174/2023. (V. 12.) Korm. rendelet
egyes beruházásokat érintő veszélyhelyzeti szabályokról
A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetben, az e rendelet hatálybalépését megelőzően a Kormány által felfüggesztett vagy megállított - ezen felfüggesztés vagy megállítás alól nem mentesített -, központi költségvetési forrásból finanszírozott beruházás megvalósításával kapcsolatos polgári jogi vagy támogatási szerződés, amely vonatkozásában
a) az állam és az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv,
b) helyi önkormányzat és az általa irányított költségvetési szerv, vagy
c) azon gazdasági társaság, amelyben az állam vagy a helyi önkormányzat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:2. §-a szerint legalább többségi befolyást gyakorol,
szerződő fél, e rendelet erejénél fogva, az e rendelet hatálybalépését követő nyolcadik napon megszűnik.
(2) A szerződő felek a rendelet hatálybalépését követő harmincadik napig egymással elszámolnak.
(3) Az (1) bekezdés szerinti beruházásra biztosított és az e rendelet hatálybalépésének napján fel nem használt központi költségvetési forrás összegét - a (2) bekezdés szerinti elszámolásra tekintet nélkül - legkésőbb a szerződés megszűnésének napját követő napon vissza kell fizetni a központi költségvetés javára, a Magyar Államkincstárnál vezetett, 10032000-01200021-09060025 számú, "Beruházásokkal kapcsolatos visszafizetések" elnevezésű fizetési számlára.
(4) A (2) bekezdés szerinti elszámolás keretében vagy azt követően hozzá visszaérkező, korábban központi költségvetési forrásból finanszírozott összeget az (1) bekezdés szerinti szerződő fél a (3) bekezdés szerinti fizetési számlára a visszaérkezést követően haladéktalanul befizeti. Az állam nevében szerződő központi költségvetési szervnek ezeket az összegeket közvetlenül a (3) bekezdés szerinti fizetési számlára kell visszafizettetni.
(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglaltak nem érintik
a) az (1) bekezdés szerinti beruházás előkészítését,
b) a részben vagy egészben európai uniós források felhasználásával megvalósuló beruházást
érintő jogviszonyok hatályát.
(6) Az e rendelet hatálybalépéséig érvényesen létrejött, de nem hatályosult, (1) bekezdés szerinti szerződés nem válik hatályossá.
2. § (1) A beruházással érintett szakpolitikai felelős miniszter 2023. május 19. napján 16 óráig benyújtott javaslatára az állam nevében eljárva az állami beruházásokért felelős miniszter az e rendelet hatálybalépését követő nyolc napon belül elektronikus úton felmentést adhat az 1. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazása alól.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti javaslatra - az e rendelet hatálybalépését követő nyolc napon belül - nem érkezik felmentés, akkor a javaslatot elutasítottnak kell tekinteni.
(3) Az (1) bekezdésben foglalt javaslat benyújtása nem érinti az 1. § (1)-(4) bekezdésében foglalt határidőket.
3. § Az e rendelet szerinti visszafizetési kötelezettség teljesítését követően az érintett beruházás további szakmai indokoltságát a szakpolitikai felelős miniszter az irányadó szakpolitikai programban, illetve szakpolitikai stratégiában foglaltakra figyelemmel felülvizsgálja.
4. § Ez a rendelet 2023. május 15-én lép hatályba.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök