121/2005. (VI. 28.) Korm. rendelet

a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 41. § - a (1) bekezdésének a) - e) és g) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. §[1]

2. §

Az R. 11. § - ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) A sírbolt (kripta) legalább két koporsó elhelyezését biztosító, terepszint alatti és feletti, illetve kizárólag terepszint feletti építményrészből álló temetési hely. A sírbolt méretét a befogadott koporsók száma határozza meg. A sírbolt temetőn belüli elhelyezését a temető tulajdonosa (üzemeltetője) jelöli ki. Sírbolt a temető tulajdonosának hozzájárulásával, a külön jogszabályban meghatározott esetekben, az építési hatóság engedélyével építhető. A tulajdonosnak a hozzájárulást meg kell adnia, ha az építtető a sírbolt helyét megváltotta. "

3. §

(1) Az R. 12. § - ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"(2) Az urnafülke (kolumbárium) hamvakat tartalmazó urnák elhelyezésére épített temetési hely, amelyet a temető tulajdonosa külön jogszabályban meghatározott esetekben az építésügyi hatóság engedélyével létesíthet.

(3) Új urnafülke építésénél az urnát befogadó belső méret legalább 30x30 cm. Urnafülke építmény kialakításához a szabályzat előírhatja a természetes anyagok és művészi formák alkalmazását. Az urnafülkét úgy kell kialakítani, hogy a fülke egyedi díszítése biztosítható legyen. "

(2) Az R. 12. § - ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) A temető tulajdonosa a hamvak szétszórásához és bemosásához külön temetőrészt jelölhet ki, amelyet parkszerűen kell kialakítani. "

4. §

Az R. 15. § - a helyébe a következő rendelkezés lép:

"15. § (1) A temető tulajdonosa - köztemető esetén az önkormányzat - a temetési hely felett rendelkezni jogosultat a biztonságos használatot veszélyeztető sírjel vagy a sírbolt helyreállítására köteles felhívni. A felhívást - a temetési hely megjelölésével - a temető hirdetőtábláján és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni, és a felhívás közlését a rendelkezésre jogosult ismert lakcímén is meg kell kísérelni.

(2) Ha a sírjel felett rendelkezni jogosult a felhívás ellenére a sírjelet nem állítja helyre és az életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, akkor a közvetlen veszélyt a rendelkezni jogosult költségére a temető tulajdonosa szünteti meg.

(3) A sírjel vagy sírbolt helyreállításáig a temetési helyre további temetkezés nem történhet. "

5. §

(1) Az R. 18. § - ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama (használati idő) nem lehet kevesebb, mint

a) a koporsós betemetés, illetve rátemetés napjától számított 25 év;

b) sírbolt esetén 60 év;

c) urnafülke és urnasírhely esetén 10 év;

d) urnasírbolt esetén 20 év. "

(2) Az R. 18. § - ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) A szabályzat, illetve a temető, temetkezési emlékhely tulajdonosának az eltemettetővel kötött megállapodása az (1) bekezdésben meghatározott időtartamnál hosszabb használati időt is megállapíthat. "

6. §

(1) Az R. 19. § - ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"(2) Lezárt sírhelytábla temetési helyére urna elhelyezhető, koporsós temetés csak sírboltba vagy kettős sírhelybe engedélyezhető.

(3) Amennyiben a Tv. 10. § - ának (2) bekezdése szerint a temetőt, illetve a temetési helyet megszüntetik, a megszüntetést megelőzően azt hirdetményben, továbbá három alkalommal, legalább egy országos és egy területi napilapban - egyházi (felekezeti) temetőnél az egyház (felekezet) lapjában és a helyben szokásos módon is - közzé kell tenni úgy, hogy a hirdetmény kifüggesztése és az első közzététel a megszüntetés előtt legalább 6 hónappal, a továbbiak pedig kéthavonként történjenek. "

(2) Az R. 19. § - a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

"(5) Újra betemetés során megtalált csontmaradványokat az eltemettető kívánságának megfelelően

a) díjmentesen mélyebbre lehet tenni;

b) az újra betemetésre kijelölt temetési hely díjában való érvényesítése mellett, csontkamrában el lehet helyezni; vagy el lehet hamvasztani és a hamvakat a temető arra kijelölt területén szét lehet szórni, vagy urnában lehet elhelyezni. "

7. §

Az R. 23. § - ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A temetőben történő munkavégzést - a hozzátartozók részéről történő sírgondozás, a temetési hely növénnyel való beültetése és díszítése kivételével - a temető üzemeltetőjének a munkavégzés megkezdését megelőzően be kell jelenteni. Fák ültetésére a szabályzat az irányadó. "

8. §

Az R. 24. § - ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A halottat koporsós temetés esetén - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a halottvizsgálati bizonyítvány kiállításától számított 96 órán belül el kell temetni, kivéve, ha

a) a halottvizsgálatot végző orvos a halottvizsgálatra vonatkozó rendelkezések alapján ettől eltérő engedélyt adott;

b) a temetésre az eltemettető kívánsága szerint 8 napon belül kerül sor, feltéve, hogy a holttest hűtése folyamatosan biztosított;

c) a temetésre az eltemettető kívánsága szerint - a temetés helye szerint illetékes intézet engedélyével - 15 napon belüli időpontban kerül sor, feltéve, hogy a holttestnek az eltemetésig történő hűtése folyamatosan biztosított. "

9. §

(1) Az R. 28. § - ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"(1) Az elhalt földbe temetéséhez az eltemettetőnek jól zárható, környezetet nem szennyező anyagból készült, résmentes koporsóról kell gondoskodnia. Földbe temetéshez - a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - fémből, üvegből, műanyagból készült koporsó nem használható.

(2) Földbe temetéshez olyan koporsóanyag vagy kegyeleti termék nem használható, amely - alapanyagként vagy adalékanyagként külön jogszabályban szereplő összetevők bármelyikét tartalmazza - veszélyezteti a környezetet. Ha az elhunyt temetésre való előkészítéséhez, szállításához műanyag (pvc, polietilén fóliát) vagy más, földben le nem bomló anyagot, kelléket használtak, azt az eltemetés során földbe helyezni nem szabad. A halottal érintkező, nem lebomló anyagokat egészségügyi veszélyes hulladékként kell kezelni. "

(2) Az R. 28. § - a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) Temetőben és temetési helyen létesített sírboltba (kriptába) temetéshez az elhunytat légmentesen zárt, az eltemettető igényének megfelelően fa, műanyag, fém vagy üveg koporsóba kell tenni. Fa koporsó használata esetén belső fém vagy műanyag koporsót is alkalmazni kell. "

10. §[2]

11. §

Az R. 37. § - a helyébe a következő rendelkezés lép:

"37. § (1) A koporsós temetésre szolgáló temetési helyre sírnyitási engedéllyel - a sír megfelelő mélyítésével, alapméretenként egymás fölé helyezve - további, legfeljebb egy elhalt vagy a szabályzatban rögzített, az intézet által engedélyezett számú, 25 évnél régebbi holttestmaradvány temethető rá. Fertőző betegségben elhunyt sírhelyére csak az intézet előzetes engedélye alapján lehet rátemetni. Ez esetben a rátemethető elhaltak számát az intézet korlátozhatja. Rátemetés esetén - a 25 évnél régebben temetett és exhumált maradvány kivételével - biztosítani kell a temetési hely legalább 25 éves használatát. Rátemetés esetén a meghosszabbított sírhelyhasználati időre vonatkozó arányos sírhelyhasználati díjat kell megfizetni.

(2) Az elhalálozástól számított 5 éven belül sír (sírbolt) felnyitására engedély csak hamvasztás, más temetési helyre való áthelyezés és rátemetés céljából, illetve a nyomozó hatóság rendelkezésére adható. "

12. §[3]

13. §

Az R. 41. § - a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

"(3) Az üzemeltető a sírbolt könyv és a nyilvántartó könyv adatait elektronikus adathordozón is tárolhatja. Elektronikus nyilvántartás esetén hiteles biztonsági másolat készítése vagy párhuzamos manuális nyilvántartás vezetése szükséges. "

14. §

Az R. a következő alcímmel és 41/A. § - sal egészül ki:

"A temetőszabályzat

41/A. § A temető szabályzat tartalmazza:

a) a temető használatának általános szabályait, a temetőben végzett szolgáltatások, valamint a kegyeletgyakorlás rendjét;

b) a temetőben alkalmazott díjak mértékét;

c) a temetőüzemeltetési (temetőgondnoki) feladatokat és kötelezettségeket, a létesítmények igénybevételének feltételeit;

d) a temetési helyek kialakításának (méretezés) szabályait, a sírhelyhasználati idők meghatározását, a temetési helyek gondozásának, a növényültetés és a sírjelek alkalmazásának feltételeit;

e) a hulladék gyűjtésének, kezelésének szabályait;

f) a védett sírjelek, temetési helyek nyilvántartásának (ideértve a további temetés lehetőségének feltüntetését is) szabályait. "

15. §

Az R. 42. § - a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

"(6) Halottat szállítani felöltöztetve vagy lepedővel lefedve szabad. "

16. §

Az R. 43. § - a helyébe a következő rendelkezés lép:

"43. § (1) Településen kívülre történő szállítás esetén az elhunytat kellő szilárdságú, vízhatlan módon hézagmentesített, ráillő fedéllel ellátott koporsóba kell helyezni. Szállítani erre a célra kialakított, fedéllel ellátott szállítókoporsóban is lehet.

(2) A koporsón belül műanyag zsákot kell használni a szállításra

a) ha arra hamvasztás céljából vagy kórboncolást követően kerül sor, továbbá

b) a rendkívüli halálesetben vagy fertőző betegségben elhunyt, valamint 10 évnél rövidebb idő előtt eltemetett, exhumált maradvány szállítása esetén.

(3) A szállításra használt koporsón belül fém koporsót kell használni, amennyiben a szállítás vonaton, hajón, légi járművön, illetve külföldre történik.

(4) Településen belül történő szállításhoz erre a célra rendszeresített hordágy is használható, ha az elhunytat át nem látszó szállítózsákba helyezik és a hordágyhoz rögzítik.

(5) Hamvasztás céljára történő szállításhoz ha a szállítás az elhalálozástól számított 120 órán belül megtörténik - fedéllel ellátott hamvasztó koporsó is használható. "

17. §

Az R. 45. § - ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) Halottszállító járművel várakozni csak a szállítási feladat ellátásához szükséges ideig szabad

a) halott szállítása közben közterületen (közúton), vagy

b) egészségügyi intézmény területén. "

18. §

Az R. 47. § - a helyébe a következő rendelkezés lép: "47. § (1) A telephelyen külön helyiséget kell biztosítani:

a) az ügyfelek fogadására, ha a telephelyen temetésfelvétel is történik, és

b) ha a temetésfelvételi tevékenységhez kellékbemutató is társul, a bemutató céljára is.

(2) Temetésfelvételi iroda lakás céljára nem használt, az elhunyt tiszteletét biztosító körülményeknek megfelelő helyiségben létesített telephelyen működhet. "

19. §

Az R. 48. § - a helyébe a következő rendelkezés lép:

"48. § (1) A telephelyen elhunytat - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - akkor lehet tárolni, ha a telephely engedély e tevékenységre kiterjed. A telephelyen a holttest hűtéséről folyamatosan kell gondoskodni. A holttestnek a temetkezési szolgáltató telephelyén történő hűtése, valamint a telephelyre történő többletszállítás költségének együttes összege nem haladhatja meg az elhunyt kórházi, illetve temetőben levő hűtőben biztosított hűtésének díját.

(2) Olyan telephelyen, amely fekvőbeteg - ellátást nyújtó egészségügyi intézmény, szanatórium, szociális ellátó intézmény, lakó - és szállásépület, üdülő, oktatási, nevelési és kulturális intézmény, vendéglátóhely, vendéglátóüzlet bármely bejáratától számított 200 méteres közúti távolságon belül található, az elhunyt hűtését, illetve az elhunyt temetésre való előkészítését nem lehet végezni.

(3) Telephelyen halottszállító jármű fertőtlenítése csak akkor végezhető, ha a telephely engedély erre kiterjed. "

20. §

Az R. 49. § - a helyébe a következő rendelkezés lép:

"49. § A temetkezési szolgáltató telephelyén folytatott tevékenység megváltoztatása esetén a telephely engedélyt a módosított tevékenység megkezdése előtt kell kérni. "

21. §

Az R. 54. § - a helyébe a következő rendelkezés lép:

"54. § (1) Temetőüzemeltetést az a gazdálkodó szervezet láthat el, amelynek vezetője vagy határozatlan idejű foglalkoztatási jogviszonyban álló alkalmazottja

a) kertészeti, parkgondozó, illetőleg kertépítő szakképesítéssel, vagy

b) középfokú kertészeti, parkgondozó, illetőleg kertépítő végzettséggel, illetve felsőfokú intézményben ilyen szaktárgyból vizsgával rendelkezik.

(2) Ha az önkormányzat rendelete a Tv. 40. § - ának (1) bekezdése szerint a köztemetőn belüli tevékenységek ellátására az üzemeltető szakszemélyzetének igénybevételét kötelezővé teszi, az üzemeltetőnek a temetkezési szolgáltatókra vonatkozó feltételeknek is meg kell felelnie. "

22. §

Az R. 55. § - a helyébe a következő rendelkezés lép:

"55. § (1) A temető üzemeltetője is köteles a szabályzatban meghatározott, a temetkezési szolgáltatókat terhelő díjakat megfizetni, ha az üzemeltetés mellett temetkezési szolgáltató tevékenységet is végez.

(2) A temető üzemeltetője a szabályzatban megállapított díjakon felül más díjat nem állapíthat meg, így különösen: nem szedhető díj a temetőlátogatásért, a temetői utak használatáért és a temetési hely gondozásához igénybe vett vízért.

(3) Ha a temető üzemeltetése kegyeleti közszolgáltatási szerződés alapján történik, az üzemeltető köteles

a) az üzemeltetés, illetőleg a temetkezési szolgáltatás költségeinek megosztására az önkormányzat által elfogadott számviteli szabályzatot alkalmazni;

b) az üzemeltetéssel összefüggő bevételeiről és kiadásairól az önkormányzatot évente tájékoztatni. "

23. §

Az R. 57. § - ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A hamvasztás megtörténte után a hamvakat a keletkezett hamu űrtartalmának megfelelő, de legalább 3 l űr - tartalmú urnába kell helyezni, és az urnát le kell zárni. "

24. §

Az R. 58. § - a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

"(5) A hamvasztó - helyiségben üzemidő alatt az üzemeltető szerv dolgozóin és a hatósági ellenőrzést végzőkön kívül más személy csak az üzemeltető vezetőjének engedélyével tartózkodhat. "

25. §

Az R. a következő alcímmel egészül ki, ezzel egyidejűleg az 59. § helyébe a következő rendelkezés lép:

"A telephely engedélyezése

59. § (1) A telephely engedélyt a telephely fekvése szerint illetékes települési önkormányzat (fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat) jegyzőjétől kell kérni.

(2) A telephely engedélyezési eljárásért a belügyminiszter rendeletében meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(3) A telephely engedély kiadására irányuló kérelemben meg kell jelölni:

a) a telephely címét;

b) a telephely használata jogcímét;

c) a telephelyen folytatni kívánt temetkezési szolgáltatási, illetve az azzal összefüggő hűtésre, illetőleg a halottszállító jármű tárolására vonatkozó tevékenységet.

(4) A kérelemhez csatolni kell:

a) a telephely tulajdonjogát igazoló három hónapnál nem régebbi tulajdoni lapot;

b) más tulajdonában lévő ingatlan esetén a használati jogosultságot igazoló dokumentumot is, továbbá a tulajdonos nyilatkozatát arról, hogy a telephely létesítéséhez a gyakorolni kívánt tevékenységek tekintetében hozzájárul.

(5) Ha a telephelyen a holttest temetésre való előkészítését és hűtését végzik, a kérelemben meg kell jelölni:

a) a szociális helyiségek biztosításának módját;

b) a környezetre gyakorolt hatást (talaj, felszíni és felszín alatti vizek, zaj, bűz, tűz - és robbanásveszély stb. );

c) a telephelyen végzett tevékenység során keletkező hulladék, egészségre vagy környezetre veszélyes anyag megnevezését, gyűjtésének, kezelésének módját;

d) ivóvíz - ellátást, a szennyvízgyűjtést és - elhelyezést is.

(6) A szennyvízgyűjtés és - elhelyezés módját a kérelemben akkor is meg kell jelölni, ha a telephelyen halottszállítójármű fertőtlenítésénél szennyvíz nem keletkezik. "

26. §

Az R. a következő 59/A - 59/B. § - sal egészül ki:

"59/A. § (1) A jegyző a telephely engedély kiadására vonatkozó eljárásban döntése előtt köteles meggyőződni arról, hogy

a) a településrendezési tervben meghatározott övezeti besorolás alapján a kérelemben feltüntetett ingatlanon az elhunyt hűtése, illetve az elhunyt temetésre való előkészítése végezhető - e;

b) a telephely a 48. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elhunyt temetésre való előkészítésére, hűtésére megfelel - e.

(2) A jegyző a telephely engedély kiadása előtt helyszíni szemlét tarthat, amelyről értesíti

a) a kérelmezőt;

b) az adott ingatlan és a szomszédos ingatlan tulajdonosait (használóit, kezelőit);

c) a közreműködő szakhatóságokat.

59/B. § (1) A jegyző a telephely használatát legfeljebb 90 napig határozattal felfüggeszti vagy korlátozza, ha azt állapítja meg, hogy a telephely az engedély alapját képező feltételeknek nem felel meg.

(2) Ha a telephely engedély jogosultja a felfüggesztés, illetve korlátozás időtartama alatt az engedélyben foglalt feltételeket nem teremti meg, a jegyző a telephely engedélyt visszavonja. "

27. §

Az R. 60. § - a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

"(6) A temetkezési szolgáltató a szolgáltatás területén eltöltött szakmai gyakorlatot a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által nyilvántartott 5354 FEOR számú "Temetkezési foglalkozású" bejelentés alapján köteles igazolni. "

28. §

(1) Ez a rendelet - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - 2005. július 1 - jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg az R. 9. § - ának (1) bekezdésében a "műemlékvédelemről" szövegrész helyébe "kulturális örökség védelméről" szövegrész lép.

(2) Az e rendeletben meghatározottaknak megfelelő

a) temetőszabályzatot a Tv. és e rendelet figyelembevételével, a rendelet hatálybalépésétől számított egy éven belül kell elkészíteni;

b) a rendelet hatálybalépésekor már működő telephelyekre vonatkozó telephely engedély iránti kérelmet a temetkezési szolgáltatóknak legkésőbb e rendelet hatálybalépését követő ötödik hónap első napjáig kell benyújtani.

(3) A 23. § 2007. január 1 - jén lép hatályba.

Gyurcsány Ferenc s. k. ,

miniszterelnök

Lábjegyzetek:

[1] Hatályon kívül helyezte a 48/2007. (III. 20.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2007.05.01.

[2] Hatályon kívül helyezte a 48/2007. (III. 20.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2007.05.01.

[3] Hatályon kívül helyezte a 48/2007. (III. 20.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2007.05.01.