14/1984. (III. 10.) MT rendelet
a Balaton üdülőkörzet egyes településein a lakásépítés korlátozásáról
1. §
A Balaton üdülőkörzet e rendelet mellékletében meghatározott településeinek területén lakás építésére, bővítésére és műszaki megosztására építési engedélyt csak az kaphat, aki igazolja, hogy az állandó lakóhelye legalább öt éve folyamatosan az említett valamelyik településen van, vagy legalább öt éve ott áll munka-, szolgálati vagy szövetkezeti, illetőleg munkaközösségi (alkotóközösségi) tagsági viszonyban. E rendelkezés alól az illetékes megyei tanácselnök - közérdekből - felmentést adhat.
2. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
(2) A Minisztertanács felhatalmazza Somogy, Veszprém és Zala megye Tanácsát, hogy e rendelet végrehajtásáról tanácsrendelet kiadásával gondoskodjon.
Lázár György s. k.,
a Minisztertanács elnöke
Melléklet a 14/1984. (III. 10.) MT rendelethez
A Balaton üdülőkörzet lakásépítési korlátozással érintett települései
Alsóörs
Aszófő
Ábrahámhegy
Badacsonytomaj
Badacsonytördemic
Balatonakali
Balatonalmádi
Balatonberény
Balatonederics
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatonfűzfő
Balatongyörök
Balatonkenese
Balatonkeresztúr
Balatonmáriafürdő
Balatonöszöd
Balatonszárszó
Balatonszemes
Balatonszentgyörgy
Balatonszepezd
Balatonudvari
Balatonvilágos
Boglárlelle
Csopak
Fonyód
Gyenesdiás
Hévíz
Keszthely
Kőröshegy
Kővágóörs
Lovas
Örvényes
Paloznak
Révfülöp
Siófok
Szigliget
Tihany
Vonyarcvashegy
Zamárdi
Zánka