A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20552/2015/5. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 240. §, 339. §] Bírók: Csóka István, Lente Sándor, Világhyné dr. Böcskei Terézia

őáÍéőáFővárosi Ítélőtábla

6.Pf.20.552/2015/5.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Nazáth-Kovács Attila jogtanácsos által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Dr. Szakál Róbert Ügyvédi Iroda (Ü.I. címe; ügyintéző: dr. Szakál Róbert ügyvéd), valamint a Dornbach és Hegyvári Ügyvédi Iroda (Ü. I. címe; ügyintéző: dr. Hegyvári Sándor ügyvéd) által képviselt I.rendű alperes neve I. rendű, II.rendű alperes neve II. rendű és III.rendű alperes neve III. rendű alperesek (alperesek címe) ellen kártérítés iránt indított perében, a Budapest Környéki Törvényszék 2015. március 18. napján meghozott, 16.P.20.577/2014/11. számú kijavított ítélete ellen, a felperes részéről 13. sorszám alatt, az alperesek részéről 14. és Pf.4. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja, és a felperes keresetét teljes egészében elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I., II. és III. rendű alpereseknek személyenként 1.016.000 (egymillió-tizenhatezer) forint elsőfokú perköltséget.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. és III. rendű alpereseknek személyenként 1.216.000 (egymillió-kétszáztizenhatezer) forint, a II. rendű alperesnek 1.211.000 (egymillió-kétszáztizenegyezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresete szerint elsődlegesen a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján az alperesek egyetemleges kötelezését kérte 134.487.926 forint, másodlagosan a Ptk. 361. § (1) bekezdése alapján az I. rendű alperest 35.905.139 forint, a II. rendű alperest 34.085.728 forint, a III. rendű alperest pedig 35.905.139 forint, és mindkét esetben ezek .... napjától számított késedelmi kamata megfizetésére.

Előadta, hogy a ... napján .., .... és .... számon az alperesekkel svájci frank alapú kölcsönszerződéseket kötött termőföld, egyebek mellett a ... .. helyrajzi számú külterületi ingatlan megvásárlása céljából. A kölcsönök visszafizetésének biztosítására az ingatlanokra jelzálogjogot alapítottak. Az alperesek kérelme alapján mindhárom hitelszerződés ...-én, illetve ...-n végtörlesztésre került. .... a másodfokú ... ... ...-n jogerőre emelt határozatával adóhiányt állapított meg nála. Az ...i revízió szerint ugyanis az alperesek által felvett kölcsön fedezetei között nem volt lakóingatlan, így alperesek nem lettek volna jogosultak rögzített árfolyamon történő végtörlesztésre. A devizahitelek törlesztésének forintosítása a végtörlesztés napján érvényes törvényben meghatározott árfolyamon történt, ezért ennek következtében az adózó terhére adókülönbözet keletkezett.

Az alperesek magatartásának jogellenességét abban látta, hogy a ..., külterület, .. helyrajzi számú ingatlan tulajdonjogának megszerzését követően nem tettek eleget az Inytv. 27. § (2) bekezdés b) pontjában írt azon bejelentési kötelezettségüknek, amely alapján az ingatlan tulajdoni lapján a tényleges állapotnak megfelelő jogi jelleg kerülhetett volna feltüntetésre. A közhiteles tulajdoni lap szerint a jelzálogszerződések megkötésének időpontjában az ingatlan tanyaként került feltüntetésre, ami a Hpt. 200/B. §-a alapján a rögzített árfolyamon való végtörlesztésre való jogosultságot megalapozta. Az alpereseknek ugyanakkor tulajdonosként tisztában kellett lenniük azzal, hogy az ingatlanon tanya, lakóépület nem található, a végtörlesztés során felhasznált tulajdoni lap ennek megfelelően nem a valós állapotot mutatja. Kára az ...i határozatban megállapított 105.896.005 forint összegű adóalapból, valamint az általa kifizetett 28.591.921 forint egészségügyi hozzájárulásból keletkezett. Másodlagos kereseti kérelme indokaként előadta, hogy szerződési akarata hiányában a felek között nem jött létre szerződésmódosítás a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésre vonatkozóan. A téves árfolyamon történő végtörlesztéssel a hitelszerződésektől független, önálló kötelmi jogviszony jött létre. Az alperesek nem rendelkeznek olyan érvényes jogcímmel, amely őket az előny megtartására jogosítaná.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték, annak jogalapját és összegszerűségét is vitatták. Állították, hogy az ingatlanok jellegét illetően nem tévesztették meg a felperest. Arra hivatkoztak, hogy a hitelminősítési eljárás alapján egyértelmű volt, hogy mezőgazdasági céllal vásárolnak földterületeket, és a szerződéskötéskor készült értékbecslésből a felperes is tudta, hogy az ingatlanokon nem áll lakóépület. A végtörlesztésre vonatkozó kérelmüket a felperes több alkalommal elutasította, míg végül a saját elhatározásából azt mégis engedélyezte. Álláspontjuk szerint a végtörlesztésre vonatkozó szabályoktól függetlenül a felperessel megállapodhattak hasonló engedményben. A jogszabály téves értelmezése alapján hozott hibás banki döntés következményei nem hárítható át rájuk. A jogalap nélküli gazdagodás fel sem merülhet, mert érvényes jogcím alapján kaptak visszafizetési kedvezményt. A kölcsönügyletet közös megegyezéssel lezárták, nem kellett számítaniuk arra, hogy a bank felé visszatérítési kötelezettségük keletkezik. Az adótartozás megfizetésének időpontjára figyelemmel a felperes követelését idő előttinek tartották.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az I. rendű alperest 17.952.569 forint, a II. rendű alperest 17.042.864 forint, a III. rendű alperest 17.952.569 forint, valamint mindezen összegek után 2012. január 7-től számított, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Ítéletének indokolása szerint az alperesek az Inytv. 27. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Saját előadásuk szerint - annak ellenére, hogy egyik alrészlete tanyaként volt nyilvántartva - a perbeli ingatlanon sem lakó, sem egyéb épület nem állt, és azt mezőgazdasági művelés céljára használták. Az ingatlant tehát úgy birtokolták, hogy tudomással bírtak arról, a tulajdoni lap nem a tényleges tulajdoni állapotnak megfelelő jelleget tünteti fel. Tulajdonosként a változásbejelentési kötelezettségük a felperessel kötött hitel- és zálogszerződésektől, illetőleg a végtörlesztéstől függetlenül fennállt. Annak elmulasztásával jogellenes magatartást tanúsítottak, és felróhatóan jártak el akkor, amikor a végtörlesztési igényük elbírálása során nem jelezték a felperesnek, hogy a tulajdoni lap nem a tényleges állapotot tükrözi. Kiemelte, hogy 2011. év végén, a végtörlesztés időpontjában a médiában folyamatosan tájékoztatták az adósokat arról, hogy végtörlesztésre lakóingatlanon alapított zálogjog esetében van lehetőség. Ezért a Pp. 163. § (1) bekezdése szerint köztudomású tényként értékelte, hogy az alperesek erről a feltételről tudomással bírtak. Álláspontja szerint arról is tudomással kellett bírniuk, hogy esetükben ez a feltétel nem áll fenn egyetlen zálogjoggal terhelt ingatlan esetében sem. Utalt arra, hogy a felperes kifejezetten az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján engedélyezte a végtörlesztést. Kára abból keletkezett, hogy a kölcsön nem a piaci, hanem rögzített árfolyamon került visszafizetésre. Amennyiben az alperesek eleget tesznek bejelentési kötelezettségüknek, kára nem következik be, ezért az alperesek felróható magatartása és a felperes kára között az okozati összefüggés fennáll. Megállapította ugyanakkor, hogy az alperesek végtörlesztésre való jogosultságának vizsgálata során a felperes nem járt el körültekintően, amikor nem vizsgálta, hogy az ingatlanon ténylegesen található-e lakás céljára szolgáló épület. Mulasztása a Ptk. 340. § (1) bekezdése szerint kármegosztás alkalmazását indokolta, amelynek arányát a felek magatartásának értékelése alapján 50-50 %-ban állapította meg. A felperes kárát az általa előadott számítás szerint a piaci és a rögzített devizaárfolyam különbözetében megalapozottnak találta. Álláspontja szerint ugyanakkor a felperesnek nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítania, hogy az egészségügyi hozzájárulás kifizetése kifejezetten az alperesek végtörlesztése kapcsán történt. Kifejtette: az alperesek nem voltak egyetemlegesen marasztalhatók, mert hogy a ténylegesen okozott kár valamennyiük esetében külön-külön pontosan meghatározható volt az általuk visszafizetett összegek alapján. Álláspontja szerint az elsődleges kereseti kérelem túlnyomó részbeni megalapozottsága folytán a másodlagos kereseti kérelem nem volt érdemben vizsgálható. Ezért csupán megjegyezte, hogy a felek között fennálló jogviszony miatt a jogalap nélküli gazdagodás szabályai nem voltak alkalmazhatók.