BH+ 2013.12.514 A digitális tartalmak magáncélú másolására alkalmas, hanghordozóként használható memóriakártyák és audió, audiovizuális tartalom lejátszására alkalmas, hordozható multimédia eszközbe integrált tárolóegységek, mint üres kép- vagy hanghordozók után a gyártó, illetve a forgalmazó köteles szerzői díjat fizetni [1999. évi LXXVI. tv. 20. §, 1999. évi LXXVI. tv. 22. §, 1999. évi LXXVI. tv. 35. §].

Kapcsolódó határozatok:

Tatabányai Törvényszék G.40147/2007/79., Győri Ítélőtábla Gf.20007/2011/14., Kúria Pfv.21272/2012/7. (*BH+ 2013.12.514*), 3035/2014. (III. 3.) AB végzés, 3179/2018. (VI. 8.) AB határozat

***********

A jogerős ítélet kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek bruttó 5 972 784 forintot és annak 2007. április 24. napjától járó törvényes mértékű kamatát, valamint összesen 830 685 forint első- és másodfokú perköltséget. Kötelezte továbbá az alperest, hogy 15 napon belül 2007. április 16. napjától kezdődően szolgáltasson adatot a felperesnek az általa Magyarországra behozott üres memóriakártyák mennyiségéről és azok fajtájáról; ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint az alperes kép-, illetve hanghordozóként is használható memóriakártyákat és audio, audiovizuális tartalom lejátszására alkalmas hordozható multimédia eszközbe integrált tárolóegységeket gyárt, illetve hoz be Magyarország területére. A felperes, mint a szerzői és szomszédos jogok közös kezelését végző egyesület felszólította az alperest, hogy az általa gyártott, illetve Magyarországra behozott üres hang- és képhordozók (memóriakártyák és integrált tárolókapacitással rendelkező készülékek) vonatkozásában szolgáltasson adatokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 22. §-ában foglaltaknak megfelelően. Az alperes 2007. április 16-ai keltű adatszolgáltatása alapján a felperes bruttó 8 717 784 forint jogdíj megfizetésére hívta fel az alperest. Az alperes a fizetési kötelezettségének nem tett eleget.

A felperes keresetében kérte az alperes kötelezését a jogsértéssel elért gazdagodás megtérítése címén 8 717 784 forint szerzői jogdíj és annak 2007. április 14. napjától járó törvényes mértékű kamata megfizetésére, valamint adat szolgáltatására az általa 2002. január 1-jét követően gyártott vagy Magyarországra behozott magánmásolási jogdíjfizetési kötelezettség alá tartozó üres hang- és képhordozók (memóriakártyák és integrált tárolókapacitással rendelkező mobiltelefonok) mennyiségéről, valamint a hordozók és a készülékek fajtájáról. Kereseti álláspontja szerint az alperes által gyártott, illetve az országba behozott, hanghordozóként használható memóriakártyák és audio, audiovizuális tartalom lejátszására alkalmas, hordozható multimédia eszközbe integrált tárolóegységek alkalmasak a digitális tartalmak magáncélú másolására, így azok az Szjt. 20. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alatt állnak, amelyek tekintetében az alperes az Szjt. 22. § (1) bekezdése alapján adatszolgáltatásra köteles. Miután az alperes a jogdíjfizetési kötelezettségének nem tett eleget, az Szjt. 94. § (1) bekezdés e) pontja alapján a meg nem fizetett összegű jogdíjjal azonos összegű gazdagodás megfizetése, valamint az Szjt. 22. § (2) bekezdése alapján az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt a fizetendő jogdíj összegével megegyező költségátalány megfizetésére köteles.

Az alperes a kereset elutasítását indítványozta. Védekezése szerint a peres felek között nem áll fenn jogviszony. Az Szjt. 20. § és 22. §-ainak az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001/29/EK Irányelvével (ún. INFOSOC Irányelv, a továbbiakban: Irányelv) való együttes értelmezése alapján a felperes követelése csak akkor foghatna helyt, ha bizonyítást nyerne az alperes által gyártott mobiltelefonok és memóriakártyák használata során a jogosultak oldalán a minimálist meghaladó hátrányt okozó, jogszerű magáncélú másolás megvalósulása, valamint az, hogy a magáncélú másolással érintett művekkel kapcsolatban a jogosultak nem részesültek más díjazásban. Önmagában a magáncélú másolás lehetősége ugyanis a szerzői jogdíjigényt nem alapozhatja meg. A magáncélú másolás nem tartozik a felperes által megjelölt eszközök tipikus felhasználási módjai közé. A mobiltelefonok ún. DRM rendszerrel vannak ellátva, ezáltal a legális letöltéssel a jogosultak megfelelő díjazásban részesülnek, a DRM védelemmel ellátott tartalmak esetében pedig a magáncélú másolás lehetetlen. A felperes 2002-2007. évi jogdíjközleményei a mobiltelefonok és memóriakártyák vonatkozásában tisztességtelen általános szerződési feltételt tartalmaznak és a követelt jogdíjak tekintetében a szolgáltatás-ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága is megállapítható. A felperes túlzott és indokolatlan jogdíj érvényesítése az európai közösséget létrehozó szerződés (EK-Szerződés) 82. cikkébe ütközik, mert a felperes erőfölényével visszaélve, más tagállamokhoz képest túlzott és indokolatlan jogdíjat állapított meg.

A jogerős ítélet megállapította, hogy miután a per tárgyát képező mobiltelefonok és memóriakártyák alkalmasak az Szjt. 35. § (1) bekezdés szerinti magáncélú másolat készítésére, azok az Szjt. 20. és 22. §-ainak hatálya alá tartoznak. A jogerős ítélet az Európai Bíróságnak az előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott C-467/08. számú, ún. Padawan ügyben hozott döntésének 2. és 3. pontjai alapján, amelyek a perbeli időszakból a 2004. május 1-jét követően figyelembe vehető Irányelv 5. cikk (2) bekezdés b) pontját értelmezték, valamint a döntés indokolásának 54., 55. és 56. bekezdéseiben foglaltak alapján arra a következtetésre jutott, hogy a konkrét másolás tényét, annak mértékét a felperesnek nem kell bizonyítania. A jogdíjfizetési kötelezettséget megalapozza az, hogy a berendezés, készülék a magáncélú másolás elkészítésére, tárolására alkalmas, amelyhez a másolási funkció kizárólagossága nem szükséges. Az pedig a per adatai alapján megállapítható, hogy a másolási funkció a per tárgyát képező készülékek egyik jellemzője. Az alperes álláspontjával szemben a felperes díjközleménye a DRM technológia alkalmazása miatt sem ütközik az Irányelvbe. Az Szjt. 35. § (1) bekezdésének körébe ugyanis nem csak a már megszerzett saját tartalomról készített további másolatok (format shifting és place shifting) tartoznak. Az pedig nem bizonyított és a köztudomásnak sem felel meg, hogy valamennyi szerzői joggal védett tartalom DRM technológiával lenne ellátva és így az Irányelv 6. cikke szerinti műszaki intézkedések maradéktalanul megvalósultak volna.

A jogerős ítélet nem fogadta el az alperesnek a Ptk. 200. §-a alapján a jogdíjközlemények semmisségére vonatkozó álláspontját. Kifejtette, hogy a Padawan ügyben hozott döntés 58. bekezdéséből, valamint az Európai Bíróság C-462/09. számú, az ún. Opus ügyben hozott döntéséből következően nem az értékesítési láncolat végén álló személynek, hanem annak van jelentősége, hogy az értékesített eszköz funkciói révén mennyiben felel meg és alkalmazható magáncélú másolatok készítésére. Ellenkező esetben - az Opus döntés 41. bekezdésében foglaltakkal ellentétben - a gyártó vagy importőr nem lehetne díjfizetésre kötelezett, hiszen nyilvánvalóan nem jutnak adatokhoz azzal kapcsolatban, hogy az általuk gyártott vagy forgalmazott termékek magánszemélyek vagy jogi személyek részére kerülnek értékesítésre. A Padawan döntés indokolásának 55. bekezdése szerint a természetes személyek a rendelkezésre bocsátás kedvezményezettjei, vagyis őket kell a berendezésekhez köthető valamennyi funkció - ideértve a többszörözési funkciókat is - kiaknázóinak tekinteni. Ebből következően a végfelhasználó nem azonosítható a készülék vásárlójával. Amennyiben a másolásra alkalmas eszközöket jogi személy veszi meg, a végfelhasználó ebben az esetben is magánszemély. A Padawan döntés 2. és 3. pontjában, valamint az 59. bekezdésében foglaltak értelmében tehát a gyártó, importőr vagy forgalmazó azon termékek után nem köteles jogdíjat fizetni, amelyek funkciója elsődlegesen nem teszi lehetővé a magáncélú felhasználást (pl. nyomdaipari gépek).