9/1975. (VI. 21.) ÉVM rendelet

a főváros napi munkaerővonzási körzetében levő ipari üzemek létesítéséről és fejlesztéséről

Az Országos Tervhivatal elnökével egyetértésben - a következőket rendelem:

1. §

(1) A főváros - e rendelet 1. számú mellékletében megállapított - napi munkaerővonzási körzetébe tartozó települések területén új ipari üzem és telephely (a továbbiakban együtt: üzem) csak akkor létesíthető, illetőleg a már meglevő üzem egy ötéves tervidőszak alatt 100 főt meghaladóan csak akkor fejleszthető, ha ahhoz - a (2) bekezdésben említett esetek kivételével - az építésügyi és városfejlesztési miniszter előzetesen hozzájárult. A létszámemelést a tervidőszakot megelőző év december 31-i záró állományi létszámhoz kell viszonyítani.

(2) Nem szükséges az építésügyi és városfejlesztési miniszter előzetes hozzájárulása

a) a Minisztertanács döntési jogkörébe tartozó ipari beruházásként megvalósuló, továbbá a központi fejlesztési programokat végrehajtó nagy alapüzemek,

b) a lakosság napi, helyi ellátási szükségleteinek kielégítését szolgáló üzemek,

c) a lakosság javítási és szolgáltatási igényeit közvetlenül kielégítő üzemek,

d) a lakosság egészségügyi ellátásával kapcsolatos javítási igényeket szolgáló üzemek,

e) a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató üzemek,

f) a bányászati kitermelő tevékenységet közvetlenül szolgáló üzemek,

g) a fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek üzemei,

h) a szolgáltató tevékenységet folytató tanácsi költségvetési üzemek,

i) az állami, tanácsi építőipari vállalatok és építőipari szövetkezetek üzemei létesítéséhez, illetőleg fejlesztéséhez, továbbá

j) az energia- és energiahordozóipari (villamos-és hőenergia, gáz és kőolaj) üzemek fejlesztéséhez.

2. §

(1) Az építésügyi és városfejlesztési miniszter hozzájárulását az üzemet létesíteni, illetőleg fejleszteni kivánó szervnek (a továbbiakban: beruházó) kell - új üzemek létesítése esetén a telepítési hely kijelölése előtt - kérnie. A kérelmet nyolc példányban az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumhoz kell benyújtani.

(2) A kérelemnek e rendelet 2. számú mellékletében felsoroltakat kell tartalmaznia.

3. §

(1) Az építésügyi és városfejlesztési miniszter a hozzájárulás megadása vagy megtagadása ügyében

a) új üzem létesítése esetében az Országos Tervhivatal elnökével egyetértésben, továbbá az illetékes ágazati és felügyeleti miniszter (országos hatáskörű szerv vezetője), a fővárosi és az érdekelt megyei tanácselnök, valamint a területi szakszervezeti szerv véleményének figyelembevételével,

b) meglevő üzem fejlesztése esetében pedig az illetékes ágazati miniszterrel (országos hatáskörű szerv vezetőjével) és az Országos Tervhivatal elnökével egyetértésben, továbbá a fővárosi és az érdekelt megyei tanácselnök, valamint a területi szakszervezeti szerv véleményének figyelembevételével dönt.

(2) Az építésügyi és városfejlesztési miniszter új üzem létesítése esetében döntésével ahhoz járul hozzá, hogy azt a főváros napi munkaerővonzási körzetébe telepítsék.

(3) Az építésügyi és városfejlesztési miniszter a döntését közli

a) a beruházóval,

b) az (1) bekezdés a), illetőleg b) pontjában említettekkel, továbbá

c) az Országos Telephelyforgalmi Központtal.

4. §

(1) A hozzájárulás megadása nem mentesíti a beruházót a beruházás előkészítéséhez és megvalósításához a külön jogszabályokban előírt telephely-javaslat, beruházási döntések és hatósági engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól.

(2) A főváros napi munkaerővonzási körzetében a beruházás telepítési helyére telephely-javaslatot kiadni, a terület igénybevételének gazdasági feltételeire vonatkozó megállapodást megkötni, továbbá a területre a területfelhasználási engedélyt megadni csak akkor szabad, ha a hozzájárulást az építésügyi és városfejlesztési miniszter már megadta.

5. §

Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba: rendelkezéseit a területfelhasználási engedélyezési eljárásban első fokú határozattal még el nem bírált, folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

Bondor József s. k.,

építésügyi és városfejlesztési miniszter

1. számú melléklet a 9/1975. (VI. 21.) ÉVM rendelethez

A főváros napi munkaerővonzási körzetébe tartozó települések

2. számú Melléklet a 9/1975. (VI. 21.) ÉVM rendelethez

A hozzájárulás iránti kérelem tartalma

A hozzájárulás iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

1. A beruházó megnevezését és címét.

2. a) Új üzem létesítése esetén a javasolt települést,

b) meglevő üzem fejlesztése esetén az üzem címét.

3. A létesíteni (fejleszteni) tervezett üzem (a továbbiakban: beruházás) jellegének rövid leírását és főbb adatait:

a) a beruházás tervezett költségét,

b) a beruházás tervezett területigényét,

c) a termelési profil, illetőleg főgyártmány(ok) ismertetését,

d) az üzem rendeltetésszerű működéséhez szükséges új igények (energia, víz, szennyvíz, szállítás, stb.) felsorolását,

e) az üzem tervezett munkaerőszükségletét (éves átlagban, összesen és nemenként, állománycsoportonként, ezen belül a szakmunkások arányát).

4. A kérelemhez előzetes összehasonlító számítást kell készíteni, annak bizonyítására, hogy a beruházás a főváros napi munkaerővonzási körzetében gazdaságosabban telepíthető, illetőleg fejleszthető, mint más erre alkalmas területen.

Tartalomjegyzék