246/2002. (XI. 28.) Korm. rendelet

a felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről szóló 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet módosításáról

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. §-a (1) bekezdésének k) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

1. §

A felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről szóló 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. §-ának c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazása szempontjából)

"c) felújított berendezés: az a berendezés - a fabetétes vezetősínű felvonók, valamint a tömegközlekedési mozgólépcsők kivételével -, amelynek legalább a meghajtógépét és vezérlését, továbbá (felvonók esetében) fülke- és aknaajtóit két éven belül új egységekre cserélték."

2. §

(1) A Rendelet 3. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) Az építésügyi hatóság az építési engedélyt - a kérelem mellékleteként benyújtott - alkalmassági nyilatkozat figyelembevételével adhatja meg. Alkalmassági nyilatkozatot kiadhat a 10. § (1) bekezdése szerinti szakmai felügyeletet ellátó szervezet, valamint a felvonók biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 108/2001. (XII. 23.) FVM-GM együttes rendelet 5/B. számú vagy 10. számú melléklete szerinti tevékenységre kijelölt tanúsító szervezet. A nyilatkozat e rendelet 5. számú melléklet a) pontjában meghatározott tartalmú, vagy részletesebb műszaki dokumentáció felülvizsgálata alapján adható ki. A tervdokumentáció felülvizsgálata arra terjed ki, hogy a felvonó, illetve a mozgólépcső megfelel-e az épületre vonatkozó létesítési és forgalmi előírásoknak, a vonatkozó jogszabályokban és szabványokban szereplő követelményeknek, továbbá az alkalmazott méretezési és számítási módszerek megfelelőek-e."

(2) A Rendelet 3. §-a az alábbi új (6)-(8) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (6) és (7) bekezdések számozása (9) és (10) bekezdésre változik:

"(6) Ha egy lebontandó berendezés helyén másik berendezés nem létesül, de az építmény továbbra is fennmarad, valamint az építmény rendeltetésszerű használatához valamely jogszabály felvonó vagy mozgólépcső létesítését írja elő, a bontási engedély mellékleteként az építési engedélynél meghatározott szervezetek alkalmassági nyilatkozatát kell csatolni.

(7) Az építésügyi hatóság a használatbavételi engedélyt csak - a kérelem mellékleteként benyújtott - a 6. számú mellékletben meghatározott tartalmú kiviteli tervdokumentáció és az üzembe helyezés előtti vizsgálat jegyzőkönyve alapján kiállított alkalmassági nyilatkozat figyelembevételével adhatja meg. Alkalmassági nyilatkozatnak minősül:

a) az új, személyszállításra is alkalmas felvonó esetén a felvonók biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 108/2001. (XII. 23.) FVM-GM együttes rendelet 2. számú mellékletének B) részében meghatározott tartalmú megfelelőségi nyilatkozat, illetve ennek hiányában - legkésőbb 2003. december 31-ig - az 5. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti kijelölt szervezetnek a felvonó üzembe helyezhetőségét igazoló alkalmassági nyilatkozata, vagy

b) az új teherfelvonó, kisteherfelvonó, mozgólépcső (mozgójárda), valamint a személyszállításra szolgáló körforgó esetében a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségük tanúsításáról szóló 21/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet alapján kiadott megfelelőségi nyilatkozat, vagy

c) a felújítás vagy építési engedélyhez kötött átalakítás után, a berendezés ismételt üzembe helyezése esetén az 5. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti kijelölt szervezetnek az alkalmasságot igazoló nyilatkozata.

(8) Leállított berendezés ismételt üzembe helyezése alkalmával a leállítást elrendelő kijelölt szervezet írásbeli alkalmassági nyilatkozata (üzembe helyezés előtti vizsgálati jegyzőkönyv) alapján - legfeljebb az építésügyi hatóság döntéséig - a berendezés ideiglenesen üzemeltethető."

3. §

(1) A Rendelet 5. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A kötelező műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálatokat az üzemeltető megbízása alapján, naptári évenként

a) 10 évesnél nem régebbi, illetve felújított berendezés esetén egy (fővizsgálat), egyébként két alkalommal (félévenként fővizsgálat vagy ellenőrző vizsgálat), a felvonók és mozgólépcsők tekintetében a laboratóriumok, a tanúsító és ellenőrző szervezetek akkreditálásáról szóló 1995. évi XXIX. törvény rendelkezései szerint akkreditált - a gazdasági és közlekedési miniszterrel egyetértésben a szakmai felügyeletet ellátó belügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) áltál kijelölt - szervezet (a továbbiakban: kijelölt szervezet) ellenőreivel,

b) további két alkalommal félévenként - a karbantartás megfelelőségének műszaki biztonsági felülvizsgálatát -, önálló vagy egy gazdasági társaság keretében működő felvonó- és mozgólépcső-ellenőrrel (a továbbiakban: ellenőr) kell elvégeztetni. Az ellenőrzést a gyártónak a gépkönyvben rögzített útmutatása, ennek hiányában az érvényes szabványok iránymutatása alapján kell elvégezni."

(2) A Rendelet 5. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) A szakterületre vonatkozó tanúsított minőségügyi rendszerrel és felelősségbiztosítással rendelkező karbantartó szervezet által karbantartott berendezések esetén a (2) bekezdés b) pont szerinti vizsgálatokat a karbantartó szervezet ellenőrei a karbantartás rendszerének keretében elvégezhetik, valamint - a lényeges megállapítások gépkönyvi bejegyzése mellett-saját rendszerük szerint dokumentálják, és a vizsgálati eredményt havonta a nyilvántartást vezető szervezetnek megküldik nyilvántartás céljából."

4. §

(1) A Rendelet 6. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) Az 5. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti kijelölést kérő szervezetnek - a tevékenységre vonatkozóan - akkreditálással, továbbá értékarányos felelősségbiztosítással, a tevékenységét szabályozó eljárási renddel és a helyszínen nem vizsgálható alkatrészek vizsgálatára alkalmas akkreditált laboratóriummal kell rendelkeznie. Legalább tíz ellenőri jogosultsággal rendelkező természetes személyt kell a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony keretében alkalmaznia, és vállalnia kell az ellenőrök rendszeres, évenkénti szakmai továbbképzését."

(2) A Rendelet 6. §-ának (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(7) A kijelölt szervezetekről és az ellenőrökről az EMI folyamatos nyilvántartást vezet, és azt évente a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Belügyminisztérium hivatalos lapjaiban közzéteszi."

(3) A Rendelet 6. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(8) Aki az e rendelet hatálybalépése előtt hatályban volt jogszabályok alapján felvonószakértő vagy felvonófelügyelői jogosultságot szerzett, 2005. december 5-ig folytathat ellenőri tevékenységet. Ez a jogosultság mozgólépcsőre vonatkozóan is kiterjeszthető három év mozgólépcső tervezési, szerelési vagy karbantartási gyakorlat igazolása esetén. Aki közlekedési létesítményekben lévő mozgólépcsőkre vonatkozó gépkezelői tanfolyamot végzett és eredményes vizsgát tett, a fenti határidőn belül mozgólépcsőellenőri tevékenységet folytathat."

(4) A Rendelet 6. §-a az alábbi új (9) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (9) bekezdés számozása (10) bekezdésre változik:

"(9) Azok a felvonóellenőrök, akik szakirányú középfokú műszaki szakképesítéssel rendelkeznek, és bizonyítani tudják (munkáltatói igazolással, munka- vagy megbízási szerződéssel, illetve szakmai érdek-képviseleti szerv igazolásával), hogy a kérelem benyújtását megelőzően Magyarországon legalább 10 éven keresztül felvonóellenőrként, felvonószakértőként, illetve felvonófelügyelőként tevékenykedtek, eredményes felvonószakértői vagy felvonófelügyelői vizsgát tettek, felvonó-ellenőri engedélyük érvényessége alatt előterjesztett kérelmük alapján mentesülnek az (1) bekezdés a) pontjában előírt feltétel teljesítése alól."

5. §

A Rendelet 7. §-a az alábbi (5)-(7) bekezdéssel egészül ki:

"(5) A felvonók, illetve mozgólépcsők rendszeres karbantartását a gyártó gépkönyvben rögzített utasításai, ennek hiányában az érvényes nemzeti szabványok útmutatásai alapján kell elvégezni.

(6) A felvonóknak, illetve a mozgólépcsőknek legalább a létesítésük, felszerelésük időpontjában érvényes nemzeti szabványok, műszaki előírások biztonsági követelményeinek meg kell felelniük. Az egyes alkatrészek, részegységek cseréje esetén - ha azok eltérőek az eredetitől - a beépítés időpontjában érvényes műszaki előírásokat kell alkalmazni.

(7) Személyszállításra is alkalmas felvonók felújításánál, átalakításánál figyelembe kell venni a 7. számú mellékletben foglalt, a felvonók biztonságát növelő ajánlásokat."

6. §

A Rendelet 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: "13. § E kormányrendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösség következő jogszabályával összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

a) a Tanács 95/16/EK irányelve a tagállamok felvonókra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről - a felvonók biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 108/2001. (XII. 23.) FVM-GM együttes rendelettel együtt -,

b) a Bizottság 95/216/EK ajánlása a meglévő felvonók biztonságának fokozására."

7. §

(1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép.

(2) A Rendelet az e rendelet 2. számú melléklete szerinti 7. számú melléklettel egészül ki.

8. §

A Rendelet 6. §-ának (6) bekezdésében és 7. §-a (3) bekezdésének b) pontjában a "gazdasági miniszterrel" szövegrész helyébe a "gazdasági és közlekedési miniszterrel" szövegrész, 3. a) számú mellékletében a "Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium" szövegrész, illetve 3. b) számú mellékletében a "Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium" szövegrész helyébe a "Belügyminisztérium" szövegrész lép.

9. §

Ez a rendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.

Dr. Medgyessy Péter s. k., miniszterelnök

1. számú melléklet a 246/2002. (XI. 28.) Korm. rendelethez

[2. számú melléklet a 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelethez]

A felvonókkal, mozgólépcsőkkel kapcsolatos díjak

1. A nyilvántartás kezdeti összeállításával, majd az adatok évenkénti felülvizsgálatával, módosításával és közzétételével kapcsolatos díjak:

a) a kijelölt szervezetek nyilvántartásba vételének egyszeri díja: 5000 Ft,

b) az ellenőrök nyilvántartásba vételének és az engedély kiadásának egyszeri díja: 2000 Ft.

A díj megfizetésére a kijelölt szervezetek és ellenőrök kötelezettek az EMI felhívására.

2. A központi nyilvántartás vezetéséért felvonónként, illetőleg mozgólépcsőnként az alábbiak szerint kell az adatszolgáltatásra kötelezetteknek a díjat megfizetniük:

Egy berendezés nyilvántartásának éves díja: 2000 Ft, melyet a kijelölt szervezet éves első vizsgálatának elvégzése után kell megfizetni. A díj tartalmazza a berendezés egyszeri nyilvántartásba vételének költségét is. A kijelölt szervezet a díjat az üzemeltetőre egy összegben, az első műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálat díjában átháríthatja.

3. Az 1-2. pontokban felsorolt díjakon felül általános forgalmi adót kell fizetni. A kijelölt szervezethez beérkezett nyilvántartási díjakat az első műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálatot követő hónap 15. napjáig az EMI részére át kell utalni.

2. számú melléklet a 246/2002. (XI. 28.) Korm. rendelethez

[7. számú melléklet a 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelethez]

Meglevő személyfelvonók biztonságát növelő ajánlások

Ahol a műszaki adottságok lehetővé teszik, a meglévő felvonóknál is az új felvonók biztonsági követelményeit kell figyelembe venni, és az ezeknek megfelelő érvényes nemzeti szabványok (MSZ EN 81-1 és MSZ EN 81-2) előírásai irányadóak, különösen a méretekre, a tűrésekre, a megengedett sebességre és gyorsulásra vonatkozóan.

1. A fülkékre minden esetben fülkeajtót kell felszerelni, a fülkében pedig állomásjelző berendezést kell beépíteni.

2. A fülke függesztőelemeit (köteleket vagy láncokat) felül kell vizsgálni, és szükség esetén ki kell cserélni.

3. A felvonó fékberendezését és annak vezérlését, illetve szabályozását felül kell vizsgálni a fékezés során fellépő lassulás és a szintbeállási pontosság szempontjából, és a szükséges átalakításokat el kell végezni.

4. A felvonó fülkében a kezelő elemek legyenek könnyen érthetőek és alkalmasak arra, hogy minden személy - köztük a fogyatékos személyek is - a felvonót kísérő nélkül is használhassák.

5. Az önműködő ajtókat fel kell szerelni olyan berendezéssel, amely megakadályozza személy vagy állat beszoru-lását csukódás közben.

6. A 0,6 m/s-nál nagyobb névleges sebességű felvonók zuhanásgátló berendezéseit és ütközőit felül kell vizsgálni, és szükség esetén ki kell cserélni, hogy lehetővé tegyék a fokozatos lassulást megálláskor.

7. A vészjelző berendezést úgy kell átalakítani, hogy állandó összeköttetést biztosítson az üzemügyeletessel vagy az üzemügyeletesi feladatokat ellátó diszpécserközponttal.

8. A fékrendszer azbeszttartalmú elemeit az egészségvédelmi előírások betartása mellett más anyagúra kell cserélni.

9. A felvonóra fel kell szerelni olyan készüléket, amely megakadályozza a fülke ellenőrizetlen felfelé mozgását.

10. Használat során, illetve nyitott ajtó esetén a fülkét megfelelően ki kell világítani, továbbá szükségvilágítást is fel kell szerelni, amelynek működőképesnek kell maradnia az esetleges kimentés várható teljes ideje alatt.

Tartalomjegyzék