214/2025. (VII. 22.) Korm. rendelet
a sportakadémiák látvány-csapatsport támogatásáról
[1] A fiatal tehetségek magasszintű sportneveléséhez a sportakadémiai képzési rendszer a látvány-csapatsport területén is nagymértékben hozzájárul. A sportakadémiák nemcsak az akadémiai növendékek felkészítéséről, versenyeztetéséről gondoskodnak, hanem a tankötelezettség és az élsport közötti összhang megtalálásában is segítik a fiatal sportolókat.
[2] A Kormány a látvány-csapatsportokban tevékenykedő sportakadémiák által megvalósított, ezen magas szintű utánpótlás-nevelési munkát kiemelten támogatja, ezért a látvány-csapatsportban érintett sportakadémiák számára a támogatási eljárást egyszerűsíti, hogy a sportakadémiák a lehető leggyorsabban és lehető legnagyobb intenzitással fel tudják használni az igényelt látvány-csapatsport támogatást.
[3] A Kormány a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 30. § (10) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § (1) E rendelet hatálya a sportakadémiák látvány-csapatsport támogatásának igénybevételére és felhasználására terjed ki.
(2) A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: látvány-csapatsport támogatásáról szóló kormányrendelet) a sportakadémiák támogatásának igénybevétele és felhasználása tekintetében az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(3) A sportakadémiák látvány-csapatsport támogatása elszámolására, ellenőrzésére és visszafizetésére a látvány-csapatsport támogatásáról szóló kormányrendelet előírásait kell alkalmazni.
(4) A sportakadémiák látvány-csapatsport támogatásának uniós versenyjogi szabályoknak való megfelelését a látványcsapatsport támogatásáról szóló kormányrendelet 5/D. és 5/E. alcímében foglaltak szerint kell biztosítani.
2. § E rendelet alkalmazásában
1. igazolás iránti kérelem: az igazolás vagy támogatási igazolás kiállítására vonatkozó kérelem,
2. látvány-csapatsport támogatása: a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. törvény) 4. § 44. pontja szerinti támogatás,
3. sportakadémia: a Tao. törvény 4. § 47a. pontja szerinti szervezet,
4. támogatás igénybevétele: a támogatás biztosításához szükséges sportfejlesztési program benyújtásától az igazolás, támogatási igazolás kiállításáig terjedő eljárási folyamat.
2. A sportfejlesztési program jóváhagyása
3. § (1) A sportpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) mint jóváhagyást végző szervezet az e §-ban foglaltakra tekintettel bírálja el a sportakadémia sportfejlesztési programját.
(2) A sportakadémia az igazolás és a támogatási igazolás kiállításának előzetes feltételeként - a támogatás igénybevételéhez - sportfejlesztési programot nyújt be a miniszter által vezetett minisztérium honlapjáról letölthető formanyomtatványon jóváhagyás céljából, legkésőbb a tárgyév július 1. napjáig, amely jogvesztő határidő.
(3) A sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem (a továbbiakban: kérelem) kizárólag a jóváhagyást végző szervezet által erre a célra rendszeresített felületen nyújtható be.
(4) A kérelem benyújtásakor csatolni kell a sportakadémia képviselőjének a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott aláírási címpéldányát, az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy a számlavezető pénzforgalmi intézmény által vezetett aláírási kartonja másolatának a számlavezető pénzforgalmi intézmény által hitelesített eredeti példányát.
(5) A sportakadémia a kérelemben nyilatkozik arról, hogy a látvány-csapatsport támogatásáról szóló kormányrendelet
a) 4. § (2) bekezdés b)-f) pontjában foglaltaknak megfelel,
b) 4. § (2) bekezdés b)-f) pontjában foglalt igazolásokkal, nyilatkozatokkal, engedélyekkel rendelkezik, és
c) 4. § (2) bekezdés b)-f) pontjában előírt kötelezettségeket teljesíti,
azzal, hogy a szükséges dokumentumok meglétét a jóváhagyást végző szervezet a sportfejlesztési program jóváhagyása során ellenőrzi.
4. § (1) A jóváhagyást végző szervezet a kérelem benyújtását követően a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 51. § (5) bekezdésében a sportfejlesztési program jóváhagyására meghatározott ügyintézési határidőn belül, a Tao. tv. 22/C. § (1) bekezdésében foglaltakra és a sportág utánpótlás-fejlesztési koncepciójára tekintettel a kérelmet
a) jóváhagyja,
b) részben jóváhagyja vagy
c) elutasítja,
és az erről szóló döntést közli a sportakadémiával.
(2) A jóváhagyást végző szervezet a jóváhagyás során arra figyelemmel dönt a tervezett támogatás egyes jogcímeinek elfogadásáról, hogy az egyes jogcímeken igénybe vehető támogatás nem lehet nagyobb, mint az egyes jogcímek esetén a kérelemben feltüntetett összegek Tao. tv. 22/C. § (4)-(4c) bekezdésében meghatározott legnagyobb mértéke.
(3) A sportakadémia honlapján köteles közzétenni a jóváhagyást végző szervezet által jóváhagyott sportfejlesztési programját, annak költségtervét és a jóváhagyott támogatás összegét.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott adatokról a jóváhagyást végző szervezet nyilvántartást vezet, és azt a honlapján közzéteszi.
5. § Az e rendelet alapján benyújtott és jóváhagyott vagy részben jóváhagyott sportfejlesztési programok nem módosíthatók és nem hosszabbíthatók meg.
3. Az igazolás és a támogatási igazolás kiállítása
6. § (1) A sportakadémia a sportfejlesztési program jóváhagyását vagy részbeni jóváhagyását tartalmazó döntés közlését követően válik jogosulttá az igazolás iránti kérelem jóváhagyást végző szervezet részére történő benyújtására.
(2) Az igazolás iránti kérelem kizárólag a jóváhagyást végző szervezet által erre a célra rendszeresített felületen nyújtható be.
(3) A támogatás teljes összegének igénybevétele érdekében a sportakadémia több igazolás vagy támogatási igazolás kiállítását is kérelmezheti, továbbá a jóváhagyás során elfogadott valamennyi támogatási jogcím alapján jogosult igazolás vagy támogatási igazolás kiállítását kérelmezni.
7. § (1) Az igazolás iránti kérelem teljesítése nem tagadható meg, ha
a) a sportakadémia megfelel a Tao. tv. 22/C. § (5) és (6) bekezdésében foglalt feltételeknek,
b) az igazolás és a támogatási igazolás kiállítása az egyes jogcímek esetén nem eredményezi a sportfejlesztési programban feltüntetett összegek Tao. tv. 22/C. § (4)-(4c) bekezdésében meghatározott legnagyobb mértékének túllépését,
c) a sportakadémia képviselője nyilatkozik arról, hogy az igazolás iránti kérelme benyújtását megelőző lezárt üzleti évre vonatkozó beszámolójának közzétételre történő megküldési kötelezettségét teljesítette,
d) az igazolás iránti kérelemhez csatolásra kerül
da) a sportakadémia képviselőjének nyilatkozata arról, hogy a jogszabály által előírt számviteli szabályzatokkal a sportakadémia rendelkezik,
db) a sportakadémia képviselőjének nyilatkozata az önrész rendelkezésre állásáról,
dc) a Tao. tv. 22/C. § (5) bekezdés i) pontja szerinti szándéknyilatkozat,
dd) a 9. § szerinti támogatási szerződés, amennyiben a sportakadémia a támogatás továbbadására vonatkozó igényt sportfejlesztési programjában feltüntette, és
e) a sportakadémia eleget tett az előrehaladási jelentés benyújtási kötelezettségének.
(2) Ha az (1) bekezdés c) pontjában foglaltak igazolása egy korábbi, az igazolás iránti kérelem benyújtását megelőző eljárásban megtörtént, és időközben a sportakadémia újabb üzleti évére vonatkozó beszámolójának közzétételre történő megküldési kötelezettségének határideje még nem járt le, az (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat nem kell újból igazolni.
8. § (1) A jóváhagyást végző szervezet az igazolást vagy a támogatási igazolást három példányban állítja ki.
(2) A jóváhagyást végző szervezet az igazolás iránti kérelemről annak beérkezésétől számított 8 napon belül dönt.
(3) Az igazolás iránti kérelemmel kapcsolatban hiánypótlásnak van helye, ha a kérelem nem felel meg a 7. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
(4) A (3) bekezdésben foglalt esetben a sportakadémia a hiánypótlásra történő felhívás kézbesítésétől számított 8 napon belül a 7. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő kérelmet nyújthat be a jóváhagyást végző szervezet részére.
(5) A jóváhagyást végző szervezet az igazolás vagy támogatási igazolás 1-1 példányát közli a sportakadémiával és a támogatóval, továbbá gondoskodik 1 példány megőrzéséről.
(6) A jóváhagyást végző szervezet az (5) bekezdésben foglaltaknak megfelelően jár el az igazolás iránti kérelem elutasítása esetén, ebben az esetben azonban az igazolás iránti kérelem elutasításának tényét közli a sportakadémiával és a támogatóval.
4. A támogatás továbbadása
9. § (1) A sportakadémia a támogatást szerződéssel, a jóváhagyott sportfejlesztési programban meghatározott céllal egyezően és azonos feltételekkel továbbadhatja az állami támogatási szabályok figyelembevételével, ha
a) az igazolásban vagy a támogatási igazolásban foglalt jogcím építési beruházásra irányuló tárgyi eszköz beruházás, felújítás vagy egyébként ingatlanfejlesztést érintő tárgyi eszköz beruházás, felújítás, az edzésen, versenyen, mérkőzésen használt sportfelszerelést, sporteszközt érintő tárgyi eszköz beruházás, képzési támogatás vagy versenyeztetéssel, utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatok támogatása,
b) a támogatás továbbadását a támogató nem zárta ki,
c) a támogatás végső kedvezményezettje megfelel a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek.
(2) A támogatás végső kedvezményezettjének az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:
a) nincs lejárt köztartozása,
b) a korábban kapott állami támogatással megfelelő módon elszámolt,
c) a bíróság nem rendelte el a csődeljárását vagy a felszámolását, továbbá nem áll végelszámolás, kényszer-végelszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt,
d) működését a bíróság nem függesztette fel, valamint megszüntetésére eljárás nincs folyamatban,
e) nem áll a látvány-csapatsport támogatásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint alkalmazott támogatásból kizárás hatálya alatt,
f) a támogatással érintett tárgyi eszköz beruházást, felújítást a saját tulajdonában vagy vagyonkezelésében lévő ingatlanon valósítja meg, vagy az igazolás kiállítására jogosult szerv felé előzetesen benyújtja a tárgyi eszköz beruházással, felújítással érintett ingatlan tulajdonosával vagy vagyonkezelőjével megkötött, az ingatlanhasznosításra vonatkozó megállapodást, azzal, hogy állami vagy helyi önkormányzati tulajdon esetén vagyonhasznosításra vonatkozó megállapodás versenyeztetés mellőzésével is megköthető.
(3) A támogatás továbbadására vonatkozó igényt a sportfejlesztési programban külön fel kell tüntetni, azzal, hogy a támogatás továbbadására irányuló támogatási szerződés megkötéséhez a miniszter előzetes jóváhagyása szükséges.
(4) A támogatás továbbadására irányuló támogatási szerződés jóváhagyása iránti kérelemhez csatolni kell a sportakadémia nyilatkozatát arról, hogy a támogatás végső kedvezményezettje megfelel a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek, azzal, hogy az ezt alátámasztó szükséges dokumentumok meglétét a jóváhagyást végző szervezet a sportfejlesztési program jóváhagyása során ellenőrzi. A továbbadott támogatás felhasználására a látványcsapatsport támogatásáról szóló kormányrendeletben foglaltakat kell alkalmazni.
(5) Ha a támogatás végső kedvezményezettje nem a sportakadémia, a továbbadott támogatásról és a sportfejlesztési program megvalósítását biztosító saját forrás összegének felhasználásáról a támogatás végső kedvezményezettje a miniszter által az általa vezetett minisztérium honlapján közzétett nyomtatványon számol el, és azt a sportakadémián keresztül küldi meg az ellenőrző szervezetnek.
5. Ellenőrzési költség
10. § A látvány-csapatsport támogatásáról szóló kormányrendelet 2. § (6a) bekezdése alapján fizetendő, a látvány-csapatsport támogatásáról szóló kormányrendelet szerinti ellenőrzési feladatok ellátásával összefüggő költséget sportakadémia támogatása esetén a támogató a miniszter által közzétett fizetési számlára fizeti meg.
6. Záró rendelkezések
11. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) E rendelet 10. §-át az e rendelet hatálybalépését követően kiállított támogatási igazolás alapján fizetendő, az ellenőrzési feladatok ellátásával összefüggő költségek esetében kell alkalmazni.
12. § A sportakadémia sportfejlesztési programot a 3. § (2) bekezdésétől eltérően a jóváhagyást végző szervezet részére a 2025. évben az e rendelet kihirdetését követő 30. napjáig nyújthat be.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök