1948. évi VII. törvénycikk

a büntetés végrehajtására vonatkozó egyes kivételes rendelkezésekről

Emlékezetül adom mindenkinek, akii illet, hogy Magyarország Országgyűlése a következő törvénycikket alkotta:

1. § Az az elítélt,

a) aki szabadságvesztésbüntetésének végrehajtása során, fogvatartása helyének a német megszállás alóli felszabadulása előtt vagy felszabadulását követően hatvan nap alatt a hatósági jogokat annak idején gyakorló polgári szerv vagy akár belföldi, akár külföldi katonai szerv intézkedése következtében szabadlábra került, - úgyszintén az,

b) aki szabadságvesztésbüntetésének félbeszakításával katonai szolgálatra vétetett igénybe vagy demokratikus meggyőződése (magatartása) vagy vallása, illetőleg származása miatt elhurcoltatott és bármelyik esetben innen bocsáttatott el vagy ennek során hadifogságba kerülvén, utóbb onnan szabadult,

feltéve, hogy azóta is szabadlábon van,

köteles a jelen törvény hatálybalépésétől számított harminc nap alatt, ha Magyarország területére a jelen törvény hatálybalépése után tér vissza, visszatérésétől számított harminc nap alatt, ha pedig a jelentkezésben elháríthatatlan akadály gátolta, az akadály megszűnésétől számított harminc nap alatt, akár annak a letartóztató (büntető) intézetnek a vezetőjénél, amelyben szabadságvesztésbüntetését utoljára töltötte, akár a lakóhelyére illetékes államügyészség vezetőjénél - személyazonosságát igazoló okmányaival - nyilvántartásba vétel végett jelentkezni.

2. § (1) Az 1. § alá tartozó annak az elítéltnek a szabadságvesztésbüntetésébe, aki jelentkezési kötelezettségének eleget tesz, a letartóztató (büntető) intézet elhagyásától a jelentkezéséig terjedő időt teljes egészében be kell számítani.

(2) Ha az elítélt a letartóztató (büntető) intézet elhagyása óta bűntettet vagy szabadságvesztéssel büntetendő szándékos vétséget követett el, az (1) bekezdésben megjelölt beszámításnak jelentkezése esetében sincs helye.

3. § Az 1. § alá tartozó az az elítélt, aki jelentkezési kötelezettségének eleget tesz és nem esik a 2. § (2) bekezdésében foglalt kizáró ok alá, - hacsak a döntés a 4. § (1) bekezdése szerint az igazságügyminiszternek fenntartva nincs - szabadságvesztésbüntetése hátralévő részének kitöltése szempontjából már a jelen törvény erejénél fogva úgy tekintendő, mintha jelentkezésének időpontjában feltételes szabadságra (Btk. 50. §) bocsátották volna. Ehhez képest az ilyen elítélt jelentkezésétől kezdve a feltételes szabadságra bocsátottakra fennálló szabályok hatálya alatt áll.

4. § (1) Az 1. § alá tartozó azt az elítéltet,

a) aki a letartóztató (büntető) intézet elhagyásakor életfogytig tartó fegyházbüntetését töltötte,

b) aki a letartóztató (büntető) intézet elhagyásakor szigorított dologházi őrizetben volt,

c) akinek határozott időtartamban megállapított szabadságvesztésbüntetéséből a letartóztató (büntető) intézet elhagyásakor öt évet meghaladó idő volt még kitöltetlen,

még ha jelentkezési kötelességének eleget is tett és nem is esik a 2. § (2) bekezdésében foglalt kizáró ok alá, csak az igazságügyminiszter bocsáthatja - a felügyelő bizottság (hatóság) javaslata alapján - feltételes szabadságra. Ebben az esetben az igazságügyminiszter a feltételes szabadságra bocsátást a büntető jogszabályok szerint egyébként szükséges törvényes előfeltételek hiányában is engedélyezheti. Az igazságügyminiszter döntéséig az ilyen elítéltet szabadlábon kell hagyni és a döntésig terjedő időt - feltéve, hogy ezalatt sem merült fel a 2. § (2) bekezdésében megjelölt kizáró ok - a szabadságvesztésbüntetés tartamába szintén be kell számítani.

(2) Azt az elítéltet, aki az 1. §-ban megjelölt körülmények között szabadult és nem esik a 2. § (2) bekezdésében foglalt kizáró ok alá, de szabadságvesztésbüntetésének végrehajtását időközben újból foganatba vették, az igazságügyminiszter - a büntető jogszabályok szerint egyébként szükséges előfeltételek hiányában is - szintén feltételes szabadságra bocsáthatja. A letartóztató (büntető) intézetnek az 1. §-ban megjelölt körülmények között történt elhagyásától a büntetés újabb foganatbavételéig eltelt időt az ilyen elítélt szabadságvesztésbüntetésének tartamába szintén be kell számítani.

(3) A felügyelő bizottság (hatóság) köteles javaslatát az (1) bekezdés esetében az elítélt jelentkezésétől, a (2) bekezdés esetében pedig a jelen törvény hatálybalépésétől számított harminc nap alatt megtenni.

5. § (1) A német megszállás alól történt felszabadulás előtt jogerőre emelkedett határozattal kiszabott, de a jelen törvény hatálybalépéséig foganatba nem vett szabadságvesztésbüntetést mindaddig nem lehet foganatba venni, amíg arra az igazságügy-miniszter utasítást nem ad. Az ilyen ügyek iratait az államügyészség (járásbíróság) kegyelmi előterjesztés megfontolása végett véleményével együtt a jelen törvény hatálybalépését követő hatvan nap alatt közvetlenül felterjeszti az igazságügyminiszterhez.

(2) A jelen § rendelkezéseit a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetés tekintetében nem lehet alkalmazni.

6. § Ha az elítéltet a német megszállás alól történt felszabadulás előtt szabadságvesztésbüntetésének félbeszakításával vagy annak végrehajtása helyett büntető jellegű katonai alakulatba osztották be, avagy demokratikus meggyőződése (magatartása) vagy vallása, illetőleg származása miatt elhurcolták, azt az időt, amely alatt szabadságától meg volt fosztva, a 2. és 4. §-ok esetén kívül is úgy kelltekinteni, mintha az alatt szabadságvesztésbüntetését töltötte volna.

7. § Azt a fiatalkorút, akit a jelen törvény hatálybalépése előtt rögtönítélő eljárás során fogházbüntetésre ítéltek, az igazságügyminiszter az 1908: XXXVI. tc. 29. §-ának első bekezdésében megszabott egyéb előfeltételek fennállása esetében büntetése kétharmad részének kitöltése előtt is feltételes szabadságra bocsáthatja, ha a fiatalkorú megfelelő elhelyezése és egyéniségéhez mért munkával való foglalkoztatása biztosítva van.

8. § A Btk. 94. §-a azzal a rendelkezéssel egészíttetik ki, hogy a szabadságvesztésbüntetésbe be kell számítani azt az időt is, amely alatt a vádlott az ítéletben megállapított bűncselekménnyel kapcsolatban rendőrhatósági őrizet (internálás) alatt állott.

9. § (1) A jelen törvény rendelkezéseit a katonai büntetőbíráskodás körében elítéltek tekintetében a következő eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az elítélt az 1. §-ban megszabott jelentkezési kötelességét annak a büntetőintézetnek a vezetőjénél, amelyben szabadságvesztésbüntetését utoljára töltötte vagy a lakóhelyére illetékes honvéd ügyészség vezetőjénél teljesíti.

(3) A 4. és 5. §-ok értelmében az igazságügy minisztert megillető jogkört a honvédelmi miniszter gyakorolja.

(4) Az 5. § (1) bekezdése alapján az iratokat a honvéd ügyészség (kirendeltség) terjeszti fel.

10. § A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról az igazságügyminiszter, illetőleg a katonai büntetőbíráskodás körében elítéltek tekintetében a honvédelmi miniszter gondoskodik.

E törvénycikk kihirdetését elrendelem.

Ezt a törvénycikket mint a nemzet akaratát mindenki köteles megtartani.

Kelt Budapesten, ezerkilencszáznegyvennyolcadik évi január hó huszonkilencedik napján.

Tildy Zoltán s. k.,

köztársasági elnök

Dinnyés Lajos s. k.,

miniszterelnök