87/2015. (XII. 21.) FM rendelet

a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet módosításáról

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 72. § (1) bekezdés 2., 10. és 30. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 6. pontban meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 19. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Az állami horgászjegy kiadásának napjától kezdve a következő év január 31. napjáig érvényes."

2. § A Vhr. 35. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Az állami horgászjegyhez kiadott, (1) bekezdés szerinti fogási naplót az állami horgászjegy jogosultja legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év február 28. napjáig köteles leadni annak a szervezetnek, amelynél az állami horgászjegyét kiváltotta vagy a következő évi állami horgászjegyét kiváltani szándékozik. A fogási napló határidőben történő leadása a kiváltás szerinti szervezet címére tértivevény-szolgáltatással is teljesíthető. Az állami horgászjegy jogosultja köteles úgy átadni a fogási naplóját, hogy éves fogási adatait nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként és halfajonként összesíti, valamint összegzi a horgászattal eltöltött napok számát."

3. § (1) A Vhr. 4. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) A Vhr. 10. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

4. § A Vhr. 28. § (21) bekezdésének második mondatában "a fogás időpontja (óra, perc)" szövegrész helyébe "a fogás időpontja (óra, perc) 4 számjeggyel (00:00 formátumban)" szöveg lép.

5. § (1) Hatályát veszíti a Vhr. 19. § (4) bekezdése.

(2) Hatályát veszíti a Vhr. 22. §-a.

6. § (1) Hatályát veszíti a Vhr. 6. melléklete.

(2) Hatályát veszíti a Vhr. 10. melléklet 2. pontja.

(3) Hatályát veszíti a Vhr. 12. mellékletében foglalt táblázat 3. sora.

7. § Hatályát veszíti a Vhr.

a) 19/A. § (1) bekezdésében az "az állami horgászjegy meghosszabbításának díját,",

b) 20. § (3) bekezdés a) pontjában az "és hosszabbításához",

c) 20. § (3) bekezdés b) pontjában a "vagy érvényességet hosszabbít meg",

d) 20. § (6) bekezdésében a "vagy érvényességének hosszabbítását" és

e) 35. § (3) bekezdésében az "állami horgászjegyének érvényességét meghosszabbítani, vagy" szövegrész.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

9. § Az e rendelet hatálybalépése előtt, a 2015. évben kiadott vagy meghosszabbított érvényességű állami horgászjegy, valamint a 2015. évben kiállított horgász fogási napló 2016. január 31-ig érvényes.

Dr. Fazekas Sándor s. k.,

földművelésügyi miniszter

1. melléklet a 87/2015. (XII. 21.) FM rendelethez

"4. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez

Állami horgászjegy adattartalma

1. Kiállító halgazdálkodási hatóság, illetve a kiállító halgazdálkodási hatóság megbízása alapján a horgászok és a horgász egyesületek országos érdekképviseletét és koordinációját ellátó, bírósági nyilvántartásba vett szervezet, illetve a forgalmazással megbízott neve, címe.

2. Állami horgászjegy díjának, emelt díjának, valamint díjmentességének jelzése, amelyeknél az állami horgászjegy kiadásakor a megfelelő bejelölendő. Állami horgászjegy és horgász fogási napló összetartozó dokumentumban való kiadásakor az állami horgászjegy díja a horgász fogási napló díjával növelt értékkel jelenítendő meg.

3. A használható horgászkészségek (1 vagy 2 darab) számának szerepletetésére alkalmas jelölés valamint annak jelzése, hogy emellett egyidejűleg egy darab, 1 m2-nél nem nagyobb csalihalfogó emelőháló használható.

4. Állami horgászjegy sorszáma.

5. Kiállítás éve, valamint annak jelzése, hogy a kiállítás napjától a következő év január 31-ig érvényes.

6. Engedélyes

a) neve

b) születési helye, ideje

c) anyja leánykori neve

d) lakóhelye

e) horgászszervezeti tagsága (egyesület neve, címe)

7. Figyelemfelhívó szöveg az alábbiak szerint: "Csak személyi azonosító okmánnyal, továbbá nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen területi jeggyel együtt érvényes, másra átruházni tilos!"

8. Állami horgászjegy és horgász fogási napló összetartozó dokumentumban való kiadása esetén figyelemfelhívó szöveg arról, hogy a kiállítást követő év február 28-ig az engedélyesnek az okmányt le kell adnia, vagy tértivevényes postai küldeményként feladni a forgalmazásra megbízottnak.

9. Kiállítás helye, időpontja.

10. Kiállító halgazdálkodási hatóság vagy a forgalmazással megbízott aláírása, bélyegzője."

2. melléklet a 87/2015. (XII. 21.) FM rendelethez

1. A Vhr. 10. melléklet 1. pontja helyébe a következő pont lép:

"1. Kiállító halgazdálkodási hatóság, illetve a kiállító hatósággal szerződő, a horgászok és a horgász egyesületek országos érdekképviseletét és koordinációját ellátó, bírósági nyilvántartásba vett szervezet, illetve a forgalmazással megbízott neve, címe"

2. A Vhr. 10. melléklet 3. pontja helyébe a következő pont lép:

"3. Fogási napló halfogások összesítéséhez a kiállítás évének feltüntetésével, valamint annak jelzése, hogy a kiállítás napjától a következő év január 31-ig érvényes"

3. A Vhr. 10. melléklet 8. pontja helyébe a következő pont lép:

"8. Kiállító halgazdálkodási hatóság, vagy a forgalmazással megbízott aláírása, bélyegzője"

4. A Vhr. 10. melléklete a következő 16-18. ponttal egészül ki:

"16. Az okmányról leválasztható igazoló szelvény, amellyel forgalmazásra megbízott igazolhatja, hogy az engedélyes a fogási naplót szabályszerűen leadta

17. A halászati őrök, társadalmi halőrök hivatalos ellenőrzési bejegyzései rovat

18. A kiállító halgazdálkodási hatóság, valamint a kiállító hatósággal szerződő, a horgászok és a horgász egyesületek országos érdekképviseletét és koordinációját ellátó, bírósági nyilvántartásba vett szervezet honlapja, elektronikus elérhetősége, valamint hivatalos logója"

Tartalomjegyzék