BH 1994.8.455 Ha a munkáltató nem szűnt meg, és a dolgozó foglalkoztatása változatlan feltételek mellett tovább folytatódik, a munkaviszonya fennmarad, és azzal a munkáltatóval folyamatosan tovább tart, amely a korábbi munkáltatóval történt megállapodás alapján a foglalkoztatást a korábbi munkáltató helyében tovább végzi. Ehhez képest a jogelőddel fennállott munkaviszony időtartamát a végkielégítési igény elbírálásánál hozzá kell számítani az adott munkáltatónál munkaviszonyban eltöltött időhöz (MK 154. sz. állásfoglalás).

A felperes 1969. június 12. napjától állt hegesztő munkakörben az állami gazdaság alkalmazásában. Az állami gazdaság időközben egy másik állami gazdasággá, majd egy mezőgazdasági kombináttá alakult át. A felperes munkakönyvébe ezeket az átalakulásokat a munkáltató megváltozásaként bevezették.

A korlátolt felelősségű társaság formájában működő alperes 1991. október 1. napjával alakult meg - többek között - a mezőgazdasági kombinát 1.-i kerületéből, amelyhez a felperest foglalkoztató üzem, a kombinát sertéshús és takarmánytermelő gazdasága tartozott. A mezőgazdasági kombinát az alperessel - a gazdaság más munkavállalóival együtt - a felperes továbbfoglalkoztatásában is megállapodott, amelyhez az érintett munkavállalók egy közös nyilatkozat aláírásával hozzájárultak. Ennek alapján a felperes munkakönyvébe 1991. szeptember 30-án "áthelyezve" bejegyzés került, és az alperes 1991. október 1-jén kelt munkaszerződéssel tmk.-szerelőként alkalmazta a felperest az a.-i telephelyén. 1992. november 2-án az alperes - átszervezésre hivatkozva - felmondta a felperes munkaviszonyát, és részére harminc nap felmondási időre járó átlagkeresetet és a kollektív szerződésben meghatározott harmincnapi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítést fizetett. A felperes az eredménytelen egyeztetést követően a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében - a jogutódlás folytán 1969-től fennálló munkaviszonya alapulvételével - kilencven nap felmondási időre járó átlagkereset és öthavi végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes kérte a kereset elutasítását, a jogutódlás tényét vitatta.

A munkaügyi bíróság ítélete a felperes végkielégítés iránti kereseti kérelmének helyt adva kötelezte az alperest - a már kifizetett egyhavi végkielégítésen felül - további négyhavi átlagkeresetnek megfelelő 86 412 Ft végkielégítés és az eljárási illeték megfizetésére.

Döntését azzal indokolta, hogy az alperes a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlás folytán - a Legfelsőbb Bíróság MK 154. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint - a felperes 1969. június 12-től fennálló munkaviszonya figyelembevételével köteles a végkielégítést megfizetni.

Az alperes fellebbezésében kérte az első fokú ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. Arra hivatkozott, hogy az A. alperes új munkáltatóként jött létre 1991. október 1-jén, a mezőgazdasági kombinát, bár alapító tagja volt a kft.-nek, azonban nem tekinthető jogelődnek. Utalt arra is, hogy a kombinát üzletrészét a társaság többi tagja 1992 októberében "kivásárolta".

A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit - a helytállóan megállapított tényállás és a helytálló jogi következtetése alapján - helybenhagyta. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a perbeli esetben a megállapított tényállás szerint az MK 154. számú állásfoglalásra figyelemmel fennáll a jogutódlás, mert az adott munkáltatói üzemrészre vonatkozó gazdasági társaságba való belépéssel történt jogátruházásra került sor, az ott dolgozó munkavállalók folyamatos, tényleges továbbfoglalkoztatásával.

Az alperes a jogerős ítélet ellen a törvényes határidőn belül felülvizsgálati kérelemmel élt megalapozatlanság és az Mt. 95. §-ába ütköző jogszabálysértés miatt. Arra hivatkozott, hogy a felperes áthelyezéssel került az új cégként létrejött alpereshez, jogutódlás esetén nem lett volna szükség áthelyezésére. Álláspontja szerint ez is azt támasztja alá, hogy alperes nem jogutódja a mezőgazdasági kombinátnak, amely egyébként sem szűnt meg, ma is működik. Ezért véleménye szerint az ügyben a Legfelsőbb Bíróság MK 154. számú állásfoglalása, amelyre az első- és másodfokú bíróság az ítéletét alapította, nem alkalmazható.