1966. évi 8. törvényerejű rendelet

a polgári eljárásra vonatkozó, Hágában, 1954. március 1-jén kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről

(A Magyar Népköztársaság csatlakozási okiratának letétbe helyezése Németalföld Külügyminisztériumában 1965. május 26-án megtörtént.)

1. § A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a polgári eljárásra vonatkozó, Hágában 1954. március 1-jén kelt nemzetközi egyezményt e törvényerejű rendelettel kihirdeti.

2. § Az egyezmény hivatalos magyar fordítása a következő:

A POLGÁRI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ EGYEZMÉNY

Ezt az Egyezményt aláíró Államok a polgári eljárásra vonatkozóan 1905. július 17-én kelt Egyezményt a tapasztalat által megkívánt mértékben módosítani akarván,

elhatározták, hogy ebből a célból új Egyezményt kötnek és megállapodtak az alábbi rendelkezésekben:

I. Peres és nem peres iratok kézbesítése

1. cikk

Polgári vagy kereskedelmi ügyekben a külföldön tartózkodó személyek részére szóló iratok kézbesítését a Szerződő Államokban úgy teljesítik, hogy a megkereső Állam konzulja ebből a célból kérelmet intéz a megkeresett Állam által kijelölt hatósághoz. A kérelemnek tartalmaznia kell annak a hatóságnak a megjelölését, amelytől a megküldött irat származik, a felek nevét és perbeli helyzetét, a címzett lakcímét, valamint az irat nemét; a kérelmet a megkeresett hatóság nyelvén kell szerkeszteni. Ez a hatóság megküldi a konzulnak a kézbesítés teljesítését tanúsító iratot, vagy közli azt az okot, amely a kézbesítés teljesítését akadályozta.

A konzul kérelmével kapcsolatban felmerülő akadályokat diplomáciai úton kell elhárítani.

Mindegyik Szerződő Állam kívánhatja a többi Szerződő Államhoz intézett értesítésben, hogy a területén teljesítendő kézbesítésre irányuló és az első bekezdésben említett adatokat tartalmazó kérelmet diplomáciai úton intézzék hozzá.

Az előző rendelkezések nem zárják ki két szerződő Állam olyan megállapodását, hogy hatóságaik közvetlenül érintkezzenek egymással.

2. cikk

A kézbesítést a megkeresett Állam illetékes hatósága teljesíti. Ez a hatóság, a 3. cikkben említett eseteket kivéve, a kézbesítés teljesítése során arra szorítkozhat, hogy az iratot csak akkor adja át a címzettnek, ha azt önként elfogadja.

3. cikk

A kérelemhez a kézbesítendő iratot két példányban kell mellékelni.

Ha a kézbesítendő irat akár a megkeresett hatóság nyelvén, akár a két érdekelt Állam által közösen megállapított nyelven készült, vagy pedig ahhoz e nyelvek egyikén készült fordítást csatoltak, a megkeresett hatóság - amennyiben a kérelemben ezt kifejezésre juttatták - az iratot az ilyen kézbesítések teljesítésére a saját jogszabályaiban megszabott módon, vagy pedig valamely különös eljárás szerint kézbesítteti, feltéve, hogy ez az eljárás nem áll ellentétben a saját jogszabályaival. Ha ilyen kívánságot nem juttattak kifejezésre, a megkeresett hatóság elsősorban a 2. cikk rendelkezései szerint kísérli meg az irat átadását.

Ellenkező megállapodás hiányában az előző bekezdésben említett fordítást a megkereső Állam diplomáciai vagy konzuli képviselője, vagy pedig a megkeresett Állam hivatalos fordítója hitelesíti.

4. cikk

Az 1., 2. és 3. cikkben említett kézbesítés teljesítése csak akkor tagadható meg, ha az az Állam, amelynek területén a kézbesítést teljesíteni kellene, azt szuverenitására vagy biztonságára sérelmesnek tartja.

5. cikk

A kézbesítést a címzett keletkezett és hitelesített elismervénye, vagy a megkeresett Állam hatóságának a kézbesítés tényét, alakját és időpontját feltüntető tanúsítványa bizonyítja.

Az elismervényt vagy a tanúsítványt a kézbesítendő irat egyik példányára kell rávezetni, vagy ahhoz kell csatolni.

6. cikk

Az előző cikkek rendelkezései nem zárják ki, hogy

1. a külföldön tartózkodó érdekeltek részére közvetlenül postai úton küldjenek iratokat;

2. az érdekeltek a kézbesítést közvetlenül a rendeltetési hely országának hatósági végrehajtói vagy illetékes tisztviselői útján teljesítsék;

3. minden Állam a külföldön tartózkodó személyek részére közvetlenül diplomáciai vagy konzuli képviselői útján kézbesítsen.

Az említett kézbesítési módok csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben azokat az érdekelt Államok között létrejött egyezmények megengedik, vagy egyezmények hiányában az az Állam, amelynek területén a kézbesítést teljesíteni kell, azokat nem ellenzi. Ez az Állam nem ellenezheti az 1. bekezdés 3. pontjában említett eljárást abban az esetben, ha az iratot kényszer nélkül a megkereső Állam polgára részére kell kézbesíteni.

7. cikk

A kézbesítésekért semmiféle díj vagy költség megtérítésének nincs helye.

Ellenkező megállapodás hiányában azonban a megkeresett Állam követelheti a megkereső Államtól azoknak a költségeknek a megtérítését, amelyek a 3. cikk eseteiben hatósági végrehajtó közreműködése, vagy különös eljárás alkalmazása folytán keletkeztek.

II. Megkeresések

8. cikk

Polgári vagy kereskedelmi ügyekben az egyik Szerződő Állam bírósága saját jogszabályainak megfelelően megkeresést intézhet egy másik Szerződő Állam illetékes hatóságához aziránt, hogy eljárási vagy más bírói cselekményt teljesítsen.

9. cikk

A megkereséseket a megkereső Állam konzulja juttatja el a megkeresett Állam által kijelölt hatósághoz. Ez a hatóság megküldi a konzulnak a megkeresés teljesítéséről szóló iratot, vagy közli azt az okot, amely a megkeresés teljesítését akadályozta.

Az érintkezés alkalmából felmerülő akadályokat diplomáciai úton kell elhárítani.

Mindegyik Szerződő Állam kívánhatja a többi Szerződő Államhoz intézett értesítésben, hogy a területén teljesítendő megkereséseket diplomáciai úton intézzék hozzá.

Az előző rendelkezések nem zárják ki két Szerződő Állam olyan megállapodását, hogy hatóságaik a megkereséseket közvetlenül küldjék meg egymásnak.

10. cikk

Ellenkező megállapodás hiányában a megkeresést vagy a megkeresett hatóság nyelvén, vagy az érdekelt két Állam által közösen megállapított nyelven kell elkészíteni, vagy pedig csatolni kell hozzá e nyelvek egyikén készült, a megkereső Állam diplomáciai vagy konzuli tisztviselője, illetve a megkeresett Állam hivatalos fordítója által hitelesített fordítást.

11. cikk

A megkeresett bíróság köteles a megkeresést teljesíteni, és ebből a célból ugyanolyan kényszerítő eszközöket alkalmazni, mint a megkeresett Állam hatóságaitól származó megkeresés, vagy valamely érdekelt fél részéről ilyen célból előterjesztett kérelem teljesítésénél. Ezeket a kényszerítő eszközöket nem kell feltétlenül alkalmazni, ha a felek személyes megjelenéséről van szó.

A megkereső hatóságot - kérelmére - értesíteni kell a kért cselekmény teljesítésének időpontjáról és helyéről, hogy az érdekelt félnek módjában álljon megjelenni.

A megkeresés teljesítését csak akkor lehet megtagadni, ha

1. az okmány hitelessége kétséges;

2. a megkeresett Államban a megkeresés teljesítése nem tartozik bírósági hatáskörbe;

3. az az Állam, amelynek területén a megkeresést teljesíteni kellene, azt szuverenitására vagy biztonságára sérelmesnek tartja.

12. cikk

Ha a megkeresett hatóság nem illetékes, a megkeresést hivatalból átteszi a megkeresett Államnak ahhoz a bíróságához, amely az utóbbi Állam jogszabályai szerint illetékes.

13. cikk

A megkeresett hatóság azokban az esetekben, amelyekben a megkeresést nem teljesítette, erről a megkereső hatóságot haladéktalanul értesíti és a 11. cikk esetében megjelöli azokat az okokat, amelyek miatt a megkeresés teljesítését megtagadta, a 12. cikk esetében pedig feltünteti azt a hatóságot, amelyhez a megkeresést áttette.

14. cikk

A megkeresést teljesítő bíróság az eljárásra saját országának jogszabályait alkalmazza.

Eleget kell tenni azonban a megkereső hatóság olyan kérelmének, hogy a megkeresés teljesítése különös eljárás szerint történjék, feltéve, hogy ez az eljárás nem ellenkezik a megkeresett Állam jogszabályaival.

15. cikk

Az előző cikkek rendelkezései nem zárják ki, hogy mindegyik Állam közvetlenül, saját diplomáciai vagy konzuli képviselője útján teljesíttesse a megkereséseket, feltéve, hogy ezt az érdekelt államok között létrejött egyezmények megengedik, vagy ha az az Állam, amelynek területén megkeresést teljesíteni kell, azt nem ellenzi.

16. cikk

A megkeresések teljesítéséért semmiféle díj vagy költség megtérítésének nincsen helye.

Ellenkező megállapodás hiányában azonban a megkeresett Állam követelheti a megkereső Államtól a tanúk vagy a szakértők részére fizetett díjaknak, valamint azoknak a költségeknek a megtérítését, amelyek a tanúk önkéntes megjelenésének elmaradása miatt hatósági végrehajtó igénybevétele, vagy pedig a 14. cikk 2. bekezdésének esetleges alkalmazása folytán keletkeztek.

III. Perköltségbiztosíték

17. cikk

Ha valamelyik Szerződő Állam polgára, akinek lakóhelye a Szerződő Államok egyikében van, bármelyik Szerződő Állam bírósága előtt felperesként vagy beavatkozóként lép fel, sem azért, mert külföldi, sem azért, mert belföldön lakó- vagy tartózkodási helye nincs, biztosítékadásra, vagy bármely néven nevezendő letétbehelyezésre nem kötelezhető.

Ugyanez vonatkozik a bírósági költségek biztosítása céljából a felperesektől vagy a beavatkozóktól követelhető előlegekre is.

Azok az egyezmények, amelyekben egyes Szerződő Államok saját állampolgáraik részére a lakóhelytől függetlenül kötötték ki a perköltségbiztosíték letétele vagy a bírósági költségek előlegezése alóli mentességet, érvényben maradnak.

18. cikk

Bármelyik Szerződő Államban hozott azokat a határozatokat, amelyekkel a 17. cikk 1. és 2. bekezdése, vagy a kereset benyújtása szerinti Államban hatályos jogszabályok értelmében a perköltségbiztosíték adása, a letétbe helyezés vagy a bírósági költségek előlegezése alól mentesített felperest vagy beavatkozót az eljárási költségekben marasztalták, a többi Szerződő Állam illetékes hatósága - diplomáciai úton előterjesztett kérelemre - költségmentesen végrehajthatónak nyilvánítja.

Ugyanez irányadó azokra a bírói határozatokra is, amelyek az eljárási költségek összegét utólagosan állapítják meg.

Az előző rendelkezések nem zárják ki, hogy két Szerződő Állam olyan megállapodást kössön, amely megengedi, hogy az érdekelt fél a végrehajtási kérelmet közvetlenül is előterjeszthesse.

19. cikk

Az eljárási költségekben marasztaló határozatokat a felek meghallgatása nélkül kell végrehajthatónak nyilvánítani, a marasztalt fél számára azonban a fellebbezés joga azon Állam jogszabályainak megfelelően érintetlen marad, ahol a végrehajtást foganatosítják.

A végrehajtási kérelem tekintetében a határozathozatalra illetékes hatóság csak annak vizsgálatára szorítkozik, hogy

1. annak az országnak a jogszabályai szerint, ahol a marasztaló határozatot hozták, a határozat kiadmánya tartalmazza-e a hitelességhez szükséges kellékeket;

2. ugyanazon jogszabályok szerint, a határozat jogerőre emelkedett-e;

3. a határozat rendelkező része a megkeresett hatóság nyelvén, vagy a két érdekelt Állam által közösen megállapított nyelven készült-e, vagy pedig ahhoz e nyelvek egyikén készült fordítást csatoltak-e, és hogy ez utóbbit, ellenkező megállapodás hiányában, a megkereső Állam diplomáciai vagy konzuli tisztviselője, vagy a megkeresett Állam hivatalos fordítója, hitelesítette-e.

A 2. bekezdés 1. és 2. pontjában meghatározott feltételek teljesítésének igazolására elegendő a megkereső Állam illetékes hatóságának tanúsítványa arról, hogy a határozat jogerőre emelkedett, vagy megfelelően hitelesített olyan irat bemutatása, amelyből megállapítható a határozat jogerőre emelkedése. Az említett hatóság illetékességét ellenkező megállapodás hiányában, a megkereső Állam igazságügyi igazgatásának élén álló legfőbb tisztviselő bizonyítja. Az említett tanúsítványt és bizonyítványt a 2. bekezdés 3. pontjában foglaltaknak megfelelően kell elkészíteni, illetőleg fordítással ellátni.

A végrehajtási kérelem tekintetében illetékes hatóság - ha a fél ezt egyidejűleg kéri - megállapítja a 2. bekezdés 3. pontjában említett igazolások, fordítások és hitelesítések költségeinek összegét. Ezeket a költségeket eljárási költségeknek kell tekinteni.

IV. Költségmentesség

20. cikk

Polgári és kereskedelmi ügyekben bármelyik Szerződő Állam polgára a többi Szerződő Államban az ott hatályos jogszabályoknak megfelelően ugyanúgy részesül a költségmentesség kedvezményében, mint a belföldiek.

Azokban az államokban, ahol államigazgatási ügyekben költségmentesség adható, a fenti bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni az illetékes bíróság elé vitt ilyen ügyekben is.

21. cikk

A vagyontalansági bizonyítványt, illetőleg a vagyontalansági nyilatkozatot minden esetben a külföldi szokásos, vagy ennek hiányában tényleges tartózkodási helyének hatóságai állítják ki, illetőleg veszik fel. Abban az esetben, ha ezek a hatóságok nem valamelyik Szerződő Állam hatóságai, és előttük nem tehetők ilyen nyilatkozatok, vagy nem állítanak ki ilyen bizonyítványokat, elegendő olyan bizonyítvány vagy nyilatkozat, amelyet annak az országnak diplomáciai vagy konzuli képviselője állított ki vagy vett fel, amelynek a külföldi állampolgára.

Ha a kérelmező nem tartózkodik abban az országban, ahol a kérelmet előterjeszti, a vagyontalansági bizonyítványt vagy nyilatkozatot annak az országnak a diplomáciai vagy konzuli képviselője, ahol az okirat felhasználásra kerül, díjmentesen hitelesíti.

22. cikk

A vagyontalansági bizonyítvány kiállítására, illetőleg a vagyontalansági nyilatkozat felvételére illetékes hatóság a kérelmező vagyoni helyzetéről felvilágosításokat kérhet a többi Szerződő Állam hatóságaitól.

A költségmentesség iránt előterjesztett kérelem tekintetében határozó hatóságnak fennmarad az a joga, hogy hivatali jogkörén belül az eléje terjesztett bizonyítványokat, nyilatkozatokat és felvilágosításokat felülvizsgálja, és kellő tisztázás céljából kiegészítő tájékoztatásokat kérjen.

23. cikk

Ha a vagyontalan fél nem abban az országban tartózkodik, ahol a költségmentességet kérni kell, a költségmentesség megadására irányuló kérelmét a vagyontalansági bizonyítvánnyal, illetőleg a vagyontalansági nyilatkozattal, és a kérelem elbírálásához esetleg szükséges egyéb bizonyító iratokkal együtt, a kérelmező Államának konzulja is továbbíthatja a kérelem tekintetében döntésre illetékes hatósághoz, vagy ahhoz a hatósághoz, amelyet az az Állam jelölt ki, ahol a kérelmet el kell bírálni.

A 9. cikk 2., 3. és 4. bekezdésének, valamint a 10. és 12. cikknek a megkeresésekre vonatkozó rendelkezéseit a költségmentesség megadására irányuló kérelmek és azok mellékleteinek továbbítására is alkalmazni kell.

24. cikk

Ha valamelyik Szerződő Állam polgára költségmentességben részesült, az általa indított perrel kapcsolatban egy másik Szerződő Államban bármilyen formában teljesítendő kézbesítés költségeinek megtérítését a megkeresett Állam a megkereső Államtól nem igényelheti.

Ugyanez vonatkozik a szakértőknek kifizetett díjak kivételével a megkeresésekre is.

V. Anyakönyvi kivonatok díjmentes kiállítása

25. cikk

A Szerződő Államok vagyontalan állampolgárai ugyanolyan feltételek mellett kaphatnak díjmentes anyakönyvi kivonatokat, mint a belföldiek. E személyek házasságkötéséhez szükséges okiratokat a Szerződő Államok diplomáciai vagy konzuli képviselői díjmentesen hitelesítik.

VI. Személyfogság

26. cikk

Polgári vagy kereskedelmi ügyekben személyfogság, akár mint végrehajtási eszköz, akár mint egyszerű biztosítási intézkedés, nem alkalmazható a Szerződő Államok állampolgáraival szemben olyan esetekben, amelyekben az nem volna alkalmazható a belföldiekkel szemben. Olyan tényre, amelynek alapján az országban tartózkodó belföldi a személyfogság megszüntetését kérheti, bármelyik Szerződő Állam polgára hivatkozhat, még akkor is, ha ez a tény külföldön keletkezett.

VII. Záró rendelkezések

27. cikk

Ez az Egyezmény aláírásra nyitva áll a Nemzetközi Magánjogi Konferencia hetedik ülésszakán képviselt Államok részére.

Az Egyezményt meg kell erősíteni és a megerősítő okiratokat Németalföld Külügyminisztériumában kell letétbe helyezni.

Minden megerősítő okirat letétbe helyezéséről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek egy hitelesített másolatát diplomáciai úton meg kell küldeni valamennyi aláíró Államnak.

28. cikk

Ez az Egyezmény a negyedik megerősítő okiratnak a 27. cikk 2. bekezdésében foglaltak szerint való letétbe helyezésétől számított hatvanadik napon lép hatályba.

Mindazon aláíró Állam tekintetében, amely az Egyezményt ezt követően erősíti meg, az Egyezmény a megerősítő okirat letétbe helyezésétől számított hatvanadik napon lép hatályba.

29. cikk

Ez az Egyezmény azon államok között, amelyek azt megerősítették, a polgári eljárásról szóló 1905. július 17-én Hágában aláírt Egyezmény helyébe lép.

30. cikk

Ezt az Egyezményt a Szerződő Államok anyaországának területén kell alkalmazni.

Ha valamely Szerződő Államnak szándékában áll, hogy az Egyezmény hatályát valamennyi más területére, vagy azon területek egy részére terjessze ki, amelyeknek nemzetközi kapcsolataiért felelős, erre vonatkozó szándékát okmányban közli; ezt az okmányt Németalföld Külügyminisztériumánál kell letétbe helyezni. Ez utóbbi diplomáciai úton valamennyi Szerződő Államnak megküldi az okmány hiteles másolatát.

Az Egyezmény hatályba lép a fent jelzett értesítést hat hónapon belül nem kifogásoló államok és azon terület, illetőleg területek között, amelyek nemzetközi kapcsolataiért az illető állam felelős, és amelyre vagy amelyekre az értesítés vonatkozik.

31. cikk

A Konferencia hetedik ülésszakán nem képviselt bármely állam csatlakozhat ehhez az Egyezményhez, feltéve, hogy az Egyezményt megerősítő egy vagy több Állam Németalföld Kormányának a csatlakozásról szóló értesítésétől számított hat hónapon belül azt nem ellenzi. A csatlakozás a 27. cikk 2. bekezdésében előírt módon történik.

Az Egyezményhez csak annak a 28. cikk 1. bekezdésében foglaltak szerint történt hatálybalépése után lehet csatlakozni.

32. cikk

Az Egyezmény aláírásakor, megerősítésekor, illetve az ahhoz történő csatlakozáskor bármelyik Szerződő Állam fenntarthatja a jogát, hogy a 17. cikk alkalmazását a Szerződő Államoknak azokra a polgáraira korlátozza, akiknek szokásos tartózkodási helye a fenntartással élő állam területén van.

Az az állam, amely az előző bekezdésben említett lehetőséggel élt, a 17. cikknek a többi Szerződő Állam által történő alkalmazását csak olyan állampolgárai javára igényelheti, akiknek szokásos tartózkodási helye annak a Szerződő Államnak a területén van, amelynek bíróságai előtt felperesként, vagy beavatkozóként fellépnek.

33. cikk

Ez az Egyezmény a 28. cikk 1. bekezdésében említett időponttól számított öt évig marad hatályban.

Ez az időtartam az említett naptól kezdődik azokra az államokra is, amelyek az Egyezményt később erősítették meg, vagy ahhoz később csatlakoztak.

Felmondás hiányában az Egyezmény hatálya további öt-öt évre hallgatólagosan meghosszabbodik. A felmondást a határidő lejárta előtt legalább hat hónappal közölni kell Németalföld Külügyminisztériumával, amely arról a többi Szerződő Államot értesíti.

A felmondást korlátozni lehet azokra a területekre vagy területük egy részére, amelyeket a 30. cikk 2. bekezdésének megfelelően tett értesítésben megjelöltek.

A felmondás hatálya csak a felmondást közlő államra terjed ki. Az Egyezmény a többi Szerződő Állam között továbbra is hatályban marad.

Ennek hiteléül az alulírottak, Kormányaik által erre kellően felhatalmazva, ezt az Egyezményt aláírták.

Készült Hágában, 1954. március 1-jén, egy példányban, amelyet Németalföld Kormányának levéltárában helyeznek letétbe, és amelynek hiteles másolatát diplomáciai úton meg fogják küldeni a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia hetedik ülésszakán képviselt valamennyi államnak.

3. §[1] E törvényerejű rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1966. február 18-tól kezdve kell alkalmazni. Végrehajtásáról - az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - az igazságügyért felelős miniszter gondoskodik.

Dobi István s. k.,

a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke

Kiss Károly s. k.,

a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára