13/2002. (I. 30.) FVM rendelet

a rókák veszettség elleni immunizálásáról

Az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Áeü. tv.) 45. §-ának 11. pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. §

E rendelet előírásait a veszettség elleni védekezés során, a rókák veszettség elleni immunizálására kijelölt területeken kell alkalmazni, az intézkedések előkészítésében, végrehajtásában részt vevő, illetve az intézkedésekkel érintett szervekre és személyekre kiterjedően.

2. §

(1) A rókák veszettségének megelőzése és a betegség leküzdése érdekében a rókákat évente kétszer, szájon át történő vakcinázással immunizálni kell. Az immunizálás időpontját és területi kiterjedését (legkevesebb 6000 km2) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) minden év február 28-áig határozza meg. Az immunizálás időpontjáról, a beazonosítható terület kijelöléséről, valamint a felhasználásra kerülő vakcina típusáról a minisztérium - az immunizálás kezdetét 14 nappal megelőzően - értesíti az Országos Tisztifőorvost is.

(2) A rókák szájon át történő vakcinázása - ezen rendeletben meghatározottak szerinti - végrehajtásának előkészítését a minisztérium

a) állategészségügyi feladatokat ellátó szakmai részlegének irányítása mellett, az Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmány-ellenőrző Intézet és a megyei (fővárosi) állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások (a továbbiakban: állomás), valamint

b) vadászati és halászati feladatokat ellátó szakmai részlegének irányítása mellett, az illetékes megyei földművelésügyi hivatalok vadászati és halászati felügyelőségei

végzik.

3. §

(1) A vakcinázásra az állami állategészségügyi járványvédelmi keret terhére vásárolt, Magyarországon törzskönyvezett csalétek-vakcinát kell használni.

(2) A csalétek kihelyezését a minisztérium által közbeszerzési pályázat alapján kiválasztott gazdasági társaság a repülőgépes kiszórás módszerével végzi, a vakcina használati utasításában előírtak szerint. Azokon a területeken, ahol biztonsági vagy egyéb okból a repülőgépes kiszórás nem valósítható meg, a vakcinákat kézből kell kihelyezni.

4. §

(1) A vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az érintett területeken az illetékes kerületi főállatorvosok határozattal ebzárlatot és legeltetési tilalmat kötelesek elrendelni. Az önkormányzat - az Áeü. tv. 42. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján - ezen időszak kezdetéig köteles gondoskodni a kóbor ebek befogásáról.

(2) Az immunizálás területén az illetékes megyei földművelésügyi hivatalok vadászati és halászati felügyelőségei munkatársainak (a továbbiakban: vadászok) irányításával - jól látható, piros színű, kétnyelvű (magyar német) - figyelemfelhívó plakátokat kell kihelyezni a lakott területekről kivezető utak mentén, bekötőutaknál, kiránduló- és parkolóhelyeken, turistaházak és vadászházak mellett.

(3) A melléklet szerinti tájékoztató plakátokat a kerületi főállatorvosok juttatják el az érintett önkormányzatokhoz, amelyek kötelesek azokat a helyben szokásos módon közzétenni.

5. §

(1) Amennyiben rendkívüli esemény történik (pl. ember érintkezik a vakcinával), azt haladéktalanul jelenteni kell a területileg illetékes állomásnak és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes területi szervének.

(2) Az állomás az esetet és a tett intézkedéseket köteles jelenteni a minisztériumnak.

(3) Az alkalmazott csalétek-vakcinák emberre és állatra ártalmatlanok. Ennek ellenére, ha a vakcina bőrre, sebbe, szembe, orrba, szájba (nyálkahártyára) kerül haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, illetve a mellékletben foglaltak szerint kell eljárni.

6. §

(1) A védekezés hatékonyságának ellenőrzését - az esetszámok vizsgálatán túl - laboratóriumi módszerekkel kell végezni. A vakcinázás befejezését követő 30. naptól kezdődően a 100. napig diagnosztikai célból 40 km2-ként egy felnőtt rókát kell kilőni, amelyeket a vadászatra jogosultaknak kell eljuttatniuk az illetékes hatósági állatorvoshoz, aki a kijelölt állategészségügyi intézetbe (a továbbiakban: intézet) köteles továbbítani a rókatetemeket.

(2) A kilőtt rókák vizsgálatán kívül el kell végezni az érintett (kezelt) területen elhullott rókák és egyéb vadon élő állatok hulláinak diagnosztikai vizsgálatát is.

(3) Kis állatok esetében a teljes tetemet, nagyobb méretű állatok esetében a fejet kell - a kerületi főállatorvos útján - vizsgálatra küldeni a kijelölt intézetbe.

7. §

A minisztérium a vakcinázás eredményességét a módszer továbbfejlesztése érdekében, állategészségügyi, közegészségügyi, vadbiológiai, ökológiai és etológiai szempontok alapján, folyamatosan értékeli.

8. §

(1) Egy adott területen a vakcinázást évente kétszer (tavasszal és ősszel), a járványhelyzettől függően legalább négy egymást követő évig kell végezni.

(2) Mentesnek tekintendő az adott terület, ha azon veszettség három egymást követő évig nem fordult elő.

(3) Visszafertőződés esetén a megállapítás helye körüli 30-50 kilométer sugarú körben ismételt immunizálást kell végezni.

9. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 1. számú melléklete 216. §-ának (5) bekezdése és 426. §-ának (4) bekezdése hatályát veszti.

(2) Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban, a Tanács 89/455/EGK számú, a veszettség felszámolására vagy megelőzésére szolgáló kísérleti programok létrehozását szolgáló közösségi intézkedésekről szóló határozatával részben összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

Dr. Vonza András s. k.,

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Melléklet a 13/2002. (I. 30.) FVM rendelethez

Felhívás a lakossághoz a veszettség elleni védekezésről

1. A veszettség gyógyíthatatlan, embernél, állatnál egyaránt halálos kimenetelű betegség.

2. A betegség legfőbb terjesztője a róka.

3. A védekezés leghatékonyabb, legkorszerűbb módszerét - a rókák veszettség elleni vakcinázását - Európában évek óta sikerrel alkalmazzák. 1992 októberében hazánkban is megkezdődött a rókák vakcinázása. Első alkalommal a nyugati határövezetben, az osztrák határtól számított kb. 25-30 km-es sávban került kihelyezésre a csalétek-vakcina.

4. A vakcinát tartalmazó fólia kapszulát az ember számára bűzös, de a rókák által kedvelt ízű és szagú csalétekbe rejtik, amely gyufásdoboz alakú és, nagyságú, szürkésbarna színű. A róka, miközben megeszi a csalétket, szétrágja a kapszulát is, így a vakcina bejut a szervezetébe.

5. A csalétek kihelyezése kis magasságból, repülőgépről történik.

6. A csalétekbe helyezett vakcina emberre, állatra ártalmatlan, VESZÉLYT NEM JELENT. A kihelyezett csalétekhez ennek ellenére NEM SZABAD HOZZÁNYÚLNI! Semmi esetre sem szabad felvágni vagy széttörni, mert a vakcina vírus a bőrbe, szájba, szembe, orrba, sebbe kerülhet. Amennyiben ez mégis megtörténik az alábbi biztonsági előírásokat kell alkalmazni:

a) ha a vakcina ép bőrfelületre kerül, elegendő a jódtartalmú fertőtlenítőszerrel vagy ennek hiányában 70%-os alkohollal történő lemosás. Mindkettő beszerezhető a gyógyszertárakban. A jódtartalmú fertőtlenítőszer használata során keletkezett barnás folt szappanos lemosással eltávolítható. Ilyen jellegű érintkezés esetén védőoltásra nincs szükség;

b) ha az oltóanyag friss sebbe vagy nyálkahártyára kerül, haladéktalanul ORVOSHOZ KELL FORDULNI!

7. A helyi vakcinázási kampány megkezdésétől számított huszonegy napig az ebeket megkötve vagy zárva kell tartani (ebzárlat), és csak pórázon szabad közterületre vinni. A jelzett időszak alatt a kezelt területen TILOS A LEGELTETÉS![1]

Ezek a korlátozó intézkedések elsősorban a vakcinázás hatékonyságát segítik azzal, hogy a kóborló ebek vagy legelő állatok ne vehessék fel a rókák számára kihelyezett csalétkeket.

8. Aki a vakcinázott területen elhullott vadon élő vagy háziállatot talál, a tetemet hagyja érintetlenül és haladéktalanul ÉRTESÍTSE A LEGKÖZELEBBI ÁLLATORVOST, A HELYI ÖNKORMÁNYZATOT vagy VADÁSZTÁRSASÁGOT.

9. Kérjük a fentiekről gyermekét is tájékoztassa.

10. További felvilágosítással az Önök körzetében élő állatorvosok és orvosok szolgálnak.

11. A HELYI VAKCINÁZÁSI KAMPÁNY IDŐPONTJA: ....................................

A vakcinázást .............................-én megismételjük.

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Főosztály

Lábjegyzetek:

[1] Módosította a 19/2003. (II. 25.) FVM rendelete 1. § -a. Hatályos 2003.03.05.

Tartalomjegyzék