203/2011. (X. 7.) Korm. rendelet
a biztosítási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről
A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 96. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Értelmező rendelkezések
1. § E rendelet alkalmazásában
1. bruttó biztosítási díj: a biztosítás megvásárlójának számlázott díj;
2. együttbiztosítási társulás: a biztosítók által közvetlenül, alkuszon vagy ügynökön keresztül létrehozott csoport -kivéve a biztosításjegyzési piacon létrejött olyan együttbiztosítási megállapodást, amelyben egy adott kockázat egy bizonyos részét a vezető biztosító fedezi, a fennmaradó részt pedig az arra felkért társbiztosító -, amely
a) a kockázatok meghatározott csoportjára vonatkozó biztosítási szerződéseknek valamennyi részt vevő nevében és számlájára történő megkötésében állapodik meg, vagy
b) a biztosítók egyikét, közös alkuszt vagy közösen e célra létrehozott testületet meghatározott kockázati csoport biztosításának nevében és javára való megkötésével és lebonyolításával bíz meg;
3. együtt-viszontbiztosítási társulás: a biztosítók által közvetlenül, alkuszon vagy ügynökön keresztül létrehozott csoport - kivéve a biztosításjegyzési piacon létrejött olyan együttbiztosítási megállapodást, amelyben egy adott kockázat egy bizonyos részét a vezető biztosító fedezi, a fennmaradó részt pedig az arra felkért társbiztosító -, amelynek célja
a) a kockázatok meghatározott csoportja tekintetében vállalt valamennyi kötelezettségüknek vagy kötelezettségeik egy részének kölcsönös viszontbiztosítása, vagy
b) esetenként az ugyanilyen kockázatcsoport viszontbiztosításának valamennyi résztvevő nevében és javára történő elfogadása;
4. kapcsolt vállalkozás: olyan vállalkozás,
a) amelyben a megállapodásban részt vevő vállalkozás közvetlenül vagy közvetve
aa) rendelkezik a szavazati jogok több mint felével,
ab) jogosult a felügyelő, ellenőrző, vagy irányító szerv, vagy a vállalkozás képviseletére jogosult szerv tagjai több mint felének kinevezésére, vagy
ac) jogosult a vállalkozás ügyeinek irányítására;
b) amely a megállapodásban részt vevő vállalkozások közül valamelyik tekintetében közvetlenül vagy közvetve az a) pontban felsorolt jogokkal vagy hatáskörökkel rendelkezik;
c) amely tekintetében a b) pontban említett vállalkozás közvetlenül vagy közvetve az a) pontban felsorolt jogokkal vagy hatáskörökkel rendelkezik;
d) amelyben a megállapodásban részt vevő valamely vállalkozás az a), b) vagy c) pontban említett vállalkozások egyikével vagy közülük többel, illetve az utóbbi vállalkozások közül kettő vagy több együttesen az a) pontban felsorolt jogokkal vagy hatáskörökkel rendelkezik;
e) amelyben az a) pontban felsorolt jogokkal vagy hatáskörökkel együttesen rendelkeznek
ea) a megállapodásban részt vevő vállalkozások vagy azoknak az a)-d) pontban említett kapcsolt vállalkozásai, vagy
eb) a megállapodásban részt vevő egy vagy több vállalkozás vagy azoknak az a)-d) pontban említett egy vagy több kapcsolt vállalkozása, valamint egy vagy több harmadik fél;
5. megállapodás: vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a Tpvt. 11. § (1) bekezdése szerinti szervezeteknek a döntése;
6. részt vevő vállalkozás: a megállapodásban részt vevő vállalkozás és annak kapcsolt vállalkozásai;
7. újszerű kockázat:
a) korábban nem létező kockázat, amely már létező biztosítási termék kiterjesztésének, továbbfejlesztésének vagy helyettesítésének nem minősülő új biztosítási termék kidolgozását teszi szükségessé, illetve
b) kivételes esetben olyan kockázat, amelynek természete olyan jelentős mértékben megváltozott, hogy lehetetlenné teszi a biztosításához szükséges biztosításjegyzési kapacitás megállapítását.
2. Közös összesítések, táblázatok és felmérések mentesülése
2. § (1) Az e rendeletben meghatározott feltételek szerint - a Tpvt. 17. §-ában meghatározott szempontokra figyelemmel, a Tpvt. 16/A. § (1) bekezdésében meghatározott fenntartással - mentesül a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásokra vonatkozó, a Tpvt. 11. §-ában meghatározott tilalom alól a két vagy több, biztosítási tevékenységet folytató vállalkozás között létrejött megállapodás, ha annak tárgya
a) meghatározott múltbéli kockázat biztosítása átlagos költségének kiszámítása (a továbbiakban: összesítés) vagy - tőkefelhalmozást magában foglaló biztosítások vonatkozásában - halandósági táblázatok, illetve betegségek, balesetek és rokkantság gyakoriságára vonatkozó táblázatok (ez utóbbiak a továbbiakban együtt: táblázatok) készítésének céljából szükséges adatok közös összegzése és terjesztése, vagy
b) felmérések közös készítése az érdekelt vállalkozásokat érintő általános külső körülmények valószínű hatásáról, vagy a meghatározott kockázatokra vagy kockázattípusokra vonatkozó jövőbeni biztosítási események gyakorisága és mértéke vagy a különböző típusú befektetések jövedelmezősége vonatkozásában (a továbbiakban: felmérések), valamint e felmérések eredményeinek terjesztése.
(2) Az (1) bekezdés szerinti mentesülés feltétele, hogy az összesítések, táblázatok vagy felmérések, illetve azok eredményei
a) az érintett biztosítók vagy biztosítottak egyikét se tegyék azonosíthatóvá;
b) összegzésük és terjesztésük során kifejezett utalás történjen arra, hogy nem kötelező jellegűek;
c) ne utaljanak a bruttó biztosítási díjmértékére;
d) méltányos feltételekkel és áron, bármiféle megkülönböztetés nélkül hozzáférhetőek legyenek minden olyan biztosító számára - ideértve azokat a biztosítókat is, amelyek nem tevékenykednek azon a földrajzi vagy árupiacon, amelyre az összesítések, a táblázatok vagy a felmérések eredményei vonatkoznak -, amely egy példányt igényel belőlük; valamint
e) méltányos feltételekkel és áron, bármiféle megkülönböztetés nélkül hozzáférhetőek legyenek a hozzáférést meghatározott feltételek mellett, indokolt okból igénylő fogyasztói szervezetek vagy üzletfelek szervezetei számára, kivéve, ha bizalmas kezelésük közbiztonság okokból indokolt.
(3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti mentesülés feltétele továbbá, hogy az összesítések vagy táblázatok készítéséhez szükséges adatok közös összegzése és terjesztése
a) statisztikailag kezelhető sokaság létrehozásához elegendő számú azonos vagy összehasonlítható kockázatokra vonatkozó, több biztosítási évet felölelő megfigyelési időszak során gyűjtött adatokon alapuljon, amelyek alapján különösen a következő számadatok nyerhetőek:
aa) a biztosítási események száma az említett időszakban,
ab) a biztosított egyéni kockázatok száma a választott megfigyelési időszak minden egyes biztosítási évében,
ac) az említett időszak során bekövetkezett biztosítási eseményekre tekintettel kifizetett vagy kifizetendő teljes összeg,
ad) a biztosított tőke teljes összege a választott megfigyelési időszak minden egyes biztosítási évében;
b) a rendelkezésre álló statisztikai adatok biztosításmatematikai szempontból megfelelő részletességű lebontását tartalmazza; valamint
c) nem tartalmazza a biztonsági pótlékokat, tartalékokból származó jövedelmet, igazgatási vagy kereskedelmi költségeket, adók vagy járulékok elemeit, és figyelmen kívül hagyja a befektetésekből származó bevételt és az előre látható nyereséget.
3. § A 2. § szerinti mentesülés nem alkalmazható arra a megállapodásra, amelyben a részt vevő vállalkozások a 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összesítések vagy táblázatok, illetve a 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felmérések kizárólagos alkalmazásában egyeznek meg, vagy arra kötelezik magukat vagy más vállalkozásokat.
3. Meghatározott típusú kockázatok együttbiztosításának mentesülése
4. § (1) Az e rendeletben meghatározott feltételek szerint - a Tpvt. 17. §-ában meghatározott szempontokra figyelemmel, a Tpvt. 16/A. § (1) bekezdésében meghatározott fenntartással - mentesül a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásokra vonatkozó, a Tpvt. 11. §-ában meghatározott tilalom alól az a megállapodás, amelyek a biztosítási ágazatban működő két vagy több vállalkozás között, meghatározott típusú kockázatok együttbiztosítás vagy együtt-viszontbiztosítás formájában történő együttes biztosítása céljából jöttek létre biztosítókból, vagy biztosítókból és viszont-biztosítókból álló társulások létrehozására és működtetésére.
(2) Az (1) bekezdés szerinti megállapodás akkor mentesül, ha
a) a megállapodásban részt vevő valamennyi vállalkozásnak joga van arra, hogy megfelelő felmondási idővel jogkövetkezmények nélkül kiléphessen a társulásból;
b) a társulás szabályai nem kötelezik a társulásban részt vevő egyik vállalkozást sem arra, hogy a társulás által biztosított kockázatok bármelyikét teljes egészében vagy részben a társuláson keresztül biztosítsa vagy viszontbiztosítsa, illetve nem korlátozzák a társulásban részt vevő egyik vállalkozást sem abban, hogy a társulás által biztosított kockázatok bármelyikét teljes egészében vagy részben a társuláson kívül biztosítsa vagy viszontbiztosítsa;
c) a társulás szabályai nem korlátozzák a társulás vagy a részt vevő vállalkozások arra irányuló tevékenységét, hogy meghatározott földrajzi területen előforduló kockázatokat biztosítsanak vagy viszontbiztosítsanak;
d) a megállapodás nem korlátozza a termelést vagy az értékesítést;
e) a megállapodás nem osztja fel a piacot vagy az ügyfeleket; valamint
f) az együtt-viszontbiztosítási társulásban részt vevő vállalkozások nem állapodnak meg a közvetlen biztosításért felszámításra kerülő bruttó biztosítási díjakban.
5. § (1) A kizárólag újszerű kockázatok biztosítása céljából létrehozott együttbiztosítási és együtt-viszontbiztosítási társulások a 4. § alapján a társulás első megalakításának időpontjától számított három évig mentesülnek.
(2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó együttbiztosítási és együtt-viszontbiztosítási társulások a 4. § alapján akkor mentesülnek, ha a társulásban részt vevő vállalkozások együttes piaci részesedése nem haladja meg
a) együttbiztosítási társulások esetében bármely érintett piac 20%-át, illetve
b) együtt-viszontbiztosítási társulások esetében bármely érintett piac 25%-át.
(3) A piaci részesedés kiszámításakor figyelembe kell venni
a) a megállapodásban részt vevő vállalkozás piaci részesedését a szóban forgó társuláson belül;
b) a megállapodásban részt vevő vállalkozás piaci részesedését azon más társuláson belül, amely ugyanazon az érintett piacon működik, mint amelyen az a társulás, amelyben az adott vállalkozás részt vesz; valamint
c) a megállapodásban részt vevő vállalkozásnak piaci társulásokon kívüli részesedését ugyanazon az érintett piacon, amelyen a szóban forgó társulás működik.
(4) A piaci részesedést a biztosítási díjakból származó, előző naptári évi bruttó bevétel alapján kell kiszámítani. Ha a biztosítási díjakból származó bruttó bevételre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre, más megbízható piaci információkon - különösen a nyújtott fedezetet vagy a biztosított kockázat értékén - alapuló becslés is felhasználható a piaci részesedés megállapításához.
(5) A piaci részesedést az előző naptári évre vonatkozó adatok alapján kell kiszámítani.
6. § (1) Ha egy kezdetben kevesebb, mint 20%-os piaci részesedéssel rendelkező, az 5. § (2) bekezdése szerinti együttbiztosítási társulás piaci részesedése később 20% fölé, de legfeljebb 25%-ig emelkedik, a 4. § szerinti mentesülés a 20%-os piaci részesedési küszöbérték első alkalommal történő átlépésének naptári éve utáni két egymást követő naptári évben továbbra is alkalmazható.
(2) Ha egy kezdetben kevesebb, mint 20%-os piaci részesedéssel rendelkező, az 5. § (2) bekezdése szerinti együttbiztosítási társulás piaci részesedése később 25% fölé emelkedik, a 4. § szerinti mentesülés a 25%-os piaci részesedési küszöbérték első alkalommal történő átlépésének naptári éve utáni egy naptári évig továbbra is alkalmazható.
(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt kedvezményeket nem lehet együttesen olyan módon alkalmazni, hogy annak időtartama a két naptári évet meghaladja.
7. § (1) Ha egy kezdetben kevesebb, mint 25%-os piaci részesedéssel rendelkező, az 5. § (2) bekezdése szerinti együtt-viszontbiztosítási társulások piaci részesedése később e fölé, de legfeljebb 30%-ig emelkedik, a 4. § szerinti mentesülés a 25%-os piaci részesedési küszöbérték első alkalommal történő átlépésének naptári éve utáni két egymást követő naptári évben továbbra is alkalmazható.
(2) Ha egy kezdetben kevesebb, mint 25%-os piaci részesedéssel rendelkező, az 5. § (2) bekezdése szerinti együtt-viszontbiztosítási társulás piaci részesedése később 30% fölé emelkedik, a 4. § szerinti mentesülés a 30%-os piaci részesedési küszöbérték első alkalommal történő átlépésének naptári éve utáni egy naptári évig továbbra is alkalmazható.
(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt kedvezményeket nem lehet együttesen olyan módon alkalmazni úgy, hogy annak időtartama a két naptári évet meghaladja.
4. Záró rendelkezések
8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
(2) A rendelet hatályba lépését megelőzően már hatályba lépett azon megállapodások, amelyek megfelelnek az e rendelet hatályba lépését megelőzően hatályos, a biztosítási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről szóló jogszabályi előírásoknak, az e rendelet hatályba lépését követően egy évig továbbra is mentesülnek a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásokra vonatkozó, a Tpvt. 11. §-ában meghatározott tilalom alól.
(3) Hatályát veszti a biztosítási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alól való mentesítéséről szóló 18/2004. (II. 13.) Korm. rendelet.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök