73/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet

az ikerintézményi (twinning) program fejlesztési tevékenységének ellátásáról

Annak érdekében, hogy Magyarország szakértői aktívan részt vehessenek az Európai Unióval csatlakozási szerződést aláírt országokban, valamint az Európai Unió által kedvezményezettnek jelölt országokban a közösségi vívmányok átvétele és alkalmazása érdekében felállítandó intézményrendszer kialakításában, továbbá az eddigi tapasztalatok átadásában, a Kormány a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. §

(1)[1] A rendelet hatálya az ikerintézményi programok lebonyolításában részt vevő

a) központi, helyi önkormányzati, kisebbségi önkormányzati, társadalombiztosítási költségvetési szervekre,

b) igazságszolgáltatási szervekre,

c) akkreditált szervekre,

d) természetes személyekre terjed ki.

(2) A jogszabály alkalmazásában akkreditált szerv az az intézmény, amelynek "akkreditált szerv" státuszát az Európai Unió Ikerintézményi Koordináló Egysége hivatalosan elismerte.

2. §

(1) Az ikerintézményi program az Európai Unió 1998-ban létrehozott intézményfejlesztési programja, melynek célja a közösségi vívmányok átvételének, alkalmazásának elősegítése a kedvezményezett államok közigazgatási rendszerének fejlesztésén keresztül.

(2) A kedvezményezett államok körét - az Európai Unió döntése alapján -jogszabályban kell meghatározni.

Pályázásra jogosult intézmények

3. §

(1)[2] Az 1. § (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban meghatározott szervek jogosultak pályázni az ikerintézményi, illetve a rövid távú ikerintézményi projektek megvalósítására.

(2)[3] Akkreditált szerv lehet minden olyan intézmény, amelynek tevékenysége közvetlenül kapcsolódik az 1. § (1) bekezdésének a)-b) pontjaiban meghatározott szervek valamelyikéhez, továbbá megfelel a (3) bekezdésben foglalt feltételeknek.

(3) Akkreditált szerv az lehet, amely legalább az alábbi feltételeknek megfelel:

a) alkalmazottai révén rendelkezik a közösségi vívmányok egy bizonyos területével kapcsolatos, megfelelő szintű szaktudással;

b) nonprofit szervezet;

c) többségi állami tulajdonban áll;

d) kormányzati szerv felügyelete alá tartozik; valamint

e) a projekt-kivitelezéshez elegendő létszámú, a szervvel munkavégzésre irányuló, tartós jogviszonnyal rendelkező alkalmazotti állománnyal bír.

4. §

(1) Az akkreditált szerv-státusz megszerzése iránti szándékáról a státuszt kérelmező köteles a nemzeti megbízottat - írásban - értesíteni. A nemzeti megbízott a kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatványt elektronikus úton továbbítja a státuszt kérelmező szerv ikerintézményi felelősének.

(2) A kitöltött kérelmet, a státuszt kérelmező elektronikus formában és írásban egyaránt megküldi a nemzeti megbízott részére, aki azt továbbítja a státusz megadásáról vagy az elutasításról döntést hozó Ikerintézményi Koordináló Egységnek.

(3) A státuszt kérelmező írásban nyilatkozik arról, hogy a kérelemben szereplő információk hitelesek, és a valóságnak megfelelnek.

(4) Az Ikerintézményi Koordináló Egység hivatalos döntéséről a nemzeti megbízott - írásban - értesíti a státuszt kérelmező szervet. A pozitív döntést követően a státuszt kérelmező szerv felkerül a hivatalos Akkreditált Szervek Listájára. A státusz határozatlan időre szól.

(5) Az adatok megváltozásakor, de különösen amennyiben a 3. § (3) bekezdésében meghatározott feltételek az Akkreditált Szervek Listájára történő felvételt követően bekövetkezett változás miatt a pályázásra jogosult intézmény tekintetében már nem teljesülnek, a pályázásra jogosult intézmény köteles a nemzeti megbízottat erről haladéktalanul - írásban - értesíteni. A nemzeti megbízott ezután konzultál az akkreditált szerv mandátumának fenntartásáról vagy annak megvonásáról döntést hozó Ikerintézményi Koordináló Egységgel.

(6) Ha a pályázásra jogosult intézmény a projekt-megvalósítás szakasza folyamán veszti el akkreditált szervstátuszát, a státusz elvesztését követően felmerült költségeket az Európai Bizottság nem téríti meg.

(7) Az Ikerintézményi Koordináló Egység által végzett, az akkreditált szerveket érintő, rendszeres felülvizsgálatok során a pályázásra jogosult intézmény köteles - a nemzeti megbízott részére - a kért információkat írásban rendelkezésre bocsátani.

(8) Az akkreditált szerv-státuszt kérelmező kizárólag a státusz megszerzését követően nyújthat be érvényesen pályázatot ikerintézményi, illetve rövid távú ikerintézményi felhívásra.

A pályázási formák és az intézmények közötti szerződések

5. §

(1) A pályázásra jogosult intézmények a kedvezményezett intézmények által kiírt ikerintézményi, valamint rövid távú ikerintézményi projektfelhívásokra pályázhatnak.

(2) A pályázásra jogosult intézmények az ikerintézményi programban küldő félként az alábbiak szerint vehetnek részt:

a) ikerintézményi felhívásra vagy önállóan, vagy közösen magyar intézményekkel, vagy - nemzetközi konzorcium keretében - külföldi intézményekkel pályázhatnak;

b) rövid távú ikerintézményi felhívásokra kizárólag önállóan pályázhatnak.

6. §

Önálló pályázás során a pályázás, a szerződéskötés, valamint a későbbi projekt-megvalósítás teljes egészében a pályázásra jogosult intézmény feladata.

7. §

Magyar intézmények közös pályázása során írásbeli megállapodásban kell szabályozni a részvétel során felmerülő feladatok partnerek közti megoszlását, valamint megjelölni azt az intézményt, amely hivatalos pályázóként - a nemzetközi konzorcium vezetőjéhez hasonlóan - felelős a pályázásért, a szerződéskötésért és a projekt-megvalósításért. A megállapodást aláíró többi intézmény hivatalosan a 9. §-ban foglalt szakértő-kölcsönzés útján vesz részt a programban.

8. §

(1) Nemzetközi konzorcium vezetőjeként a pályázásra jogosult intézmény irányítja a pályázás, a szerződéskötés és a projekt-megvalósítás folyamatát. A pályázásra jogosult intézmény mint a konzorcium vezetője gondoskodik a hosszú távú ikerintézményi szakértő kijelöléséről, illetve elvégzi a projekt pénzügyi lebonyolítását. A konzorciumban részt vevő intézmények közötti hatásköröket konzorciumi egyezmény megkötésével szabályozzák.

(2) Nemzetközi konzorcium junior partnereként a pályázásra jogosult intézmény részt vesz a pályázati anyag elkészítésében, azonban a pályázati felhívás által meghatározott céloknak csak bizonyos részét valósítja meg, így különösen rövid vagy középtávú szakértőket delegál.

9. §

Ikerintézményi és rövid távú ikerintézményi projektekben a minimális részvételi forma a szakértő-delegálás. A pályázásra jogosult intézmény ebben az esetben nem vesz részt a pályázatírás szakaszában, ezért nem tekinthető pályázónak, hanem kizárólag rövid távú szakértők delegálásával vesz részt a projekt-megvalósításban.

Az 1. § (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban meghatározott szervek jogosultak pályázatot benyújtani, és - erre irányuló kedvező döntés esetén - részt venni az Európai Unió ikerintézményi projektjeinek megvalósításában.[4]

10. §

Az ikerintézményi projekt szerződéseire az Európai Unió Ikerintézményi Kézikönyvének és mellékleteinek előírásai az irányadóak. A nyertes pályázó és a kedvezményezett között létrejövő ikerintézményi szerződés érvényességi feltétele az Ikerintézményi Koordináló Egység jóváhagyása.

Hatályba léptető és felhatalmazó rendelkezések

11. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2)[5] Felhatalmazást kap a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg az ikerintézményi program és projektjei lebonyolításának - a pályázási formák meghatározásának, a pályázati anyagok tartalmának, a pályázás lebonyolításának, valamint a szerződések megkötésének és a projektek megvalósításának - részletes szabályait.

A miniszterelnök helyett:

Kiss Péter s. k.,

a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította a 190/2006. (IX. 5.) Korm. rendelet 1. § -a. Hatályos 2006.09.08.

[2] Megállapította a 190/2006. (IX. 5.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2006.09.08.

[3] Megállapította a 190/2006. (IX. 5.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos 2006.09.08.

[4] Módosította a 190/2006. (IX. 5.) Korm. rendelet 3. § -a. Hatályos 2006.09.08.

[5] Megállapította a 35/2008. (II. 23.) Korm. rendelet 52. §-a. Hatályos 2008.02.26.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére