Az engedély kiadásáért semmiféle díjat követelni nem lehet.

47. § E törvény életbelépésével az ennek a törvénynek 2. § 1-5. pontjaiban felsorolt közhasználatú gépjáróművállalatok tekintetében az 1922:XII. törvénycikknek, továbbá az azzal kapcsolatos miniszteri rendeleteknek és helyhatósági szabályrendeleteknek rendelkezéseit alkalmazni többé nem lehet.

48. § E törvény a kereskedelemügyi miniszter az érdekelt miniszterek meghallgatása után hajtja végre és életbelépésének napját rendelettel állapítja meg.

Lábjegyzetek:

[1] Kihirdettetett az Országos Törvénytárnak 1930. évi május hó 22-én kiadott 9-ik számában.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére