A Nyíregyházi Törvényszék Pf.20552/2015/4. számú határozata tartozás megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 67. §, 81. §, 195. §, 213. §, 254. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 129. §, 136. §, 580. §, 582. §, 584. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Dobó Katalin, Sipos Elvira, Varjasi Erika

Nyíregyházi Törvényszék

Nyíregyháza

2.Pf. 20.552/2015/4. szám.

A NyíregyháziTörvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Farkas Viktor / fél címe 1 szám alatti székhelyű/ ügyvéd által képviselt felperes neve /... szám alatti lakos/ felperes által - az Igazságügyi Miniszter /....) által képviselt alperes neve alperes ellen 12.180.000 forint kártalanítás megfizetése iránti perében a Ny. Járásbíróság 2014. október 29. napján 22.P.20.002/2014/19. szám alatt meghozott ítélete ellen a felperes által 21. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán indult másodfokú eljárásban - melyben az alperes 2.Pf.20.552/2015/5. szám alatt fellebbezési ellenkérelmet nyújtott be - az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

R é s z - k ö z b e n s ő ítéletet

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét részben közbenső ítéletnek tekinti, azt megváltoztatja, és megállapítja, hogy az alperes kártalanítási felelőssége a felperes előzetes letartóztatásáért 2009. szeptember 7. és 2009. október 7. napjai közötti időszakban fennáll.

Ezt meghaladóan mint részítéletet helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, fizessen meg az alperesnek 15 (tizenöt) nap alatt 50.000 (ötvenezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, egyben kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200.000 forint perköltséget.

2.Pf. 20.552/2015/4. szám.

2

Az ítélet indokolása szerint a felperes a ... Főügyészség ... számú vádirata alapján a ... Bíróság előtt ...., illetőleg az ott hozott elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését követően ... szám alatt folyamatban lévő büntetőeljárás során 2008. december 12. és 2009. október 7., 2010. március 23. és 2011. január 26., 2011. június 8. és 2013. február 8., valamint 2013. március 27. és 2013. május 23. napjai között volt előzetes letartóztatásban, összesen 42 hónap időtartamban.

Rögzítette, hogy a nyomozás első szakaszában a felperes tanúként szerepelt, mely időszakban két alkalommal is ismeretlen helyre távozott, eltűnése miatt a körözését rendelték el, majd fellelését követően történt meg az előállítása. A rendőrség három jelentésében is (2008. április 15., 2008. május 6. és 2008. július 10.) megállapította, hogy a felperes elrejtőzött, kerüli a rendőrséggel való találkozást, a lakóhelye közelében bujkál.

A ... ... 2008. szeptember 5. napján ... számú határozatával személykörözést és elfogatóparancsot bocsátott ki a felperessel szemben azzal, hogy alaposan gyanúsítható az eljárás tárgyát képező bűncselekmény elkövetésével, vele szemben további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges, ismeretlen helyen tartózkodik, a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.

A felperesre 2008. december 12-én lakása ellenőrzése során a szobában lévő ruhásszekrényben elbújva talált rá a rendőrség, ahonnan kiszállásra és igazoltatásra szólították fel.

Ezen a napon a rendőrségre történt előállítását követően közölték vele, hogy alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, ekkor került sor első gyanúsítotti meghallgatására, őrizetbe vételére.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 43. § /1/, /2/ bekezdés, 179. § /1/-/3/ bekezdés, 580. § /3/ bekezdés a) pontja, a jogvita elbírálása során irányadó 1959. évi IV. törvény (Ptk.) szabályai egybevetésével az elsőfokú bíróság megállapította, hogy jelen polgári peres eljárásban eljáró bíróságnak a szökés/elrejtőzés alatt azt kell megítélnie, hogy fennállt-e olyan helyzet, és az adott időpontra, eseményre vonatkoztatva fennállt-e az a helyzet, hogy a felperes - annak tudatában, hogy a hatóság a bűncselekmény miatt felelősségre vonása érdekében akarja megtalálni - keres olyan helyet, helyzetet, hogy ne akadjanak rá, vagy ezt a feltalálást legalább megnehezítse a hatóság számára.

A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével kimondta, hogy 2008. szeptember 5-én elrendelt személykörözés, valamint elfogatóparancs alapján talált a felperesre a rendőrség 2008. december 12-én, ekkor a felperesnek már semmilyen kétsége nem lehetett abban, hogy a nyomozó hatóság bűncselekmény felelősségre vonása miatt keresi, mivel perbeli nyilatkozatából, hogy "elhatalmasodott rajta a félelem, hogy rá akarják verni az igen komoly tárgyi súlyú bűncselekményt", következik, hogy az elfogáskor tudta, hogy a rendőrség ezért jön érte. Megállapította, hogy a ruhásszekrényben elbújás a rejtőzködés fogalmát teljes mértékben kimerítette, mely tényt a ... számú rendőrségi jelentés, mint közokirat hitelesen igazol. Az lényegtelen, hogy a felperesnek milyen oka volt a rendőri intézkedés elől elrejtőzni, mivel a törvény kizárólag az elrejtőzés

2.Pf. 20.552/2015/4. szám.

3

tényét értékeli, és kimondja, hogy ilyen esetben nincs helye kártalanításnak.

Az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében a felperes kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását, alperes kötelezését 10.500.000 forint nem vagyoni kártalanítás, és ezen összeg után 2013. május 13. napjától a kifizetésig járó, a Ptk. 301. § /1/ bekezdése szerinti törvényes kamata megfizetésére, valamint perköltség viselésére, utóbbit a felperes képviseletét ellátó ügyvéd munkadíjában meghatározva ÁFA mentesen.

Kérelme indokaként előadta, hogy a 1998. évi XIX. tv (Be.) XXIX. fejezet III. cím szabályozza a kártalanítás intézményét, a kártalanítást megalapozó körülményeket és kizáró okokat. A kártalanítás jogalapjának elbírálásakor a polgári bíróságnak is a büntetőeljárási törvényben rögzített definíciókat kell alkalmaznia.

A Be. 43. § (1) bekezdése szabályozza a terhelt fogalmát. A jogszabály szerint a terhelt az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak. A terhelt a nyomozás során gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a büntetés jogerős kiszabása, illetve a megrovás, próbára bocsátás vagy javítóintézeti nevelés jogerős alkalmazása után elítélt.

A felperes nem valósíthatta meg a kártalanítás megállapítását kizáró okokat, mivel a 2008. december 12. napján történt gyanúsítással vált a büntető eljárás terheltjévé. A jogszabály alapján tanúként megvalósított magatartás alapján kártalanítás kizáró okra való hivatkozás alaptalan.

Álláspontja szerint a gyanúsítás jogi jelentőségét az adja, hogy ettől az időponttól a nyomozás adott személlyel szemben is "megindítottnak" tekintendő, továbbá az eljárás valóságos, tényleges alanyává válik, aki jogait gyakorolhatja. A nyomozó hatóság és ügyész pedig ekkortól kényszeríthetik ki a kötelezettségek teljesítését.

A felperes a terhére felhozott és felróhatónak minősített magatartást még gyanúsítottá válását megelőzően "követte el", így annak megalapozottsága esetén sem szolgálhatnak kizáró okként.

A bíróság téves jogkövetkeztetést vont le a felperes előállításáról készült rendőri jelentés tartamából, mely részben hiányosan tartalmazta a történteket. Abból a tényből, hogy a felperes a rendőrség megérkezésekor a szekrény sarkában a földön ücsörgött, nem vonható le az a következtetés, hogy el volt rejtőzve. Már csak azért sem, mert az akkori élettársa a rendőrök beengedésekor közölte a felperes tartózkodási helyét, ilyen aspektusból megvilágítva az esetet, nem lehet azt kinyilatkozni, hogy a felperes elrejtőzött a hatóság elől.